Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Oct 16, 2017
    0 hozzászólás

    Amikor étterembe megyünk, étlapot hoznak, amely több lehetőséget kínál számunkra. Az izajási szövegben is egy étlap tárul elénk, amelyet majd Isten kínál fel népének! Az olvasmányban elhangzottakhoz kapcsolódik az újszövetségi példabeszéd üzenete is!

    Isten elküdte Fiát, és most már nemcsak egy nép, hanem mindenki részére nyitottá válik az általa megszervezett menyegző! Egy nép (és ezen belül egy vallás sem!) sajátíthatja most már ki Istent magának, mert az Ő Fia mindenki számára felkínálja a lehetőséget, hogy egyházában étkezzünk! (Amikor itt egyházról beszélek, én arra az élő közösségre gondolok, amelybe ki-ki tartozik, és NEM az intézményre csupán!)

    A szentírási szövegek több kérdéssel szembesítenek: Elfogadom-e a meghívást, és ha igen, akkor meg tudom-e állapítani, hogy nekem mire van szükségem? Felnőttnek tartjuk magunkat, de tudjuk egyáltalán, hogy nekünk mi a jó? Amíg ugyanis nem jelenünk meg a menyegzőn, addig elég nehéz megtudni, hogy mi is van az étlapon! A menyegző sem a szentmise és istentisztelet csupán, hanem az Istennel és Istenben való élet…

    Általános jelenség, hogy azok az emberek szoktak nagyokat mondani az egyházról, akik tőle távol élnek, és nem gyakorolják hitüket. Nem tartják szükségesnek a lelki étkezést, de az ízekkel tisztában vannak! Nem ellentmondás ez? Sajnos a legtöbb esetben így van: távolról ítéljük meg a dolgokat, távolról ítéljük el, ítéljük meg egymást! Pedig nem is igazán tudjuk, ki is a másik…

    Amíg nem kóstoljuk meg az Isten által felkínált eledelt, addig nincs jogunk ítéletet alkotni sem egyházról, sem embertársainkról! Amíg nem veszünk részt közösségi életünk alakításában, nincs jogunk kritizálni társadalmunkat! Amíg nem tisztázzuk őszintén kérdéseinket, nincs jogunk válaszokat adni!

    Itt van a nagy probléma: hihetetlen, számunkra felfoghatatlan nagy szeretettel hív minket Isten az Ő asztalához, de mi nagyon sokszor mással vagyunk elfoglalva. A leglényegesebbet hagyjuk ki az életünkből: a lélek táplálását.

    A hét első napja legyen az Istené. Merjünk Vele kezdeni a hetet! A hét első napja nem a hétfő, hanem a vasárnap, amit ha megszentelünk, akkor elkezdjük a szeretet útját! Kellő pihenés után könnyebb imádkozni, dolgozni, és szórakozni is!

    Isten mindenkit meghív. De kiválasztott csak az lesz, aki a meghívást elfogadja! Azért mondja Jézus a mai példabeszédben: Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Kiválasztottak akkor kezdünk lenni, ha igennel válaszolunk és egész életünkben azon fáradozunk, és azon dolgozunk, hogy másokat is ráébresszük kiválasztottságára. Erre kaptunk meghívást Istentől, s ezt megélni is csak szeretetben lehet és érdemes!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 09, 2017
    0 hozzászólás

    Magyarok Nagyasszonya

    Heti gondolat október 9-16.:

    Egy kisfiú a homokozójában játszott. Volt ott neki sok kis és nagy autója, műanyag vedre és lapátja, amelyek segítségével utat szeretett volna építeni. Hozzá is látott, és ahogy építette az utakat és alagutakat a puha homokban, talált a homokozó közepén egy nagy követ. Nem is gondolkodott sokat, tudta mit kell tennie: körülásta alaposan a követ, hogy ki tudja hengeríteni helyéről. Ez sikerült is, de amikor a homokozó láda falához ért, meg kellett emelnie a követ, és ez aztán semmiképp nem ment. Nem volt hozzá elég ereje. Hozzálátott újra meg újra, de hiába. Elkeseredett és toporzékolt idegességében. Aztán hangosan kezdett sírni. Közben édesapja figyelte őt a ház ablakából, és ekkor odament hozzá, egészen közel: - Fiam, miért nem vetettél be minden rendelkezésedre álló erőt? Miért nem használsz ki minden lehetőséget? A kisfiú megsemmisülten zokogta: - De hát azt csináltam, apa, mindent megpróbáltam. - Nem fiam – helyesbített az apa kedvesen. – Nem próbáltál meg mindent. Nem kértél meg engem! Azzal az édesapa lehajolt, megragadta a követ, és kirakta a homokozóból.

    Amikor mi magyarok Magyarok Nagyasszonyára tekintünk, fontos kérdést kell megválaszolnunk: Tudok segítséget kérni? Vagy önfejűen és makacsul, saját elképzelésemben kitartok addig, amíg megszakadok! Egyéni tragédiáink azért történnek legtöbbször, mert elhitetjük magunkkal, hogy egyedül vagyunk! Pedig az élet apróbb dolgai is egyértelműen mutatják: ha nem tudok főzni, akkor nyilván ahhoz kell fordulnom, aki ezt jól vagy legjobban tudja: a szakácshoz. Ha beteg vagyok, orvoshoz kell fordulnom, vezetésben sofőrhöz… stb.

    Ha pedig nagy bajban vagyok, ÉS TÉNYLEG MINDENT MEGPRÓBÁLTAM, akkor olyanokhoz, akik már hasonló helyzeteken átmentek… és ha már az sem segít, kérdezzem meg a szenteket, vagy a legnagyobbat – Máriát – mit is kell tennem még? Jaj, nem vagy katolikus? Ez miért baj? Ők is olyan emberek voltak, mint te. Beszélgethet bárki velük! smiley

    Ők meg azt fogják válaszolni: tedd azt, amit mi is tettünk! Add át ügyedet Istennek! Bízd végre Őrá, ahogy mi is tettük! Mi ebben az önátadásodban és önfelajánlásodban drukkolni fogunk, mi is veled leszünk.

    Ezt tette Szent István király is, amikor kilátástalan helyzetében önmagát és országát Istennek ajánlotta. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. A felajánlás egyébként sem azt jelenti, hogy adok valamit Istennek, hanem azt, hogy visszaadom Neki, ami az Övé! smiley Vagyis önmagamat! smiley Hogyan adom vissza önmagamat neki, amikor már eléggé felnőttem? smiley  Próbálok kilépni a nehéz helyzetből, amiben éppen vagyok, de nem úgy, hogy nem foglakozom vele, hanem elengedem, éspedig úgy, hogy csendben átadom magam Istennek: Istenem, HA TE JÓ VAGY, NEM AKARHATSZ ROSSZAT. AKKOR ÉN MIÉRT IS FÉLEK? Az Istennek való önátadás azt jelenti még egyszer: visszaadjuk magunkat és családunkat NEKI és az jó kezekben lesz. Ahogy Szent István király is, Mária, és nemzetünk szentjei is tették! 

    Mindig Isten kezében vagyunk, akkor is, amikor nem tudjuk. Ha tudatossá tesszük, akkor már nem fogunk félni, hogy visszaadjuk Neki, ami az Övé – vagyis önmagunkat – ahogy Mária, a Magyarok Nagyasszonya is tette! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 02, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat október 2-9.:

    Nincs kedvem – hányszor érezzük, gondoljuk és ki is mondjuk e két szót mindennapi életünkben.

    Nincs kedvem dolgozni. Sokszor elgondolkodom e kijelentésen. Amikor egészségileg nem érzem jól magam, akkor ez teljesen érthető, hiszen fáradt a szervezetem, és pihenésre van szüksége. Amikor nem pihenek eleget, ugyanez a helyzet, és ilyenkor könnyen eluralkodik rajtam a kedvtelenség érzése.  Aztán mégis elindulok, és – mivel kötelességem – végzem rutinszerűen mindennapi feladataimat.

    De mi van akkor, amikor egészségileg sincs különösebb bajom, esetleg nem is vagyok annyira fáradt és mégsincs kedvem tenni a dolgomat? Ilyenkor jó lenne kicsit elvonulni, és megkérdezni magunktól: miért nincs kedvem dolgozni? És ha tényleg belefáradtam teendőimbe, amelyeket esetleg évek óta végzek, akkor van bátorságom feltenni a kérdést, hogy mi történik velem és bennem? Mi a bajom a munkámmal? Vajon nem kellene egy sokkal fontosabb kérdést feltenni ilyenkor: mi a bajom magammal, miért nem érzem jól magam a bőrömben?

    Ha ugyanis a munka nem tesz ÁLTALÁBAN boldoggá, akkor lehet, hogy életkedvemet kellene felülvizsgálnom először, és azután azt is, hogy tényleg azt a munkát végzem-e, amelyben kedvemet találom? Tudok-e életet vinni a munkámba, és van-e bennem életkedv? Van-e kedvem élni és dolgozni? Olyan egymással összefüggő kérdések ezek, amelyek végülis egész egzisztenciámat érintik.

    Isten pedig mindenképp életre teremtett, amelyhez kedvünk kell legyen. A munka pedig életünk jelentős része, amelyhez szintén kedvünk kellene legyen. És ha nincs, vajon miért? Hiszen Isten az Élet Istene és mindenképp javunkat akarja. Akkor hová lett a kedvünk…?

    Demjén Ferenc énekes szavai jutnak ilyenkor eszembe, amelyet a Nagy Utazás c. dalában énekel: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz, Az a régi égi láz…

    Egészen bizonyos, hogy életre lettünk teremtve, s az élet pedig általában jókedvvel párosul. Ha nem történt semmilyen tragédia, akkor miért veszítjük el azt a régi égi lázat, amellyel járnunk kellene nagy utazásunkat? Miért veszítjük el kedvünket?

    Lehet, hogy túl sok a kérdés, de az egész – véleményem szerint – oda vezethető vissza, hogy vissza kellene térnünk a valóban élő Istenhez. Aki ugyanis élő kapcsolatban él Istennel, az általában nem kedvtelen ember, hanem minden nehézség közepette is van kedve meghallani Isten szavát és azt követni bármi áron. Csak azért, mert élő és személyes kapcsolata van Istennel.

    A szentírási rész példabeszédében is ugyanerről van szó. Amikor Isten meghívott erre az életutazásra, belénk ültette azt a „lázat”, és azt a vágyat, amellyel át tudunk menni az életen Ővele, és ha néha el is kap a kedvtelenség, mégis úgy cselekszünk, mint az a példabeszédbeli fiú, aki MÉGIS kimegy a szőlőbe, és dolgozik.

    Van kedved élni? Van kedved dolgozni? Van kedved imádkozni, Istennel élő kapcsolatba lenni? Ha újra elindulsz, feltör az a régi égi láz, amit csak a személyes, Istennel való kapcsolat adhat, és visszanyerheted életkedved, munkakedved smiley

    Jókedvű hete(ke)t!  

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 25, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat szeptember 25 - október 1.:

    Isten a saját képére teremtett.

    A Szentírás az istenkép kiformálódásának a története. Isten története az emberrel, és mivel Isten a kezdeményező és a könyvek sugalmazója, ezért szent. A mi válaszunk a szentté válás folyamatának hosszú útja. A Vele való kapcsolat nélkül azonban lehetetlen szentté válni!

    Az Ószövetség nagy példáit fontos felidéznünk: Ábrahám hazudott, mert amikor Egyiptomba mentek feleségével, megtagadta őt. Jákob csalt, csalással szerezte meg az elsőszülöttségi jogot! Mózes ölt és hitetlenkedett, Dávid házasságot tört és halálba küldte szeretője férjét, Illés pedig önfejű volt és beképzelt. Ez lenne a példa? Hol itt az életszentség? – kérdezhetjük. A folytatásban. Mert nem elfordultak s nem elszakadtak Istentől, hanem újra és újra belé kapaszkodtak, és végtelenül megbíztak benne. Az életszentség nem a morális értelemben vett bűntelenség, hiszen ezt senki emberfia el nem képes érni, főleg a saját erejéből nem! Az életszentség azt jelenti, hogy azzá válok, akinek Isten elképzelt: önmagammá! Az életszentség nem egy morális, erkölcsi dolog, hanem sokkal több annál… hamis énünk visszaalakítása saját igazi énünké, s ez nem megy, csak akkor, ha a bennünk lévő Istennel együtt dolgozunk! 

    Ezért fér meg a Szentírásban – sőt ettől szép és reális, ettől remekmű ez a könyv – annak a sok bűnnek a leírása, amelyeket a legnagyobbak is elkövetnek! Azonban nem szabad itt megállni, mert olyan mélyre nem tudunk esni, hogy Isten ne tudna onnan minket kiemelni! Ez is benne van a Szentírásban! 

    Gondoljunk csak Pál apostol példájára: ő is egyszer Saul volt, aki nemcsak üldözte, hanem öldökölte is Jézus követőit! S Jézus Krisztus mégis őt hívja el apostolának a damaszkuszi úton. Mégis őt szereti, őt választja. Maga Saul sem érti, Pálként sem érti, hogyan lehetséges ez. Ez a DÖBBENET! Ez a döbbenet érinti meg Mátét, az evangélistát, ez sodorja magával Mária Magdolnát… és a Szentírás minden szereplőit az elejétől a végéig ide sorolhatjuk – KIVÉTEL NÉLKÜL.

    Gondoltunk arra, hogy ezek a szereplők mi vagyunk? Ha elmélkedve olvassuk a Szentírást, talán nem is kellene sok idő, hogy megtaláljuk valamelyik szereplőben önmagunkat, hiszen örök emberi problémák, bűnök, bűnhődések tárulnak fel előttünk. De nemcsak ez: hanem a KEGYELEM, amely felülről és belülről jön és megelőz minket. Hiába az emberi erőfeszítés, ez MAGÁTÓL jön, Isten adja. Persze nekünk is keresnünk és lépnünk kell.

    Olvassuk a Szentírást minden nap, hogy ezáltal is megerősítsük és ápoljuk Istennel való kapcsolatunkat, Istenhez való tartozásunkat és így fokozatosan önmagunkká válunk, életszentségben élhetünk!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 18, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 18,21-35

    Heti gondolat szeptember 18-25.:

    A példabeszéd alapján két – egymást kiegészítő – kérdés segíthet nekünk a megbocsátás lelkületének kialakulásában:

    Első kérdés: Tényleg folyamatosan bánthat felebarátom? S ezt kell hagynom azért, mert én vagyok a keresztény, és mert Jézus ezt kéri tőlem? Jézus tényleg ezt kéri? Szerintem nem teljesen erről van szó. Ha embertársam folyamatosan ugyanúgy bánt meg engem, akkor el kellene távolodnom tőle egy időre, hogy tényleg mindkettőnkben rendeződjenek a dolgok, gondolatok, érzések és így a másiknak is esélyt adjunk arra, hogy valóban fontos-e neki a velem való kapcsolata! Ha ugyanis folyamatosan megbánt, s ezt engedem, akkor talán észre sem veszi a súlyát annak, amivel megbántott… Ha valaki ezt a lépést nem teszi meg, akkor az a kérdés, hogy tényleg fontos-e a másikkal való kapcsolat vagy inkább könnyebb panaszkodni. Ez esetben nincs munka, és így nem is történik fejlődés, csak egy helyben való topogás! A második kérdésnél látni fogjuk, hogy nemcsak a sértő félről van itt igazából szó, hanem a sértett félről is! Ha a vadnak az a természete, hogy bántson, akkor nem szabad közel menni hozzá, amíg nem tanuljuk meg a megfelelő módszert a szakemberektől!

    Második kérdés: ha tényleg megbocsátottam többször is a másiknak, akkor a másik mégis miért követi el ugyanazt a bűnt velem szemben annyiszor? Azt hiszem, nemcsak azért, mert hagyom, ahogy az első kérdésnél erre utalás történt, hanem azért is, mert nem teljes szívvel bocsátottam meg, CSAK szóban, vagyis csak mondom, de azért úgy időnként teszek finom utalásokat a másik múltjáról. Ez pedig arról árulkodik, hogy bennem sem teljes a szeretet és a megbocsátás, és ezt a másik érzi – lelke mélyén, ha nem is tudatosan. Félreértés ne essék: nem a bántó felet pártolom, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a megbocsátás munkálása nemcsak egyik emberről szól, hanem pontosan arról, hogy ebben a folyamatban mindig két félnek kell lennie.

    Így érkezünk el a szentírási részhez, amikor Jézus példabeszédben tanít az Úrról, aki elenged egy hatalmas tartozást, de akinek elengedte tartozását, az nem tesz hasonlóképpen, sőt a sokkal kevesebb tartozást nem engedi el embertársának! Miért van ez így? Azért, mert még nem alakult ki benne a teljes bűnbánat lelkülete! Kérte urát, hogy engedje el tartozását, de nem volt komoly a bűnbánata! És ezt onnan tudjuk, hogy ő nem ugyanúgy viszonyult a következő lépésben embertársához! Valójában Isten bocsánatát sem fogadta el, mert akkor gyakorolta volna ő is a másikkal. A teljes bűnbánat lelkületének kialakulása is egy folyamat, mint minden ebben az életben. A megbocsátásé is. Az elengedésé is. Az elengedés Isten kedvességére, az Ő ingyenes szeretetére utal.

    Jézus a megbocsátás kérdésében Isten szemszögére helyezi a hangsúlyt: úgy engedni el, ahogy az példabeszédbeli úr tette, vagyis teljesen. Ezért kell Isten szemszögéből vizsgálni ezt a kérdést, másképp elsiklik afelé, hogy kinek mikor van igaza. Isten teljes szívvel bocsát meg. És tiszta szívvel teszi. „A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hagy azon a cipősarkon, amely eltapossa őt.” Mark Twain

    Áldott hetet!smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 11, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 18,15-20

    Heti gondolat szeptember 11-18.:

    Az új évad első útravalójára nagyon érdekes szentírási rész kínálkozik. Elolvasásra ajánlom a Mt 18,15-20-at. Szabadságok után újrakezdési recept is lehet munkatársi életünkre vonatkozólag. smiley Három rövid lépés rajzolódik ki belőle, amelyet jó betartani:

    1. Ha testvéred bánt, beszéld meg vele négyszemközt: Általában két véglet között vagyunk hajlamosak mozogni. Az egyik véglet az, hogy amikor valaki megbánt, magunkban hordozzuk a sértést, nem mondjuk ki neki, ami bennünk van, vigasztalva magunkat, hogy mi vagyunk a keresztények, és nem akarjuk bántani. Ez álszentség, mert belül érezzük a sértést, és nincs bátorságunk szembesülni a helyzettel, erre meg ráadásul kereszténységünkkel takarózunk.

    A másik véglet, amikor megmondom egyből a magamét, mert ami a szívemen, a számon. Ezzel az a gond, hogy úgy vágok vissza a másiknak, hogy lehet többet ártok a kapcsolatunknak, amely akár közösségi és munkatársi életünkre is kihat.

    Ajánlom ezért, hogy előbb aludjunk rá párat – nem sokat, de párat! – hogy jól átgondoljuk a dolgot és kellő szeretettel, tapintatossággal mondjuk ki azt, ami bánt. Ilyenkor döbbenünk sokszor rá, hogy a másik éppen nem is akart sérteni, kijelentésével nem is ránk célzott, vagy éppen rossz passzban volt, és pontosan velünk találkozott, minket sértve meg. Ez az ajánlat egyébként kiolvasható Jézus magatartásából, aki sohasem szidta a bűnösöket. (Ha valaki tud ilyen helyet, szóljon! smiley A farizeusokat korholta, hogy megébressze őket álszentségükből, de ez nem a szidás kategóriája, más téma!)

    2. Ha a négyszemközti beszélgetés nem segít, mások segítségét kell kérnünk! Ez nem azt jelenti, hogy elkezdjük másoknak pletykálni, hogy ez meg az az embertestvérem mennyire megbántott, s próbáltam megbeszélni vele a dolgot, mégsem ment. Nem! Ilyenkor jó lenne elgondolkodni, hogy ha mi már nem vagyunk elegek e probléma megoldásához, vajon az az illető kire hallgat. Ki az, aki neki kedvesen és tapintattal el tudná mondani, hogy nem jó az út, amin jár. Ki az, aki esetleg nem is szavakkal mondaná el neki, hanem ráfigyeléssel… Mert az hosszútávon segítene mindenkinek. Tényleg nehéz beleélni magunkat a másik helyzetébe, ezért ne féljünk segítséget kérni. Könnyen úgy járhatunk, mint az a püspök, akit megoperáltak a kórházban, s mikor annyira megerősödött, körüljárt a kórházban, hogy másokat megvigasztaljon. Egyik ilyen vigasztalása elég érdekesen sikerült, ugyanis, amikor elért egy édesanyához és elmondta neki, hogy egész pontosan tudja, mit is érez, az édesanya mosolyogva ezt válaszolta a püspöknek: tényleg érzi püspök úr, amit én? Nekem a méhemet távolították el! smiley

    3. A közösség elé vinni a dolgot. Ez nem azt jelenti, hogy név szerint kihirdetjük, hanem imádkozunk érte. Amit ketten vagy hárman kérnek, abban nagy erő van. Hát akkor, ha egy egész csapat imádkozik. Ez névtelenül is működik, mert nevünk fel van jegyezve a mennyben (Lk 10, 20). Jó ezt tudni, jó így dolgozni és élni.

    Ezt kívánom mindannyiunknak, a három lépés módszerével smiley Áldott hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 26, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat június 26 - július 1.:

    Egyszer a király sétára indult a királyi kertben. Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
    A tölgyhöz fordult. - Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.
    A fenyőre nézett. - Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
    A szőlőhöz lépett: - Megfonnyadtam, mert sohasem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
    Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát. - Azt gondoltam - szólt az árvácska - amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot. Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.

    A legtöbb ember boldogtalanságának az az oka, hogy nem a saját életét éli. Nem az Isten akaratát keresi, hanem az emberek elvárásának akar megfelelni. Ez teszi az embert boldogtalanná. Mert fél az emberektől, és ezért nem él tudatos életet.

    A tudatos élet az, hogy folyamatosan arra figyelek, kutatom és fürkészem, mit akar az Isten tőlem. Hallgatom szavát a Csendben és az Írásokban. Ha erre elég időt szánok, megtalálom a boldogságot.

    A boldogság nem „ugrik át” a nehézségeken. Isten sosem ígéri azt, hogy elveszi a nehézségeket, de azt igen, hogy átsegít rajtuk.

    A tudatos életre való meghívásnak része aztán az is, hogy ne csak ne féljünk, hanem bízzunk is. A félelem életünk része, sokszor félünk valamitől. Egy egészséges félelem szükséges azért, hogy el ne bízzuk magunkat. Különbség van aközött, hogy elbízzuk magunkat vagy Istenre bízzuk magunkat.

    Ha Vele dolgozunk, rádöbbenünk: mindig csak egyszerre egyet kell lépni.

    Felgyorsult az életritmusunk, és minden azt sugallja körülöttünk: gyorsabban, nehogy lemaradjunk. S ilyenkor kettőt lépünk, vagy hármat is – egyszerre! Nem csoda, hogy lefáradunk! smiley

    Segíts, Urunk, hogy félelmünkön felülemelkedjünk, jelenléted bátorítást nyújtson, és másokban is feloldjuk a szorongás érzését. A modern ének bátorít: „Ne félj, ne aggódj, / Ne sírj, ne bánkódj, / Ha tiéd Isten, / tiéd már minden".

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 19, 2017
    0 hozzászólás

    Heti útravaló június 19-25.:

    Istennek irántunk való szeretetére utalnak a következő hétre vonatkozó szentírási részek: Kiv 19,2-6., Róm 5,6-11. és Mt 9,36-10,8. A három szentírási részt egy-egy szóval lehetne összefoglalni: sasszárny, kiengesztelődés és meghívás.

    Sasszárny: a sas a határtalan erő és hatalom, szabadság jelképe. Olyan erőt szimbolizál, amely meghaladja tényleges méretét, hiszen sok esetben a saját súlya jóval kevesebb, mint az áldozatáé. Aki részesülni szeretne a sas varázserejében, annak szintén fel kell vállalnia annak felelősségét, hogy többé válik, mint ami jelenleg. Más helyeken is olvasunk az Ószövetségben a sas hasonlatáról: „mint a sasé, megújul ifjúságod”. (Zsolt 103,5) „De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok”. (Iz 40,31)

    A sasszárnyon való hordozás tehát kihívás és meghívás, hogy többek legyünk, mint amik/akik valójában vagyunk. Meghívás ugyanakkor arra is, hogy megértsük, ki az Isten valójában. Ebben segít a második fogalom, a kiengesztelődés.

    Kiengesztelődés: A kiengesztelődést nem Isten haragja felől kell megközelíteni, mert akkor sosem fogjuk jól érteni. A kiengesztelődés nem azt jelenti, hogy Isten megharagszik, mert elfordulunk Tőle, hanem pontosan ellenkezőleg: mi vagyunk sokszor azok, akik morcosak vagyunk, akik hátat fordítunk neki, és Ő jön utánunk – kérlel, hogy Feléje forduljunk. Ő az, aki türelmes, aki vár, aki időt ad mindig nekünk. A kiengesztelődés nem más, mint Isten szeretetének megnyilvánulása, megmutatkozása. Ő engesztel ki minket, és nem mi Őt!

    Ennek legnagyobb „bizonyítéka” a kereszt, amely azt mutatja, hogy Isten elküldte Fiát, hogy mondja el nekünk Általa, mennyire szeret. Ha Isten haragját mutatná Jézus, akkor NEM VÁLLALJA A SZENVEDÉSSEL TELJES, KÍNOS KERESZTHALÁLT. Fontos ebből a szemszögből olvasnunk a Szentírást.

    Meghívás: a tanítványokat az evangélista néven nevezi. Nem tudósításként, hogy megtudjuk kik voltak, hanem meghívásként és felhívásként, hogy kikké váltak. Az erőtlen emberek ráhagyatkoztak Istenre és Vele erőssé váltak.

    Mindannyiunknak ez a feladata. Meghívott, hogy azzá váljunk, akik vagyunk. Többé, mint akik vagyunk. Ez csak annak tudatában lehetséges, hogy nem Isten fordult el tőlünk, hanem mi Tőle és Ő mindennek ellenére utánunk jön és sasszárnyon hordoz. Erejével erősít és felvértez…

    Sasszárny, kiengesztelődés és meghívás. Ezek a kulcsszavak, amelyeket ha ismételgetünk, jobban beépül életünkbe az a tény, hogy Isten előbb szeret minket, mint mi Őt. Ezek a szavak kísérjenek a jövő héten!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 12, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat június 12-18.:

    Két nyugdíjas teológiai tanár találkozásáról szól a történet, akiknek párbeszédéből közelebb juthatunk a Szentháromság nagy titkához. Éveken keresztül együtt tanítottak teológiát az egyetemen, de már jó ideje nem találkoztak. Nem kérdezték egymást a közben eltelt évekről, hanem rögtön teológiai kérdésekről kezdtek beszélgetni, miként a régi időkben is. Néhány kisebb jelentőségű kérdés után a Szentháromság témája került elő. A vendéglátó atya ezzel kezdte mondandóját: ”Közel harminc évig tanítottam a szentháromságtant, de most belátom, hogy rosszul tanítottam, sokkal egyszerűbben kellett volna. Most megmutatom neked a Szentháromságot!

    A vendéglátó atya a következő magyarázatba kezdett: bal kezét kissé előrenyújtva kinyitotta a tenyerét: ”Ez az Atya, a mennyei Atya, az első isteni személy. Ő az, aki mindig ad, adományai megmutatkoznak a teremtésben és a gondviselésben.”

    Aztán előrenyújtott jobb kezét maga felé húzta és ezt mondta: ”Ez pedig a Fiú, a második isteni személy, aki elfogadó. Elfogadja azt, amit az Atya kér tőle és elfogadja mindazt, amit az emberek neki felajánlanak szeretettel.” Vendége ekkor közbevetette: ”Most aztán kíváncsian várom, hogyan mutatod meg a Szentlelket.” Erre a magyarázó atya egyszerűen összekulcsolta a két kezét: ”Ez pedig a Szentlélek, aki összekapcsolja, egyesíti az Atyát és a Fiút.”

    Ez a körforgás, a kinyújtott és összekulcsolt kezek körforgása Istennél állandóan működik. S ezt még csak annyival egészíteném ki, hogy időközben van az úgy, hogy a jobb kéz nyúlik előre és elfogadja a bal. A Fiú is szereti az Atyát, Ő is ad neki, és az Atya elfogadja. A Fiú is adja magát, amikor a Szentlélekben szeretik egymást. KÖLCSÖNÖSEN ADNAK ÉS ELFOGADNAK,  mert egyedül szeretni nem lehet! Isten sincs egyedül.

    Aki figyelmesen olvassa a Szentírást és tanulmányozza is esetleg azt, akkor rádöbben arra, hogy amikor a mennyei Atyáról van szó, akkor inkább apai vonásokat fedezhetünk fel, amikor a Fiúról, akkor nyilván inkább gyermeki vonásokat érzünk, és amikor a Szentlélekről olvasunk, akkor inkább női és anyai vonások jelennek meg. Fontos az inkább szócska itt, mert azt is tudjuk, hogy a férfiben is vannak női vonások (persze kisebb százalékban és normális esetben!), a nőben is ugyanúgy férfi vonások (persze kisebb százalékban és normális esetben!), és mindkettőben gyermeki vonások is, hiszen mindannyian fejlődésben levő emberek vagyunk. A család esetében tehát a bal kéz inkább az apa, a jobb kéz pedig az anya és együtt szeretik a gyermekeket és egymást!

    A Szentháromság a szeretet közössége. Egymást szerető, egymást a kölcsönös szeretetben átjáró isteni személyek közössége. S ha szeretet, akkor az érezhető, tapasztalható. Milyen jó újra meg újra tudatossá tenni, hogy úgy szeret az Isten, hogy megmenteni akar, nem elítélni. Ő nem ítél el: mi ítéljük el magunkat azzal, amikor nincs bátorságunk szeretetet adni és/vagy elfogadni! Mi hogy állunk ezzel?

    Áldott hetet! smiley
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 06, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat június 5-11.:

    A Szentlélek által sugalmazott Szentírás az istenkép fokozatos tisztulásának folyamatát kíséri végig. Ha megfigyeljük a Teremtés könyvének első lapjait, Isten Lelke lebeg a vizek fölött, és elkezdődik az élet. Aztán „bepiszkolódik” Istennek a képe az emberben, de fokozatosan tisztul a prófétákon keresztül Jézusig, az Újszövetségig! Ez nem azt jelenti, hogy az Ószövetség fölösleges, ugyanis mindnyájan rendelkeztünk azokkal a primitív istenképekkel, amelyekkel az Ószövetség könyvei szembesítenek minket! De mindig megjelenik a Lélek, és elkezdődik az Új élet. És ekkor temetni kell a múltat!

    A Pünkösd zarándokünnep. A zarándoklat azért szükséges, hogy rádöbbenjünk arra, amit Anthony de Melo SJ így fogalmaz meg: „a múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert már halott”. Tanulni lehet és kell is belőle, el is kell siratni, ha szükséges, de túl sokat siránkozni fölötte nem érdemes.

    A zarándoklat történhet egyénileg, de akkor van „eredménye”, ha minden zarándoklat végén a többi zarándokkal is találkozunk! Így erősödik a közösség-élmény! Amikor félelem uralkodik el rajtunk, jó tudni, hogy van egy közösség, amely tudatosan, vagy kevésbé tudatosan, a templomban minden vasárnap értünk imádkozik. A közösségben Erő van. Amikor egy közösség együtt imádkozik, ott sokszorozódik az erő, mert a Szentlélek mindenkiben erősíti és felszínre hozza azokat az adományokat és ajándékokat, amelyeket kinek-kinek külön adott.

    Mindannyiunk szívében ott van a belső törvény, és ha az él, akkor a külső Törvény érthetőbbé és élhetőbbé válik.

    A külső Törvény inkább negatívan közelíti meg ugyanazt, amit a Törvény Lelke sugall: A Törvény azt mondja: imádkozz! A Lélek azt sugallja: lehetőséged van arra, hogy az imádság által nagyobbra nőjj, és így felülmúld önmagad! A Törvény azt mondja: Ne vedd hiába Isten Nevét! A Lélek azt sugallja: beszélj Istenről kedvesen, tedd vonzóvá az Ő nevét – életeddel! A Törvény azt mondja: végy részt a szentmisén! A Lélek azt sugallja: lehetőséged van arra, hogy másokkal együtt kérd az Erőt, Isten Szentlelkét, hogy képességeidet a közösbe tedd – és így te magad is jobban fejlődsz. A Törvény azt mondja: ne bánts másokat! A Lélek azt sugallja: szeress, és akkor bármit megtehetsz, mert nagyot nem tévedhetsz. smiley

    További jó zarándoklást! smiley
    (Sajgó Balázs)

    Pages