Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Feb 18, 2019
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Lk 6,17.20-26

    Heti gondolat február 18–24.:

    Az apostolok kiválasztása után Jézus lejön a hegyről a síkságra, ahol nagy tömeg várja, de Ő tanítványai felé fordul és nekik mondja el konkrétan a boldogmondásokat (Lk 6,17.20-26.). Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.

    Szegénnyé tenni lelkünket azt jelenti: üressé és nyitottá tesszük azt, hogy Isten töltse be – és nem más! Igen, aki szegénnyé teszi lelkét – érthetőbben kifejezve: kinyitja lelkét, hogy Isten töltse be, az már most megtapasztalja lelkében Isten jelenlétét, Isten Országát. Hiszen maga Jézus indítja programját ezzel a mondattal: Elérkezett az Isten Országa.

    Boldog ember az, akinek van bátorsága kilépni a tömeg-létből és tanítvánnyá lesz. A tanítványság nyitottságot jelent. A tanítvány kinyitja lelkét, figyel a lelkében élő Isten hangjára, és követi útmutatásait. Ez a lélekben való szegénység értelme.

    A kérdés csak az, hogy én a tömegben élek-e és várom a csodát, vagy közelebb lépek Istenhez, mint jó tanítvány és kinyitom lelkemet, hogy töltse be Ő igazi és őszinte szeretetével.

    Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek – mondja tovább Jézus tanítványainak. Nyilván itt sem kifejezetten a fizikai éhségre kell gondolnunk. Aki kinyitja lelkét Isten felé, érzi az éhséget, a Teljesség iránti vágyat. Ha éhezzük és szomjazzuk Istent, eltölt minket bőségesen akkor, amikor Ő jónak látja. Ezt nem lehet kierőszakolni és kikényszeríteni – ez Ajándék.

    Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Ha tudunk még sírni, ha szembe merünk nézni érzéseinkkel és saját magunkkal szemben bevállaljuk azokat, akkor jó úton járunk. Érzéseinkért nem vagyunk felelősek, de azért igen, hogyan kezeljük azokat.

    A boldogság nem érzés, hanem annak tudata, hogy Isten szomorúságaimban és érzéseim kavargásai között is velem van. Akkor tévedünk nagyot, amikor a boldogságot összetévesztjük az öröm és vidámság érzésével. Boldog ember az, aki kapcsolatban van Istennel és a saját lelkével, állandóan igyekszik visszatérni belső forrásához.

    Ki a boldog és miért?

    A boldogság tehát nem azonos az örömmel, az ujjongással, a gondtalan élettel. Boldog az az ember, akinek élete Istenben van lehorgonyozva. A Boldogságok nem társadalmi kategóriák. A szegények, akikről az Evangélium beszél, nem a nincstelenek, a koldusok, a csövezők, hanem azok, akik megértették azt, hogy emberségük csak akkor halad a beteljesülés felé, ha Istenre irányították életüket.

    A mi boldogságunk nem a külső körülményektől függ, hanem Isten jelenlétének tudatosításától.

    Szoktam erre figyelni? Mennyi mennyiségi időt töltök Istennel egy héten át? Ezen múlik minden: boldogságom vagy boldogtalanságom!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 28, 2019
    0 Comments

    Evangélium Lk 1,1-4; 4,14-21

    Heti Útravaló január 28 - február 3.:

    Tanuljuk meg Jézustól azt a nyitottságot, amellyel olvassa az Írásokat. Mindig olvassa, mert keresi és kutatja Istennek rá vonatkozó akaratát. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a keresés számára sem volt könnyű. Minden nap kellett olvasnia, hogy egyszer hirtelen megértse, mi Istennek az Őrá vonatkozó feladata. A Lukács evangélistától vett rész pontosan erre világít rá: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Mit jelent ez pontosan? Nézzük sorban:

    Az Úr Lelke van rajtam. A Lélek erejével jár körbe. Híre elterjedt, mert folyamatosan arra figyel, amit a Lélek sugall neki. Ehhez azonban mindig el kell vonulnia, és a Csendben hallgatnia a Lélek hangját. A csendben hallgatni a Lélek hangját és olvasni a Lélek által sugalmazott Írást – párhuzamosan egészítik ki egymást. Ha a Szentlelket akarjuk – és jól akarjuk – érteni, akkor nekünk is ezt kell gyakorolgatnunk: hallgatni a csendet és olvasni az Írást. Másképp nem tudjuk jól érteni Isten Szavát és ránk vonatkozó tervét.

    Fölkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Aki felismeri belső szegénységét – vagyis kellőképpen kiüresíti lelkét, meghallja az örömhírt. Lelkünk éhes – és mindenképpen pótlékokat keres. Nem mindegy, mivel töltjük be. Pontosabban: Vele kellene betöltenünk, s akkor ráéreznénk az örömhírre: rajtunk és bennünk is ott van az Úr Lelke. Felül és belül. Kell ennél nagyobb örömhír?

    Hirdessem a foglyoknak a szabadulást. Amikor nagyon megkötözöttek vagyunk, magunkat nem tudjuk megszabadítani. Önmegváltás, önmegszabadítás nincs. Felülről kell lehajolnia Valakinek, hogy feloldja belső megkötözöttségeinket. Aki az Úr Lelkével hajol le hozzánk, Az képes megszabadítani.

    Vakoknak a látást. Sokszor nézünk, de nem látunk. Elrejtve mindenhol ott van Ő és nem vesszük észre. Rászoruló és bajbajutott embertársaink szemében Ő tekint ránk, Ő közeledik felénk. Szükséges a belső látás. De ez csak akkor jön meg, ha fel vagyunk szabadítva, meg vagyunk váltva. Nélküle lehetetlen! Kérjük a megvilágosítást, hogy jól lássunk.

    Szabaddá tegyem az elnyomottakat. Sok nyomás alatt görnyedünk. Sokszor vagyunk deprimáltak, elnyomottak, ami aztán depresszióhoz vezet. Van erre gyógyszer? Igen, ha időben Rátekintünk, Aki lehajol hozzánk, felemel és rávilágít belsőnk szépségére – miután kitisztította azt. Ezt meg kell engednünk neki.

    S akkor tudni fogjuk: elérkezett az Úr esztendeje.

    Áldott hetet!
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 14, 2019
    0 Comments

    Heti gondolat január 14-20.:

    Egy cikkben olvastam egy repülőn utazó ember érdekes élményét. Arra lett figyelmes, hogy mögötte valaki hangos nevetésben tört ki. Elég rázós útjuk volt, sokszor légörvénybe keveredtek, így nem igazán volt humorosnak nevezhető a helyzet. Mégis valaki nagyon jól szórakozott, rajta kívül senki más, csak ő. Végül emberünk hátrafordult, hogy megnézze, mi olyan vicces. Akkor értette meg a helyzetet, ugyanis a fiatalember fejhallgatót viselt és minden bizonnyal humoristát nézett, vagy hallgatott. Mivel ő hallotta azt, amit a többiek nem, ezért másként is viselkedett, mint ők.

    Ugyanez igaz volt Jézusra. Mivel Ő hallotta, amit mások nem, másképpen viselkedett, mint a körülötte élők.

    Jézus megkeresztelkedésének történetéből nagyon egyértelműen kiderül, hogy Jézus hallott egy hangot: Te vagy az én szeretett fiam, Benned telik kedvem! Bensőséges kapcsolata volt az Atyával, töretlen közösséget ápolt vele a Szentlélekben. Ezt a hangot magában ápolta, őrizte, hordozta. Szüntelenül figyelt rá – ez a töretlen kapcsolat titka.

    Ahogy növekszünk – sajnos – elfeledjük ezt a hangot. Ha több időt töltenénk a csendben, talán újra meghallanánk.

     Nem szabad elfelednünk, hogy Jézus pusztai vándorlása, tehát negyven napos csendje után történik megkeresztelkedése, amikor az Atya hangját hallja. Ha Neki negyven napra volt szüksége, akkor mi – halandó emberek – hogyan várhatjuk el, hogy pár perc, óra vagy nap alatt megszólaljon az a Hang, amit már oly régen eltemettünk.

    Sokszor hangoztatjuk Istennek mindenkire vonatkozó szeretetét. Ez tény, mert Isten tényleg úgy szeret, ahogy vagyunk, de túlságosan szeret ahhoz, hogy így hagyjon, ahogy. Azt akarja, hogy olyan legyél, mint Jézus; ugyanarra a bensőséges közösségre vágyik veled, mint a Fiával. Jó hír ez az új esztendőre!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 17, 2018
    0 Comments

    Heti Útravaló, Andvent III.

    Heti gondolat december 17-23.:

    Henri Boulad egyik kiskönyvében érdekes tapasztalatot oszt meg olvasóival. Egyik alkalommal iskolalátogatásai során elment egy óvodába is. Egy négyéves fiúcska kis kezében egy csokoládét szorongatott. Boulad atya lehajolt hozzá, odatartotta kezét a kisfiú elé kéregető gesztussal, hogy adja már oda neki azt a darab csokoládét. A gyerek először csodálkozva emelte tekintetét az atyára, hiszen fordítva szokott történni az adakozás, aztán lassan, nagyon lassan kinyújtotta kicsi kezét és odaajándékozta a csokoládét.

    Örömvasárnapra készülve, azért érintett meg engem ez a kis történet, mert a szerzetespap rávette a kisfiút arra, hogy az idejében – már négyévesen! – szert tegyen egy sajátos tapasztalatra, nevezetesen arra, hogy megtapasztalja az örömöt. Mi ugyanis gyakran összekeverjük a fogalmakat: felcseréljük az élvezetet az örömmel! A csokoládét megenni – élvezet, odaadni valakinek – öröm. Az igazi öröm AJÁNDÉK, amit nem lehet kikényszeríteni, mert az belülről és bensőnkben születik.

    Mindannyiunkban ott van a belső Nap, a belső Fény. A misztikus az az ember, aki behunyja a szemét a vakító nap elől, hogy felfedezze a másik napot, a bensőt. Abból kellene mindig kiindulnunk, hogy már ott vagyunk Isten jelenlétében. Isten jelenlétét nem lehet előidézni, mert már teljesen benne vagyunk. Csakhogy ennek nem vagyunk sokszor a tudatában. Isten minden egyes lélegzetvételünkkel életben tart bennünket. Amikor újabb lélegzetet veszünk, az azt jelenti, hogy Isten újra meg újra kiválaszt bennünket. Létben tart. Ez a LÉT ÖRÖME az igazi öröm. Hogy Ő már itt van! Ez az EGYETLEN VALÓSÁG: MINDEN MÁS EBBŐL ERED. Az öröm az, ha tudjuk, hogy nem MAJD jön el, hanem MÁR itt van.

    A keresztények leggyakrabban Krisztusról múltban fogalmaznak: Krisztus, aki eljött, vagy jövőben: Krisztus, aki eljövendő. Milyen ritkán gondolunk rá jelen időben: velünk VAN az Isten. Pedig ezekben a zavart, sötét és vergődő életben nagyon is szükségét érezzük ennek az ígéretnek. János evangéliuma azt mondja: "Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott". Ugyanazt jelenti más megfogalmazásban, mint az Emmanuel, velünk az Isten.

    Istennel való kapcsolatunk azért szül igazi örömet, mert „együttlétet” szül. Folyamatos együttlétet Vele és másokkal. Isten és jómagam együtt. Szent Pál például együtt élt vele. Erről tanúskodik mondata: "Mindenhez van erőm Krisztusban, aki megerősít engem" (Fil 4,13). Ez az erő adta neki az örömet.

    Saját erőm egy idő után mindig elfogy, ha nem párosítom Krisztus erejével – a Szentlélekkel!

    Az Istentől karácsonykor kapott nagy-nagy ajándék nem egy erkölcsi törvénykódex volt vagy egy új filozófia, hanem Ő maga! A kereszténység jóval több, mint egy sor parancs. Mindenekelőtt jelenlét: Emmanuel - velünk az Isten!

    Az öröm hiánya az Istennek kimondott NEM gyümölcse. Az öröm az Istennek kimondott IGEN gyümölcse.

    A mindennap kimondott IGEN növeli az örömet… Ez a karácsony öröme is.

    Áldott Ünnepet!
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 10, 2018
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Bár 5,1-9.

    Heti gondolat december 10-17., Advent II.:

    Báruk próféta (Bár 5,1-9) arra szólítja fel az elfáradt embereket, hogy vessék le a gyászruhájukat és ujjongjanak, mert közel van szabadulásuk napja.

    A prófécia beteljesedett, és az evangéliumi részben (Lk 3,1-6) Keresztelő János hirdeti is a Szabadító közeledését, amelynek előfeltétele a bűntől való megtisztulás. Az evangélista részletesen ismerteti a neveket Tiberius császártól, Pilátus helytartón és a fejedelmeken keresztül a főpapokig.

    Az első mély üzenet ez: Isten abba a világba érkezik, amelyben élünk. Mindig. Számunkra ez azt jelenti, hogy mi sem menekülhetünk ki, nem menekülhetünk el abból a világból, amelybe beleszülettünk. Azt a világot kell megszentelnünk jelenlétünkkel, ahol éppen vagyunk. Azokkal az emberekkel kell megtalálnunk a közös hangot, akikkel együtt élünk. Elmenekülhetünk bárhová, ahogy ezt sokan megteszik, csak egy dolgot nem szabad elfelednünk: bárhová megyünk, magunkat visszük. Ezért elsősorban magunkkal kell kezdenünk a megszentelődést, ami azt jelenti: Isten közelségét, bennünk-lévőségét komolyan vesszük.

    A második üzenet az elsőből kikövetkeztethető: a prófécia beteljesedett, Isten eljött közénk és ma is eljön világunkba, csak nagyon sokszor nem úgy, ahogy elképzeljük. Nem úgy, ahogy elvárjuk!

    Sokan azért csalódnak Istenben, mert azt várják el tőle, hogy helyettük oldja meg a világ problémáit: térítse meg a gonoszokat, taszítsa le a trónról azokat, akik visszaélnek hatalmukkal, tegyen rendet a világban. Nem szabad elfelednünk, hogy Isten mindezeket megteszi, csak nem nélkülünk. Szüksége van a mi szívünkre, lábainkra, kezeinkre. Komolyan veszi világban való itt-létünket és velünk – nem nélkülünk! – szeretné építeni a jobb és szebb világot.

    S ami még fontos: mielőtt másokat terelnénk az általunk elképzelt jobb útra, először magunkban kell rendet tennünk. Isten eljön, és segítségünkre van ebben is. Sőt, ebben igazán, mert ha mi elindulunk az őszinteség útján, szó nélkül is követni fognak. Először élni, azután beszélni – ha szükséges! smiley

    Próbáljuk meg! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymolnarj
    In
    Dec 03, 2018
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Lk 21,25-28.34-36

    Heti gondolat december 1-8., Advent I.:

    Az adventi szent idővel új egyházi évet kezdünk. Az Advent valójában egy folyamat, ami bennünk történik. Három lépés segíthet Advent tudatosításában, a szentírási szövegrész alapján:

    Az első lépés: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.”

    Az evangélista által felidézett apokaliptikus, világvégi képek nem ismeretlenek számunkra sem, ha figyelemmel követjük a híradásokat a nagyvilágról. Amikor Karácsonyra várunk, legszívesebben kizárnánk életünkből a világot, a körülöttünk zajló zavargásokat és úgy szeretünk Istenre gondolni, mint olyan Valakire, Akivel édes kettesben jól meglehetnénk. Isten azonban ebben a világban is jelen van, és éppen ezek a képek figyelmeztetnek a mulandó mögötti Örökkévalóra.

    A második lépés: „Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.”

    Isten ebben a világban, a körülöttünk és bennünk zajló folyamatokban és zavargásokban is velünk van. Ahhoz, hogy észrevegyük Őt életünkben, fel kell emelnünk fejünket, és időnként ki kell lépnünk ebből a világból úgy, hogy közben benne maradunk és önmagunkba tekintünk.

    Ha felemeljük fejünket, egyszer csak látni fogjuk, amint közeledik. Nem úgy, ahogy mi elképzeljük, hanem felülről és belülről. Mi gyakran Őt kint és lent keressük, pedig Ő fent és bent van egyszerre. Ha ez a felismerés megszületik bennünk, akkor fogantatik meg – vagy ha megfogantatott, akkor növekszik bennünk Isten.

    Harmadik lépés: Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.

    Ha felemeltük fejünket és megtörténik ez a találkozás, akkor döbbenünk rá gyengeségeinkre, hibáinkra és bűneinkre, amelyeken dolgoznunk kell, hogy ne akadályozzanak többé Istennel való találkozásainkban.

    Jézus a szív tobzódásától, a fogyasztói mámortól óv minket. Szorongásaink elől ugyanis „részegeskedésbe” menekülünk: ki alkoholba, ki „enyhe”, ki „kemény” drogokba. Még a munka is lehet ilyen kábítószer, hát még a hírnév, a címek és rangok!

    Imádkozzatok szüntelenül” - ez nem tűnik valódi alternatívának. Kinek van „erre” ideje? Pedig ha felemeljük fejünket és észrevesszük az Ő jelenlétét, minden imává válhat és jelenlétünkkel megszenteljük világunkat.

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 26, 2018
    0 Comments

    Heti Útravaló november 25-30., Krisztus Király hete:

    Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.”

    A szentmise bevezető könyörgése, imája magában foglalja az Ünnep lényegét. Kulcsszó: MEGÚJULÁS. Ennek lépései pedig: bűntől való megszabadulás, Istennek szóló hódolat és Isten dicsőítése.

    Ezen az Úton pedig csak egy olyan KIRÁLY vezethet, AKI mindhárom lépésben „alattvalói” mellett van. Az igazi Király ugyanis alattvalói mellett van. Sőt, Ő attól NAGY és attól Király, hogy „alattvalóit” nem alattvalóként, hanem egyenrangúként kezeli.

    Ő „közvetlen Király”, de nem „népszerűsködik”. Szeretettel és irgalommal igazságos. Nem kegyetlen igazság ez, hanem szerető igazság. Három lépésben vezet Királyunk:

    1. Bűntől való megszabadulás. Úgy vezet az Igazságra, hogy rávilágít a bűneinkre. Ha ezt a rávilágítást hagyjuk, akkor fájni fog, mert igaz, amit bensőnkben mond, de úgy mondja, hogy enyhíti a fájdalmat és gyógyít. Sebeink fájnak és gyógyulnak egyszerre. Így csak a szerető Király képes gyógyítani. Dániel próféta erről a királyról jövendöl, AKI ezt az örökkévaló hatalmat megkapta az „Ősöregtől”. Dán 7,13-14
    2. Istennek szóló hódolat. A Király megmutatja a bűntől való megszabadulás helyes útját: Istennek, Atyjának hódol, Őt tartja szem előtt, Neki engedelmeskedik és így érti meg akaratát. Ez nem más, mint az, hogy a szenvedést is vállalja, annak értelmet ad. A szenvedés értelme pedig az, hogy Isten abban is mellettem, velem és bennem van. Ezért érdemes hódolni NEKI, mert Ő vezet, és nem félre-vezet. Ha erre rádöbbenek, akkor elkezdem dicsőíteni Őt.
    3. Isten dicsőítése. Ha Istennek hódolok, ha Őt tartom szem előtt, ha Ő kerül végre életem középpontjába, akkor szüntelenül az Ő dicsőségét fogom keresni. Őt dicsőíteni királyi élet. A Király azt akarja, hogy mi is királyi életet éljünk. Ha Isten ragyogását, dicsőségét szemléljük, a mi arcunkon is meglátszik dicsőségének ragyogása. Akkor egyre jobban növekszik Ő bennünk és uralma meglátszik életünkben.

    Ezen az úton akar vezetni bennünket Jézus Krisztus, a Király. Királyi út ez. Persze, tele szenvedéssel, de ez a szenvedés értelmes, mert Velünk van. S ha velünk van, akkor sokszor megtapasztaljuk dicsőségét. Már itt, ebben a földi életben is.

    Szép ez a királyi út. Mert a Király vezet és nem félre-vezet. Isten, önmagunk és egymás felé.

    Jó utat! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 12, 2018
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mt 12, 38-44

    Heti gondolat november 12-19.:

    Első kép: Isten nézése. Jézus az Atya szemével nézi a templomba bevonuló embereket. Ez nem gyanús nézés, amitől félnünk kell. Ez egy olyan nézés, ami át-lát mindenen.

    Két dolgot lehet tenni: elmenekülni előle, talán hosszú ideig, és elűzni még annak gondolatát is, hogy majd egyszer utolér és akkor legkésőbb úgyis meg kell tenni a második lehetőséget: szembe-nézni vele. És akkor rádöbbenünk, hogy nem kellett volna ettől félnünk, mert ez a legszeretetteljesebb nézés ezen a világon, s talán pontosan ezért – féltünk tőle.

    Mit láthat Jézus? Kétféle lelkületet:

    Második kép: az írástudók lelkülete. Az írástudók, akiktől Jézus pontosan azért óv, mert menekülnek ettől a nézéstől. Külső, látszatdolgokkal foglalkoznak és külsőségekből élnek. Tudják az írásokat, de csak a fejükkel, értelmükkel. Lehet, hogy kívülről sok részt megtanultak, de mégsem boldogok.

    Ezért használnak külső dolgokat: hosszú ruhákat, amelyek elrejtik a belsőt, szeretik a főhelyeket, hogy ezáltal eltereljék a figyelmet szívükről, szeretik, ha köszöntik őket. Túlságosan elfoglalják magukat, és vigasztalják magukat azzal, hogy Isten Igéjét tudják. S tényleg tudják – a fejükkel. Azért is tanulnak, hogy meg tudják magyarázni boldogtalan életmódjukat. Nincs bátorságuk leengedni Isten szavát a szívükig, hogy azt is átjárja Isten Lelke.

    Harmadik kép: a tiszta szívű emberek lelkülete. A tiszta szívű emberek nagy része nem tudja az Írásokat kívülről, mert annak Lelke már bennük van. Belülről tudják az Írásokat, s eszerint élnek. Szép tudni kívülről is, de az igazi az, amikor belülről élik, mint az az özvegyasszony.

    Jézus a lelkületről beszél. Lehetünk szegény gazdagok, vagy gazdag szegények. Jól értsük: Jézus nem a gazdagokat ítéli el, hanem azokat, akik lelkükben fösvények, kapzsik és zsugoriak. Szegényként is lehetünk ilyenek, de gazdagabbként is lehetünk tiszta szívűek. Mert a lelkület a fontos. Ezt látja az Isten.

    Engedjük közel Jézus – és így Isten tekintetét, hagyjuk, hogy Ő érintsen meg nézésével, és így tisztítsa szívünket. Ez sokszor szenvedéssel jár, de túl lehet élni. Milyen lelkület van bennem?

    Talán ez az érintés ihlette meg Kosztolányi Dezsőt is, amikor „Isten szeme keresett” c. versét megfogalmazta:

    Az óriási fenyvesek mögül egy nagy szem kihajolt ragyogva. És valamit keresett. Azt mondják: Most feljött a hold a hegy fölé.
    De a komor lomb megrezdül: Nem, ez nem a hold - de az Isten szeme? És beleborzong ág és levél. De mit keres Isten szeme?
    A lombtető és a fatő rámered: mert érzi, ő. Ragyog a fenyves és a bükk, nyájas tűz árad mindenütt. Talán az erdőt keresi?...
    Elhagyjuk az erdőt s a szent szem rám néz, hogy engemet kövessen! A fénye szinte égetett: Téged kereslek, tégedet - fiam!”

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 05, 2018
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mk 12,28b-34

    Heti gondolat november 5-11.:

    Egy helyes keresztény magatartás kialakítása érdekében három szót kell szemügyre vennünk, amelyek elengedhetetlenül kiegészítik egymást, s ha valamelyik hiányzik, akkor nem beszélhetünk egyáltalán kereszténységről:

    FÖLFELÉ: azaz szeresd Uradat, Istenedet, mindennél jobban és semmi mást ne helyezz elébe. Ha ezt gyakorolgatod, mindened meglesz. Csak türelem és idő kérdése! Jézus életeleme, „életprogramja” az Atyára való figyelés volt. Bármit tett vagy mondott, azt imádság előzte meg. Minden döntést az Atyával való beszélgetése előzött meg! Az Atyával való kapcsolata olyan intenzív volt, mint a levegővétel! Tudatában volt ugyanakkor annak is, hogy a helyes istenkapcsolatnak aztán kifelé is kell tükröződnie, másképpen könnyen fanatikussá válhatunk! Istenszeretet felebarát szeretete nélkül – fanatizmus! Nem elég CSAK FÖLFELÉ nézni!

    KIFELÉ: azaz szeresd felebarátodat. Jézus azért „vonzotta” az embereket, mert amit felülről „magába szívott”, az „kisugárzott”. Igaz, sokan el is utasították, mert a szeretet elfogadása nem is annyira magától értetődő sok ember számára. Jézus annyira emberközelivé tette Istent – vagyis a szeretetet – hogy sokan azt mondták: ez már sok! A lényeg itt az, hogy ha Istent kihagyom, könnyen humanistává válhatok. Emberszeretet Isten nélkül – ateista humanizmus. Az ördög is szereti az embert – mégsem keresztény!

    BEFELÉ: azaz szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Sokszor az a baj, hogy nem szeretjük eléggé önmagunkat. Egy dolog az önzés és más az önmagunk helyes szeretete, illetve önmagunk elfogadása. Félünk önmagunkkal lenni, önmagunkkal egyedül maradni, mert esetleg megtörténne az önmagunkkal való találkozás, ami nem mindig kellemes. Pedig enélkül nem működik az előző két parancs sem.

    Így közeledünk Isten országához. Nagyon figyelemreméltó, amit Jézus mond az írástudónak: nem jársz messze Isten országától! Jézus mondhatná azt is, hogy közel vagy Isten országához. Sőt, azt is, hogy bejutottál. Miért mondja, hogy nem vagy messze? Azért, mert ha jön egy autóbusz, és én szeretnék rá felszállni, s ha nem is vagyok messze a megállótól, azért még lemaradhatok az autóbuszról. Ha nem is vagyok messze Isten országától – még kimaradhatok belőlesad!

    Az eredeti görög szöveg ismerete még inkább magyarázatot ad az eddigiekre: az eredeti szövegben arra, hogy teljes elménkből, Márk ezt a szót használja: dianoia. Amikor az írástudó ismétli meg, akkor már más szót használ: szünézis. Mi a különbség a kettő között? A dianoia, Jézus kifejezése az Istent befogadó elmét jelenti. A szünézis, az Istent kutató, kereső elmét, amelyik csak kívülről vizsgálja Istent. Az írástudó azt mondja: kutató elmével keresem Istent. Jézus pedig az Isten Lelkét befogadó elmére utal. Tehát azért mondja neki, hogy nem vagy messze.

    Sokszor mi is minden tudományt, okoskodást, eszünket, agyunk szürkeállományát bevetjük, hogy megismerjük Istent. De így sosem fogjuk megismerni. Szívünket kell megnyitnunk Isten Szentlelke előtt. Engednünk kell azt, hogy antennává váljon a szívünk, lelkünk, s még az értelmünk is – akkor leszünk benne Isten országában, Isten Szentlelkének sodrásában. Mai nyelven szólva rögtön felvevő-készülékké válik az értelmünk, az eszünk és nem mércévé, amivel lemérjük Istent. Legyünk antennák: vegyük fel az adást, és sugározzuk a jót mások számára.

    Áldott hetet!
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 31, 2018
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mk 10,46-52

    Heti gondolat október 29 - november 3.:

    Az evangéliumi rész beszámolója szerint Bartimeus testi látását elveszítette ugyan, de lelkében annál inkább kifejlődött az a belső látás, amit hitnek nevezünk. A hit ugyanis belső látás. Látása annak, hogy Isten nemcsak létezik valahol messze távol, hanem JELEN VAN a mindennapok eseményeiben. Egészen közel jön, csak észre kell vennünk a lehetőséget, fel kell ismernünk az „alkalmas” pillanatot. A vak ember, Timeus fia, Bartimeus ott ül az út szélén. A nevének jelentése: a nagyrabecsült fia. Gondoltunk már arra, hogy tulajdonképpen mi is bartimeusok vagyunk? Nagyra becsültek Isten szemében…

    Amikor a hitünk elfogy, vagy éppen nincs, különféle „eltorzulások” lépnek fel és vaksághoz vezetnek:

    A hit elveszítésének vagy hiányának egyik „eltorzulása” a fösvénység. A fösvény ember vak – és nemcsak fizikai értelemben. Látja az aranyat, de nem látja a gazdagságot. Ül a pénzén és gyűjt, hogy legyen. Állandóan sír, mindenkinek panaszkodik, hogy milyen szörnyű az élet, milyen sok a nehézség, mi lesz a vége, ha minden ilyen rossz irányban halad. Siratja a múltat, ami semmivel sem volt különb a jelenénél, csak már elfelejtette. S várja szomorúan a semmit sem ígérő jövőt. Elfelejti, hogy a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtunk … Bartimeus hallott már Jézus gyógyításairól. Nem volt süket, csak vak! Hitt a csodában. Hiszünk-e mi még a csodákban? Vagy csak ülünk az út szélén, és kesergünk a szomorú múlt, a borzalmas jelen, és a semmit sem ígérő jövő között?

    Hitünk hiányának vagy megfogyatkozásának másik véglete a pazarlás. A pazarló az, aki nem értékeli kellőképpen mindazt, amit ajándékba kapott. Nem tudatosítja eléggé, hogy minden ajándék! Az élet, és minden, amit vele kaptunk! Ajándék az egészség, amire vigyáznunk kell. Ajándék a szülő, a gyermek, a munkahely, az otthon, az étel. Ezeket akkor vesszük észre, amikor már elveszítettük. Amikor nem vesszük észre értékeinket, sőt azt, hogy MINDEN EMBER ÉRTÉK, akkor pazarolunk. Értékeljük egymást?

    Hitünk megfogyatkozásának jele az is, ha csak és kizárólag önmagunkban vagy/és az ember által elért eredményekre támaszkodunk. A tudomány művelése nem rossz, hiszen ezt bízta ránk Isten a teremtés pillanatában. Teremtenünk kell, csak nem szabad elfelednünk azt, hogy akkor teremtünk jó dolgokat, ha Istennel teremtünk és nem hagyjuk ki Őt semmiképp életünk játékából!

    A hit hiánya azt is eredményezheti, ha kezdünk együtt élni megrögzöttségeinkkel, bűneinkkel. Valaki két évtizedet töltött börtönben. Amikor kiengedték, azt kérte: engedjék vissza, mert már nem tud kint élni. Kinevették. Ő pedig betört egy üzletbe, csak azért, hogy újra megszokott helyére, társaságába kerülhessen. Szenvedélyek, bűnök rabságát is meg lehet szokni. Lehet velük „békésen együtt élni”. Sorolhatnánk a példákat.

    Valóban meg akarok gyógyulni beteges vagy túltengő képzeletvilágomból? Elfojtott indulataimból? Szenvedélyeimből? Vakságomból? Agyonlapító magányomból? Én tudom csak, hogy mivel, kivel élek békés – talán nem is olyan békés! – együttélésben, rettenetes „édes-kettesben”.

    Akarok gyógyulni? Ez nem szónoki kérdés, hanem Jézus kérdése minden Bartimeus gyermek felé. Bartimeusnak egy rövid mondatába került. Igaz, hogy hosszú vakság előzte meg, de a gyógyulás egy pillanat alatt következett be, mert megelégelte vakságát, és döntött.

    Én is dönthetek. „Alkalmas” időben!

    (Sajgó Balázs)

    Pages