Languages

Search form

    Karácsony készül, emberek! (1.)

  • 2019. December 18.
    hozzászólás

    A Gyulafehérvári Caritas munkatársainak történetei

    Ahogy Caritas alkalmazott lettem, úgy másoknak is szerezhettem örömet az Ünnep közeledtével. Az első csomagosztásom a sérült gyerekeknek volt, három helységbe ahol nem számítottak semmilyen más ajándékra, mint amit a család tudott nyújtani. Az elején kezdem, Ádám és Éva napja van, a betegek akkor is betegek, el kell látni őket, de a családot is, az utolsó félig sikerült, mert nem volt időm a fadíszítésre. Az autóba ott voltak a csomagok egyik helységbe sikerült délkörül elvinni. A másik két helységben még volt kilenc csomag. Tudtam, hogy ez ma kell eljusson, mert így van értelme. Elindultam este hat órakor, azt hiszem, ha létezik Mennyország ennél szebb és jobb érzések nem honolhatnak benne, mint akkor este. Ahogy elindultam elmondtam a Jóistenek, hogy segítsen meg, hogy tudjam befejezni, amit rám bíztak, és, hogy a családom is értse meg, hogy milyen fontos örömet szerezni ezeknek az embereknek. Megreszkírozom, hogy az Angyal sem lehet boldogabb, mint én azon az este.

    A faluban, ahogy jöttem-mentem a gyerekek már énekelték a Mennyből az Angyal-éneket, én pedig megfeledkezve mindenről csak jót akartam tenni. Voltam olyan háznál, ahol az volt az egyetlen csomag, és nagyon örült a gyerek minden egyes dolognak, ami a zacskóba volt, megkérdezte minden egyes narancsnál, cukorkánál: „ez is enyém?” A másik gyereknél azzal találkoztam, hogy ők is akartak valamit adni, felajánlani. Érdekesek vagyunk mi emberek, ha megtapasztaljuk, hogy milyen jó kapni, mi is szeretnénk adni.  Este fél kilencre végeztem, igyekeztem haza, tudtam, még dolgom van. Otthon mintha varázslat történt volna, a fán égtek a fények már, az asztal megterítve és vártak, hogy elmeséljem, milyen volt.

    A másik történetem körülbelül három éve volt, amikor ismét segíthettem idős, magányos embereknek és nagycsaládosoknak csomagot hordani. Mivel részt vettem a kihordásban én is elmondtam, hogy kit javasolnék, hogy kapjon. Huszonharmadika este hét órakor megpakoltuk az autót, velem tartott egy ifjú a gyergyóalfalvi Szent Vince Ifjúsági Csoportból azok névsorával, akik részesülnek a csomagból. Ahogy haladtunk, ott találjuk magunkat egy gondozottunk házánál. Messzebb van ez a kis, fehérre meszelt ház, mint a többi, takaros kis udvaron, zöld ablakai nyáron tele virággal, mint a mesében. Télen pedig a kaputól egy ösvény vezet a hóban a ház ajtajáig, onnan pedig egy a fásszínig, kútig, vécéig. Ezek az ösvények keskenyek a nagy hóban, mert ebben a házban egy kicsi aranyos nagymama lakik. Ebben a házban, nincs villany mivel félreesik a többi háztól. A házban függő petróleumlámpával világít, ritkán, mert spórolás szempontjából nem égeti a lámpát.

    Vittük a csomagot, elemlámpával világítottunk. Bekopogtunk Mária nénihez, aki közel 85 éves volt, nagyon meglepődött, megörvendett, hogy rá is gondoltunk. Annyira meg volt hatódva a jó szándéktól, hogy én is összezavarodtam, búcsúzáskor a lámpámat ottfelejtettem. Vissza kellett mennem érte. Benéztem az ablakon, láttam, ahogy Mária néni a holdfénynél nézte a csomag tartalmát és örvendezet, akár egy kisgyerek. Megfordultam, és nem zavartam meg az örömét.

    A következő évben ismét megraktuk az autót, eljártunk körülbelül hét házat, amikor megszólalt a telefonom: a helyi családorvos segítséget kért egy betegnél, infúziót kellett adni, már felszínes kómába volt nem reagált nagyon semmire. Valamikor 20 évvel ezelőtt egy helyen dolgoztunk és akkor viccelődött, hogy egy nagy lakatos reszelővel ő is lereszeli a körmét. Nagyon kedves munkatárs volt. A csomagok maradtak, hazaszóltam a családomnak, hogy hol vagyok, és későn megyek haza. Amikor megérkeztem hiába szóltam hozzá. Csendben beszélgettünk a családtagokkal és egyszer, körülbelül két óra múlva láttam, hogy mocorog Margit néni. Láttam, hogy az egyik kezébe folyik az infúzió és a másikat mozgatja fölötte. Hozzá szóltam, elmosolyodott, visszatért. Megnyugodva mentem haza, Margit néninek ezt a csomagot vittem nagy szertetettel. Ismét szép Szentestém volt, a csomagosztást és kezelést karácsony napján folytattam

    Ha visszagondolok, ezekre a szép élményekre, elmondhatom, hogy abban a pillanatban boldogabb ember nem létezett, mint én. Sajnos, akikről meséltem, már nincsenek közöttünk, de megemlékszünk róluk az ünnepek közeledtével.

    András Ildikó

    SZÓLJON HOZZÁ

    Hozzászólás