Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Oct 02, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat október 2-9.:

    Nincs kedvem – hányszor érezzük, gondoljuk és ki is mondjuk e két szót mindennapi életünkben.

    Nincs kedvem dolgozni. Sokszor elgondolkodom e kijelentésen. Amikor egészségileg nem érzem jól magam, akkor ez teljesen érthető, hiszen fáradt a szervezetem, és pihenésre van szüksége. Amikor nem pihenek eleget, ugyanez a helyzet, és ilyenkor könnyen eluralkodik rajtam a kedvtelenség érzése.  Aztán mégis elindulok, és – mivel kötelességem – végzem rutinszerűen mindennapi feladataimat.

    De mi van akkor, amikor egészségileg sincs különösebb bajom, esetleg nem is vagyok annyira fáradt és mégsincs kedvem tenni a dolgomat? Ilyenkor jó lenne kicsit elvonulni, és megkérdezni magunktól: miért nincs kedvem dolgozni? És ha tényleg belefáradtam teendőimbe, amelyeket esetleg évek óta végzek, akkor van bátorságom feltenni a kérdést, hogy mi történik velem és bennem? Mi a bajom a munkámmal? Vajon nem kellene egy sokkal fontosabb kérdést feltenni ilyenkor: mi a bajom magammal, miért nem érzem jól magam a bőrömben?

    Ha ugyanis a munka nem tesz ÁLTALÁBAN boldoggá, akkor lehet, hogy életkedvemet kellene felülvizsgálnom először, és azután azt is, hogy tényleg azt a munkát végzem-e, amelyben kedvemet találom? Tudok-e életet vinni a munkámba, és van-e bennem életkedv? Van-e kedvem élni és dolgozni? Olyan egymással összefüggő kérdések ezek, amelyek végülis egész egzisztenciámat érintik.

    Isten pedig mindenképp életre teremtett, amelyhez kedvünk kell legyen. A munka pedig életünk jelentős része, amelyhez szintén kedvünk kellene legyen. És ha nincs, vajon miért? Hiszen Isten az Élet Istene és mindenképp javunkat akarja. Akkor hová lett a kedvünk…?

    Demjén Ferenc énekes szavai jutnak ilyenkor eszembe, amelyet a Nagy Utazás c. dalában énekel: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz, Az a régi égi láz…

    Egészen bizonyos, hogy életre lettünk teremtve, s az élet pedig általában jókedvvel párosul. Ha nem történt semmilyen tragédia, akkor miért veszítjük el azt a régi égi lázat, amellyel járnunk kellene nagy utazásunkat? Miért veszítjük el kedvünket?

    Lehet, hogy túl sok a kérdés, de az egész – véleményem szerint – oda vezethető vissza, hogy vissza kellene térnünk a valóban élő Istenhez. Aki ugyanis élő kapcsolatban él Istennel, az általában nem kedvtelen ember, hanem minden nehézség közepette is van kedve meghallani Isten szavát és azt követni bármi áron. Csak azért, mert élő és személyes kapcsolata van Istennel.

    A szentírási rész példabeszédében is ugyanerről van szó. Amikor Isten meghívott erre az életutazásra, belénk ültette azt a „lázat”, és azt a vágyat, amellyel át tudunk menni az életen Ővele, és ha néha el is kap a kedvtelenség, mégis úgy cselekszünk, mint az a példabeszédbeli fiú, aki MÉGIS kimegy a szőlőbe, és dolgozik.

    Van kedved élni? Van kedved dolgozni? Van kedved imádkozni, Istennel élő kapcsolatba lenni? Ha újra elindulsz, feltör az a régi égi láz, amit csak a személyes, Istennel való kapcsolat adhat, és visszanyerheted életkedved, munkakedved smiley

    Jókedvű hete(ke)t!  

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 25, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat szeptember 25 - október 1.:

    Isten a saját képére teremtett.

    A Szentírás az istenkép kiformálódásának a története. Isten története az emberrel, és mivel Isten a kezdeményező és a könyvek sugalmazója, ezért szent. A mi válaszunk a szentté válás folyamatának hosszú útja. A Vele való kapcsolat nélkül azonban lehetetlen szentté válni!

    Az Ószövetség nagy példáit fontos felidéznünk: Ábrahám hazudott, mert amikor Egyiptomba mentek feleségével, megtagadta őt. Jákob csalt, csalással szerezte meg az elsőszülöttségi jogot! Mózes ölt és hitetlenkedett, Dávid házasságot tört és halálba küldte szeretője férjét, Illés pedig önfejű volt és beképzelt. Ez lenne a példa? Hol itt az életszentség? – kérdezhetjük. A folytatásban. Mert nem elfordultak s nem elszakadtak Istentől, hanem újra és újra belé kapaszkodtak, és végtelenül megbíztak benne. Az életszentség nem a morális értelemben vett bűntelenség, hiszen ezt senki emberfia el nem képes érni, főleg a saját erejéből nem! Az életszentség azt jelenti, hogy azzá válok, akinek Isten elképzelt: önmagammá! Az életszentség nem egy morális, erkölcsi dolog, hanem sokkal több annál… hamis énünk visszaalakítása saját igazi énünké, s ez nem megy, csak akkor, ha a bennünk lévő Istennel együtt dolgozunk! 

    Ezért fér meg a Szentírásban – sőt ettől szép és reális, ettől remekmű ez a könyv – annak a sok bűnnek a leírása, amelyeket a legnagyobbak is elkövetnek! Azonban nem szabad itt megállni, mert olyan mélyre nem tudunk esni, hogy Isten ne tudna onnan minket kiemelni! Ez is benne van a Szentírásban! 

    Gondoljunk csak Pál apostol példájára: ő is egyszer Saul volt, aki nemcsak üldözte, hanem öldökölte is Jézus követőit! S Jézus Krisztus mégis őt hívja el apostolának a damaszkuszi úton. Mégis őt szereti, őt választja. Maga Saul sem érti, Pálként sem érti, hogyan lehetséges ez. Ez a DÖBBENET! Ez a döbbenet érinti meg Mátét, az evangélistát, ez sodorja magával Mária Magdolnát… és a Szentírás minden szereplőit az elejétől a végéig ide sorolhatjuk – KIVÉTEL NÉLKÜL.

    Gondoltunk arra, hogy ezek a szereplők mi vagyunk? Ha elmélkedve olvassuk a Szentírást, talán nem is kellene sok idő, hogy megtaláljuk valamelyik szereplőben önmagunkat, hiszen örök emberi problémák, bűnök, bűnhődések tárulnak fel előttünk. De nemcsak ez: hanem a KEGYELEM, amely felülről és belülről jön és megelőz minket. Hiába az emberi erőfeszítés, ez MAGÁTÓL jön, Isten adja. Persze nekünk is keresnünk és lépnünk kell.

    Olvassuk a Szentírást minden nap, hogy ezáltal is megerősítsük és ápoljuk Istennel való kapcsolatunkat, Istenhez való tartozásunkat és így fokozatosan önmagunkká válunk, életszentségben élhetünk!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 18, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 18,21-35

    Heti gondolat szeptember 18-25.:

    A példabeszéd alapján két – egymást kiegészítő – kérdés segíthet nekünk a megbocsátás lelkületének kialakulásában:

    Első kérdés: Tényleg folyamatosan bánthat felebarátom? S ezt kell hagynom azért, mert én vagyok a keresztény, és mert Jézus ezt kéri tőlem? Jézus tényleg ezt kéri? Szerintem nem teljesen erről van szó. Ha embertársam folyamatosan ugyanúgy bánt meg engem, akkor el kellene távolodnom tőle egy időre, hogy tényleg mindkettőnkben rendeződjenek a dolgok, gondolatok, érzések és így a másiknak is esélyt adjunk arra, hogy valóban fontos-e neki a velem való kapcsolata! Ha ugyanis folyamatosan megbánt, s ezt engedem, akkor talán észre sem veszi a súlyát annak, amivel megbántott… Ha valaki ezt a lépést nem teszi meg, akkor az a kérdés, hogy tényleg fontos-e a másikkal való kapcsolat vagy inkább könnyebb panaszkodni. Ez esetben nincs munka, és így nem is történik fejlődés, csak egy helyben való topogás! A második kérdésnél látni fogjuk, hogy nemcsak a sértő félről van itt igazából szó, hanem a sértett félről is! Ha a vadnak az a természete, hogy bántson, akkor nem szabad közel menni hozzá, amíg nem tanuljuk meg a megfelelő módszert a szakemberektől!

    Második kérdés: ha tényleg megbocsátottam többször is a másiknak, akkor a másik mégis miért követi el ugyanazt a bűnt velem szemben annyiszor? Azt hiszem, nemcsak azért, mert hagyom, ahogy az első kérdésnél erre utalás történt, hanem azért is, mert nem teljes szívvel bocsátottam meg, CSAK szóban, vagyis csak mondom, de azért úgy időnként teszek finom utalásokat a másik múltjáról. Ez pedig arról árulkodik, hogy bennem sem teljes a szeretet és a megbocsátás, és ezt a másik érzi – lelke mélyén, ha nem is tudatosan. Félreértés ne essék: nem a bántó felet pártolom, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a megbocsátás munkálása nemcsak egyik emberről szól, hanem pontosan arról, hogy ebben a folyamatban mindig két félnek kell lennie.

    Így érkezünk el a szentírási részhez, amikor Jézus példabeszédben tanít az Úrról, aki elenged egy hatalmas tartozást, de akinek elengedte tartozását, az nem tesz hasonlóképpen, sőt a sokkal kevesebb tartozást nem engedi el embertársának! Miért van ez így? Azért, mert még nem alakult ki benne a teljes bűnbánat lelkülete! Kérte urát, hogy engedje el tartozását, de nem volt komoly a bűnbánata! És ezt onnan tudjuk, hogy ő nem ugyanúgy viszonyult a következő lépésben embertársához! Valójában Isten bocsánatát sem fogadta el, mert akkor gyakorolta volna ő is a másikkal. A teljes bűnbánat lelkületének kialakulása is egy folyamat, mint minden ebben az életben. A megbocsátásé is. Az elengedésé is. Az elengedés Isten kedvességére, az Ő ingyenes szeretetére utal.

    Jézus a megbocsátás kérdésében Isten szemszögére helyezi a hangsúlyt: úgy engedni el, ahogy az példabeszédbeli úr tette, vagyis teljesen. Ezért kell Isten szemszögéből vizsgálni ezt a kérdést, másképp elsiklik afelé, hogy kinek mikor van igaza. Isten teljes szívvel bocsát meg. És tiszta szívvel teszi. „A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hagy azon a cipősarkon, amely eltapossa őt.” Mark Twain

    Áldott hetet!smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 11, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 18,15-20

    Heti gondolat szeptember 11-18.:

    Az új évad első útravalójára nagyon érdekes szentírási rész kínálkozik. Elolvasásra ajánlom a Mt 18,15-20-at. Szabadságok után újrakezdési recept is lehet munkatársi életünkre vonatkozólag. smiley Három rövid lépés rajzolódik ki belőle, amelyet jó betartani:

    1. Ha testvéred bánt, beszéld meg vele négyszemközt: Általában két véglet között vagyunk hajlamosak mozogni. Az egyik véglet az, hogy amikor valaki megbánt, magunkban hordozzuk a sértést, nem mondjuk ki neki, ami bennünk van, vigasztalva magunkat, hogy mi vagyunk a keresztények, és nem akarjuk bántani. Ez álszentség, mert belül érezzük a sértést, és nincs bátorságunk szembesülni a helyzettel, erre meg ráadásul kereszténységünkkel takarózunk.

    A másik véglet, amikor megmondom egyből a magamét, mert ami a szívemen, a számon. Ezzel az a gond, hogy úgy vágok vissza a másiknak, hogy lehet többet ártok a kapcsolatunknak, amely akár közösségi és munkatársi életünkre is kihat.

    Ajánlom ezért, hogy előbb aludjunk rá párat – nem sokat, de párat! – hogy jól átgondoljuk a dolgot és kellő szeretettel, tapintatossággal mondjuk ki azt, ami bánt. Ilyenkor döbbenünk sokszor rá, hogy a másik éppen nem is akart sérteni, kijelentésével nem is ránk célzott, vagy éppen rossz passzban volt, és pontosan velünk találkozott, minket sértve meg. Ez az ajánlat egyébként kiolvasható Jézus magatartásából, aki sohasem szidta a bűnösöket. (Ha valaki tud ilyen helyet, szóljon! smiley A farizeusokat korholta, hogy megébressze őket álszentségükből, de ez nem a szidás kategóriája, más téma!)

    2. Ha a négyszemközti beszélgetés nem segít, mások segítségét kell kérnünk! Ez nem azt jelenti, hogy elkezdjük másoknak pletykálni, hogy ez meg az az embertestvérem mennyire megbántott, s próbáltam megbeszélni vele a dolgot, mégsem ment. Nem! Ilyenkor jó lenne elgondolkodni, hogy ha mi már nem vagyunk elegek e probléma megoldásához, vajon az az illető kire hallgat. Ki az, aki neki kedvesen és tapintattal el tudná mondani, hogy nem jó az út, amin jár. Ki az, aki esetleg nem is szavakkal mondaná el neki, hanem ráfigyeléssel… Mert az hosszútávon segítene mindenkinek. Tényleg nehéz beleélni magunkat a másik helyzetébe, ezért ne féljünk segítséget kérni. Könnyen úgy járhatunk, mint az a püspök, akit megoperáltak a kórházban, s mikor annyira megerősödött, körüljárt a kórházban, hogy másokat megvigasztaljon. Egyik ilyen vigasztalása elég érdekesen sikerült, ugyanis, amikor elért egy édesanyához és elmondta neki, hogy egész pontosan tudja, mit is érez, az édesanya mosolyogva ezt válaszolta a püspöknek: tényleg érzi püspök úr, amit én? Nekem a méhemet távolították el! smiley

    3. A közösség elé vinni a dolgot. Ez nem azt jelenti, hogy név szerint kihirdetjük, hanem imádkozunk érte. Amit ketten vagy hárman kérnek, abban nagy erő van. Hát akkor, ha egy egész csapat imádkozik. Ez névtelenül is működik, mert nevünk fel van jegyezve a mennyben (Lk 10, 20). Jó ezt tudni, jó így dolgozni és élni.

    Ezt kívánom mindannyiunknak, a három lépés módszerével smiley Áldott hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 26, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat június 26 - július 1.:

    Egyszer a király sétára indult a királyi kertben. Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
    A tölgyhöz fordult. - Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.
    A fenyőre nézett. - Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
    A szőlőhöz lépett: - Megfonnyadtam, mert sohasem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
    Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát. - Azt gondoltam - szólt az árvácska - amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot. Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.

    A legtöbb ember boldogtalanságának az az oka, hogy nem a saját életét éli. Nem az Isten akaratát keresi, hanem az emberek elvárásának akar megfelelni. Ez teszi az embert boldogtalanná. Mert fél az emberektől, és ezért nem él tudatos életet.

    A tudatos élet az, hogy folyamatosan arra figyelek, kutatom és fürkészem, mit akar az Isten tőlem. Hallgatom szavát a Csendben és az Írásokban. Ha erre elég időt szánok, megtalálom a boldogságot.

    A boldogság nem „ugrik át” a nehézségeken. Isten sosem ígéri azt, hogy elveszi a nehézségeket, de azt igen, hogy átsegít rajtuk.

    A tudatos életre való meghívásnak része aztán az is, hogy ne csak ne féljünk, hanem bízzunk is. A félelem életünk része, sokszor félünk valamitől. Egy egészséges félelem szükséges azért, hogy el ne bízzuk magunkat. Különbség van aközött, hogy elbízzuk magunkat vagy Istenre bízzuk magunkat.

    Ha Vele dolgozunk, rádöbbenünk: mindig csak egyszerre egyet kell lépni.

    Felgyorsult az életritmusunk, és minden azt sugallja körülöttünk: gyorsabban, nehogy lemaradjunk. S ilyenkor kettőt lépünk, vagy hármat is – egyszerre! Nem csoda, hogy lefáradunk! smiley

    Segíts, Urunk, hogy félelmünkön felülemelkedjünk, jelenléted bátorítást nyújtson, és másokban is feloldjuk a szorongás érzését. A modern ének bátorít: „Ne félj, ne aggódj, / Ne sírj, ne bánkódj, / Ha tiéd Isten, / tiéd már minden".

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 19, 2017
    0 hozzászólás

    Heti útravaló június 19-25.:

    Istennek irántunk való szeretetére utalnak a következő hétre vonatkozó szentírási részek: Kiv 19,2-6., Róm 5,6-11. és Mt 9,36-10,8. A három szentírási részt egy-egy szóval lehetne összefoglalni: sasszárny, kiengesztelődés és meghívás.

    Sasszárny: a sas a határtalan erő és hatalom, szabadság jelképe. Olyan erőt szimbolizál, amely meghaladja tényleges méretét, hiszen sok esetben a saját súlya jóval kevesebb, mint az áldozatáé. Aki részesülni szeretne a sas varázserejében, annak szintén fel kell vállalnia annak felelősségét, hogy többé válik, mint ami jelenleg. Más helyeken is olvasunk az Ószövetségben a sas hasonlatáról: „mint a sasé, megújul ifjúságod”. (Zsolt 103,5) „De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok”. (Iz 40,31)

    A sasszárnyon való hordozás tehát kihívás és meghívás, hogy többek legyünk, mint amik/akik valójában vagyunk. Meghívás ugyanakkor arra is, hogy megértsük, ki az Isten valójában. Ebben segít a második fogalom, a kiengesztelődés.

    Kiengesztelődés: A kiengesztelődést nem Isten haragja felől kell megközelíteni, mert akkor sosem fogjuk jól érteni. A kiengesztelődés nem azt jelenti, hogy Isten megharagszik, mert elfordulunk Tőle, hanem pontosan ellenkezőleg: mi vagyunk sokszor azok, akik morcosak vagyunk, akik hátat fordítunk neki, és Ő jön utánunk – kérlel, hogy Feléje forduljunk. Ő az, aki türelmes, aki vár, aki időt ad mindig nekünk. A kiengesztelődés nem más, mint Isten szeretetének megnyilvánulása, megmutatkozása. Ő engesztel ki minket, és nem mi Őt!

    Ennek legnagyobb „bizonyítéka” a kereszt, amely azt mutatja, hogy Isten elküldte Fiát, hogy mondja el nekünk Általa, mennyire szeret. Ha Isten haragját mutatná Jézus, akkor NEM VÁLLALJA A SZENVEDÉSSEL TELJES, KÍNOS KERESZTHALÁLT. Fontos ebből a szemszögből olvasnunk a Szentírást.

    Meghívás: a tanítványokat az evangélista néven nevezi. Nem tudósításként, hogy megtudjuk kik voltak, hanem meghívásként és felhívásként, hogy kikké váltak. Az erőtlen emberek ráhagyatkoztak Istenre és Vele erőssé váltak.

    Mindannyiunknak ez a feladata. Meghívott, hogy azzá váljunk, akik vagyunk. Többé, mint akik vagyunk. Ez csak annak tudatában lehetséges, hogy nem Isten fordult el tőlünk, hanem mi Tőle és Ő mindennek ellenére utánunk jön és sasszárnyon hordoz. Erejével erősít és felvértez…

    Sasszárny, kiengesztelődés és meghívás. Ezek a kulcsszavak, amelyeket ha ismételgetünk, jobban beépül életünkbe az a tény, hogy Isten előbb szeret minket, mint mi Őt. Ezek a szavak kísérjenek a jövő héten!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 12, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat június 12-18.:

    Két nyugdíjas teológiai tanár találkozásáról szól a történet, akiknek párbeszédéből közelebb juthatunk a Szentháromság nagy titkához. Éveken keresztül együtt tanítottak teológiát az egyetemen, de már jó ideje nem találkoztak. Nem kérdezték egymást a közben eltelt évekről, hanem rögtön teológiai kérdésekről kezdtek beszélgetni, miként a régi időkben is. Néhány kisebb jelentőségű kérdés után a Szentháromság témája került elő. A vendéglátó atya ezzel kezdte mondandóját: ”Közel harminc évig tanítottam a szentháromságtant, de most belátom, hogy rosszul tanítottam, sokkal egyszerűbben kellett volna. Most megmutatom neked a Szentháromságot!

    A vendéglátó atya a következő magyarázatba kezdett: bal kezét kissé előrenyújtva kinyitotta a tenyerét: ”Ez az Atya, a mennyei Atya, az első isteni személy. Ő az, aki mindig ad, adományai megmutatkoznak a teremtésben és a gondviselésben.”

    Aztán előrenyújtott jobb kezét maga felé húzta és ezt mondta: ”Ez pedig a Fiú, a második isteni személy, aki elfogadó. Elfogadja azt, amit az Atya kér tőle és elfogadja mindazt, amit az emberek neki felajánlanak szeretettel.” Vendége ekkor közbevetette: ”Most aztán kíváncsian várom, hogyan mutatod meg a Szentlelket.” Erre a magyarázó atya egyszerűen összekulcsolta a két kezét: ”Ez pedig a Szentlélek, aki összekapcsolja, egyesíti az Atyát és a Fiút.”

    Ez a körforgás, a kinyújtott és összekulcsolt kezek körforgása Istennél állandóan működik. S ezt még csak annyival egészíteném ki, hogy időközben van az úgy, hogy a jobb kéz nyúlik előre és elfogadja a bal. A Fiú is szereti az Atyát, Ő is ad neki, és az Atya elfogadja. A Fiú is adja magát, amikor a Szentlélekben szeretik egymást. KÖLCSÖNÖSEN ADNAK ÉS ELFOGADNAK,  mert egyedül szeretni nem lehet! Isten sincs egyedül.

    Aki figyelmesen olvassa a Szentírást és tanulmányozza is esetleg azt, akkor rádöbben arra, hogy amikor a mennyei Atyáról van szó, akkor inkább apai vonásokat fedezhetünk fel, amikor a Fiúról, akkor nyilván inkább gyermeki vonásokat érzünk, és amikor a Szentlélekről olvasunk, akkor inkább női és anyai vonások jelennek meg. Fontos az inkább szócska itt, mert azt is tudjuk, hogy a férfiben is vannak női vonások (persze kisebb százalékban és normális esetben!), a nőben is ugyanúgy férfi vonások (persze kisebb százalékban és normális esetben!), és mindkettőben gyermeki vonások is, hiszen mindannyian fejlődésben levő emberek vagyunk. A család esetében tehát a bal kéz inkább az apa, a jobb kéz pedig az anya és együtt szeretik a gyermekeket és egymást!

    A Szentháromság a szeretet közössége. Egymást szerető, egymást a kölcsönös szeretetben átjáró isteni személyek közössége. S ha szeretet, akkor az érezhető, tapasztalható. Milyen jó újra meg újra tudatossá tenni, hogy úgy szeret az Isten, hogy megmenteni akar, nem elítélni. Ő nem ítél el: mi ítéljük el magunkat azzal, amikor nincs bátorságunk szeretetet adni és/vagy elfogadni! Mi hogy állunk ezzel?

    Áldott hetet! smiley
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jun 06, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat június 5-11.:

    A Szentlélek által sugalmazott Szentírás az istenkép fokozatos tisztulásának folyamatát kíséri végig. Ha megfigyeljük a Teremtés könyvének első lapjait, Isten Lelke lebeg a vizek fölött, és elkezdődik az élet. Aztán „bepiszkolódik” Istennek a képe az emberben, de fokozatosan tisztul a prófétákon keresztül Jézusig, az Újszövetségig! Ez nem azt jelenti, hogy az Ószövetség fölösleges, ugyanis mindnyájan rendelkeztünk azokkal a primitív istenképekkel, amelyekkel az Ószövetség könyvei szembesítenek minket! De mindig megjelenik a Lélek, és elkezdődik az Új élet. És ekkor temetni kell a múltat!

    A Pünkösd zarándokünnep. A zarándoklat azért szükséges, hogy rádöbbenjünk arra, amit Anthony de Melo SJ így fogalmaz meg: „a múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert már halott”. Tanulni lehet és kell is belőle, el is kell siratni, ha szükséges, de túl sokat siránkozni fölötte nem érdemes.

    A zarándoklat történhet egyénileg, de akkor van „eredménye”, ha minden zarándoklat végén a többi zarándokkal is találkozunk! Így erősödik a közösség-élmény! Amikor félelem uralkodik el rajtunk, jó tudni, hogy van egy közösség, amely tudatosan, vagy kevésbé tudatosan, a templomban minden vasárnap értünk imádkozik. A közösségben Erő van. Amikor egy közösség együtt imádkozik, ott sokszorozódik az erő, mert a Szentlélek mindenkiben erősíti és felszínre hozza azokat az adományokat és ajándékokat, amelyeket kinek-kinek külön adott.

    Mindannyiunk szívében ott van a belső törvény, és ha az él, akkor a külső Törvény érthetőbbé és élhetőbbé válik.

    A külső Törvény inkább negatívan közelíti meg ugyanazt, amit a Törvény Lelke sugall: A Törvény azt mondja: imádkozz! A Lélek azt sugallja: lehetőséged van arra, hogy az imádság által nagyobbra nőjj, és így felülmúld önmagad! A Törvény azt mondja: Ne vedd hiába Isten Nevét! A Lélek azt sugallja: beszélj Istenről kedvesen, tedd vonzóvá az Ő nevét – életeddel! A Törvény azt mondja: végy részt a szentmisén! A Lélek azt sugallja: lehetőséged van arra, hogy másokkal együtt kérd az Erőt, Isten Szentlelkét, hogy képességeidet a közösbe tedd – és így te magad is jobban fejlődsz. A Törvény azt mondja: ne bánts másokat! A Lélek azt sugallja: szeress, és akkor bármit megtehetsz, mert nagyot nem tévedhetsz. smiley

    További jó zarándoklást! smiley
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 22, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat május 22-28.:

    Egy bölcs asszony a hegyekben utazgatott és a folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül nekiadta a követ. A vándor örvendezve – jó szerencséjén – továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”

    Jn 14, 15-21

    Amikor megérezzük a másikban azt a TÖBBET, AMI BENNE VAN, akkor jó úton járunk. Azért érezzük meg a TÖBBLETET, mert BENNÜNK IS OTT VAN. Ekkor történik igazi találkozás, az ember igazi méltóságát ugyanis ez a TÖBBLET adja.

    Többek vagyunk magunknál! smiley Erre utal Jézus akkor, amikor Fülöp apostolnak kijelenti: Aki engem lát, látja az Atyát is.

    Jézus az Istent hozta közénk. Ez azt jelenti, hogy Isten nem csupán a FENT-VALÓ, ahogy nevezni szoktuk, hanem sokkal több: a JELEN-VALÓ, a közöttünk jelenlévő. Sőt, ha befogadjuk, akkor BENNÜNK-LÉVŐ, az Ő Szentlelke által. Akiben ez a tény tudatossá válik, annak már nem nehéz az isteni parancsok megtartása, mert érzi, hogy azok nem nehezek!

    Kétezer év múlt el, és tudjuk, hogy még ma is sokan csak így gondolnak Istenre, hogy „ott fennés nagyon kevesen arra, hogy itt lenn is jelenvaló. Sőt: itt bent is jelenvaló lehet. Még közelebb. Azt hiszem, azért mondja Jézus: ha szerettek, megtartjátok parancsaimat, mert AKI közel érzi az Istent, és nemcsak fent keresi, hanem itt lent, az már nem tudja nem szeretni!

    Közeledik a beteljesedés ünnepe: a Pünkösd! A Szentlélek kiáradása. A Szentlélek jobban megérteti velünk a dolgokat, ha időt adunk Neki és Vele, Benne imádkozunk. Ha időt töltünk a csendben, akkor fokozatosan fény derül a dolgokra. S akkor olyan dolgokra jövünk rá, amelyeket már régen tudunk, mert bennünk vannak, csak fel kell derítenünk. Az életünk egy ilyen felderítő út, s ezt bevállalni merészség, bátorság kell. Istennel minden lehetséges!

    Jó utat! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 15, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat május 15-21.:

    Egy híres ateista professzor befejezte tudományos érvelését, amelyben minden lehetséges módon Jézus ellen uszította hallgatóit, majd a végén megkérdezte: - Van-e kérdés?
    Egy volt alkoholista, aki nemrégiben tért meg, felállt, és szép lassan nekiállt kibontani egy narancsot.
    - Nos? – kérdezte a professzor. De a volt alkoholista zavartalanul folytatta, majd jóízűen elfogyasztotta, egyik gerezdet a másik után. Végül megkérdezte a professzort:
    - Milyen volt? Édes vagy savanyú?
     - Honnan tudnám? Nem kóstoltam!
    - Így van ez Jézussal is. Hogy mondhat Róla ilyeneket, ha még sosem találkozott Vele?

     

    Hogy lehet egy ételt megítélni, ha meg sem kóstoltuk? Hogy lehet egy embert megítélni, ha nem találkoztunk vele? Vagy csak ha néhányszor találkoztunk? Annyiszor támaszkodunk előítéletünkre, vagy mások ítéletei alapján élünk, ahelyett, hogy mi magunk nyitottakká válnánk új találkozásokra.

    Amikor Jézus magáról kijelenti, hogy Én vagyok az Út, akkor ez nem azt jelenti, hogy Ő mutatja az utat. Sokkal többről van szó! Arról, hogy Ő előttünk megy mindig, csak nyomában kellene lépnünk. Sokszor annyit gondolkodunk, hogy bizonyos helyzetekben mit is kellene tennünk… Tanácstalanságainkban pedig csak annyit kellene tenni, hogy megkeresni a Szentírásban, Jézus életéből hasonló helyzeteket, és azt tenni, amit Ő tett!

    Csak néhány példa:

    Egyedüllét esetén újra hallani a szót: Ne félj, Veled vagyok – 365-ször is smiley!
    Nyugtalanság esetén a mai igét: Ne nyugtalankodjék szívetek, higgyetek Istenben és bennem is
    Kilátástalan helyzetekben, pl. halálesetben és gyászban: Semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van.
    Kétely esetén: Aki engem lát, látja az Atyát is…

     

    Ha hosszabb ideig, percekig nézem a másik arcát, megláthatom benne is az Istent. Esélyt kellene adni egymásnak. A találkozásnak. Távolról nem lehet kereszténynek lenni… Csak egy házban, egy helyen, egy közösség tagjaként… Ha nem veszek részt az egyház és a társadalom alakulásában, ha kiszállok a kommunikációból, akkor véleményformálásom megmarad a szimpla szövegelés szintjén – és nem segít senkinek.

    Jézus Igazságnak is nevezi magát: Ez nem azt jelenti elsősorban, hogy kikéri magának, hogy igaza van. Sokkal több ennél! Az Igazság nem elmélet, hanem élet. Isten élete bennünk. Aki Istenben él és Isten is Őbenne. És Isten nem azt akarja, hogy magunkban legyünk és magunkkal el-legyünk, hanem, hogy a közösbe tegyük magunkat! smileyEGYMÁSSAL LEGYEN IGAZUNK ÉS NE EGYMÁS ELLEN!  Aki szeret, abban benne él az Igazság. Annak élete van és a teljesség felé halad. Jó utat! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Pages