Languages

Search form

    250-en ünnepelték az Idősek Világnapját Zabolán

  • Helyszín: Zabola
    2017. Október 2. - 2017. Október 2.
    Címkék: 
    0 hozzászólás

    Több mint 250 idős- és szépkorú meghívott ünnepelte október 1-én Zabolán, egy gyönyörű őszi vasárnapon, az Idősek Nemzetközi Napját.

    A szervezők célja az volt, hogy kifejezzék hálájukat, tiszteletüket, megbecsülésüket és szeretetüket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után a közösségben töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket.

    A Felső-Háromszék 12 településéről érkezett vendégeket Hubbes Kinga, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa köszöntötte, ezt követően Beke Borbála tiszteletes asszony, majd Fehér Levente, Zabola polgármesterének szavai tették ünnepélyesebbé az eseményt. Hálájukat fejezték ki az ünnepeltek felé az igaz neveltetésért, a bölcs útbaigazításokért, a türelmes tanításokért és a feltétel nélküli szeretetért. Ugyanakkor köszönetet mondtak a példamutatásért, az átadott bölcsességért és emberi értékekért.

    Az ünnepi műsor sem maradt el: az időskorú résztvevők a zabolai gyermekek fellépését, majd a kézdiszentkereszti Szép Emlékek Nyugdíjasklub kórusának előadását élvezhették. Őket követte a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub verses-táncos műsora, a gelencei Reménység kórus előadása, valamint Borbáth Tibor és Páll Ágnes szavalata.

    Az ünneplés közös ebéddel zárult, amelyet a helyi közösség készített el a résztvevőknek, így ízletes babgulyást, finom süteményeket és fánkot fogyaszthattak a jelenlévők.

    A rendezvényt a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának munkatársai szervezték, közösen a Zabola Község Polgármesteri Hivatalával.

    Az ünnepség létrejöttéhez hozzájárultak: a Zabola Község Polgármesteri Hivatal, a Bertis Kft., a Diószegi Pékség, a Relax Kft. és Fülöp György PFA. Köszönjük, hogy hozzájárultak közösségünk idős- és szépkorú tagjainak méltó megünnepléséhez. 

    Tóth Árpád: Kik egy-úton (részlet)

    „Múlt és jövő közt kik középen álltok,
    S kiket ez ünnep, mint ezüst halom,
    Emel magasra, honnan messzi láttok,
    Boldog látványt kíván néktek dalom,
    Szép volt a múlt, várjon ragyogva rátok
    Még szebb jövő, még dúsabb jutalom,
    S ezek között, bár szerény fény gyanánt ég,
    Szeretetünk is hadd legyen ajándék.”

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás