Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Mar 05, 2018
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Kiv 20, 1-17 és Jn 2,13-25

    Heti gondolat március 5-11.:

    Az a jó vagy rossz dolog, amire többet figyelünk, és amivel több időt töltünk, észrevétlenül (rossz dolog esetén: alattomosan!) beépül az életünkbe. Amit többet ismétlünk, az gyökerezik meg bennünk, és szokássá válik! A kialakult szokások pedig a tudatalattiból irányítani kezdenek, és jobban befolyásolnak, mint gondoljuk. A kialakult rossz szokások aztán nemcsak beépülnek és meggyökereznek, hanem „természetessé” válnak, sőt hamis módon már-már erényként értelmezzük.

    Ez is a megtévesztés része.

    Tudjuk a parancsokat. Ha nem is tudjuk felsorolni azokat, a bennünk levő erkölcsi törvény (a jót tenni, a rosszat kerülni!) miatt is tudjuk. Valójában nem is a leghelyesebb parancsoknak nevezni, hiszen szakemberek is a tíz igének nevezik, amelyet Isten beletáplált lelkünkbe. Tehát azok nem is kívülről jönnek valójában, hanem bennünk vannak…  (Bizonyíték arra, hogy a még tudatánál nem egészen élő kisgyerek is érzi, amikor rosszat tesz…)

    Isten tíz igéje több, mint parancs. Ha a szerető Isten szemszögéből nézzük (márpedig ez lenne ésszerűbb!), akkor nem is parancsok, hanem a mi érdekünkben megfogalmazott kérések, amelyeket – ha betartunk és gyakorlunk – beépülnek az életünkbe, és keretet adnak neki. Sőt, ha a szerető Isten szemszögéből nézzük, akkor már csak azért sem a leghelyesebb parancsnak nevezni, mert a szeretetre szeretettel válaszolunk, az pedig nem kényszer (csak időnként nem mindig kellemes!smiley). Ha azért teljesítjük a törvényeket, mert szeretjük Istent, másképp fog alakulni az életünk.

    Amikor Jézus kiűzi a kereskedőket a templomból, valójában többet jelent, mint egy külső cselekedet! Jézus semmit sem tesz véletlenül! Ezzel a külső cselekedetével tehát (ostort font és rájuk szól!) arra akar utalni, hogy ébredjünk fel, és vegyük észre azokat a rossz és megrögzött szokásainkat, túlzásainkat és túlkapásainkat, amelyek „természetessé” váltak, és észre sem vesszük azokat.

    Ha ráébredünk beépült rossz megrögződéseinkre (rossz megszokásainkra!), akkor már a következő lépés az lesz, hogy megkérjük Mesterünket: űzze ki belőlünk is azokat, mert már magunktól nem vagyunk képesek. Persze, a mi hozzájárulásunk is szükséges, az nélkül Ő nem tud működni bennünk!

    Így leszünk – lehetünk – a bennünk lakó Lélek tiszta temploma.

    Neked melyik a berögződésed, rossz szokásod, amelyik már szinte természetessé vált? Vele kitisztíthatod… Nélküle nehéz lesz. smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 26, 2018
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM (Ter 22,1-2.9a.10-13.15-18)

    Heti gondolat február 26 - március 4.:

    Ábrahám próbatételének történetét olvasva, az emberi értelem egyik legfontosabb kérdése fogalmazódik meg: „Kérheti-e Isten egy apától, hogy feláldozza a fiát?”

    Első gondolatom az, hogy normális apa csak akkor képes egy ilyen áldozatra, ha maga előtt „lát” egy nagyobb értéket, mint amiről lemond. Ábrahám Istenért teszi, mert úgy érzi, ezt kell tennie. (Nem rendkívüli ez a magatartás, hiszen a spártai anyák is úgy adták át a pajzsot háborúba induló fiaiknak, hogy ezt mondták nekik: „Ezzel, vagy ezen!” Ez azt jelentette abban a környezetben, hogy pajzsoddal győztesen térj haza a háborúból, vagy pajzsra emelve hősi halottként hozzanak haza bajtársaid.) A kor gondolkodásmódjának tehát egyáltalán nem volt idegen ez a gondolat, az emberáldozat gondolata.

    A második gondolat azonban rögtön kívánkozik az első után, amint az kiderül Isten válaszából is: Isten nem az az Isten, aki emberáldozatot kíván, és ebben különbözik a környező népek isteneitől. Ő nem egy isten a többi között, hanem AZ ISTEN, aki irgalmasságot akar, és nem áldozatot.

    Isten nem kér ember-áldozatot. Isten nem öli meg a fiát sem. Jézus, a Fiú önként és teljesen szabadon adja életét és hozza az áldozatot értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért. Az Atya pedig elfogadja ezt az áldozatot! Nem tudja nem elfogadni, mert ez a Fiú szeretetből született szabad döntése! Isten nem öl – ezt felejtsük el!

    Az áldozatra nekünk van szükségünk. Nem úgy, hogy másokat áldozunk magunk helyett (vagy ahogy az ószövetségben állat-áldozatokat mutattak be!), hanem önmagunkból adunk! Sőt: önmagunkat adni, ez az igazi áldozat!

    Az áldozatok minket nevelnek, de Isten nem kér olyat, amit nem bírunk meg. Ábrahám a megpróbáltatást sikeresen kiálló ember prototípusa, ősmodellje.

    Aki egyébként a hit útján jár, annak előbb-utóbb megpróbáltatásokat kell kiállnia.

    A próbatételben Isten nem elvenni akar valamit, hanem adni, éspedig önmagát. A próbatétel tehát minden esetben Istenhez és a világhoz való viszonyunkat tisztázza. S aki valóban Istené, azt a próbatétel nem szakítja el Tőle, hanem még jobban hozzáköti.

     Ez történt Ábrahám esetében is, és ez történik minden ember esetében, aki ki akar mozdulni a megszokás világából, és elindul egy belső hangra, amely végső soron az embert önmagához vezeti. Ez a nagyböjti szent időszak lényege is.

    A szenvedést, a megpróbáltatást csak az tudja elviselni, aki tudja, hogy megdicsőülés is van. Csakis így van értelme a kockázatok vállalásának, annak a hitnek, amely a lehetetlenben hisz. Mert minden lehetséges annak, aki hisz. Mindaz, ami lehetetlennek tűnik - létezik és megvalósul.

    Nem szabad eldobni a vasúti jegyet, mikor alagútba visz a vonat, mert majd kijön a másik végén. 

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 19, 2018
    0 hozzászólás

    Heti gondolat február 19-25. (Nagyböjt első hete):

    Amikor Jézus kimegy a pusztába negyven napra, akkor belső indíttatást érez, mert a Lélek indítja. Meg akarja érteni feladatát, küldetését. Tudja, hogy van küldetése, de még nem egészen tudatos számára, hogy az mit takar egész pontosan. Ahhoz el kell indulnia. CSAK MENETKÖZBEN lehet megtudni, hogy mit akar tőlünk az Isten. 

    Mustó Péter SJ atya meséli el, hogy amikor fiatalok voltak, az ő bátyja érettségi után négy márkával a zsebében és egy biciklivel elindult egy 200 km-es útra. Eljutott Münchenbe, ahol spanyol állami ösztöndíjat szerzett, megtanulta a spanyol nyelvet és eljutott Madridba, ahol ledoktorált. Nem tudta útja elején ő sem, hogy egy biciklizésből politikai karriert fog befutni… Senki sem tudja az út elején, mi a feladata, ahhoz el kell indulni…

    Nyolcadik osztályos voltam, amikor elindultam Gyulafehérvárra iskolába. Tudtam akkor, hogy pap akarok lenni? Nem. Volt némi érdeklődés, de nem volt világos. Sőt, aztán az is elmúlt. Ma már tudom, hogy annyi minden történt, hogy történhetett volna másképp is, de így történt, hogy most itt vagyok… S így van jól. Ha másképp alakul, és nem pap leszek, akkor is jó helyen lennék, mert a lényeg nem az, hogy milyen foglalkozásom van elsősorban, hanem az, hogy BÁRMILYEN FOGLALKOZÁSBAN ISTEN felé segítsem magamat és másokat!

    A cél mindenképp a Megváltás művének szolgálatába állni. Mi a MEGVÁLTÁS? Megtörtént esetet idézek fel ennek illusztrálására: egy közismert és vagyonos ember ellenségeskedésbe került közeli rokonával. Egy kis italozás kihozta belőlük a vadállatot és egymásnak estek. Gyilkosság lett a vége. Börtön után a gyilkos kiszabadult, és jön-megy az emberek között, mint aki jól végezte a dolgát. Az emberek felháborodottan kérdezték az áldozat fiától: hogy engeded ezt meg? Nem teszel semmit? Hagyod, hogy édesapád gyilkosa így járjon-keljen? A fiú ezt válaszolta: Figyeljetek jól. Édesapám meghalt. Fáj ez nekem. Sokszor megfordult bennem a gondolat, hogy megölöm apám gyilkosát. Tudom, hogy akár meg is tenném, ha esetleg több alkoholt fogyasztanék, s belőlem is kijönne a vadállat. De kérdezem én tőletek: vissza tudom hozni apámat a halálból, ha megölöm gyilkosát? Lehet, hogy pár napig jól érezném magam, s utána nem – nem tudom. De egy dolog biztos: bárhogy is lenne, egy idő után az ő gyerekei esnének az én gyerekemnek, s így menne az ördögi kör tovább. Ez pedig nem megoldás. Én megállítom a folyamatot!

    Az ítélet Istené. Egyedül Istené. Ha az emberiség fele így gondolkodna, hogy nem bosszulja meg a kapott sérelmeket, hanem átadja azt Istennek, akkor a bennünk levő vadállatok nem tudnának győzedelmeskedni felettünk. A megváltás útja ez: megállítom a rossz ördögi körét azáltal, hogy szembenézek vele, és nem én ítélkezem, hanem átadom Istennek. Ezzel erősítem a Jót.

    A Megváltást Jézus ugyan végbevitte, de az én részem is ott van, azt pedig nekem kell elvégeznem! Meg tudom-e állítani a rossz folyamatát? Mert ha megállítom, és a jó szolgálatába állok, megfordulok – és más is, az én példámra.

    Jó megfordulást, megtérést kívánok! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 05, 2018
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jób 7,1-4.6-7 és Mk 1,29-39

    Heti gondolat február 5-12.:

    Az összevisszaságok, a betegségek, a nehézségek, az akadályok általában kimozdítanak minket életünknek addig normálisnak vélt menetéből.

    A szenvedő Jób panaszkodik. Teljesen érthető, mert össze-vissza kuszálódott az élete. Nagy a veszteség: elveszíti, amit birtokol – elveszíti, akiket szeret. Nem egyszerű mindezt feldolgozni. Ami azonban nagyon fontos, hogy folyamatosan kommunikál Istennel, Neki panaszkodik elsősorban! Amikor panaszkodunk, amikor szenvedünk, akkor is nagyon fontos, hogy Istennel kommunikáljunk, Feléje forduljunk. Neki mondjuk ki, ami bennünk van. Ez teszi élővé a Vele való kapcsolatot, mert Akkor Vele akarjuk kibogozni azt, amit nem értünk. Jób azért is panaszkodik, mert tudja, hogy NEM LEHET ENNEK ÍGY VÉGE. A panasz, a siránkozás mögött is hit van: nem lehet ez így mindig. És nem is lesz úgy – hiszen majd megjön életében az áldás is…

    Ha valamilyen betegség ér, fontos az ahhoz való viszonyulás, ahogy Jób könyvében is látjuk.

    Placid atya tíz évet töltött szibériai munkatáborban, és arról számol be, hogy sorstársai közül hamarabb meghaltak azok, akik jelen helyzetükből csak elvágyódtak, szüntelenül csak a szenvedésüket látták, s csak a szabadulásuk gondolata körül forogtak. Placid atya pedig azt tudatosította magában: „Most ez a munkatábor a te életed.” Hitt abban, hogy élete még embertelen körülmények között is fontos. Ez most az ő élete, nem mindegy, hogyan éli.

    Ha csak arra figyelünk, ami hiányzik, arra, hogy mi nincs, ami pedig lehetne, akkor nem látjuk annak értelmét, ami van. Amikor figyelmünket arra fókuszáljuk, hogy mi az, amit nem kapunk meg, amit elveszítettünk, az megfoszt attól, hogy ott tudjunk lenni, ahol vagyunk. És ha nem vagyunk ott, ahol vagyunk, elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, nem vagyunk kapcsolatban saját életünkkel, nem érezzük, hogy élünk. Nem fogjuk érezni az élet ízét, eltűnik az életkedv, az élni akarás. (vö. Mustó Péter SJ, Megszereted, ami a tiéd, 66-67.old)

    Az ószövetségi Jób kérdéseire választ kap, hosszú szenvedés után. Az evangéliumokból is kiolvasható a válasz, amikor Jézus körbejár és gyógyít. Van gyógyulás, mert van Gyógyító. Ő felébreszti a bennünk szunnyadó pozitív erőket, é segít, hogy kapcsolatba kerüljünk saját magunkkal. Ennek következményeként visszanyerjük életkedvünket, élni akarásunkat.

    Ezt kívánom mindannyiunknak! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 29, 2018
    0 hozzászólás

    Heti gondolat január 29 – február 4.:

    Mi újság? – szoktuk kérdezni egymástól.

    Milyen lenne, ha egyszer (vagy minél többször!) Istentől is megkérdeznénk? Azért tartom ezt jó ötletnek, mert Neki mindig van személyre szabott üzenete, „új-ságja” mindenki számára, s ha Tőle érdeklődünk, akár meg is tudhatjuk smiley. A nyitott szív mindig kap választ. Ha nem jön válasz, valószínűleg a mi részünkön lehet valami hiba, s ilyenkor segítséget kérhetünk azoktól, akik sugározzák Istent!

    Amikor a Szentírásban és/vagy a Szenthagyományban (vagy mások segítségével!) megtaláljuk Isten számunkra szóló személyes üzenetét, akkor az Ő híre örömhírré válik.

    Az evangélisták is újságírók voltak abban az értelemben, hogy nemcsak írtak Jézusról, hanem át is adták mindazt, amit átéltek és megtapasztaltak Vele kapcsolatban. Ha valaki nyitott szívvel olvassa a sorokat, érezni fogja mögöttük a Lelket és Életet.

    Olvastam, hogy Pécs egyik szegénynegyedében az egyik postás azt találta ki, hogy az újságok mellett kis kartonokat is készített, a kartonokra egy-egy bölcsességet írt és azoknak is osztott, (több száz családnak!), akik nem rendeltek újságot. Mikor megkérdezték, miért teszi, elmondta, hogy ő négy évvel azelőtt került ki a kábítószer hatalmából, és az akkora öröm, hogy örömet szeretne szerezni másoknak is, ugyanis ha mindennap egy mondatot ad tovább, az pillanatnyilag ugyan nem hat annyira, de egy félév után már kifejti a hatását, mert az örömhír ismételgetése átalakítja a szívet! Így nyerhet fokozatosan értelmet életünk, mert kapcsolatba kerülünk a boldogság forrásával!

    Jézus állandóan kapcsolatban volt Atyjával és önmagával a Szentlélek által. Ezért tud újat hozni, mert mindig az ÚJBÓL ÉL. Istenből él, mert Isten mindig új. Belőle mindig lehet frissülni. Isten fiatal. És ezt a titkot árulja el ma nekünk: idősként is lehetünk fiatalok. Egyébként sokszor látni nagyon megöregedett fiatalokat, és fiatal lelkületű időseket. Ez sugározni szokott, és a gyakori frissítésen alapszik. smiley

    Olvassuk Jézust, figyeljünk Őrá nyitott szívvel, mert szavai és tettei összhangban, harmóniában vannak. Azt mondja, amit él. Azt éli, amit mond! Ezért új, ezért más, ezért lenyűgöző, ezért ejt ámulatba. Tűz van benne, égető, perzselő tűz! Tűz, amely tisztít. Tűz, amely melegít. Helyesebben: tűz, AKI melegít, hiszen a Szentlélekkel eltelve tanít, s ez a magyarázata újdonságának.

    Egy héten mennyi időt szánok arra, hogy megtudjam, mi újságja van számomra?

    „Figyelmes” het(ek)et kívánok! smiley

    Bymartonk
    In
    Jan 22, 2018
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mk 1, 14-20

    Heti gondolat január 22-29.:

    A Mester összehívja tanítványait és a következő kérdést teszi fel nekik: Hol kezdődik az ima? Az első azt válaszolja: a szükségben. Amikor ugyanis bajban vagyunk, magától értetődően Istenhez fordulunk. A második azt a választ adja: Szerintem, az örömben kezdődik az ima, mert amikor boldog vagyok, a lelkem megszabadul a félelmekből és gondokból, és Istenhez repül. A harmadik ezt mondja: a csendben kezdődik az ima. Amikor ugyanis elhallgat a bensőm, Isten megszólal bennem. A negyedik így szól: szerintem a gyermeki lelkületben. Amikor ugyanis rádöbbenek arra, hogy Isten gyermeke vagyok és Isten szeret engem, akkor kezdek imádkozni igazán.  A Mester ekkor ezt mondta: Nagyszerű válaszok és mind igazak. De van az imának egy kezdete, ami mindezek előtt van. Az ima Istennél kezdődik. Ő kezdi el bennünk, és nem mi!

    A meghívás is Istentől indul, hiszen a vágyat – hogy szeressünk és szeretve legyünk – is Ő ültette belénk. Ezt a vágyat ébreszti fel azokban, akiket megszólít, és azok nyomban követni kezdik Őt. (Mk 1, 14-20)

    Roger testvér, a Taizé mozgalom elindítója és alapítója mondta el, hogy amikor tuberkulózisba került és nagyon szenvedett, nem tudott már szavakat sem mondani. Nehéz volt imádkozni, és akkor csak a zsoltáros szavai jutottak eszébe: „A te arcodat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat.” (27.Zsolt.) Ezt ismételgette, és felismerte, hogy ez a vágy már hitet jelent! Azután mindig elmondta a fiataloknak: „Ha sikerül Istenre tekintened, már a hit benned van.” Olvastam valahol: „Ha reggel felkelsz, és az éneklésre gondolsz – ha este lefekszel, és az éneklésre gondolsz, akkor már valójában énekes vagy”. Nem színpadi énekes, de már az vagy. És ez a lényeg! Ha vágyakozol Istenre, már jó úton vagy. „Nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk” – ismételgette Szent Ágoston is, mielőtt rátalált volna Istenre, akit oly sokáig keresett!

    Jézus bejelenti: elközelgett az Isten Országa. Az a beteljesedett idő, amikor bennünk is elközeleg Isten Országa.

    Ha erre ráérzünk, akkor kezdődik el a tanítványság időszaka. Mert mindenki meghívott, de nem mindenki tanítvány.

    Persze, ha magunkba tekintünk, csakis úgy lehet, ha a Mester életére figyelünk. Jogos a félelem, ha önismeretünket csupán szaktudással akarjuk elérni. Ebbe könnyen beleszédülünk!

    A vágy megvan, a válaszodra vár. Még sok emberben ott van a vágy. Segítesz rajtuk? Hogyan tudnál? Úgy, hogy ne félj önmagadba nézni, indulj el Krisztus után, kövesd, és akkor mások is elindulnak. Nem nehéz. Csak menni kell. Isten felé. Ez az értelmes, beteljesedett idő.smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 16, 2018
    0 hozzászólás

    Heti gondolat január 15-21.:

    Két javaslat fogalmazódott meg bennem, ami segíthet Nektek is:

    Első javaslat: A 2018-as polgári évben mindenekelőtt Szent Jakab apostol levelének negyedik fejezetéből a 15. verset szeretném éves tervként javasolni (nem kötelező!), amely így hangzik: Ha az Úr akarja, és élünk… Ha az Úr akarja, és élünk… Milyen jó lenne, ha az előttünk álló évet, gondolkozásunkat, cselekedeteinket, terveinket, céljainkat eszerint rendeznénk.

    Őszinte Hitvallás ez, mély bizalommal.

    Hitvallás Isten mellett, hitvallás Istenről, hogy van egy Hatalom, egy Fenség, akinek van akarata. Ebben benne van az is, hogy ez a Fenség Személy, nem egy létező fogalom, mert van akarata. Ez a személy, akit mi Atyánkként ismerünk, az Ő akaratát megmutatja és közli is velünk.

    Ez a kijelentés ugyanakkor nemcsak Hitvallás, hanem mély bizalom is húzódik benne: hagyatkozz te nyugodtan erre az Istenre! Hagyatkozz az Ő akaratára. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tervezni, gondolkozni, hanem Vele együtt és nem Nélküle!

    Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!  (B.Ú.É.K.) És ezt ne azért tegyük, mert véget értek a lehetőségeink, véget értek az erőink, hanem bízzuk magunkat Őreá, amikor megvannak a lehetőségeink, és úgy érezzük, hogy megvannak az erőink! Az imánk legyen az első sóhajunk, és ne az utolsó lehetőségünk!

    A másik téves kijelentés, amit szoktunk mondani: Ha Isten megsegít! Olyan nincs, hogy Isten ne segítene! Esetleg nem úgy, ahogy mi azt szeretnénk. De segít. Ezért is jó megtanulni, áttanulni: Ha Isten is úgy akarja… smiley Ha ismételjük, belénk ivódik, mint minden, amit ismétlünk.

    Második javaslat: Máriát nagyon sok vallásban tisztelik, ahogy a katolikusok is. Őtőle megtanulhatnánk a magasztalást, a dicsőítést. A dicsőítés olyan, mint egy nagyító. Amire fókuszálunk, az nagyobbnak látszik. Ezt jelenti a „magasztal” (magasít/felnagyobbít) ige is.

    Tévedés ugyanakkor arra várni, amíg nem lesz semmi gondunk, kevesebb gondunk lesz, vagy minden gondunk megoldódik, hogy majd akkor dicsőítjük az Urat. A dicsőítés az egyik legnagyszerűbb szellemi problémamegoldó kulcs, mert ráirányítja figyelmünket Istenre, a problémamegoldóra. Amikor nehéz szívvel ugyan, de elkezdjük dicsőíteni Istent, a remény és öröm új érzését tapasztalhatjuk meg.

    (Egyébként az is teljes téves kijelentés, hogy „a remény hal meg utoljára”. A remény attól remény, hogy nem hal meg! Mi adjuk fel, és eltávolodik – ez teljesen más kérdés! smiley )

    A dicsőítés tehát emlékeztet arra, hogy Isten nagyobb, mint az a helyzet, amivel szembe kell néznünk.

    Töltsük meg napunkat ilyenszerű dicsőítéssel! Ne csak kávé- vagy teaszüneteket tartsunk, hanem „dicsőítés szüneteket” is és ismételgessük párbeszédeinkben: Ha Isten is úgy akarja… ráhagyatkozva: ahogy lesz, úgy lesz! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 18, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat december 18-25.:

    Szombathy Viktor, felvidéki magyar író egyik novellájában Istenes András azt a feladatot kapja, hogy három fenyőt vágjon ki az erdőben karácsony napjára. A fiatal erdőmérnök szigorúan megtiltotta neki, hogy akár csak eggyel is többet kivágjon. Az egyik az iskoláé lesz, a második a mérnöké, a harmadikat meg Istenes András családja kapja.

    András már értesült róla, hogy az orvos és a jegyző drága pénzen hozat magának fát a városból, a plébános is intézkedett már, hogy legalább egy kisebb fenyő jusson valahogy a templomba, de a kis falu többi családjának bizony idén nem lesz fenyőfája. Miután kivágta a három fát az erdőben, Istenes András visszatért a faluba, beadta a fákat az iskolába és a mérnöknek, a magáéval meg elindult hazafelé. Az emberek sorban megállították, s panaszkodtak, hogy nekik nem lesz se fájuk, se karácsonyuk. András megsajnálta őket, s egy-egy ágat vágott a fejszéjével mindenkinek a magáéból. Mindenki becsülettel meg is köszönte neki. Mire hazaért, a gyönyörű fenyőből alig maradt valami. Az egyik kezében a fejszével, a másikban a kis ágacskával állított be a házukba, s felesége mosolyogva kérdezte meg tőle, hogy hogyan is bírta azzal az irdatlan nagy fejszével azt a kicsiny ágat kivágni? Istenes András pedig azt válaszolta, hogy bizony nagy ügyesség kellett hozzá. A fából csak ennyi maradt, mert ma én voltam a karácsony az emberek számára, engem jelölt ki az Úr.

    Engem jelölt ki az Úr – mondhatta egykor Keresztelő János is. És tudta, mit kell tennie: sem többet, sem kevesebbet, mint amire kijelölte az Úr. Nem könnyű ez, de nem is lehetetlen.

    Advent végéhez közeledve, és az Ünnepre készülve jó tudatosítani, hogy az Úr engem is kijelölt valamilyen feladatra: engem jelölt ki az Úr, hogy társa, barátja legyek a magányosoknak, akik egyedül készülnek az ünnepre, vagy hogy odafigyeljek a szomorkodókra. Van, aki azért született, hogy könnyítsen mások szenvedésén, vannak, akiknek az a hivatásuk, hogy imára kulcsolt kezek legyenek ebben a pogány világban. S ha úgy érzed, hogy semmi értelme ittlétednek, tedd össze szépen két kezed és ne hagyd abba. Mindenki valamiért született.

    A történetben Istenes András menet közben jött rá, hogy mire jelölte ki az Úr. Ahhoz el kellett indulnia, és közben kellett figyelnie. ELINDULNI ÉS FIGYELNI. Amíg nem indulunk el, amíg nem hozunk meg egy döntést, és nem tesszük meg az első lépést, addig bizony a következőt sem fogjuk látni. Elindulni és figyelni. Ha e kettőt együtt tesszük, tudni fogjuk, hol tartunk és hol a helyünk.

    Akkor megszületik bennünk az az öröm, amelyet senki és semmi nem képes megadni, csak az az Úr, aki engem – és téged – kijelölt valamilyen feladatra.

    Ennek a feladatnak a megtalálása, majd az ebben való öröm tart meg, ami nem egy statikus, mozdulatlan valami, hanem egy állandóan felém közeledő, dinamikus és személyes valóság: Isten.

    Az Ő újra megszületését kívánom mindannyiunknak, 2017 karácsonyán!

    Szeretettel,
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 11, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Iz 40,1-5.9-11 és 2 Pét 3,8-14

    Heti gondolat december 11-18.:

    Az adventi szent időnek három nagy szereplője van: Izajás próféta, Keresztelő János és Mária. Ők mindig adventi zarándokutunk kísérői. A zarándok az, aki nemcsak kifelé, hanem befelé is néz egyidőben.

    Izajás próféta a népet vigasztalja. Teszi ezt azért, mert a babiloni fogságban vannak ebben az időben, és Isten büntetéseként élik meg a fogság idejét. Tudják, hogy letértek a helyes útról, és jogosan kerültek fogságba. Izajás a vigasztalás és az új kezdet meghirdetője. Véget ér a fogság, ezért halljuk a vigasztaló szavakat.

    Elsődlegesen ez az első szentírási rész jelentése. Valójában azonban sokkal többről van szó. Történelmileg igaz, hogy a nép fogságban van, de a Szentírás olvasásánál fontos a dolgok mögé nézni, mélyebben értelmezni. Ha a történész szemével olvassuk ezt a részt, akkor csak információt halmozunk fel. De ha zarándokként tesszük, akkor érezzük: itt többről van szó. A bűn fogságáról. A bűn mindig fogva tart bennünket. S a legnagyobb bűn, amikor önmagunkba zárkózunk. Amikor Istent kizárjuk, akkor magunkat bezárjuk!

    Másodlagosan tehát ez az izajási szöveg jelentése – és ennek fényében ez érthetőbbé is válik: lejárt a bűnhődés ideje. Izajás próféta és Péter apostol a második igerészben új időszakot hirdetnek meg. Ennek azonban feltétele az útkészítés. Bűn és bűnhődés. Itt a belső útról van szó. A nép nagy része a szabadulást szó szerint értelmezi – és ezért téved. Ebbe a hibába mi is gyakran beleesünk, mert amit mi Isten büntetésének nevezünk, az tulajdonképpen nem más, mint a mi bűnhődésünk bűneink miatt. Nem büntetés, bűnhődés. Minden bűnünkért bűnhődni kell – ez a tisztítótűz! Így haladunk a szabadulás felé!

    A szabadulás belső dolog. Felszabadult emberrel mindig jó találkozni. A felszabadult ember az, aki nemcsak vigad, hanem belülről örül – a körülmények ellenére is. Aki talán nem is birtokol sokat, mégis telve van örömmel, mert belső utat jár – Isten útját és ezért önmaga! Az ilyen embert úgy ismerjük, hogy egyenes, konkrét, és megbízható. Amit mond, azt is gondolja!

    Az Úr útja a pusztán át vezet - ez a magányosság földje, a magunkba szállás, a bűnbánat helye. Az Úr ösvénye a sivatagon át visz - ez a böjt, az önmegtartóztatás vidéke. A völgyeket fel kell tölteni - a hiányokat, az űrt életünkben orvosolni kell, a sebeket be kell kötözni, a mulasztásokat jóvá kell tenni.

    A hegyeket és halmokat el kell hordani - le kell hántani magunkról mindent, ami fölösleges, meg kell szabadulni a gőgtől, a hiúságtól, a beképzeltségtől, az elbizakodottságtól és az önzéstől. Az egyenetlen egyenes lesz, a hegyek orma és a völgyek mélye egy szintbe kerül - vagyis az emberben megteremtődik a belső egyensúly, a belső béke, az ember megízleli az üdvösség állapotát. A puszta a Bibliában a lélek magányát jelenti, az elmélyülés, a magunkba vonulás csendes óráit. Isten szava csak ilyen csendben válik hallhatóvá. De az Isten szava nem maradhat a szívbe zárva, az mindig alkotó szó, ezért el kell vinni másokhoz, szükségszerűen dinamizmussá válik. Keresztelő Szent Jánosról is azt olvassuk, hogy miután eljutott hozzá Isten szava a pusztában, „ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára” (Lk 3, 3). A pusztától a Jordánig és vissza – ez a keresztény lelki élet dinamikája, dialektikája. Ima és tevékenység. Advent a lelki puszta időszaka, a csendes, elmélyült Istenvárás pusztája. Ne féljünk Tőle! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 04, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat december 4-11.:

    Ha arra figyelünk, ami nincs, akkor könnyen elveszítjük azt, ami van, és könnyen beszűkülünk.

    Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kell észrevennünk a rosszat, hanem arra, hogy ha a bensőnkre figyelünk, akkor könnyebben észrevesszük Isten ajándékait, és akkor tágul a szívünk!          

    Azért térnek vissza mindig a szent idők, így az adventi időszak is, hogy a lényegre figyeljünk, és hogy összeszedjük magunkat. Mindegyik szent időnek van valami specialitása: a karácsonynak a születés, a húsvétnak a feltámadás, a nagyböjtnek a jó értelemben vett lemondás, az adventnek pedig a várakozás és a készülődés inkább a specialitása. Ezért kell ébernek lennünk! Ha nem vagyunk elég éberek, könnyen szem elől tévesztjük a lényeget, s szívünk nemcsak beszűkül, hanem be is szürkül.

    Az éberségnek valójában két összetevője van: megállni és figyelni. E két összetevő gyakorlása nélkül pedig abba a kísértésbe fogunk esni, hogy mindig szem elől fogjuk téveszteni, aki MÁR ITT VAN!

    Megállás: ha nem állunk meg időnként, és lassan elindulunk egy lejtőn, észre sem vesszük! A felgyorsulás előtt még meg lehet állni. Ha azonban ezt nem tesszük meg időben, akkor a lejtőn aztán nem lehet megállni, csak leborulni.

    Az embernek pedig egy idő után azt kell eldöntenie, hogy leborul vagy kiborul. Csak aki tud leborulni, odanfentről és odabentről erőt kérni és kapni, az képes megállni, felkelni, és irányt változtatni. A megtérés irányváltást jelent.       

    Figyelés: ez az éberség másik komponense!

    Krisztus Urunk nagyon jól tudja, milyen az ember, mi lakik bennünk, ezért használja a tolvaj módjára érkező úr képét. Ez ismét nem azért van, hogy ijesztgessen bennünket, hanem mert tudja, hogy könnyen ellanyhulunk! Ha életünknek nincsen ura, többet pihenünk és gyorsabban ellankadunk. Észre sem vesszük, s elindul bennünk a rákos folyamat – a lélek ellensége, hogy eltérítsen bennünket a lényegtől.  

     A kísértés észrevétlen! Ezért kell nagyon ébernek lennünk!

    Egy remete a pusztában keményen böjtölt. Azután azt gondolta, hogy könnyű így megtartani a böjtöt, hiszen tíz kilométernyi távolságban nincs itt hús. Az igazi az, ha előtte van, és mégis megállja, hogy ne egye meg. Elment a város piacára, vett egy nagy darab húst, és odatette maga elé a sziklára. Aztán azt gondolta: Ki enné meg a nyers húst? Az igazi az, ha meg van sütve, és úgysem eszem belőle. Megsütötte. Aztán azt gondolta: az igazi az, ha a számban van, mégsem eszem meg. A szájába vette… aztán szépen megette az egészet.

    Jézus tudta, mi lakik az emberben. Ezért figyelmeztet ma újra az éberségre. Legyetek éberek, álljatok meg, és figyeljetek. Nézzetek bensőtökbe, és akkor kitágul lelketek – Isten szeretetében! 

    (Sajgó Balázs)

    Pages