Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Jan 22, 2018
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mk 1, 14-20

    Heti gondolat január 22-29.:

    A Mester összehívja tanítványait és a következő kérdést teszi fel nekik: Hol kezdődik az ima? Az első azt válaszolja: a szükségben. Amikor ugyanis bajban vagyunk, magától értetődően Istenhez fordulunk. A második azt a választ adja: Szerintem, az örömben kezdődik az ima, mert amikor boldog vagyok, a lelkem megszabadul a félelmekből és gondokból, és Istenhez repül. A harmadik ezt mondja: a csendben kezdődik az ima. Amikor ugyanis elhallgat a bensőm, Isten megszólal bennem. A negyedik így szól: szerintem a gyermeki lelkületben. Amikor ugyanis rádöbbenek arra, hogy Isten gyermeke vagyok és Isten szeret engem, akkor kezdek imádkozni igazán.  A Mester ekkor ezt mondta: Nagyszerű válaszok és mind igazak. De van az imának egy kezdete, ami mindezek előtt van. Az ima Istennél kezdődik. Ő kezdi el bennünk, és nem mi!

    A meghívás is Istentől indul, hiszen a vágyat – hogy szeressünk és szeretve legyünk – is Ő ültette belénk. Ezt a vágyat ébreszti fel azokban, akiket megszólít, és azok nyomban követni kezdik Őt. (Mk 1, 14-20)

    Roger testvér, a Taizé mozgalom elindítója és alapítója mondta el, hogy amikor tuberkulózisba került és nagyon szenvedett, nem tudott már szavakat sem mondani. Nehéz volt imádkozni, és akkor csak a zsoltáros szavai jutottak eszébe: „A te arcodat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat.” (27.Zsolt.) Ezt ismételgette, és felismerte, hogy ez a vágy már hitet jelent! Azután mindig elmondta a fiataloknak: „Ha sikerül Istenre tekintened, már a hit benned van.” Olvastam valahol: „Ha reggel felkelsz, és az éneklésre gondolsz – ha este lefekszel, és az éneklésre gondolsz, akkor már valójában énekes vagy”. Nem színpadi énekes, de már az vagy. És ez a lényeg! Ha vágyakozol Istenre, már jó úton vagy. „Nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk” – ismételgette Szent Ágoston is, mielőtt rátalált volna Istenre, akit oly sokáig keresett!

    Jézus bejelenti: elközelgett az Isten Országa. Az a beteljesedett idő, amikor bennünk is elközeleg Isten Országa.

    Ha erre ráérzünk, akkor kezdődik el a tanítványság időszaka. Mert mindenki meghívott, de nem mindenki tanítvány.

    Persze, ha magunkba tekintünk, csakis úgy lehet, ha a Mester életére figyelünk. Jogos a félelem, ha önismeretünket csupán szaktudással akarjuk elérni. Ebbe könnyen beleszédülünk!

    A vágy megvan, a válaszodra vár. Még sok emberben ott van a vágy. Segítesz rajtuk? Hogyan tudnál? Úgy, hogy ne félj önmagadba nézni, indulj el Krisztus után, kövesd, és akkor mások is elindulnak. Nem nehéz. Csak menni kell. Isten felé. Ez az értelmes, beteljesedett idő.smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 16, 2018
    0 Comments

    Heti gondolat január 15-21.:

    Két javaslat fogalmazódott meg bennem, ami segíthet Nektek is:

    Első javaslat: A 2018-as polgári évben mindenekelőtt Szent Jakab apostol levelének negyedik fejezetéből a 15. verset szeretném éves tervként javasolni (nem kötelező!), amely így hangzik: Ha az Úr akarja, és élünk… Ha az Úr akarja, és élünk… Milyen jó lenne, ha az előttünk álló évet, gondolkozásunkat, cselekedeteinket, terveinket, céljainkat eszerint rendeznénk.

    Őszinte Hitvallás ez, mély bizalommal.

    Hitvallás Isten mellett, hitvallás Istenről, hogy van egy Hatalom, egy Fenség, akinek van akarata. Ebben benne van az is, hogy ez a Fenség Személy, nem egy létező fogalom, mert van akarata. Ez a személy, akit mi Atyánkként ismerünk, az Ő akaratát megmutatja és közli is velünk.

    Ez a kijelentés ugyanakkor nemcsak Hitvallás, hanem mély bizalom is húzódik benne: hagyatkozz te nyugodtan erre az Istenre! Hagyatkozz az Ő akaratára. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tervezni, gondolkozni, hanem Vele együtt és nem Nélküle!

    Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!  (B.Ú.É.K.) És ezt ne azért tegyük, mert véget értek a lehetőségeink, véget értek az erőink, hanem bízzuk magunkat Őreá, amikor megvannak a lehetőségeink, és úgy érezzük, hogy megvannak az erőink! Az imánk legyen az első sóhajunk, és ne az utolsó lehetőségünk!

    A másik téves kijelentés, amit szoktunk mondani: Ha Isten megsegít! Olyan nincs, hogy Isten ne segítene! Esetleg nem úgy, ahogy mi azt szeretnénk. De segít. Ezért is jó megtanulni, áttanulni: Ha Isten is úgy akarja… smiley Ha ismételjük, belénk ivódik, mint minden, amit ismétlünk.

    Második javaslat: Máriát nagyon sok vallásban tisztelik, ahogy a katolikusok is. Őtőle megtanulhatnánk a magasztalást, a dicsőítést. A dicsőítés olyan, mint egy nagyító. Amire fókuszálunk, az nagyobbnak látszik. Ezt jelenti a „magasztal” (magasít/felnagyobbít) ige is.

    Tévedés ugyanakkor arra várni, amíg nem lesz semmi gondunk, kevesebb gondunk lesz, vagy minden gondunk megoldódik, hogy majd akkor dicsőítjük az Urat. A dicsőítés az egyik legnagyszerűbb szellemi problémamegoldó kulcs, mert ráirányítja figyelmünket Istenre, a problémamegoldóra. Amikor nehéz szívvel ugyan, de elkezdjük dicsőíteni Istent, a remény és öröm új érzését tapasztalhatjuk meg.

    (Egyébként az is teljes téves kijelentés, hogy „a remény hal meg utoljára”. A remény attól remény, hogy nem hal meg! Mi adjuk fel, és eltávolodik – ez teljesen más kérdés! smiley )

    A dicsőítés tehát emlékeztet arra, hogy Isten nagyobb, mint az a helyzet, amivel szembe kell néznünk.

    Töltsük meg napunkat ilyenszerű dicsőítéssel! Ne csak kávé- vagy teaszüneteket tartsunk, hanem „dicsőítés szüneteket” is és ismételgessük párbeszédeinkben: Ha Isten is úgy akarja… ráhagyatkozva: ahogy lesz, úgy lesz! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 18, 2017
    0 Comments

    Heti gondolat december 18-25.:

    Szombathy Viktor, felvidéki magyar író egyik novellájában Istenes András azt a feladatot kapja, hogy három fenyőt vágjon ki az erdőben karácsony napjára. A fiatal erdőmérnök szigorúan megtiltotta neki, hogy akár csak eggyel is többet kivágjon. Az egyik az iskoláé lesz, a második a mérnöké, a harmadikat meg Istenes András családja kapja.

    András már értesült róla, hogy az orvos és a jegyző drága pénzen hozat magának fát a városból, a plébános is intézkedett már, hogy legalább egy kisebb fenyő jusson valahogy a templomba, de a kis falu többi családjának bizony idén nem lesz fenyőfája. Miután kivágta a három fát az erdőben, Istenes András visszatért a faluba, beadta a fákat az iskolába és a mérnöknek, a magáéval meg elindult hazafelé. Az emberek sorban megállították, s panaszkodtak, hogy nekik nem lesz se fájuk, se karácsonyuk. András megsajnálta őket, s egy-egy ágat vágott a fejszéjével mindenkinek a magáéból. Mindenki becsülettel meg is köszönte neki. Mire hazaért, a gyönyörű fenyőből alig maradt valami. Az egyik kezében a fejszével, a másikban a kis ágacskával állított be a házukba, s felesége mosolyogva kérdezte meg tőle, hogy hogyan is bírta azzal az irdatlan nagy fejszével azt a kicsiny ágat kivágni? Istenes András pedig azt válaszolta, hogy bizony nagy ügyesség kellett hozzá. A fából csak ennyi maradt, mert ma én voltam a karácsony az emberek számára, engem jelölt ki az Úr.

    Engem jelölt ki az Úr – mondhatta egykor Keresztelő János is. És tudta, mit kell tennie: sem többet, sem kevesebbet, mint amire kijelölte az Úr. Nem könnyű ez, de nem is lehetetlen.

    Advent végéhez közeledve, és az Ünnepre készülve jó tudatosítani, hogy az Úr engem is kijelölt valamilyen feladatra: engem jelölt ki az Úr, hogy társa, barátja legyek a magányosoknak, akik egyedül készülnek az ünnepre, vagy hogy odafigyeljek a szomorkodókra. Van, aki azért született, hogy könnyítsen mások szenvedésén, vannak, akiknek az a hivatásuk, hogy imára kulcsolt kezek legyenek ebben a pogány világban. S ha úgy érzed, hogy semmi értelme ittlétednek, tedd össze szépen két kezed és ne hagyd abba. Mindenki valamiért született.

    A történetben Istenes András menet közben jött rá, hogy mire jelölte ki az Úr. Ahhoz el kellett indulnia, és közben kellett figyelnie. ELINDULNI ÉS FIGYELNI. Amíg nem indulunk el, amíg nem hozunk meg egy döntést, és nem tesszük meg az első lépést, addig bizony a következőt sem fogjuk látni. Elindulni és figyelni. Ha e kettőt együtt tesszük, tudni fogjuk, hol tartunk és hol a helyünk.

    Akkor megszületik bennünk az az öröm, amelyet senki és semmi nem képes megadni, csak az az Úr, aki engem – és téged – kijelölt valamilyen feladatra.

    Ennek a feladatnak a megtalálása, majd az ebben való öröm tart meg, ami nem egy statikus, mozdulatlan valami, hanem egy állandóan felém közeledő, dinamikus és személyes valóság: Isten.

    Az Ő újra megszületését kívánom mindannyiunknak, 2017 karácsonyán!

    Szeretettel,
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 11, 2017
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Iz 40,1-5.9-11 és 2 Pét 3,8-14

    Heti gondolat december 11-18.:

    Az adventi szent időnek három nagy szereplője van: Izajás próféta, Keresztelő János és Mária. Ők mindig adventi zarándokutunk kísérői. A zarándok az, aki nemcsak kifelé, hanem befelé is néz egyidőben.

    Izajás próféta a népet vigasztalja. Teszi ezt azért, mert a babiloni fogságban vannak ebben az időben, és Isten büntetéseként élik meg a fogság idejét. Tudják, hogy letértek a helyes útról, és jogosan kerültek fogságba. Izajás a vigasztalás és az új kezdet meghirdetője. Véget ér a fogság, ezért halljuk a vigasztaló szavakat.

    Elsődlegesen ez az első szentírási rész jelentése. Valójában azonban sokkal többről van szó. Történelmileg igaz, hogy a nép fogságban van, de a Szentírás olvasásánál fontos a dolgok mögé nézni, mélyebben értelmezni. Ha a történész szemével olvassuk ezt a részt, akkor csak információt halmozunk fel. De ha zarándokként tesszük, akkor érezzük: itt többről van szó. A bűn fogságáról. A bűn mindig fogva tart bennünket. S a legnagyobb bűn, amikor önmagunkba zárkózunk. Amikor Istent kizárjuk, akkor magunkat bezárjuk!

    Másodlagosan tehát ez az izajási szöveg jelentése – és ennek fényében ez érthetőbbé is válik: lejárt a bűnhődés ideje. Izajás próféta és Péter apostol a második igerészben új időszakot hirdetnek meg. Ennek azonban feltétele az útkészítés. Bűn és bűnhődés. Itt a belső útról van szó. A nép nagy része a szabadulást szó szerint értelmezi – és ezért téved. Ebbe a hibába mi is gyakran beleesünk, mert amit mi Isten büntetésének nevezünk, az tulajdonképpen nem más, mint a mi bűnhődésünk bűneink miatt. Nem büntetés, bűnhődés. Minden bűnünkért bűnhődni kell – ez a tisztítótűz! Így haladunk a szabadulás felé!

    A szabadulás belső dolog. Felszabadult emberrel mindig jó találkozni. A felszabadult ember az, aki nemcsak vigad, hanem belülről örül – a körülmények ellenére is. Aki talán nem is birtokol sokat, mégis telve van örömmel, mert belső utat jár – Isten útját és ezért önmaga! Az ilyen embert úgy ismerjük, hogy egyenes, konkrét, és megbízható. Amit mond, azt is gondolja!

    Az Úr útja a pusztán át vezet - ez a magányosság földje, a magunkba szállás, a bűnbánat helye. Az Úr ösvénye a sivatagon át visz - ez a böjt, az önmegtartóztatás vidéke. A völgyeket fel kell tölteni - a hiányokat, az űrt életünkben orvosolni kell, a sebeket be kell kötözni, a mulasztásokat jóvá kell tenni.

    A hegyeket és halmokat el kell hordani - le kell hántani magunkról mindent, ami fölösleges, meg kell szabadulni a gőgtől, a hiúságtól, a beképzeltségtől, az elbizakodottságtól és az önzéstől. Az egyenetlen egyenes lesz, a hegyek orma és a völgyek mélye egy szintbe kerül - vagyis az emberben megteremtődik a belső egyensúly, a belső béke, az ember megízleli az üdvösség állapotát. A puszta a Bibliában a lélek magányát jelenti, az elmélyülés, a magunkba vonulás csendes óráit. Isten szava csak ilyen csendben válik hallhatóvá. De az Isten szava nem maradhat a szívbe zárva, az mindig alkotó szó, ezért el kell vinni másokhoz, szükségszerűen dinamizmussá válik. Keresztelő Szent Jánosról is azt olvassuk, hogy miután eljutott hozzá Isten szava a pusztában, „ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára” (Lk 3, 3). A pusztától a Jordánig és vissza – ez a keresztény lelki élet dinamikája, dialektikája. Ima és tevékenység. Advent a lelki puszta időszaka, a csendes, elmélyült Istenvárás pusztája. Ne féljünk Tőle! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 04, 2017
    0 Comments

    Heti gondolat december 4-11.:

    Ha arra figyelünk, ami nincs, akkor könnyen elveszítjük azt, ami van, és könnyen beszűkülünk.

    Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kell észrevennünk a rosszat, hanem arra, hogy ha a bensőnkre figyelünk, akkor könnyebben észrevesszük Isten ajándékait, és akkor tágul a szívünk!          

    Azért térnek vissza mindig a szent idők, így az adventi időszak is, hogy a lényegre figyeljünk, és hogy összeszedjük magunkat. Mindegyik szent időnek van valami specialitása: a karácsonynak a születés, a húsvétnak a feltámadás, a nagyböjtnek a jó értelemben vett lemondás, az adventnek pedig a várakozás és a készülődés inkább a specialitása. Ezért kell ébernek lennünk! Ha nem vagyunk elég éberek, könnyen szem elől tévesztjük a lényeget, s szívünk nemcsak beszűkül, hanem be is szürkül.

    Az éberségnek valójában két összetevője van: megállni és figyelni. E két összetevő gyakorlása nélkül pedig abba a kísértésbe fogunk esni, hogy mindig szem elől fogjuk téveszteni, aki MÁR ITT VAN!

    Megállás: ha nem állunk meg időnként, és lassan elindulunk egy lejtőn, észre sem vesszük! A felgyorsulás előtt még meg lehet állni. Ha azonban ezt nem tesszük meg időben, akkor a lejtőn aztán nem lehet megállni, csak leborulni.

    Az embernek pedig egy idő után azt kell eldöntenie, hogy leborul vagy kiborul. Csak aki tud leborulni, odanfentről és odabentről erőt kérni és kapni, az képes megállni, felkelni, és irányt változtatni. A megtérés irányváltást jelent.       

    Figyelés: ez az éberség másik komponense!

    Krisztus Urunk nagyon jól tudja, milyen az ember, mi lakik bennünk, ezért használja a tolvaj módjára érkező úr képét. Ez ismét nem azért van, hogy ijesztgessen bennünket, hanem mert tudja, hogy könnyen ellanyhulunk! Ha életünknek nincsen ura, többet pihenünk és gyorsabban ellankadunk. Észre sem vesszük, s elindul bennünk a rákos folyamat – a lélek ellensége, hogy eltérítsen bennünket a lényegtől.  

     A kísértés észrevétlen! Ezért kell nagyon ébernek lennünk!

    Egy remete a pusztában keményen böjtölt. Azután azt gondolta, hogy könnyű így megtartani a böjtöt, hiszen tíz kilométernyi távolságban nincs itt hús. Az igazi az, ha előtte van, és mégis megállja, hogy ne egye meg. Elment a város piacára, vett egy nagy darab húst, és odatette maga elé a sziklára. Aztán azt gondolta: Ki enné meg a nyers húst? Az igazi az, ha meg van sütve, és úgysem eszem belőle. Megsütötte. Aztán azt gondolta: az igazi az, ha a számban van, mégsem eszem meg. A szájába vette… aztán szépen megette az egészet.

    Jézus tudta, mi lakik az emberben. Ezért figyelmeztet ma újra az éberségre. Legyetek éberek, álljatok meg, és figyeljetek. Nézzetek bensőtökbe, és akkor kitágul lelketek – Isten szeretetében! 

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 27, 2017
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mt 25,31-46

    Heti gondolat november 27 - december 3.:

    Amikor az evangéliumot olvassuk, MINDIG meg kell vizsgálni, hogy milyen műfajba sorolható az a részlet, amelyet éppen olvasunk. Ha példázat vagy hasonlat, akkor mögéje kell nézni, és úgy értelmezni – és jól érteni! Krisztus Király vasárnapjának evangéliumi része nem hasonlat! Nem azt mondja Jézus, hogy az ítélet olyan, mint amikor az Emberfia eljön dicsőségében, hanem azt mondja, hogy ELJÖN! Így kell ezt értenünk! Négy rövid gondolat segíthet e szentírási rész jobb megértésében:

    Első: Az Emberfia eljön dicsőségében (doxa) vagyis isteni ragyogásában és ránk világít! Ez valójában nem félelmetes, hanem nagyon jó hír: eljön, tehát az isteni igazságszolgáltatás nem marad el. Sok minden van e földi életben, amit nem értünk… Talán nem látjuk életünknek, munkánknak és szenvedéseinknek értelmét… És közben nagyon is látjuk a sok igazságtalanságot… Ezért jó hír az, hogy lesz isteni (és nem emberi!) igazságszolgáltatás, és ha ezt nekem az Emberfia mondja, Neki elhiszem. smiley Nem értek még sok mindent, de neki elhiszem. Mert eljön. Hogyan? Ezt inkább Rábízom. smiley

    Második: Gyertek, Atyám áldottai: Mind áldottak vagyunk. Ember előtt nem mindig, de Isten előtt mindannyian egyforma eséllyel indulunk. Amikor Isten elindított földi utunkra, megáldott minket, képének egy részletét helyezte belénk. Ha ezen dolgozunk, és ezt formáljuk egyénileg és közösségben, akkor ez ismét jó hír. Az áldottságomon kell dolgoznom, s akkor fogom érezni az Ő fényében, amikor megjelenik, hogy melyik oldalra állok…

    Harmadik: Semmi sem maradhat következmény nélkül! Az ítéletet magunkban hordozzuk: befogadjuk és tovább adjuk Istent vagy nem? Ez itt a kérdés, és nincs de vagy ha! Igen vagy nem? Ez nem kegyetlenség, hanem pontosan ez az isteni igazságszolgáltatás lényege: ezért van értelme jónak lenni, még akkor is, ha mostanában nem jutalmazzák meg nekünk. Pontosan a végítélet fogja megadni a dolgok értelmét, de egyéni felelősségünkre is rávilágít!

    Nem Isten büntet tehát, hanem mi magunkat! A bűnben benne van már az ítélet, a következmény! Ha meg valaki jót tesz, akkor annak is meglesz a következménye! Mindennek következménye van, és ezt mindenkinek magának kell felvállalnia! Amikor névsorszólítás van, nem állhatunk oda a másik helyett!

    Az eddig elmondottak alapján könnyen arra gondolhatunk, hogy tetteink alapján leszünk megítélve! Pedig nem erről van szó egészen! Honnan tudjuk? Az Írás válaszol:

    Jöjjenek Atyám áldottai, foglaljátok el a Kezdettől fogva Nektek elkészített országot! Mindenkinek el van készítve az örökség, attól függetlenül, hogy tett vagy nem tett valamit érte! Örökségünk van, amit jogilag egyenesen öröklünk! Azonban, ha az ember ráébred, hogy Ő áldott, akkor igyekszik minél több jót tenni! Tehát nem követelmény lesz neki a jó cselekedet, hanem következmény! A jó vagy rossz cselekedetek tehát nem követelmények, hanem következmények! Annak következményei, ahogyan élünk…

    Ha Istennel élünk, meglátszik. Ha nem, az is! A döntés rajtunk áll – de egyenként!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 20, 2017
    0 Comments

    Heti gondolat november 20-27.:

    Az élet lehetőség és a lehetőség felelősség! Az élet ajándék, de ha nem csomagoljuk ki a magunk számára, ami abban SZEMÉLYESEN NEKÜNK (csomagolva) rejtve van, akkor a példázat szavaival a „külső sötétségre” kerülünk, mint az a szolga, aki elásta talentumát, és nem kamatoztatta. Saját maga fölött mondta ki az ítéletet. Nem Isten dob a sötétségre. Ő ilyet nem tesz, csak tiszteletben tartja szabadságunkat.

    Ha nem mozgatjuk magunkban az Istentől kapott életet, akkor megposhadunk, és elhalunk: külső sötétségben élünk, mert szuszogunk ugyan, de nem lélegzünk igazán. Ami él, az lélegzik (lélek-zik!), lelke van.

    Isten élő kapcsolatra hív meg bennünket, ez pedig azt jelenti, hogy Ő megteszi mindig a maga részét, alkalmazkodik a mi fejlődésünkhöz, de a lépéseket mindenkinek magának kell megtennie. Helyettünk Ő nem léphet.  

    Jó tudni ugyanakkor azt, hogy Isten megbízik bennünk, és ami az Övé, abból ad nekünk. Ezért válik az ajándék felelősséggé.

    Ami nem fejlődik, visszafejlődik. Nincs egy helyben topogás… smiley Ő azt várja tehát, hogy hűségesek legyünk a belső munkában, amelyre meghívott, és hogy akkor is dolgozzunk, amikor nem látjuk – akár hosszú ideig is – eredményét.

    Ne szomorkodj, ha valami szépet csinálsz, és senki sem veszi észre. A Nap is minden reggel csodálatos előadást tart, pedig a közönség nagy része alszik.” (John Lennon). A Nap is hűségesen végzi munkáját, mert az az Ő dolga. Mi lenne, ha visszavonulna? Akkor egész biztosan észrevennénk.

    Amikor nem végezzük el munkánkat, az hamar meglátszik. Amikor pedig rendszeresen végezzük, az ritkábban látszik. Ez a csapda. Ezért van az, hogy könnyen elkeseredünk és elfásulunk! Ugyanaz reggel, ugyanaz délben, ugyanaz este, mindennap. És belefáradunk sokszor… de egy amiért érdemes mindig újrakezdeni: MIATTA, AKI MEGBÍZOTT ÉS MEGBÍZIK most is benned, bennem. smiley

    Isten a hűséget kéri számon. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok Rád. Menj be Urad örömébe. Mi ez az öröm? Amikor megtapasztaljuk, hogy már itt van velünk. Nemcsak egykor majd, odaát, hanem már most, a hűségben velünk van az Isten, mert Ő a HŰSÉG. smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 13, 2017
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Bölcs 6, 12-16

    Heti gondolat november 13-20.:

    A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és rátalálnak, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja” – olvassuk a Bölcsesség könyvében (Bölcs 6, 12-16)

    Sokat forgunk önmagunk körül, amíg felismerjük, hogy a bölcsesség nagyon közel van hozzánk. Ha Istent valóban szerető (és nemcsak parancsait megtartó!) emberek akarunk lenni, ezt az alapigazságot közel kell engednünk szívünkhöz.

    A Bölcsesség Lelke önmagunkhoz akar elvezetni.  Mi sokszor irigyeljük mások sorsát és elégedetlenek vagyunk a magunkéval. Miért?

    Két okból:
    1. Mert összehasonlítjuk magunkat mással, és ez nem igazán tud igazi boldogságot eredményezni. A magunk élete helyett másokét fogjuk élni.
    2. Mert munka nélkül szeretnénk fejlődni.

    A naggyá válás vágya természetes, de nem mindegy, hogy milyen áron akarunk nagyokká válni! Munka nélkül nem megy. Én itt a belső munkára gondolok smiley, az Úrral való időzésre.

    Az Úrral való időzés segít rendet vinni gyakorlati életünkbe. És olyan tisztán látást ad, mely nélkül nem képzelhető el az igazi bölcsesség. Aki napját az Úrral kezdi, az tudja szívét az Ő jelenlétében megőrizni mindhalálig. Így kezdődik a mennyország mindennap, s aki ezt felismeri már bölcsességre tett szert. Világosságodból adj, olajodból ne adj! (Mt 25,1-13). E bölcs mondás értelme, életed világítson, mint a fény, de a kegyelem támasztotta hitet, mely Krisztusból forrásozik, soha ne add el: kényelemből sem és a korszellem hatására sem. A kényelem és a korszellem tévútra vezet. „Aki a korszellemmel köt házasságot, hamar özvegységre jut.” (Prohászka Ottokár püspök).

    Amelyik pillanatban nem akarsz jobb lenni, megszűntél jó lenni. Igen, bejárhatunk egy nagy kerülő utat, megkerülhetjük a fejlődés útját, de amitől elmenekülünk, úgyis végig kell egyszer járni. Erre a munkára kell igent mondanom, ezt más nem végezheti el sosem helyettem, és így alakul ki bennem is a krisztusi lelkület!

    Ezzel a munkával állandóan a készenlétet tartom ébren magamban, ahogy az öt okos szűz is tette (Mt 25, 1-13). Éberek voltak, figyeltek a mindig bennük szóló isteni hangra, és azt követték! Ezért voltak okosak. Ezt az okosságot adja meg nekünk is a Bölcsesség Lelke! 

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 06, 2017
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mt 23, 1-12.

    Heti gondolat november 6-12.:

    A farizeusok és írástudók szívesen figyelnek a részletekre, hogy nézzenek, de ne lássanak! Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, velük kapcsolatban mindig azt vesszük észre, hogy részlet-kérdéseket boncolgatnak, ami önmagában nem lenne rossz, de teszik ezt azért, hogy önmagukat igazolni tudják, és ne kelljen megváltozniuk és/vagy változtatniuk! Nem mindegy, milyen szemszögből nézzük a dolgokat: az Egész szemszögéből vizsgáljuk a részeket, vagy csak önmagukban vizsgáljuk azokat!

    Az evangélium egy egységes egész, és pontosan a részekhez való görcsös ragaszkodásainkból szeretne kiemelni azért, hogy ne kalitkába zárva, rácsok mögött éljünk, mint a rabszolgák, hanem kirepüljünk abból. Persze, szárnyalni sokkal veszélyesebb, mint repdesni, de igazából a szárnyalás tesz szabaddá. Isten a fejlődésünket akarja. Kiemel a rácsból és megmutatja a repülés lehetőségét. Persze, ez fáj, és sírunk, mert a fejlődés mindig fájdalmas! Amikor növekszik az ember foga, az is fáj, mert a növekedés fájdalmas.

    A kis hagyományaink és szokásaink, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodunk, lehetnek tehát akadályok fejlődésünkben. Ez nem azt jelenti, hogy nem fontosak a törvények, de amikor csak azok lesznek fontosak: akkor a fától nem fogjuk látni az erdőt. smiley

    A törvénytudók is ebbe a hibába estek bele. A törvény már nem segítette, hanem akadályozta őket. Minden lehetségest megtettek, hogy ne kelljen megváltozniuk. Egyébként minél többet tanulunk, annál inkább megvan a veszélye, hogy megmagyarázzuk, mit miért nem kell megtennünk… smiley

    Ebben az értelemben a vallásgyakorlás is lehet akadály. Értsük jól: fontos, de lehet akadály! Akkor, amikor megelégszünk azzal, hogy vasárnap ötven perc, aztán reggeli ima, étel előtt és után meg este, de ennél közelebb nem akarjuk Istent közel engedni. Miért? Mert esetleg akkor arra kell rádöbbennünk, hogy mi is olyan bűnösök vagyunk, mint azok, akik nem járnak templomba. smiley Jól értjük?

    Tudom, kemények ezek a dolgok. De ezekről a kemény dolgokról beszél ma Jézus, ránk világít és leleplezi farizeusi hajlamainkat! Ez fájhat is, de teszi ezt azért, hogy megszabaduljunk megszokásaink kötöttségétől, mert ezek megkötnek. Amikor lekötözzük magunkat, nem tudunk szárnyalni és Isten minket szárnyalásra hív, nem repdesésre.

    Általában azok az emberek szeretik a méltóságteljes megszólításokat, akiknek fontosak a részletek, és akik istenigazából nem akarnak megváltozni, fejlődni… Ezért fontosak a címkék! smiley Kiragadják a törvényből, ami nekik kellemes, szeretik magukat úrnak, mesternek, szólíttatni…

    Mikor is szabad valakit úrnak szólítani? Amikor nem önmaga, hanem az Úr felé vezet. Mikor lehet atyának és mesternek szólítani? Akkor, amikor az Isten felé visz engem. Mestereimet ma is nevükön szólítom, de az Urat érzem bennük… mert a helyükön vannak, és ezt jelenti az alázat. Ismerik magukat, és ők is úton vannak.

    Az alázat az, amikor a helyemen tudom magam, ismerem önmagam. S akkor nem fogom magam sem túlbecsülni és másokat leértékelni, sem alábecsülni, s magamat leértékelni. S ha tudom, hol tartok, akkor látni fogom a következő lépést is!

    …és elkezdhetek szárnyalni! Szerintem megéri. smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 31, 2017
    0 Comments

    EVANGÉLIUM Mt 22, 34-40

    Heti gondolat október 30 - november 5.:

    A fösvény az aranyát a kertjében rejtette el, egy fa alá. Minden héten kiásta és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
    - Használtad te azt az aranyat?
    - Nem - válaszolta a fösvény - csak hetente megnéztem.
    - Hát akkor - mondta a szomszéd - amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide a gödröt bámulni...

    A történet alapján és a szeretetparancs fényében több embertípust ismerhetünk fel:

    Elsőként eszünkbe juthatnak azok, akik minden vasárnap eljárnak templomba, de nem gyakorolják a szeretet parancsát, nem hitelesek – és ezért elrettentő példák a többiek számára!

    A második embertípusba tartoznak azok, akik az előbbiek miatt azzal vigasztalják magukat, hogy akik templomba járnak, semmivel sem jobbak, mint ők. E második csoport tagjai ezáltal kettős hibába esnek: először is az, hogy összehasonlítják magukat másokkal, ez pedig végzetes hiba! Azért végzetes, mert az Isten mindenkit egyedinek teremtett és én azzal töltöm időmet, hogy másokkal hasonlítgatom magam össze. Így nem a saját életemet élem – és telik az Isten által kapott idő. Nem is telik, hanem múlik, mert nincs abban túl sok érték.

    Másik hiba az – és ez szorosan összekapcsolódik az elsővel – hogy nemcsak összehasonlítom magam másokkal, hanem elmenekülök magamtól, és másokkal foglalkozom.

    A harmadik csoportba azokat sorolhatjuk, akiket nem érdekel az istenkérdés, mert ők anélkül is képesek jó emberek lenni. Kétségtelenül lehetnek jó emberek, de hogy nem keresztények, az biztos. Pontosan a szeretetparancs fényében!

    Negyedikként pedig ismerünk olyanokat is, akik szeretik Istent, és arra teszik fel életüket, hogy Őt hirdessék életvitelükkel, életpéldájukkal. Egyik édesapa mesélte el: amíg nem ismertem be serdülő gyermekem előtt hibáimat, addig nem tudtam elérni semmit nevelésével. Amikor azonban beismertem, automatikusan jó irányba indult el kettőnk kapcsolata.

    A szeretet parancsa ismerős számunkra. Talán minden vasárnap megnézzük mi is azt a kis gödröt, ahová a szeretetparancsát jól elástuk, de nem kamatoztatjuk, nem fektetjük be mások gazdagítására. Ezzel mi is gazdagabbak lennénk... De mi nézegetjük ezeket a gödreinket....

    Ez az, amikor nem változik meg életvitelünk, életpéldánk. Az életpélda hiánya a mai társadalom problémája: ha nem vagyunk őszinték önmagunkhoz, másokhoz sem tudunk azok lenni.

    Melyik csoportba tartozom?

    (Sajgó Balázs)

    Pages