Küzdelem az emlékekért - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Küzdelem az emlékekért

  • 2019. November 28.
    0 hozzászólás

    Nehézségben lévőknek nyújt támaszt és vigaszt az a rendezvénysorozat, amely születésnapját ünnepelte szerdán. Egy esztendeje, hogy minden hónap utolsó szerdáján a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonába Alzheimer Caféra hívják a demens betegek hozzátartozóit. Ismeretterjesztő előadások mellett kiscsoportos együttlétek képezik a programot, ahol szakemberekkel koznultálva, sorstársakkal beszélgetve tesznek le terhet vállukról a családtagjukat ápolók. Ezen együttlétek értéke azáltal növekszik a láthatónál még nagyobbra, hogy kutatások igazolják: a beteget ápoló segítő nélkül próbálkozva az erején felüli feladat végzésével, nagyon sok esetben megbetegszik. A cél tehát a családtag megbetegedésének megelőzése, a demens beteg életfeltételeinek javítása, hiszen ha hozzáértően gondozzák őt, élhetőbbé válik hátralévő élete, nem fosztják meg értékességétől.

    Dr. Kiss Gabriella, a Szent Erzsébet Idősek Otthonának szakmai vezetője, mentálhigiénés szakember doktori disszertációjának nyomán született meg az Alzheimer Café Gyergyószentmiklóson, és szükségességét az is jelzi, hogy immár van hasonló Csíkszeredában, születés előtt áll Brassóban, tervezik több erdélyi városban, magyarországi szakemberek is érdeklődést tanúsítanak iránta. Volt ok tehát az ünnepre az Alzheimer Café első születésnapján, ahol hozzátartozók, ápolók, segítő szakmában dolgozók és orvosok vettek részt.

    „A demencia összetöri a demnes agyát és a gondozó szívét” – tálalta a cudar valóságot dr. Kiss Gabriella köszöntőjében. Beszélt a betegek és gondozó családok nehézségeiről, arról, hogy a hozzátartozó már a diagnózis közlésekor sokkolódik, innen pedig dilemmák sorozata következik, melyekkel egyedül kell viaskodnia, amihez sok esetbenszégyen is társul, rejtegetné a világ elől férje, felesége baját. Ennek ellenszere egy lehet: nem félni, hanem megismerni a kórt, elismerni, hogy együtt könnyebb, sorstársakkal, szakemberekkel találkozni rendszeresen, hogy az ápolás enyhülést hozzon minden érintettnek.

    Sokféle terv szóba jött, de talán a legfontosabb, hogy megnyerjék az ügynek a kezdeti stádiumban lévő demenseket, hogy elmondhassák, ami nekik fáj, ami nekik fontos. Így lehet csak tűrhető az élet, élmény a gondozás.

    Pázmán Enikő háziorvos az idősek otthonának éveit követve látta be, hogy a Gyulafehérvári Caritas intézményének létrejöttekor viszonylag fiatal volt a kisszámú lakó, aztán nőtt az ellátottak száma és a betegségek súlyossága is. A demenciával küzdők egyre nagyobb hányadot képviselnek, így az ápolók újabb kihívással kellett szembenézzenek. De, amint az orvos vallja, „minden nehézséghez kapunk egy adottságot”, így lett demens részleg és így lett Alzheimer Café is. A havi találkozási lehetőség értékei közül egyet emelt ki: „A hozzátartozók innen megkönnyebbülve mennek haza. Kell ennél több?”

    A felszólalók között volt Scheubeck Szeréna is, aki önkéntes lelkigondozóként közel másfél éve dolgozik az otthonban. A remetei származású, Németországból hazatért hölgy falustársaival ismertette meg a rendezvényt, mint elmondta, több mint hetven érintettet hozott el a „kávézásra”, és számon tartja otthon is, ezen családokban hogyan zajlik az élet. E mellett tájékoztató munkát folytat, hogy a kórról forgalmuk legyen a községlakóknak. Felolvasta egy demens beteg feleségének gondolatait is arról, hogy számára az ápolásban milyen sokat jelent, hogy új tudást szerzett az Alzheimer Café rendezvényein.

    Baricz Éva és Szabó Gabriella, az idősek otthonának munkatársai, a projektcsapat tagjai arról beszéltek, hogyan váltak gazdagabbá ők az elmúlt egy évben, mennyire megdöbbentő az, hogy valaki végre beszélhet őszintén arról amit eddig titkolnia kellett, és milyen súlya van annak, ha egy embernek küzdeni kell az emlékeiért. Az ember szelleme hanyatlóban, érzései viszont nem szenvedtek kárt, így felszínre hozhatóak az értékek, de ezt csak szívvel gondolkodva lehet végezni – hangzott el.

    Számos orvos érkezett a születésnapi ünnepségre, közülük dr. Aszalos Albert mondta el, valóban, a család szégyenli, hogy van valaki, akinek kilátástalan a helyzete. „Tulajdonképpen az ember el van ítélve, meg van bélyegezve, nem kell foglalkozni vele. Pedig kezelni lehet és szükséges, mert az meghosszabbítja a beteg értelmes életét, és könnyebb lesz a családtagnak is.” Dr. Veress Albert pszichiáter Csíkszeredából érkezve kijelentette, az ápolónak a legfőbb feladat, hogy a demens beteget ne páriának tartsa a közösség. „Ne úgy élje le az életét, hogy várja a megváltó halált, hanem érjük el a jóllétét! Ez a szakmai kihívás.”

    Demensbarát környezet kialakítása – ez valósult meg kicsiben az idősek otthonában. A tervek között az szerepel, hogy az erdélyi városok, falvak demensbarát településekké alakulnak, ahol a demens embereket nem problémaként kezelik, ahol a hozzátartozónak lesz támasza, és még a bolti eladó is tudja majd, hogyan lehet jól viszonyulni az emberhez. „A szellemi leépülésnek ez a formája egyelőre nem gyógyítható, ezért az a művészet, hogy szebbé tegyük azt az időt, amit az égiek adtak” – mondja Kiss Gabriella, felhívásában mindenikünk idejére gondolva.

    Balázs Katalin

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás