Megtámogatott életet csángómódra - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Megtámogatott életet csángómódra

  • 2019. Szeptember 20.
    0 hozzászólás

    „Ennek a Háromkútnak úgy lett vót a neve, hogy eljöttek a gyimesiek, s széjjelnéztek itt, Háromkúton. Volt nekik egy tarisnyáik kisdéliig, s mentek vissza. S akkor oda fel, a falunak a felső felibe, oda fel-fel-fel az erdő alatt megtaláltak három kutat. Három kicsi kút úgy folyt ki a földből, úgy bugyurkázott fel az a víz. S akkor leültek oda, egyet ebédeltek, s azt mondták, jól laktunk a három kút viziből. S annak örökre ez lett a neve: Háromkút” – így meséli Háromkút névadási történetét Prezsmer Ilona. Gazdálkodó csángók vidéke ez ma is, melynek területe az 1968-as megyésítés óta Bákó megyéhez tartozik, a közigazgatás Gyimesközéplokhoz köti, egyház, egészségügy szempontjából Gyergyószentmiklóshoz igazodik, a negyedik osztályt végzett diákok pedig Gyimes, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós felé veszik az irányt szeptemberben.

    Ízes csángó szóval szólva

    Aki Háromkúton jár, pirkadattól napszentületig többször is hallhatja emlegetni a Caritast ízes csángó szóval. De menjünk visszább az időben, amikor még nem nevezték Caritasnak itt a szeretetszolgálatot. Ilonka néni, az idősödő csángó asszony úgy tudja, hogy „valamikor ez a vidék három gróffiúé volt. Aztán azok a gróffiúk is megüdősödtek, elosztották háromfelé Háromkutat, s eladták. S akkor bejöttek a Gyimesekből, Középlokról, onnan Hidegségből az ősszüleink, s megváltották. Vettek egy-egy darabot, mindenki, amennyire lehetősége volt. Megvették, s akkor aztán maradtak apáink, most maradtunk mű benne… Úgyhogy már három rend ember, amit mű ismerünk, leélte itt az életit.”

    Úgy éltek, ahogy a természet diktálta: pirkadattól sötétedésig dolgoztak, állataikat ellátták, tűzifát az erdőt adott, tejet a tehén, húst a disznó, a bikaborjú – megélhetésüket Istenre bízták. Neki akartak házat építeni, amikor nézegették a falu feletti dombon az üvegpalota romjait. Valamikor az egyik gróf építtette, tiszta üvegből az oldalait, de mindössze egy éjszakát aludt benne, soha máskor nem lakta. A gróf elment, minden tönkrement. Egy szép napon azonban, Ilonka néni szavaival: „Dani plébánost meghítták a háromkútiak Gyergyószentmiklósról, s eljött, s széjjelnézett, s azt mondta, érdemes, ha a nép odaáll, rendbe szedni. Nos akkortól az a templomunk, s úgy elszaporodtunk vót, hogy minden kicsi házban ember volt.”

    Gyertyafényben 1994-ig

    Kötődött ehhez a közösséghez több lelkipásztor is, köztük Bart Ottó, aki háromkúti lelkipásztorként kezdte papi pályáját. Ő alapította a Caritas Vidékfejlesztés elődjét, az Agrocaritast, és dél-tiroli partnerek támogatásával sikerült fényt vinni a csángók életébe: 1993-ban megvilágosodott a lehetősége annak, hogy elektromos áram legyen a háromkútiak otthonában.

    „1994 karácsonyakor gyúlt ki az első égő. Érdekes, hogy mit vettek legelsőként a háromkúti emberek a házba: hűtőszekrényt. Nagyon nehéz volt nekik az élelmiszert tárolni, ezért is volt csángóföldön ismert az az együttműködés, hogy valaki levágott egy disznót, és szétosztotta a rokonságba, a következőben pedig ő kapott mástól, mert egyben nem tudták tárolni. Tehát az első, amit vásároltak, a hűtőszekrény volt. A második a tévé” – így emlékszik vissza Kastal László, a Caritas Vidékfejlesztés jelenlegi vezetője.

    Vidékfejlesztés és falugondnokság

    Sokak a villanyáram megjelenésével kötik össze a hagyományos csángóvilág megszűnését is: a televízió behozta a nagyvilágot és a vágyódást egy könnyebb életre. A Caritas tevékenységeivel a helyben maradást próbálta szorgalmazni. „Sok képzésünk volt Háromkúton: sajtkészítő, különböző mezőgazdasági kurzusok… próbáltuk a fiatalabb családokat jobb útra terelni a mezőgazdaság területén. Van is erre jó példa, elindultak fejlesztések. Tíz évvel ezelőtt nem láttunk traktort Háromkúton, most nagyjából, aki keményebben gazdálkodik, mindenkinél van mezőgép az udvaron” – mondja Kastal László, arra is visszaemlékezve, hogy bizony sok háromkúti fiatal, hogy az elemi elvégzése után tovább tanulhasson, Gyergyószentmiklóson kapott bentlakást a tanulmányi házban ingyen, külföldi támogatás révén. Hasonlóképpen indult negyed évszázada, Erdélyben elsőként, a falugondnoki szolgálat is. „Így lett Nagy Erzsébetből falugondnok, aki lassan nyugdíj előtt áll, viszont nagyon sokat köszönhetnek neki, mert gyerekek, felnőttek szállításában, gyógyszervásárlásban, lakodalom, temetés megszervezésében vállalt részt, minden jellegű problémáját a falunak megpróbálta megoldani. Nem beszélve arról, hogy ahogyan a téli időszakokban hozza-viszi a gyerekeket Háromkútra, az csodálatra méltó, és külön sofőrtechnikát igényel.”

    Ahogy a vakáció véget ér még sűrűbben kamatoztatja sofőrtechnikáját Nagy Erzsébet: hétfőn elviszi, pénteken hazahozza a gyereksereget minden más feladat mellett, amire a háromkúti 68 család 164 személy megkéri. Erős év a 2019-es, megemlegetik még sokáig, hiszen nyolc ötödikes kezdte idegenben a továbbtanulást. Ilyen sokan egyelőre nem lesznek, hiszen a háromkúti tanodában jelenleg az egyik összevont osztályban négy másodikos, egy harmadikos és egy negyedikes tanul, a másikban két előkészítős és két elsős van, az óvodában sincs szükség ötnél több kisszékre.

    Veszélyben a földi paradicsom?

    Prezsmer Ilonka néni látva az idők változását csóválgatja a fejét: „Itt élünk, az állatokat gondojzuk. Még kapjuk ezt a támogatást, ezt az európait, s lehet élni a kétkezi munkából es. De a fiatalok mennek el külföldre, nem törődnek a földekvel, nem csinálják a szénákot. Csak azzal törődnek, hogy legyen pénzük s legyen kocsijuk, s el van intézve. A fiataljaink mind, mind… aztán tudja a Fennvaló, biztos üresen marad Háromkút.” Mégis oldódik az aggódás, hiszen Ilonka néni lánya, Annacska a tanítónéni éppen gyereknevelési szabadságon van, és őt is egy háromkúti fiatal hölgy, Nagy Ottília helyettesíti.

    Öröm azt is látni, hogy a cudar időjárás ellenére saját termesztésű zöldségek kerülnek a háromkútiak asztalára. Ez is caritasos történet, hiszen 2018-ban svájci vendégekkel kirándulva derült ki, a pityóka, hagyma, paszuly mellett teremhetne itt paradicsom, uborka, paprika is, igaz, fóliasátorban. Került gyergyószárhegyi szakember is, Lukács Géza ügypártolóként, ő adja a szaktanácsot és a palántákat, a sváciak a fóliákat építtették meg készre, öntözőrendszerrel ellátva, így lett tíz család udvarán új módja a mövénytermesztésnek. Aztán egy év teltével, a lelkesedést látva, öttel gyarapodott a fóliák száma, és továbbra is fennáll a lehetőség, hogy háromkútiak fóliázzanak, igaz, már nem kész fóliát, hanem kedvet és szaktanácsot kapnak szándékukhoz. Kastal László azt mondja: „ Háromkút soha nem lesz világváros, soha nem fog olyan lehetőségekkel rendelkezni, ami nagyon nagy bevételi forrást eredményez az ott lakóknak, de egyedi lehetőségeket hordoz a mezőgazdaság, a turizmus területén, amit, ha ők megtanulnak használni, jól fognak élni belőle. Ha nem, be fog költözni olyan, aki kihasználja őket.”

    Háromkúton nem „kénlódnak”

    Különleges a csángó ember, sem örömében, sem bánatában nem mérhető a székelyhez, magyarhoz. Egyszerű törvények szerint él, elsősorban családjára gondol, és az ősök szokásait ma is tartja. A háromkúti embernek alaptörvénye, hogy az embert Isten nem véletlenül teremtette valahova, hanem azért, hogy ott éljen. „Mindenki, ahol születik, ott szeretne élni, s meghalni” – fogalmazza meg ezt a falugondnok, és szinte szó szerint ugyanezt mondja az egy generációval fiatalabb tanítónő: „Itt születtem, nekem ez a tökéletes, ez az ideál.”

    Akik segítséget vittek erre a vidékre, sosem tértek üres kézzel onnan vissza. Példaként hozták ezt a fajta tudatosságot, és ennek hozadékát: a megváltoztathatatlan elfogadását. Azt a derűt, amelyet csak a megbékélés, a ráhagyatkozás adhat, annak tudatát, hogy van kezdet, van vég,  és létezik kegyelem. Ne gondoljanak itt filozófiai fejtegetésre. Csángó nyelven, Ilonka nénitől ez így hangzik: „Nekünk vót öt tehenyünk, egyet a nyáron megölt a medve, s így maradt négy, s osztán megöregedtünk, s ezket is eladjuk. Mán nem kénlódunk tovább. A Jóisten megrendelte, hogy van egy kicsi nyugdim nekem es, az uramnak es, s abból aztán támogassuk tovább az életet. Mán nem számítunk, csak mától hónapig. Eltelt az üdő.”

    Balázs Katalin

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás