Languages

Search form

    Isten szava nem maradhat a szívbe zárva, el kell vinni másokhoz

  • Bymartonk
    In
    Dec 11, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Iz 40,1-5.9-11 és 2 Pét 3,8-14

    Heti gondolat december 11-18.:

    Az adventi szent időnek három nagy szereplője van: Izajás próféta, Keresztelő János és Mária. Ők mindig adventi zarándokutunk kísérői. A zarándok az, aki nemcsak kifelé, hanem befelé is néz egyidőben.

    Izajás próféta a népet vigasztalja. Teszi ezt azért, mert a babiloni fogságban vannak ebben az időben, és Isten büntetéseként élik meg a fogság idejét. Tudják, hogy letértek a helyes útról, és jogosan kerültek fogságba. Izajás a vigasztalás és az új kezdet meghirdetője. Véget ér a fogság, ezért halljuk a vigasztaló szavakat.

    Elsődlegesen ez az első szentírási rész jelentése. Valójában azonban sokkal többről van szó. Történelmileg igaz, hogy a nép fogságban van, de a Szentírás olvasásánál fontos a dolgok mögé nézni, mélyebben értelmezni. Ha a történész szemével olvassuk ezt a részt, akkor csak információt halmozunk fel. De ha zarándokként tesszük, akkor érezzük: itt többről van szó. A bűn fogságáról. A bűn mindig fogva tart bennünket. S a legnagyobb bűn, amikor önmagunkba zárkózunk. Amikor Istent kizárjuk, akkor magunkat bezárjuk!

    Másodlagosan tehát ez az izajási szöveg jelentése – és ennek fényében ez érthetőbbé is válik: lejárt a bűnhődés ideje. Izajás próféta és Péter apostol a második igerészben új időszakot hirdetnek meg. Ennek azonban feltétele az útkészítés. Bűn és bűnhődés. Itt a belső útról van szó. A nép nagy része a szabadulást szó szerint értelmezi – és ezért téved. Ebbe a hibába mi is gyakran beleesünk, mert amit mi Isten büntetésének nevezünk, az tulajdonképpen nem más, mint a mi bűnhődésünk bűneink miatt. Nem büntetés, bűnhődés. Minden bűnünkért bűnhődni kell – ez a tisztítótűz! Így haladunk a szabadulás felé!

    A szabadulás belső dolog. Felszabadult emberrel mindig jó találkozni. A felszabadult ember az, aki nemcsak vigad, hanem belülről örül – a körülmények ellenére is. Aki talán nem is birtokol sokat, mégis telve van örömmel, mert belső utat jár – Isten útját és ezért önmaga! Az ilyen embert úgy ismerjük, hogy egyenes, konkrét, és megbízható. Amit mond, azt is gondolja!

    Az Úr útja a pusztán át vezet - ez a magányosság földje, a magunkba szállás, a bűnbánat helye. Az Úr ösvénye a sivatagon át visz - ez a böjt, az önmegtartóztatás vidéke. A völgyeket fel kell tölteni - a hiányokat, az űrt életünkben orvosolni kell, a sebeket be kell kötözni, a mulasztásokat jóvá kell tenni.

    A hegyeket és halmokat el kell hordani - le kell hántani magunkról mindent, ami fölösleges, meg kell szabadulni a gőgtől, a hiúságtól, a beképzeltségtől, az elbizakodottságtól és az önzéstől. Az egyenetlen egyenes lesz, a hegyek orma és a völgyek mélye egy szintbe kerül - vagyis az emberben megteremtődik a belső egyensúly, a belső béke, az ember megízleli az üdvösség állapotát. A puszta a Bibliában a lélek magányát jelenti, az elmélyülés, a magunkba vonulás csendes óráit. Isten szava csak ilyen csendben válik hallhatóvá. De az Isten szava nem maradhat a szívbe zárva, az mindig alkotó szó, ezért el kell vinni másokhoz, szükségszerűen dinamizmussá válik. Keresztelő Szent Jánosról is azt olvassuk, hogy miután eljutott hozzá Isten szava a pusztában, „ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára” (Lk 3, 3). A pusztától a Jordánig és vissza – ez a keresztény lelki élet dinamikája, dialektikája. Ima és tevékenység. Advent a lelki puszta időszaka, a csendes, elmélyült Istenvárás pusztája. Ne féljünk Tőle! smiley

    (Sajgó Balázs)