Languages

Search form

    A kígyó nemcsak a csábítás, a kísértés jelképe, hanem a pusztításé is

  • Bymartonk
    In
    Mar 12, 2018
    0 hozzászólás

    Heti gondolat március 12-18.:

    Az Ószövetség szimbólumvilágában a kígyó hármas jelképpel bír:
    A bűnbeesés történetében a kígyó a kísértés és a csábítás jelképe. Az első emberpár elbukik, mert a Szentlélek megvilágosítása nélkül lehetetlen átlátni a világ cseleitJézus úgy vette az akadályt, hogy nemcsak ismerte a gonosz természetét, hanem Istennel volt.

    A Számok Könyvében (21,6-9) olvassuk azt a történetet, amikor a zsidók engedetlenek, elfelejtik Istent és ezért kígyók marják meg őket. Ez azt jelenti, hogy a kígyó nemcsak a csábítás, a kísértés jelképe, hanem a pusztítás jelképe is.

    Ebben a történetben aztán az is benne van, hogy a kígyó nemcsak a csábítás és a pusztítás jelképe is, hanem a gyógyulásé is.  Ez azt jelenti, hogy akkor tudunk csak meggyógyulni, ha szembenézünk betegségünkkel, bűneinkkel. Azzal a gyengeséggel, ahol elbuktunk. A gyenge pontjaink mindig érzékenyek… Melyik az a bűn, ahol mindig elesek? Ennek a gyökerét kell megnéznem… ekkor kezdődik a gyógyulás útja…

    Gyógyulás nincs áldozathozatal nélkül! Áldozat nélkül nincs megújulás. Megújulás nincs „meghalás” nélkül. Miért? A bűn jóvátételt követel. A bűnnek következményei vannak… és viselnünk kell azokat. Vagy a sajátunkét, de vannak, akik ártatlanul másokét viselik. Ha egy ember elkártyázza a házát, födél nélkül maradnak gyermekei. Nem hibásak, de szenvednek. Ahhoz, hogy Újjászületés, Újszövetség, Újjáteremtés, Megújulás kezdődjön, valakinek oda kell adnia magát szabadon, önként és Szeretettel! Ennek a Valakinek tisztának, szabadnak kell lennie. Megkötözöttet, rabot csak szabad ember tud megszabadítani. Nincs önmegváltás! Gondoljunk bele ennek ésszerűségére: ha két fogva tartott rab egymás mellett ül, egymást nem tudják kiszabadítani, mert mindketten le vannak kötözve. Csak egy kívülálló tudja eloldani a kötelet, aki nyilvánvalóan nem rab, hanem szabad. Az igazi szabadságot Jézus tárja elénk, aki a kereszten is szabad, mert ott is szeret. Benne Isten megmutatja a szabadság lényegét: leszállhatna a keresztről, kinyírhatná környezetét, de akkor ismét félelmet gerjesztene… nem lenne a szerető Isten… Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, Aki áldozatul adja magát, Aki Életet ment. Kivált rabságunkból. Kiment a kígyó fogságából.

    Egyszer egy keleti vallási tanító megkérdezte a tanítványait: mit gondolnak, hogyan lehet megállapítani, hogy mikor van vége az éjszakának és kezdődik el a nappal? Az egyik tanuló ezt mondta: talán akkor, amikor már annyira világosodik, hogy messziről meg lehet különböztetni mondjuk egy kutyát egy báránytól. - Nem - válaszolta a tanító. Erre azt mondta egy másik: talán akkor, amikor meg lehet különböztetni egymástól egy fügefát egy datolyafától. - Nem - válaszolta a tanító. - Hát akkor mikor? - kérdezték. - Amikor valakinek az arcába nézel, és a saját bátyádat és nővéredet látod, akkor van vége az éjszakának. Ez már az újjászületés kezdete! Ha imádkozunk rendszeresen, de nem látjuk embertársunkat, nem akarjuk őt megérteni, akkor még nem találkoztunk igazából Istennel sem! Sajnos sokszor közöttünk nem a bátyáinkat és nővéreinket látjuk. Hanem csak egy embert, akiről tudjuk, hogy sok dologban azonosak az elveink. Elvekben társak vagyunk, de nem viselkedünk testvérként. Elvtársi viszonyban állunk egymással, testvéri viszony helyett. Aki találkozik Istennel, annak megváltozik az élete. Folyamatosan változik. Aki hisz, az nem elveszett ember. De elveszhet, ha magára marad sok ideig. Vigyázzunk – legyünk testvérek, s ne elvtársak! smiley