Languages

Search form

    ...102 évvel ezelőtt születtem

  • 2013. Április 29.
    Címkék: 
    0 hozzászólás
    ...102 évvel ezelőtt születtem

    Ritkán találkozom olyan emberrel, aki túlélte az első-, a második világháborút, aki több gazdasági világválságot megélt, és aki elmondhatja magáról, hogy: “ 102 évvel ezelőtt születtem”.

    Munkám során találkoztam Borbála nénivel, aki életének, a 102-ik évében van.  A néni április folyamán kért segítséget a Gyulafehérvári Caritas-tól, mivel egészségi állapota miatt nehezen tudja ellátni önmagát. Kimondani is sok, nemhogy megélni ennyi évet, így nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan élte meg a XX. századot, milyen érzések töltik el, amikor visszagondol élete, valamint a világ nagy eseményeire.

    1911. augusztus 5-én született Gyímesben. Szülei gazdálkodással foglalkoztak, heten voltak testvérek. Borbála néni öt éves volt, amikor 1916 – ban Romániában is kitört az első világháború, erről kevés emléke van, de arra már tisztán emlékszik, mennyire örült, amikor 1918-ban hazatért édesapja a frontról; „Nagyon vártuk édesapámat, újra együtt volt a család.”

    Életének fontos és emlékezetes időpontja 1937, ekkor  kötött házasságot férjével, Gyulafehérváron éltek, férje köztisztviselőként dolgozott. 1939-ben megszületett első gyermekük, és a rá következő évben kitört a második világháború, amelyről nem szeret beszélni. 1942- ben megszületett a második fia, a férje a háborúban harcolt és Ő nagyon nehéz időszakon ment keresztül, egyedül nevelte két fiát, nem volt segítsége. Ekkor már Csíkszeredában laktak, és újból babát várt, 1943 – ban született a harmadik gyerekük, egy lány. Szavai elakadtak Borbála néninek, mivel lányát baba korában elvesztette, agyhártyagyulladásban meghalt. A férje is megsebesült, korházban ápolták, a néni úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, rettegett, hogy mikor kapja a hírt férje haláláról, „de mindig tudtam kapaszkodni az imában, és a nehéz időkben az imádkozás segített.” 1944 – ben véget ért a háború, a férje is hazatérhetett, és ismét együtt volt a család. 1947 – ben újból született egy fia, rá két évre még egy fiúnak adott életet.

    Szép évek következtek az életében, „csodálatos családom volt”- mondja, szeretetben nevelték, iskoláztatták gyerekeiket, házat építettek, a szolgálati lakásból beköltözhettek a családi házba. Borbála néni a csíkszeredai korházban dolgozott segédápolóként, a férje köztisztviselőként dolgozott.

    1979, a nagy gazdasági válság, kormányi rendelet miatt kilakoltatták a családi házukból, házukat lerombolták, helyébe tömbházakat építettek. Életének egyik legnagyobb veszteségeként gondol vissza családi otthonuk elvesztésére „megaláztak és kisemmiztek”.

    1989-ben kitört a forradalom, ekkor már nyugdíjas volt, a rendszerváltást követően sem érezte jobbnak a helyzetét,  „a háború után jobban éltünk, mint a forradalom után.”

    A 90-es években már csak férjével éltek együtt, gyerekeik családot alapítottak, elköltöztek. Borbála néni életében ismét egy tragikus pont következett, 1996-ban hosszas betegség következtében meghalt a férje, amelyet nehezen tudott feldolgozni, nem tudta elfogadni, hogy nincs férje és hogy egyedül maradt. Azonban nem maradt egyedül, hiszen a 102 éves néni 5 unokájának, 6 dédunokájának születését ünnepelhette, összesen 15 leszármazottja van.

    Bámulatos, hogy milyen lelki erővel kellett rendelkezzen, hogy átélje és elviselje az előző század két világháborúját, országcsonkítását, gazdasági válságát, ki- és betelepítéseit, diktatúráit és az ezekkel járó állandó bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot. Elmondása szerint hosszú életét annak köszönheti, hogy a családi szeretet mindig fontos volt számára, „azt hiszem a szeretet a legfontosabb az ember számára”.

    Mintha ma lett volna úgy idézte fel Borbála néni 102 év történéseit, tele könnyekkel, nehéz sorssal, de örömteli percekkel is.

    (Égei Emőke - Szociális munkás)

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás