Heti útravaló - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Sep 16, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 15,1-10

    Heti gondolat szeptember 16-22.:

    A mi Urunk és Mesterünk példabeszédeiben nagyon sok, szép és érthető képpel akarja megismertetni, megszerettetni, közelebb hozni Istent, Akitől mi sokszor félünk, Akit mi olykor távolinak érzünk és gondolunk, vagy Akivel éppen kapcsolatban sem vagyunk.

    Ha félünk Tőle, akkor olvassuk el többször és lassan, engedjük közel azt a szentírási részt, amelyről az elveszett juh vagy az elveszett drachmáról szóló hasonlatok tárulnak elénk. Amikor elveszettnek, elhagyatottnak vagy éppen magányosnak érezzük magunkat, sokat segíthet annak tudatosítása, hogy Isten értünk jön. Nem hagy sokáig elveszettségünkben. Legalábbis nem hosszabb ideig, mint amennyit megbírunk…

    Az elveszettség – úgy gondolom – nem más, mint kiesés Isten szeretetének erőteréből, kiesés az Ő jelenlétének érzéséből. Ha pedig nem érezzük Jelen-Létét, Itt-Létét, apai és anyai (igen anyai!) közelségét, akkor érezzük magunkat elveszettnek és akkor nemcsak más, hanem saját magunk számára sem leszünk képesek jelen lenni.

    A másokkal való élő, igazi kapcsolat feltételezi ugyanis a SZERETŐ ISTENNEL VALÓ ÉLŐ ÉS IGAZI KAPCSOLAT meglétét. A másokkal való kapcsolat csak a NAGY KAPCSOLATBAN tud megmaradni hosszú távon. Ha nincs Istennel való élő kapcsolat, akkor nem tud lenni semmilyen más kapcsolat sem, csak rövid ideig tartó és gyorsan elillanó viszonyok.

    Istennel azonban csak akkor tudok élő KAPCSOLATBAN élni, ha szemlélem és gyönyörködöm gyakran azokban a képekben, amelyeket elsősorban Jézus tár elénk az evangéliumokban (minden más szép és élő kép, amelyet nagyszerű művekben elénk tártak, az az evangéliumokban csírájában vagy kifejezetten található meg!). Igen, élő KAPCSOLAT csak olyan Istennel lehetséges, AKI értem jön és megkeres. Olyan Isten, AKINEK a fent említett hasonlatokban megtaláljuk édesanyai és édesapai vonásait! Az elveszett juhot kereső pásztor barátaival ünnepel annak megtalálása után – az elveszett drachmát megtaláló asszony pedig barátnőivel. Az „ATYnya” Isten – ahogy egy kisfiú találóan fogalmazta egyszer ezt meg! – szép képei arra hívnak meg, hogy engedjük magunkat újra és újra megtalálni.

    A megtalálás mindig igazi és tartós örömmel ajándékoz meg, mert ezt az örömet Isten oltja belénk Szentlelke által.

    Őszintén akarjuk ezt az örömet?

    …hagyjuk magunkat Tőle megtalálni! smiley

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Május 13, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jel 7,9.14b-17 és Jn 10,27-30

    Heti gondolat május 13-20.:

    Jézus az evangéliumokban sok szép képet alkalmaz Istenre azért, hogy közel vigye Őt az emberekhez.

    A következő hétre a Jó Pásztor képét hozza elénk, amely azonban nem mindig szimpatikus sok ember számára. Talán azért van ez, mert az emberek többsége nem azt érti a Pásztor képe alatt, amit Jézus értett. Jézus Istenről és magáról úgy beszél, mint aki utánamegy az elveszettnek, visszahozza őt, személyes kapcsolatot ápol vele (név szerint ismeri mindeniket), és – ahogy a Jelenések Könyvében olvassuk – táplálja és kielégíti szomjúságukat. Beteljesíti vágyaikat. Ha így értjük, akkor elkezdjük Őt viszontszeretni, és dicsőíteni, mint ama győztes sereg a Jelenések Könyvében (Jel 7,9.14b-17). A győztes seregről több minden elmondható:

    • Először is az, hogy győztek. Úgy arattak győzelmet, hogy megmosták ruhájukat a Bárány vérében, vagyis átmentek megannyi szenvedésen, amíg eljutottak a trónig (a beteljesülésbe!). Földi életünkben ezt tapasztaljuk mi is: a szeretet sok lemondással, áldozattal jár. Valahogy úgy akarunk szeretni és úgy akarjuk, hogy szeressenek, hogy nekünk ezért ne kelljen sokat tennünk. Ez pedig lehetetlen. Az áldozat nélküli szeretet nem szeretet. A Húsvéti Bárány is ennek jelképe: odaadta önmagát teljesen azoknak és azokért, akiket szeret!
    • Másodszor: együtt és sokan állják körül a Bárány trónját. Vagyis, közösségben lelkik örömüket, együtt dicsőítik az Urat. Látszik rajtuk, hogy szeretik az Istent. Rajtunk látszik ugyanez? Lehet, hogy azért nem követik sokan a mi útjainkat, mert nem éreznek eléggé hitelesnek minket. Mi teszi az embert hitelessé? A hit megléte és kisugárzása. Ha van, kisugárzik. Ha nincs, akkor csak beszélünk Róla. Hitelessé az tesz, ha kapcsolatban vagyunk a bennünk élő Forrással. Ehhez a Forráshoz csak a Jó Pásztor képes elvezetni minket, mert Ő tudja az utat.
    • Harmadszor: a Jó Pásztor Bárány is. Szíven üt engem ez a gondolat. Nem egy felülről minket lenéző kényúr és zsarnok, hanem velünk együtt jár és értünk szenvedő Isten Fia. Jézus úgy volt Pásztor, hogy Báránnyá lett értünk. Húsvéti Báránnyá. Hát, Aki ennyire oda van értünk, azzal én kapcsolatban szeretnék lenni továbbra is, és Őt szeretném szolgálni…
    • Negyedszer: amikor az ember rádöbben arra, hogy szerethető, kapcsolatban marad Urával. Viszontszereti Őt, mert tudja, hogy Ura úgy vezet, hogy nem félre-vezet. Úgy őriz, hogy nem ellenőriz. Az ilyen értelemben vett „Pásztor-Istentől” nem fél már az ember, hanem inkább mindent odaad ezért a szeretetért.

    Ha ezen az úton haladunk, mi is pásztorokká, egymás őrzőivé – és nem ellenőrzőivé! – válhatunk. Ez az egészséges Istenkapcsolat eredménye és gyümölcse.

    Istenünk és Urunk, mint jó Pásztor jár előttünk. Néha fájdalmas „botjának” érintése, de ez nem verés, hanem jó útra terelés, útbaigazítás. Ez nélkül könnyen eltévedünk.

    Legyünk és maradjunk egymás őrzői – a jövő héten is! smiley

    Sajgó Balázs, lelki igazgató

    Bymartonk
    In
    Apr 08, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 8, 1-11

    Heti gondolat április 4-11.:

    Nagyon szép, igaz és pontos meghatározását olvastam az imádságnak: amikor az ember a lelkét Istenhez emeli és az Ő szemével próbálja nézni életének eseményeit - a mindennapokban!

    Ha megfigyeljük, Jézus először mindig imádkozik, mielőtt bármit is tenne, csak azután tanít. Egész biztosan ennek tudható be, hogy tanítása mindig rövid és határozott! Egy-egy mondatának életbe ültetése hosszú időt vesz nekünk igénybe! Ilyen ez a szentírási mondat is: az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül van!

    Jézus Isten szemével nézi az eléje vezetett nőt, de azokat is, akik eléje vezetik.

    Első lépésben időt ad - elsősorban önmagának! Elsősorban azért, mert lát. Látja az eléje vezetett nő lelkét, de azokét is, akik eléje vezették! Látja a nő megszégyenített állapotát, hiszen nincs bátorsága még szembenézni sem Jézussal! Látja a kövezni akarók lelkét is, hogy azok, saját rejtett bűneiket ítélik el az asszonyban.

    Le kell győznie indulatát, hogy ne durván teremtse le őket, hanem finoman világítsa meg azok hibáit is! Ezért hajol le a földre, ezért ad időt önmagának!

    Mekkora tanítás ez is: mielőtt kimondaná az egymondatos házi feladatot, megtanít arra, hogy először önmagunkat neveljük! Ne egyből mondjuk ki azt, ami a szívünkön van, mert azzal még nagyobb sebet ejthetünk! Ezért nem vagyok híve annak, hogy egyből le kellene teremteni és tiporni valakit a sárga földig. Inkább megkérdezni Istentől, hogyan járjunk el bizonyos nehéz helyzetekben! Semmiről sem kell rögtön dönteni: a legsürgősebb döntések is várhatnak pár csendes percet! Ezért veszélyes az a magatartás, hogy rögtön kimondom, ami a szívemen van - nem vagyok tekintettel a másikra, és ez egy önző magatartás!

    Ezután következik a házi feladat: az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül van…

    Jézus második tanítása, hogy nem menti fel az asszonyt, de tudja, hogyan mentheti meg őt!

    A felelősség alól nem vagyunk felmentve, de a bűnök alól megmenekülünk, ha Jézus lábai elé ülünk és szembesülünk saját vétkeinkkel, mint az az asszony!

    A házi feladat ekkor ez: menj, és többe ne vétkezz! Nézem, ami előttem van, hagyom, ami mögöttem van. Persze, ettől még el kell viselnem korábbi magatartásom és bűneim következményeit, de előre nézek.

    Jézus nem hánytorgatja a nő bűneit, nem indít büntetőjogi eljárást, hanem egy új perspektívát ad: azt beépítve, ami mögötted van, nézz előre, tekints arra, ami előtted van.

    A harmadik tanítás a tömegnek szól: menjetek, és többé ne ítélkezzetek, mert nektek is van bőven - ha nem házasságtörés, akkor más egyéb. Ki-ki maga tudja!

    Feladat: Az ima legyen mindig az első helyen! Legyen szívünk első gondolata minden nap az Istené és ne utolsó menekvésünk! Azért legyen ez így, mert az a lélek felemelése Istenhez azért, hogy az Ő szemével lássuk a saját valóságunkat és a másét is!

    Áldott Hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Apr 01, 2019
    0 hozzászólás

    Heti gondolat április 1–7.:

    A Szentírás egyik legismertebb szakasza segít bennünket a következő héten Istennel való kapcsolatunk mélyülésében. Ez a szakasz a tékozló fiú története.

    Amikor Jézus példabeszédet mond, abból kell kiindulnunk, hogy ezekben a jóságos, szerető, irgalmas és mennyei Atyáról beszél. A példabeszédek által Őhozzá akar közelebb vinni. Azt szeretné, hogy ismerjük fel a „Tékozló”, vagyis szeretetét fecsérlő és pazarló Isten képét. Ez nem jelenti azt, hogy tetteinknek nincs következménye – sőt: amikor rossz tetteink következményét viseljük, Isten azokban is velünk van, azokon is végigvezet, hogy tanuljunk belőlük. Ez történik elsősorban a tékozló fiú történetének fiatalabb szereplőjével, aki kikéri az örökséget.

    Ennek értelmében, amikor a kisebbik fiú kikéri az örökséget, nem tesz mást, mint azt, hogy atyját holttá nyilvánítja. Az örökséget ugyanis a szülő halála után osztják. Ez számunkra azt jelenti, hogy tékozló gyermekekké, emberekké válunk abban a pillanatban, amikor Istent az életünkből kizárjuk és holttá nyilvánítjuk. Annyira önállókká válunk, hogy kizárjuk Őt az életünkből. Ekkor még nem vagyunk egyáltalán tudatában annak, hogy Isten nem akarja elvenni önállóságunkat fejlődésünkben, hanem szabad embereknek álmodott meg. Ez azt jelenti, hogy növekedésünket, önállóságunkat akarja, de úgy, hogy közben Szentlelkének sugallataival kísér, mert Őáltala, Ővele és Őbenne gyorsabban haladunk a teljesség felé. Amikor az igazi felnőttség felé vezető útról kizárjuk az Ő mindentudó és gondviselő segítségét, akkor máris eltértünk velünk kapcsolatos álmától. Magunktól akarunk fejlődni, önállósodni és felnőtté válni. Ez az önfejűség pedig eltávolít Istentől, magunktól, sőt embertársainktól is.

    Isten nemcsak kiadja az örökséget, hanem megengedi, hogy végigjárjuk azt a poklot, amelyet mi teremtünk magunknak. A jó hír ebben az, hogy ott is Velünk van, csak mi nem látjuk – az eltávolodás következtében. Amikor azonban serdülő makacsságunk legmélyére érünk, akkor következik a „magábaszállás” lépése. Ekkor sejtjük meg, hogy a poklunkban is ott van az Isten, de nincs bátorságunk szemébe nézni. Ez a szégyenérzet nehezen enged megfordulni, de az embernek itt döntenie kell: vagy megfordul és visszatér eredeti középpontjához (lényének centrumához!), vagy a semmibe hull. Isten még ezen a ponton is ad erőt, felvillantja arcát – és akkor dönteni kell. Nem mindenki dönt úgy, hogy visszatér… L. Ez az a titok, amelybe nem látunk tovább.

    A visszaút sem könnyű, de lépésenként megtehető. A kenyeret nem egyből kell felfalni, hanem falatonként esszük! smiley

    Ezután következik az a tapasztalat, amikor újra nem értjük Istent. Már vár és átölel. Sőt, ünnepet rendez. Ingyenes kegyelem. Amikor az ember ezt megtapasztalja, elkezd ő maga is ingyen szeretni. Még nem teljes ez, de legalább elkezdődik az út…

    A nagyobbik fiúk ezt nem értik. Ők mindig hűségesen, az Isten közelében vannak. Mindent teljesítenek, és ezért nem akarják elfogadni, hogy Isten ünnepet rendez a Hozzá visszatérőknek. Amint a történetből kiderül, mindez azért van, mert mindennapi munkájuk és szolgálatuk végzése közben szívükben már régen eltávolodtak Istentől, a megszokás rabjaivá váltak. Isten közelében tékozolnak, és ezért nem tudják elfogadni Isten ingyenes szeretetét. Pedig ez a történet kifejezetten Istenről szól. A jó Istenről, akit Jézus így mutat be. S ha Ő mondja, akkor én hiszek Neki. Te igen? smiley

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 25, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Kiv 3,1-8a.13-15

    Heti gondolat március 25–31.:

    Mózes meghívásának története négy gondolatot ébreszt bennem:

    1. Mózes hosszú időt tölt menekülésben, amíg Isten újra megtalálja őt. Hosszú utat kell bejárnia, amíg megtalálja lényének centrumát, középpontját és így – az Istent és önmagát. Ahogy elhagyjuk a gyerekkort, mi is bejárjuk ezt az utat. Bár lelkünk mélyén érezzük a nyugtalanságot, hogy Istentől jövünk és Hozzá kell visszatérnünk, mégis a menekülés útját választjuk. Ez talán azért történik így, mert félünk találkozni Vele és saját magunkkal. A kettő együtt jár: nem találkozhatunk Istennel igazán úgy, hogy ez minket ne érintene meg egész lényünkben. Önmagunkkal sem találkozhatunk Isten nélkül.
    2. Az égő csipkebokor szent hellyé válik Mózes számára. Az a hely szent, ahol élő találkozás történik Istennel és önmagunkkal. Mózes külső szemeivel egy égő bokrot lát, de valójában lénye legmélyén gyullad fel újra Isten szeretetének tüze. A csipkebokor látványa belső élményt – istenélményt – szül és ettől kezdve Mózes szíve Istenért ég. E tűz nélkül lapos és keserű az élet, de ezzel a tűzzel minden értelmet nyer, még a szenvedés is.
    3. „Az égő csipkebokor” küldetése. Nem maradhat Mózes az istenélmény helyén. Rádöbben, hogy nem is kell maradnia, mert Istent szeretetének tüze felgyulladt bensőjében és Istent hordozza, bárhová is megy. Sőt, Isten hordozza Mózest, mert ezután hagyja, hogy Isten vezérelje. Mózes elkezd Istennel járni. Amikor valakivel együtt járunk – ahogy a szerelmesek is teszik – akkor szavak nélkül is értjük egymást.
    4. Mózes a többiekhez küldi az Isten. Nem maradhat egyedül. Küldetésünk mások felé irányít, mások felé fordít. Fontos az egyéni hitélet, szobánk csendje, ahol imádkozhatunk, de ha csak bent maradunk, elalszik a bennünk égő tűz és nem fogunk gyümölcsöt teremni. A tüzet mások felé is vinnünk kell. Ez egy belső kényszer, egy belső indíttatás. Ha ez nem történik meg, kereszténységünk beszűkül és életünk megmerevedik.

    Adjunk időt magunknak, hogy legyen időnk másokra.

    Áldott hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 25, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Ter 15,5-12.17-18 és Lk 9,28b-36

    Heti gondolat március 18–24., Nagyböjt második hete:

    Amikor megszülettünk, kitörtünk egy burokból, ahol addig biztonságban éltünk, de tovább kellett lépnünk. Fájdalmas ez az első elszakadás. Aztán az Élet továbbhív, nem hagy békén, és ez további fájdalmas elszakadásokat eredményez. Az Élet akkor él, ha mozgásban van. Ez az Élet a bennünk élő Isten. Ő hívta Ábrahámot, és mindenkit Ő hív, tovább és tovább. Ha nincs bátorságunk élni – vagyis állandóan továbblépni Istennel, egymással és önmagunkkal való kapcsolatunkban, akkor megkeseredik ittlétünk. Ne féljünk az elszakadás fájdalmától. Ha nem lépünk, az is fog fájni…

    Ábrahám nem azért vált naggyá és a hit modelljévé, mert Isten kiválasztotta, hanem azért, mert Isten meghívására továbblépett. Istennel járt. Ahogy a szerelmesek járnak… Isten szenvedélyesen akar velünk járni, és mindig vannak ötletei, hogy elragadjon és magával sodorjon Szentlelkével.

    Ahhoz, hogy a továbblépés bátorságát vállalni tudjuk, szítani kell a bennünk levő tüzet, kapcsolatban kell maradni a bennünk élő Élettel, Istennel. Ehhez szükséges az én-idő, az elvonulás, az Istennek adott idő.  Ha elvonulunk egy magas hegyre, minden másképp látszik, a hétköznapi gondjaink és bajaink viszonylagossá, másodlagossá válnak, mert megtapasztalhatjuk, hogy az Élet él és élni akar. A bennünk élő Élet élni akar. Ez Isten. Ő akar továbbvinni.

    Addig nem lesz megvilágosodás, nem lesz Isten-élmény (Istennel való élő találkozás!), amíg nem vonulunk el, ha 24 órára is. A Szent Negyvennap – nemcsak Nagyböjt! – ilyen elvonulás, ahol szembe merünk nézni félelmeinkkel és rádöbbenünk, hogy MINDEN EGYBETARTOZIK. Szenvedés nélkül nincs dicsőség – Jézussal Mózes és Illés a szenvedésről beszélgetnek, pedig a dicsőség fénye ragyogj be őket. Istennél fény és sötétség együtt van, de mi harcolunk a sötétség ellen! Pedig nem szabad harcolni, mert legyőz. Sötétség nélkül nem tudjuk értékelni a világosságot.

    Szükségesek a bontómunkások is ahhoz, hogy valami új épüljön… Az Élet él és élni akar. A bennünk levő Élet is élni akar bennünk. Ő Isten. Ha vele járunk, élünk. Ha nem vesszük tudomásul, éldegélünk. Dönthetünk! smiley

    Áldott Hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 04, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 6,39-45

    Heti gondolat március 4-11.:

    Ha a szentírási részben olvasható bölcsesség-sorozatot röviden kell összefoglalnom, akkor a tanítvány és a mester útja címet adnám, mert az igazi tanítvány a Mesterrel együtt jár! Ha még rövidebben kellene összefoglalnom a lényeget, akkor csak a tanítvány útja maradna, mert a mester vezet, de akkor igazi mester, ha közben ő is tanítvány marad. A lényeg megtalálásban öt egymással összefüggő kép segített:

    • a gödör képe: talán mindenki számára ismerős látvány az, amikor két részeg támogatja hazafelé egymást! Ha egy ittas állapotban levő ember viszont józanra támaszkodik, jobban halad! :) A lényeg, amit ki kell emelnünk: legyen bennünk alázat, hogy lássuk, hol tartunk. Ha pedig bizonytalanságot érzünk, ne féljünk segítséget kérni! Ebben az első képben benne van a második is, ahogy követjük Jézus mondásait:
    • az út képe: úton vagyunk. Jézus is állandóan úton van! Minden épelméjű ember tudja azt, amit Victor Hugo is megfogalmazott: nincs beteljesedés, csak a halálban. Fejlődésre ítélt lények vagyunk – fogalmaztam meg egyszer magamban. Aki azt hiszi, hogy megérkezett, élő halott.
    • a tükör képe: nézzünk gyakran tükörbe, hogy észrevegyük a szálkát saját szemünkben. Sokszor akarunk mi másokat megjavítani, de magunk számára nem szánunk elegendő időt, mert szembenézni magunk valóságával kellemetlen. Az ima lényege is ez a szembenézés lenne egyrészt! Ha az ima nem szembenézés magunkkal, félek, hogy nem átütő és igazi ima! Nyilván úgy, hogy Isten dicsőségét és dicsőítését helyezem szem elé. Az Ő fényében meglátom magamat is. Az ima a valóság, saját valóságom tudomásulvétele. Ha csak szövegelés, akkor akadály abban, hogy találkozzak Istennel.
    • a gyümölcs képe: látunk egy szép gyümölcsöt, ízleljük ízét. Vagy időnként hálálkodunk munkánk gyümölcséért. De ha rossz a gyümölcs, az is látszik. Amit dolgozunk és teszünk, és ahogy dolgozunk, meglátszik majd a gyümölcsön. 
    • tiszta szív képe: az eredmény! Ami a szívemen, a számon. Az olvasmány külön részletezi, hogy a szavaink elárulják belső gondolatainkat.

    Úton vagyunk, gödörbe esünk, időnként megállunk és tükörbe nézünk, hogy lássuk, hol tartunk. Néha más segít nekünk, mert a tanítvány mindig tanul. Ha egyebet nem, akkor azt mindenképp fontos megtanulnia, hogy akkor vagyunk jó úton, ha le tudunk hajolni másokhoz, az ő szintjén megérteni a másikat és nem elítélni őt. Ha pedig jó az út, érezzük a gyümölcsöt és tisztul a szívünk. Szavaink mindenképp elárulnak!

    Figyeljünk szavainkra, mert szívűnkről beszélnek! smiley Jó figyelést! smiley

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Feb 25, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 6,27-38

    Heti gondolat február 25 - március 3.:

    Dávid, a választott nép jeles királya megkíméli az őt üldöző, rá féltékeny elődjének, Saulnak az életét, pedig módja lenne megölni. Álmában elveszi mellőle lándzsáját és vizes korsóját, aztán a távolból megmutatja neki. Saul meggyőződhet Dávid könyörületességéről (1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23).

    Hogyan jut el addig az ember, hogy képes legyen kikerülni a bosszút?

    Jézus legnehezebben megvalósítható, legmerészebb igényét megfogalmazó tanítása: az ellenségszeretetről és az ítélkezés elkerüléséről. Szeretni az ellenséget? Micsoda őrültség! Pedig Ő komolyan gondolja, hiszen keresztre szegezve így kiált: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” (Lk 23,34) Ez a mondat árulkodik belső gondolatvilágáról: ha valaki agóniájában a megbocsátás hangján szól ellenfeleiről, annak nem kell meggyőzni a szeretetéről.

    Az első vértanú, Szent István diakónus is ezt a mondatot ismétli megkövezése előtt: „Uram, ne ródd föl nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7,60).

    E bosszúmentes magatartás kialakulásához fel kell növekedni, sokszor újra elolvasni Jézus szenvedéstörténetét, a mai szentírási részletet (Lk 6,27-38), a Hegyi beszédet, vagy Pál apostol sorait: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok és ne átkozzátok!” (Róm 12,14) Sokszor fel kell tekintenünk Jézusra, a keresztre feszítettre, és a szentekre, akik jobb arcuk megütése után bátran oda tudták tartani a másikat is, rágalmazóikra nem szórtak átkot, inkább imádkoztak megtérésükért.

    A másik vértanú, Morus Tamás még humorát is megőrizte a bitófa alatt: kérte a vejét, adjon egy aranyat a hóhérának. A pápa a szentévben a politikusok védőszentjévé nyilvánította. A nagylelkűség, az ellenségszeretet, a feltétlen hit nem ismer határokat.

    A velünk szembenállókkal kapcsolatos pszichológiai álláspontunkat Jézus evangéliumának kell meghatároznia.

    Aki ítélkezik, az végső kategóriába kényszerít olyanokat, akik még változhatnak, alakulhatnak (megtérhetnek), akiktől még Isten nem vonta meg a kegyelmet.

    Ítélni csak annak van joga, aki fölötte áll az eseményeknek, aki fölötte áll a történelemnek, akinek elszámolással tartozunk, egyedül Neki: az Istennek! Persze ez nem azt jelenti, hogy ne nevezzük néven a rosszat, ne utasítsuk el, ne mondjuk ki és ne bélyegezzük meg a bűnt, a tettet, de nem a személyt, az embert, aki az utolsó lélegzetvételéig még képes lehet a jóra.

    Nem könnyű dolog ez: kimondani a rosszat és nem elítélni azt, aki felelős érte. Elgondolkodtató kommentárt írt erről Pilinszky János: „Az ítélkezés Jézus óta kivétel nélkül Hitler-szabású, bármire hivatkozik is, bármi legyen is bevezető félmondata. Hagyjuk meg az emberi szívet abban a néma párbeszédben, amit Istennel folytat. Legalább mi ne lármázzunk és csörömpöljünk bele ebbe a csendbe” (Új Ember 1979. V. 13).

    Nehéz feladat, de nem lehetetlen! smiley

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Feb 18, 2019
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 6,17.20-26

    Heti gondolat február 18–24.:

    Az apostolok kiválasztása után Jézus lejön a hegyről a síkságra, ahol nagy tömeg várja, de Ő tanítványai felé fordul és nekik mondja el konkrétan a boldogmondásokat (Lk 6,17.20-26.). Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.

    Szegénnyé tenni lelkünket azt jelenti: üressé és nyitottá tesszük azt, hogy Isten töltse be – és nem más! Igen, aki szegénnyé teszi lelkét – érthetőbben kifejezve: kinyitja lelkét, hogy Isten töltse be, az már most megtapasztalja lelkében Isten jelenlétét, Isten Országát. Hiszen maga Jézus indítja programját ezzel a mondattal: Elérkezett az Isten Országa.

    Boldog ember az, akinek van bátorsága kilépni a tömeg-létből és tanítvánnyá lesz. A tanítványság nyitottságot jelent. A tanítvány kinyitja lelkét, figyel a lelkében élő Isten hangjára, és követi útmutatásait. Ez a lélekben való szegénység értelme.

    A kérdés csak az, hogy én a tömegben élek-e és várom a csodát, vagy közelebb lépek Istenhez, mint jó tanítvány és kinyitom lelkemet, hogy töltse be Ő igazi és őszinte szeretetével.

    Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek – mondja tovább Jézus tanítványainak. Nyilván itt sem kifejezetten a fizikai éhségre kell gondolnunk. Aki kinyitja lelkét Isten felé, érzi az éhséget, a Teljesség iránti vágyat. Ha éhezzük és szomjazzuk Istent, eltölt minket bőségesen akkor, amikor Ő jónak látja. Ezt nem lehet kierőszakolni és kikényszeríteni – ez Ajándék.

    Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Ha tudunk még sírni, ha szembe merünk nézni érzéseinkkel és saját magunkkal szemben bevállaljuk azokat, akkor jó úton járunk. Érzéseinkért nem vagyunk felelősek, de azért igen, hogyan kezeljük azokat.

    A boldogság nem érzés, hanem annak tudata, hogy Isten szomorúságaimban és érzéseim kavargásai között is velem van. Akkor tévedünk nagyot, amikor a boldogságot összetévesztjük az öröm és vidámság érzésével. Boldog ember az, aki kapcsolatban van Istennel és a saját lelkével, állandóan igyekszik visszatérni belső forrásához.

    Ki a boldog és miért?

    A boldogság tehát nem azonos az örömmel, az ujjongással, a gondtalan élettel. Boldog az az ember, akinek élete Istenben van lehorgonyozva. A Boldogságok nem társadalmi kategóriák. A szegények, akikről az Evangélium beszél, nem a nincstelenek, a koldusok, a csövezők, hanem azok, akik megértették azt, hogy emberségük csak akkor halad a beteljesülés felé, ha Istenre irányították életüket.

    A mi boldogságunk nem a külső körülményektől függ, hanem Isten jelenlétének tudatosításától.

    Szoktam erre figyelni? Mennyi mennyiségi időt töltök Istennel egy héten át? Ezen múlik minden: boldogságom vagy boldogtalanságom!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 28, 2019
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 1,1-4; 4,14-21

    Heti Útravaló január 28 - február 3.:

    Tanuljuk meg Jézustól azt a nyitottságot, amellyel olvassa az Írásokat. Mindig olvassa, mert keresi és kutatja Istennek rá vonatkozó akaratát. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a keresés számára sem volt könnyű. Minden nap kellett olvasnia, hogy egyszer hirtelen megértse, mi Istennek az Őrá vonatkozó feladata. A Lukács evangélistától vett rész pontosan erre világít rá: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Mit jelent ez pontosan? Nézzük sorban:

    Az Úr Lelke van rajtam. A Lélek erejével jár körbe. Híre elterjedt, mert folyamatosan arra figyel, amit a Lélek sugall neki. Ehhez azonban mindig el kell vonulnia, és a Csendben hallgatnia a Lélek hangját. A csendben hallgatni a Lélek hangját és olvasni a Lélek által sugalmazott Írást – párhuzamosan egészítik ki egymást. Ha a Szentlelket akarjuk – és jól akarjuk – érteni, akkor nekünk is ezt kell gyakorolgatnunk: hallgatni a csendet és olvasni az Írást. Másképp nem tudjuk jól érteni Isten Szavát és ránk vonatkozó tervét.

    Fölkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Aki felismeri belső szegénységét – vagyis kellőképpen kiüresíti lelkét, meghallja az örömhírt. Lelkünk éhes – és mindenképpen pótlékokat keres. Nem mindegy, mivel töltjük be. Pontosabban: Vele kellene betöltenünk, s akkor ráéreznénk az örömhírre: rajtunk és bennünk is ott van az Úr Lelke. Felül és belül. Kell ennél nagyobb örömhír?

    Hirdessem a foglyoknak a szabadulást. Amikor nagyon megkötözöttek vagyunk, magunkat nem tudjuk megszabadítani. Önmegváltás, önmegszabadítás nincs. Felülről kell lehajolnia Valakinek, hogy feloldja belső megkötözöttségeinket. Aki az Úr Lelkével hajol le hozzánk, Az képes megszabadítani.

    Vakoknak a látást. Sokszor nézünk, de nem látunk. Elrejtve mindenhol ott van Ő és nem vesszük észre. Rászoruló és bajbajutott embertársaink szemében Ő tekint ránk, Ő közeledik felénk. Szükséges a belső látás. De ez csak akkor jön meg, ha fel vagyunk szabadítva, meg vagyunk váltva. Nélküle lehetetlen! Kérjük a megvilágosítást, hogy jól lássunk.

    Szabaddá tegyem az elnyomottakat. Sok nyomás alatt görnyedünk. Sokszor vagyunk deprimáltak, elnyomottak, ami aztán depresszióhoz vezet. Van erre gyógyszer? Igen, ha időben Rátekintünk, Aki lehajol hozzánk, felemel és rávilágít belsőnk szépségére – miután kitisztította azt. Ezt meg kell engednünk neki.

    S akkor tudni fogjuk: elérkezett az Úr esztendeje.

    Áldott hetet!
    (Sajgó Balázs)

    Pages