Alkohol az iskolapadban - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Alkohol az iskolapadban

  • 2019. Március 20.
    0 hozzászólás

    Ne gondolják, hogy a szenvedélybetegségek nem lépik át az iskolák küszöbét. A gyerek magával hozza otthonról, szüleitől, vagy éppen hazaviszi a benne alattomosan kialakuló kórt. Súlyos problémáról van szó, több okból is, ezért fordít figyelmet megelőzésére a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja.

     

    Ditrói hetedik osztályosok egy csoportjához kísérem el Mezei Hajnal fejlesztőpedagógust. Mintha játékóra szerepelne az órarendben, előkerülnek a színes fényképek, s mindenki kedvére, pillanatnyi érzése szerint válogathat belőlük, majd a lyukas lepedő és hozzá három labda, melyeket a számozott lyukakon át kell a padlóra juttatni. Az osztályközösség tagjai közben beszélnek aktuális érzéseikről, vitatkoznak egymással, stratégiákat próbálnak felállítani, elfogadni egymás akaratát, aztán pedig megdöbbennek, hogy a konfliktusok szükségesek, mi több, jó szolgálatot is tehetnek. Szinte érthetetlen, hogy ami itt történik hogyan irányul a szenvedélybetegség kialakulásának megfékezésére.

     

    Rejtett értékek, jó konfliktusok

    A fejlesztőpedagógus mondja el, a prevenciós program alatt három alkalommal találkozik egy-egy osztályközösséggel. „Az első órán önismeret volt, ki vagyok én, milyen tulajdonságaim vannak, mit jelent nekem a serdülőkor, hogyan élem meg? A második alkalommal olyan kérdések vannak, mint: hogyan vagyok én és a külvilág? A konfliktusoknak mi van a hátterükben, és mi segít feloldani? A harmadik óra a viselkedésről szól: a kortárscsoport hatása hogyan befolyásol engem? Én mit dönthetek, mihez van jogom? Ez az értékek tisztázása.” Általában ekkorra válik világossá a fiatal fejében: mi közük is volt egymáshoz a „játékoknak”, hogyan érvényesek az elhangzottak az ő életére? Mezei Hajnal azt mondja, sokszor a harmadik óra után keresik meg felismeréseikkel a diákok. A diákoknak is szükségük van időre, amíg bennük megérlelődik és feldolgozásra kerül az az élmény, amit a foglalkozásokon megtapasztaltak. Így válnak annyira nyitottá, hogy elmondják, bizony, az ő családjukban is jelen van a kór, és mindennapjaikban nehézséget okoz. A személyes megkeresés a ritkább, az on-line életet élő ifjak inkább facebookon jelentkeznek annál, akitől a szenvedélybetegségekről hallottak. Lehet, hogy csak hónapok, vagy évek elteltével, addig magukban hordozzák az élményt,a kérdést.

     

    Megengedni a könnyeket

    Az a korcsoport, amelyik inkább kortársai véleményére ad, minthogy szülei szavát kövesse, mégis elfogadja a felnőttet, a fejlesztőpedagógust. Hajnal abban látja ennek okát, hogy életkorban is közel állnak egymáshoz, illetve hogy ő külsős, nem értékel, nem ad jegyet, és nem fog soha senkit elárulni, szembesíteni az elmondottakkal.

    Az együttlétek, a prevenciós program haszonnal jár. A fejlesztőpedagógus azt mondja, számára a legmegdöbbentőbb az, „amikor egy gyerek megengedi magának, hogy sírjon. Megoszt családi helyzeteket, és nem csak engem, osztálytársait is megdöbbenti az őszintesége. Ekkor érződik, hogy az osztálytársak sem tudták róla, más képet alakított ki magáról. A nagyképűnek tűnő, menő, avagy erőszakos gyerek ilyenkor nagyon emberi lesz, megmutatja az emberi arcát.”

    Van esély a segítségre, érdemes beszélni a nehézségekről, biztatja az iskolásokat, annak ellenére, hogy körültekintően kell a módot rá megkeresni: „Sajnos a törvények nem engedik meg, hogy egyedül konkrét lépéseket tegyek, ha a családban van szenvedélybetegség, de osztályfőnök bevonásával, csapatban próbálunk megoldási lehetőségeket találni.”

     

    Az ok rejtve van

     

    Mezei Hajnalt ismerik a gyergyószéki iskolák zömében, rendszeresen hívják tanintézményekbe, de olyan is van, ahonnan még nem érkezett megkeresés: „Megszólítható vagyok. Vannak települések és iskolák, ahová több mint négy éve járok, ott a kapcsolat személyessé alakult, bensőséges. Van, ahová erre a háromalkalmas prevenciós programra hívnak, de vannak, akik konkrét problémával keresnek meg, mikor már nagyon nem tudnak mit kezdeni egy kialakult helyzettel. Ilyen a középiskolában az alkoholfogyasztás. A cigizés is, de azt jobban tolerálják, mint az alkoholt. Inkább olyasmiket szoktak felém jelezni, hogy ittasan mennek fiatalok iskolába, vagy iskola után kocsmába mennek, s csak utána haza. Ekkor már célirányos prevenció történik.”

    Gyergyó térségben, ha iskolásokat érintő szenvedélybetegségről szólunk, súlyos problémáról beszélünk? – adódott a kérdés, a szakember pedig válaszolt: „Igen, mert az iskolában a pedagógusok azt látják, hogy rossz a gyereket, hogy csintalan, hogy lóg az órákról, állandóan bohóckodik, nem figyel, vagy éppen verekedik. Ezek mind okozatok, ami mögé kell nézni, mert akkor lehet megérteni igazán azt, hogy a gyerek effajta viselkedéseivel mire is válaszol. Ilyen szerepek, melyek könnyen felismerhetőek egy osztályközösségben: a bohóc, az elveszett gyerek, a fekete bárány, illetve a hős tipus, mert a szenvedélybeteg családokban élő gyereknek a szerepei, kénytelen ezeket felvenni. Nagyon-nagyon sok ilyent látunk, csak sokszor az ok rejtett. Egész évben lenne, amit dolgozni egy-egy iskolában.”

    Balázs Katalin

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás