Languages

Search form

    Karácsony készül, emberek! (6.)

  • 2020. Január 10.
    hozzászólás

    A Gyulafehérvári Caritas munkatársainak történetei

    December a remény, a várakozás, az adakozás hónapja. Helytállóak ezek az elvárások nemcsak a magánéletünkben, de a munkahelyünkön folytatott mindennapi harcokban is.  Napi harcot vívunk a fennmaradásunkért, nemcsak decemberben, ez ránk egész évben érvényes. Zsonglőrködünk az ellátottak, az álam nyújtotta lehetőségek ( amelyek, igen csak szűkösek),  a helyi tanácsok adta támogatások ( amelyek helységenként változnak vagy éppen nincsenek), a  minket és betegeket támogató jó szándékú vállalkozók és közbirtokosságok nyújtotta lehetőségek közt. 

     Kicsit mások vagyunk mi, otthoni beteggondozók, és sokszor másképp is néznek ránk. De mi van a háztól házig rohangáló Caritas feliratozású autók, a nagy piros táska mögött?  Napi szinten leszünk új család részei. Más az, mikor valaki otthonában alkalmazkodsz, valaki lelkébe látsz, és nem csak a testet ápolod, mert minden egyben van. Legtöbbször a találkozások nem néhány alkalomról szólnak, hónapokról, évekről beszélünk. Akarva-akaratlan leszünk részesei életeknek, elmúlásoknak, naponta kísérnek munkánkban visszatűnő mosolyok, fájdalomtól meggyötrött tekintetek. Segíteni szeretnénk, de nagyon sokszor hiába a segítő szándék, ha lehetőségeink korlátozottak. Valahogy így vagyunk most is, karácsonyra készülve: annyira szeretnénk adni valami megfoghatót, de az egész évben végigkísérő kérdés, a „miből”  ismét szembeszegül velünk. 

    Nem szerettünk volna kopogtatni, támogatókat keresni, hogy abból adjuk, hisz aki adni szeretne, az legalább ebben a hónapban tegye kérés nélkül, és valahogy belefáradtunk a folyamatos kérésbe, lehetőségkeresésbe. Így jött az ötlet, adunk de valami személyeset, valami két kezünk által készítettet. Mi, tizenötön kollégákul a 250 alcsíki gondozottunknak adunk egy-egy szerény kis batyut, saját készítésű mézeskaláccsal. Nem nagy anyagi érték, de talán ez a kis batyu jellemezz a legjobban minket, benne van a lelkünk, a szándékunk.

    Bakcsi Katalin

    SZÓLJON HOZZÁ

    Hozzászólás