Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Május 08, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 11,28

    Heti gondolat május 8-15.:

    Máté evangéliumában olvassuk Jézus meghívását és felhívását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítlek titeket (Mt 11, 28). Mesterünk ezen kijelentése egyértelműen arra mutat, hogy Jézus nem tol, hanem húz –  magához akar vonzani, isteni bűvkörébe akar bevonni mindenkit. Tehát elsősorban nem küld, hanem hív. Azután pedig küld! Küldés nincs hívás nélkül.

    Ebből aztán az is következik, hogy MINDENKINEK VAN HIVATÁSA.

    Lelke mélyén minden ember megérzi – ha csak rövid időre is – az őszinte vágyat, amit Isten ébreszt Önmaga iránt. Az ember beszélhet sok mindent, mutathat kifelé a világba bármit, akkor őszinte leginkább, mikor teljesen egyedül van önmagával és a tükör előtt áll smiley. Ilyenkor ráérez egyetemes feladatára, amely a benne is jelenlévő Istentől jön, Aki … azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson (1 Tim 2, 4).

    A hivatás létkérdés: akkor élünk igazán, amikor érezzük meghívásunkat és teljesítjük küldetésünket. A kérdés csak az, hogy be merjük-e vállalni a hivatás és a küldetés útját vagy elhessegetjük magunktól még a gondolatot is, azzal ámítva magunkat, hogy nem vagyunk alkalmasak mások szolgálatára. A küldetésünk ugyanis ugyanaz, mint Jézusé volt: önmagunkat adni, a bennünk lévő Istent továbbadni. Minden más ebből ered.

    Talán fura az, amit ki merészelek jelenteni: mindenki vezetőnek van kiválasztva. Mindenkinek hivatása, hogy a saját életét élje.

    Ennek kialakulásában három tényezőnek kell folyamatosan átjárnia egymást.

    Először: meghallgatni másokat, vagyis hagyni, hogy időnként más vezessen, amikor erre szükség van.
    Másodszor: tudjunk parancsolni magunknak és így saját életünket éljük.
    Harmadszor pedig, időnként másoknak is szolgálni, vezetni őket, amikor erre szükség van.

    Ezen tényezők folyamatosan átjárják egymást (és nem mindig ugyanebben a sorrendben)! Akkor fog jobban működni az életünk, ha KAPCSOLATBAN maradunk Istennel, Aki újra meg újra felébreszti a vágyat Önmaga iránt – és őszinték maradunk önmagunkhoz! Jó utat Isten és önmagunk felé – ez elvezet másokhoz is! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 02, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 21,1-10

    Heti gondolat május 1-7.:

    Ezen a héten gondoljunk Jézus névtelen munkatársaira. Tudunk róluk, de sokuk neve nem ismert számunkra. Elég az, ha ők tudják, mert értelmet nyert életük akkor is, ha mi nem ismerjük őket. És ami lényegesebb: Jézus tudott róluk. smiley Ez már elég értelmes dolog!

    Belon Gellért, volt pécsi püspök mesélte, hogy lerobbant autóját bevitte egy országúti autószerelőhöz. Javítás után érdeklődött, mibe kerül. A szerelő azt válaszolta: Nézze, püspök úr: én nem tudok imádkozni, de autót szerelni tudok. Én ezt adom az Istennek.

    Ebből az élményből kiindulva magyarázta a Szentírás tudós püspöke, hogy Jézusnak is voltak olyan áldozatkész munkatársai, akik munkájukkal, segítségükkel törődtek a Mester gondjaival, de nem csatlakoztak hozzá kifejezett formában.

    Ilyen lehetett a virágvasárnapi szamártulajdonos is. Az Úr elküldte hozzá két tanítványát, bocsássa rendelkezésére a diadalmenethez a szamarát. Szolgálatkészen átadta az apostoloknak (Mt 21,1-10).

    Hasonló eset történt az utolsó vacsora megrendezésénél is. A tanítványoknak egy vizeskorsót vivő férfi gazdájától kellett elkérniük az ünnepi termet (Mt 26,17).

    De Nikodémus (3. fejezet) és Arimateai József (Jn 19,34) is ilyen titkos barátai lehettek Jézusnak. Az Úr még a nevüket sem árulta el a tanítványoknak. Csak később léptek elő az ismeretlenségből.

    Jézusnak névtelen, ismeretlen barátairól eszünkbe jutnak az ún. anonim keresztények. Karl Rahner hittudós szerint ezek azok, akik talán a személyes Isten hitéig még nem jutottak el, de a lelkiismeretük szavát követve, jócselekedeteik révén nem állnak messze Istentől.

    Feladat: 1. Legyünk nyitottak a félénk, tapogatózó istenkeresők felé. Jézus tartotta a kapcsolatot velük, elfogadta szolgálataikat.

    2. Mindennap szolgálhatunk mi is azzal, amihez értünk! Ugyanakkor engedjük, hogy mások is szolgáljanak nekünk! Egyszerűen úgy, hogy Isten arcát keressük a másik emberben. És bár a történelemkönyvekben nem marad meg nevünk, valahol már régen megvan és meg is marad! Nevünk fel van jegyezve a mennyben (Lk 10, 20)… Izajás is erről beszélt: neveden szólítottalak! (Iz 43,1)

    Áldott hetet!
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Apr 10, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 11, 1-45

    Heti gondolat április 10-16.:

    Induljunk nagyhéten egy – a szenvedésre rávilágító – rövid gondolattal:

    A szenvedést valójában nem lehet kívülről megérteni. A szenvedés titkába csak szenvedve leszünk képesek behatolni. Jóllehet igazából nem is megérteni kellene, hanem megtanulni azzal együtt élni, feldolgozni és beépíteni életünkbe.

    A szenvedés ugyanis nem elméleti probléma még a hívő embernek sem, hanem valóság, konkrét helyzet, amellyel adott esetben meg kell barátkoznunk. A hívő keresztény úgy oldja meg, illetve úgy oldja fel a szenvedés látszólagos ellentmondását, hogy azt a szeretet árának tekinti. Szeretet nélkül nincs értelmes, boldog élet. Maga Isten az, aki szenvedésével ilyen magas árat fizetett szeretetének jeleként.

    Szeretetével szeretetet akar ébreszteni lelkünkben! És ébreszti is, hiszen minden emberben ott van valamiképpen a vágy szeretetre, de mégis félünk, amikor egészen közel jön… Talán ezért oly kevés világunkban a szeretet?

    A szakemberek vallják, hogy a ragadozó, amikor támad, szorongás, tehát félelem támad benne. Ez a félelem hajtja az ölésre, a rombolásra. Az emberben ez ugyanígy működik. A félelem, a rombolás és minden más gonoszság összefügg. Így értjük meg Szent Jánost, aki így tanít: A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet nem fér össze a félelemmel, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben. (1 Ján 4,18).

    A nagyhéten magunkat „terítsük” közelgő Istenünk elé a pálmaágak helyett, érthetetlen szenvedéseinket adjuk át neki. Adjuk át sötétségeinket, hogy rájuk világítson, átvilágítsa azokat és megtisztítson minket – a feltámadás fényével!

    Áldott Húsvétot! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Apr 03, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 11, 1-45

    Heti gondolat április 3-9.:

    Két testvér gondtalanul játszott az udvaron. Egyszer csak egy méhecske dongta körül őket, és amikor a két gyermek heves csapkodással megpróbálta elhessegetni a hívatlan vendéget, a méhecske megszúrta a nagyobbik testvért, aki fájdalmában keserves sírásra fakadt. Amikor ezután a méhecske a kisebbik felé repült, a gyermek éktelen sikoltozásban tört ki. Erre odarohant az édesapjuk, védő kézmozdulattal ölelte át gyermekét, és ezeket mondta: Ne félj kisfiam! Ez a méhecske már nem bánthat téged, mivel bátyád már kihúzta a fullánkját!

    Nem kellemes a halálról beszélni, de sok minden van, ami nem kellemes, mégis kell beszélni róla, mert időnként szembetaláljuk magunkat vele, ahogy Lázár feltámasztásának története is szemlélteti (Jn 11, 1-45). Ezért választottam a fentebb idézett történetet: a halál is ehhez a méhecskéhez hasonlít, amely ijesztően röpül felénk, de mennyei Atyánk minket is átölel félelmünkben és emberi szóval, Fiának szavával int bennünket: Ne féljetek! Pál apostol is erre figyelmeztet: Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? (1 Kor 15, 54-55) Ezért most már nekünk is ott van az idősebb testvérünk, Jézus Krisztus, aki az idősebb testvérhez hasonlóan kihúzta számunkra a halál fullánkját.

    Egy másik szép kép: amikor egy hajó távolodik, kisebb lesz! A mi szemünkben mindenképp kisebb lesz egy távolodó hajó, de azok szemében, akik a hajón ülnek, nem. És mikor a hajó eltűnik a láthatárról, valóban eltűnik? Nem! A mi szemünkben igen, de ahová érkezik, ott már várják – a túlsó parton! Ilyen a halál is. Mi is a halál felé tartunk, mert elindulunk az egyik parttól a másik felé.

    Az igazi élet szétosztja magát! Aki igazán él, meg kell halnia: János evangélista nem a fizikai halálról beszél, hanem az önátadó életről, amely szétosztja magát, hogy az igazi életet mások is megkapják! A búzaszemnek is el kell halnia a földben, másképp egymaga marad!

    Ki jelenthet ki ilyent önmagáról: Én vagyok a feltámadás és az élet? (Jn 11, 25-26) Nyilvánvalóan olyan valaki, aki az életet a maga teljességében birtokolja. Jézus nemcsak maga az élet, hanem az élet adója is. János evangéliumában az élet szó magában foglalja mindazt, ami számunkra üdvösséget, boldogságot, sikert vagy jólétet jelent. A másik három evangélista ebben a vonatkozásban legtöbbször Isten országáról beszél és elmondja, hogy „Isten országa köztetek van”. Ez az igazi élet, tehát nem valamiféle távoli álom, hanem jelen valóság, amelyet még a halál sem képes megszüntetni, mert ez az élet Istennel való közösséget jelent, bűntől való szabadságot, békességet és bőséget a bennünk lakó Lélek által. Az él igazán, aki Istenben él és Isten is őbenne!

    Az Élet Ünnepe felé közeledünk – lélekben is!

    Tényleg élünk? Tényleg szeretünk? Mindennap újrakezdhetünk! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Mar 27, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 9,1-41

    Heti gondolat március 27 – április 2.:

    A vakon született meggyógyításának történetében (Jn 9,1-41) nem a vak van a középpontban, hanem Jézus, Aki a Világosságot adja. Ő, Aki segít annak meglátásában, hogy bennünk is ott van a fény – csak az Ego „felduzzasztásával” elnyomjuk azt. Ha azonban elkezdünk munkálkodni magunkon Isten szeretetének fényében, akkor egyre jobb lesz belső látásunk is, mert a bennünk lévő Világosság növekszik. Az evangéliumokból világossá válik az is, hogy Jézus mindenkiben a jót keresi! Ha mi is keressük valakiben a jót, jóvá tesszük őt! Ez a megváltás útjának fontos része!

    Az idézett szentírási részben legalább öt magatartásformával találjuk szembe magunkat, amelyeket nem ítélünk el, de segítségünkre lehetnek önmagunk munkálásában:

    1. Tanítványok magatartása: amikor meglátják a vakon született embert, a problémán vitatkoznak: ki vétkezett, ő vagy a szülei? Az volt ugyanis a vallásos meggyőződés akkoriban, hogy a betegség – s így a vakság is - Isten büntetése…

    Jézust nem az érdekli, hogy miért lett beteg, hanem szó nélkül, rögtön cselekszik. Nem „filózik” a probléma felett, nem tűnődik, hogy miért is van…, cselekszik. Menet közben majd kiderül, hogy miért volt. A lényeg, hogy bekövetkezzék a gyógyulás, s így nyilvánul meg Isten dicsősége a betegen: az, hogy ISTEN a GYÓGYULÁST AKARJA.

    2. Farizeusok magatartása: az értelmiségiek, akik mindent megmagyaráznak, és döbbenetes kifogásokat találnak, csak éppen ne kelljen szembesülniük az Igazsággal, annak fényével! Az „agyasok”, akik osztják az észt Istenről, de szívük távol áll tőle. Az Istenről szóló beszédet mindig az Istennel való beszédnek kell megelőznie!  Vak vezet világtalant! smiley A vak történetében az igazi vakok, akik néznek, de nem látnak!

    3. Zsidók magatartása: ellenőriznek, intézkednek. Teljesen elutasítják Jézust és mindent megtesznek azért, hogy még a vakon születettet is rávegyék arra, hogy tagadja le gyógyulását…

    4. Szülők magatartása – diplomatikus magatartás: A diplomatikus emberek jutnak ilyenkor eszembe, akik nem akarnak színt vallani, mert félnek. A diplomácia kifinomult hazugság, ha tetszik, ha nem. De hát ennek felismerése is elvezethet a hit felé – ha felhagyunk diplomatikus magatartásunkkal. Legyünk egyértelműek!

    5. Végül maga az érintett: valaki eljutott az igazi látásra, a hitre. Fokozatosan felismeri és elismeri Jézust Isten Fiának. Előre ő is csak prófétát vél felfedezni Benne, de aztán rájön, hogy kinek is köszönheti gyógyulását.

    A gyógyulásnak van egy folyamata, amely a sárral való megkenéssel kezdődik!  A sárral való megkenés mély üzenetet hordoz: Jézus a földből teszi hozzá azt, ami a földből való, s azt keni rá a vak szemére. Isten az embert is a földnek porából formálta (Teremtés) és orrába lehelte az életet.

    A vakon született ember meggyógyítása az ember teremtésének megismétlése. Egy új, vadonatúj ember „születik” itt, kívül és belül. Ma is így van: a lelki változás kívül is meglátszik – a belső a külsőről árulkodik.

    A gyógyító Jézus ma is hozzáadja azt, ami belőle való (ami isteni!), és ráteszi életünkre. Az utolsó vacsorán veszi a földi kenyeret, s hozzáadja önmagát. Ez minden! Ha a világ Világosságával többet foglalkozunk, mint sötétségeinkkel, könnyebben kigyógyulunk lelki vakságunkból és igazán élünk a Feltámadás fényében! smiley

    Bymartonk
    In
    Mar 20, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 4, 5-42

    Heti gondolat március 20-26.:

    Ha Istennel való kapcsolatunk mindennek alapja, akkor úgy adjuk másoknak önmagunkat, hogy közben nem „fogyunk el”, sőt, felfedezzük a Bennünk élő Tiszta Forrást, Istent - és Őt osztjuk szét!

    Sokan azért csalódottak, mert annyira vágynak a szeretetre, hogy mindenáron „odadobják” valakinek magukat azért, hogy szeretetet kapjanak. Különbség van azonban önmagunk odadobása és az önátadás között. Önmagunk „odadobása” menekülés sebeink feldolgozása elől, az önátadás pedig sebeink néven nevezése és feldolgozása Isten szeretetének fényében.

    A szamariai asszony esete (Jn 4, 5-42) konkrét példája annak, hogyan lehet az „odadobásból” kigyógyulni és eljutni az önátadásra: öt férfival élt már – a hatodik sem törvényes. Volt tehát már elég tapasztalata. Nem tisztünk itt megítélni, hogy ki volt a hibás életének ilyennemű alakulásában, de egy dolog biztos: még nem találkozott Isten ingyenes szeretetével. Ez kiderül a Jézussal való párbeszédéből, mert rezignált, cinikus, megkeseredett, és már nem tud hinni az emberekben. Elege van belőlük. Nem is akar találkozni már velük, ezért megy déltájban a kúthoz, amikor mások éppen pihennek.

    Önmaga „odaadásába” érthető módon fáradt bele, hiszen még nem „fedezte fel” a helyes sorrendet: először meríteni abból a vízből, amit csak Jézus képes adni – ez a Szentlélek ajándéka. Ha a Szentlélek átöleli lelkünket, „ráérzünk” Istenre, Ő lesz az Alap és akkor élünk igazán, ami nem azonos a túléléssel. Az igazi élet Isten élete bennünk, ez pedig egy élménnyel kezdődik.

    Az Isten-élmények bennünk történnek. Sohasem rajtunk kívül. De mivel egy helyen történik, ezért szent helyekké válnak azok a helyek, ahol éppen tartózkodunk, mikor BENNÜNK megszólal az Isten. Jákob Istennel viaskodott, és amikor az égig érő létrát látta, rádöbbent, hogy Istennel találkozott (Ter 28, 10-16). Számára az a hely szent hellyé vált! Ez a hely szentté vált a szamariai asszony számára is, mert itt tapasztalta meg Isten ingyenes szeretetét! A szent helyek azok, ahol a Szentlélek felfrissíti a mi lelkünket.

    A kút azonban nemcsak bennünk van, hanem kívülünk is, hiszen van egy közös kutunk is: a templom – amelyet nekünk kell használnunk – és élettel megtöltenünk. De hogyan töltjük meg élettel, mit adunk magunkból, ha még nem adtuk át önmagunkat Istennek? Ezért kell Istennel kezdeni…

    Lélekben imádni az Istent azt jelenti, hogy töltekezünk belőle és azután adunk másnak is!

    Először meríteni – utána adni! Ez a helyes sorrend! Ha fordítva történik, és nem merítünk, akkor az kimerít és lemerít minket. Először meríteni… S akkor meglesz a találkozás, az Isten-élmény, ami élettel tölt meg, s az meglátszik szavak nélkül is, mert sugározni fogjuk másoknak!

    Külön otthon – együtt egy helyen: a kettő kiegészíti egymást. Egyéni élményünk és a közösségi élmény szorosan összetartozik. Van közösséged? smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Mar 13, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 17,4

    Heti gondolat március 13-19.:

    Hiszem, hogy azért volt jó Péter apostolnak az Úrral lenni (Mt 17,4), mert megtapasztalhatta azt, amit mi is átélhetünk, ha nyitottak vagyunk Feléje: Vele létezünk csak igazán! Vele és Nála otthon érezhetjük magunkat, mert önmagunk – igazi önmagunk – lehetünk! Emlékszem, voltak tanáraim is, főnökeim is, akiknek jelenlétében sokszor szorongtam és nem mertem elmondani, amit gondolok – mert féltem, hogy árthatnak nekem. Szerencsére ki lehet ebből is nőni… smiley, mert emberileg árthatnak, de mit is érnek el azzal?

    Amikor rádöbbenünk, hogy az Isten jelenlétében nem kell szorongani, akkor kezdünk igazán fejlődni. Isten jelenlétében felszabadulunk, és jó nekünk is Vele lenniAz Úrral lenni: igazi felszabadulás és szabadság! smiley

    Amikor eltávolodunk Tőle, valójában magunktól távolodunk el, és ilyenkor érezni a hiányt, az űrt, amelyet sokszor sokféleképpen pótolunk! Jóllakunk földi dolgokkal, s mégis hiányzik valami… S ez igazából nem valami, hanem Valaki, Akivel mindig jó lenni… Ezt érzi Péter, amikor felkiált: Uram, jó nekünk itt lenni! Jó Vele lenni, mert dicsőségének ragyogása arra emlékeztet, hogy jó lenne nekünk is felhozni, ami CSAK A MIÉNK!

    Péter ott akar maradni a hegyen… De ahol jó, onnan is el kell távolodni időnként, másként nem fogjuk tudni igazán értékelni!

    Hol találkozhatunk Istennel? Először a pusztába kell mennünk, mert meg kell tapasztalnunk a bennünk levő űrt, be kell ismernünk, hogy sok minden, amivel betöltjük, valójában egyáltalán nem elég, mert mulandó. Ezután a Hegyen, mert onnan felülről mindent jobban lehet látni.

    Amikor télidőben sokszor elutazom a gyergyói medencéből és jövök vissza, Gyergyó a ködtől „le van padolva”. Ha nem mennénk ki a medencéből, elhinnénk, hogy a köd az igazi valóság és minden olyan homályos. Pedig csak azért van ez, mert ebben élünk. Ha felülemelkedünk, akkor egész biztos, hogy mindent másképp látunk. Sokszor olvasva az újságokat, annyi panasz… kritika. Jogosak a kritikák, csak ilyenkor mindig azt kérdezem: mennyit teszek én személyesen azért, hogy valami jobb legyen? Mennyit teszek a köd feloszlatásáért? Valójában, ehhez ki kell mennem időnként a csúcsra, hogy jobban lássak mindent és először saját ködömet és pusztaságomat kell eloszlatnom! Vannak internetes portálok, amelyeknek borzasztó és sötét kommentjeik vannak. Nem érdemes elolvasni sem, mert nem megoldást nyújtanak, hanem álneveik mögött saját sötétségeikkel fertőznek. Aki megoldást akar nyújtani, az nevét adja és cikket ír. Másképp gerinctelenség!

    Jézus arca ima közben változik át. Amikor Istennél van – amikor az Atyjával van. A „dicsőség” (doxa, gloria) minden nagy világvallás alapszava. Akinek az isteni dicsőségtől ragyog az arca, az sokat időzik Istennel, mert Őáltala, Ővele és Őbenne lehet csak megváltozni, és megtérni – amire a böjtidő szólít fel. smiley

    Imádkozzunk úgy, mint Jézus, Aki példát adott erre is, mert tudta és így mi is megtapasztalhatjuk, hogy jó az Istennel lenni. Minden más elmúlik. Ő már itt van. És itt is lesz. Mindvégig!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Mar 06, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 6, 1-6., 16-18. (Nagyböjt első hete)

    Heti gondolat március 6-12.:

    Párizsban egy fiatal pap felkereste a bíboros érseket, és azt kérte tőle, hogy helyezze őt a külvárosba, a legszegényebb plébániára. A nyomornegyedben szeretne dolgozni. A püspök megkérdezte: „Miért éppen ezt a nehéz területet választja magának?” Ezt válaszolta a püspöknek:Azért, hogy az Istenről való híradás ki ne vesszen azon a környéken. A hamvazás szertartása is azért történik nagyböjt elején, hogy a megtérésről való híradás ki ne vesszen környékeinken.

    A jelképes szertartás során a pap hamuval kis keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a következő két rövid szöveg valamelyikét mondja: „Emlékezz ember, por vagy és porrá leszel!” vagy „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. A kettő kiegészíti egymást, mert míg az első a földi élet mulandóságára figyelmeztet, a második az örömhírre irányítja a figyelmet, amellyel meg tudjuk újítani életünket! Nem kell szomorkodnunk a földi élet mulandósága miatt, mert az az örök életbe torkollik. Ez már elég ok arra, hogy Istennek tetszően éljünk!

    A hamvazás tehát Isten szeretetteljes figyelmeztetése a megtérésre. Amikor bűnt követünk el, akkor behajtunk egy utcán, amely elirányít a CÉLTÓL. A CÉL az Istennel való egység! Visszatérés ehhez az egységhez – minden megtérés ezt jelenti.

    Az egységhez való visszatérésben segít az ima, böjt és alamizsna.

    Az ima: Istenhez fordulásunk minden nap legyen az első választásunk, és ne az utolsó lehetőségünk. Imádkozzunk rejtekbenNem azt jelenti, hogy közösségben nem kell, hanem arra, hogy ne hivalkodjunk. Ne várjunk el semmi jutalmat. Istent önmagáért szeressük, és ne a jutalomért. Az úgyis megadatik, ha helyesen szeretünk. Isten is láthatatlan. De jelen van azok között, akik közösségben és egyénileg együtt vannak az Ő nevében. Ez a helyes ima. A belülről jövő, és nem felszínes ima.

    Böjt: A testi megtartóztatás segít a lélek szabad szárnyalásában… és szabaddá tesz! A böjt szabaddá tesz, mert uralkodni segít magunkon. Az önuralom az igazi hatalom. Sokszor másokon akarunk uralkodni, de nem ez a helyes út. Az önuralom is belső dolog és helyes módon a rejtekben történik.

    Alamizsna: mit ér az a másokon való segítség, amelyért kitüntetést várunk? A másiknak mindenképp jó, de nekem azért nem, mert hiúságomat növeli. Sokszor bennünk van az a vágy, hogy lássanak, hogy tudják. De ha Istenért teszem, Aki a rejtekben van, akkor élek helyesen.

    Ez a három alappillér nemcsak a böjtölésben segít, hanem visszavezet az Istennel és önmagammal való helyes egységre és igazi szabadsággal ajándékoz meg.

    Isten tudja, hogy erre van szükségem, azért mutatta meg Jézus a böjtölés e három alappillérét. Minden más külsőség. Válasszam a belső utat e nagyböjti szentidő folyamán is! smiley

    (Sajtó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 27, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 6,33

    Heti gondolat február 27. - március 4.:

    Keressétek előbb Isten Országát… a többi megadatik (Mt 6,33)

    Amikor ránk tör az aggodalom, akkor nem élünk a jelenben. Az aggódás elvesz önmagunktól is, és Istentől is! Szükséges gondoskodnunk magunkról MA (dolgoznunk kell a MÁBAN ÉS NEM A MÁNAK!), de fölösleges aggodalmaskodni, mert az aggodalmaskodás nem képes megváltoztatni a múltat, nem képes kontrollálni a jövőt. Csupán a napunkat teszi tönkre és az óangol szó értelmében „fulladozni” kezdünk.

    Érdekes eszmefuttatást olvastam erről, amit mindenképpen érdemes megosztani e helyen. Így hangzik: Minden napomat ezzel a kérdéssel kell kezdenem: Van valami gond az életeddel? Két válasz lehetséges: van vagy nincs. Ha nincs, akkor ne izgasd magad. Ha van, akkor egy újabb kérdést kell feltenni: Tudsz tenni ellene valamit? Ismét két válasz lehetséges: igen vagy nem. Ha igen, akkor ne izgasd magad. Ha nem, akkor meg ismét nincs értelme, hogy izgasd magad…

    Talán nem véletlen az sem, hogy amikor kint a természetben időzünk egy keveset, és kikapcsolódunk – annyi minden átminősül és megváltozik bennünk. Ezért mondja Jézus, hogy nézzük a mezők liliomait, az ég madarait. A növények mit tesznek, hogy éljenek? És az állatok? Megteszik a szükségeset, de annál többet nem!

    Megoldást is kínál Jézus, mert tudja, hogy nem elég az, hogy ne aggódjatok, hanem irányt is kell mutatni: keressétek ELŐBB ISTEN ORSZÁGÁT. Itt fontos az ELŐBB szócska, mert a ránk törő gondolatok MINDENKÉPP előjönnek. Fontos az, hogy kezdjünk velük valamit, nézzünk szembe velük és mondjuk ki azt, ami bennünk van. Ha ISTEN FELÉ mondjuk ki (ez a rendszeres ima!), akkor rendeződnek a rendetlenségek és a rendetlen gondolatok bennünk. Ha magunkban hagyjuk össze-vissza nyargalni ezeket a gondolatokat, akkor tönkretesznek. Nekünk CSAK ÉS ANNYI A FELADATUNK, hogy naponta többször is akár, ISTEN elé tegyük, mondjuk ki gondolatainkat, mert minden ott kezdődik: elménkben, gondolatunkban. Az is, ami épít, és az is, ami rombol!

    Ha valaki helyesen szereti önmagát, akkor ad időt magára, hogy ezeket önmagában rendezze – és akkor rádöbbenünk e heti üzenet igazságára: ISTEN GONDOSKODIK… ha elengedjük, átadjuk – ami bennünk van. Csak akkor tapasztaljuk ezt meg, amikor átadjuk…

    Néha veszteségek érnek… amelyeken nem tudunk változtatni… Amikor azonban becsukódik egy ajtó, Isten gondoskodik arról, hogy kinyíljon egy másik. Isten betölti minden vágyunkat, ha őszintén kérjük. Őszintén kérjük?

    Keressük ELŐBB ŐT, a TÖBBI megadatik!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 20, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 5, 45-48

    Heti gondolat február 20-27.:

    Egy idős néni szokott módon besétált dél körül az egyik olcsó önkiszolgáló étterembe, s vett magának egy tányér levest. Már odavitte az egyik asztalhoz, sőt a kis táskáját is a szék karjára akasztotta, amikor észrevette, hogy kanalat nem hozott. Visszatipegett hát a pulthoz, majd amikor elindult a kanállal a kezében az asztalhoz, döbbenten vette észre, hogy egy sötét bőrű fiatalember vidáman kanalazgatja az ő levesét.

    Hát ez már nem igaz! Mit meg nem engednek maguknak ezek a bevándorlók!? - méltatlankodott magában a néni. Lennék csak bátrabb és erősebb! Majd megmondanám én neki a magamét! Azért a levesemet mégse hagyom! - gondolta. Odalépett, leült a szemben lévő székre és szúrós tekintettel ő is belemerítette a kanalát a levesbe. Hol a fiú, hol a nénike kanalazott ugyanabba a tányérba. A néni közben végig forrongott magában, s gondolatban mindennek elhordta a fiatalembert. A fiú azonban szélesen mosolygott, ki-kivillant fekete arcából a hófehér fogsora. Még röhög is rajtam! - duzzogott a néni. Amikor már csak egy kevéske maradt a tányér alján, a fiatalember felugrott és búcsút intett, meghagyva a néninek az utolsó kanál levest.

    A nénike nagyon mérges volt és kissé éhes is maradt. Odavitte a tányért a mosogatóhoz, s amikor visszaindult a székéhez a táskájáért, mi történt? Akkor vette észre, hogy a táska egy másik szék karfáján lóg, egy másik asztalnál. Az asztalon pedig ott gőzölög egy tányér érintetlen leves: az, amit ő maga vitt oda. Iszonyatos szégyenérzet fogta el. Ez a szerencsétlen fiatalember, akit ő nem győzött magában szapulni, valójában a saját levesét osztotta meg vele, szelíden, szó nélkül és mosolyogva. Nem a fiú kanalazott bele az ő levesébe, hanem ő a fiúéba, aki még egy görbe tekintetet sem vetett őrá. A nénit a szégyen mellett egy másik érzés is kerülgetni kezdte: rádöbbent, hogy mennyire szeretné ő is így szeretni az embereket: ismeretlenül, előfeltételek és viszonzás nélkül is.

    „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?” (Mt 5, 45-48). Milyen sokszor hajlamosak vagyunk a viszonzás reményében adni bárkinek bármit is. Természetesen nem tilos azokat szeretni, azokkal jót tenni, akiket ismerünk, akiket kedvelünk, illetve akiktől mi magunk is remélünk valamit, azonban ha csak ezekre az emberekre tekintünk jóindulattal és csak őket segítjük, akkor messze állunk Isten szeretetének ingyenességétől és mélységétől. Valóban nehéz felfogni ennek az isteni szeretetnek a dimenzióját! 

    ISTEN SZERETETE NEM MÉRHETŐ EMBERI MÉRCÉVEL!

    A természet is erről beszél: Ezopusz írt egy tanmesét arról, hogy a Szél és a Nap azon vitatkoztak, melyikük az erősebb. „Látod azt az öregembert odalenn? – kérdezte a Szél. – Fogadjunk, hogy hamarabb le tudom venni a köpenyét, mint te.” A Nap belement, hogy elbújik egy felhő mögé, amíg a Szél viharos erővel fúj. De minél erősebben fújt a Szél, az utazó annál jobban beleburkolózott köpönyegébe. Végül a Szél feladta, és a Nap előbújt, jóságosan mosolyogva az öregre. Nem sokkal később az ember törölgetni kezdte a homlokát, ledobta nehéz köpenyét, és továbbment. A Nap tudta a titkot: a meleg, barátságos és gyengéd érintés mindig sokkal hatékonyabb, mint az erőszak és a tomboló düh.

    A mennyei Atya felragyogtatja arcát jókra és gonoszokra egyaránt. Erre hív meg minket a Mester! És nemcsak a jövő héten smiley

    Szeretetteljesebb hetet kívánok! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Pages