Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Apr 03, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 11, 1-45

    Heti gondolat április 3-9.:

    Két testvér gondtalanul játszott az udvaron. Egyszer csak egy méhecske dongta körül őket, és amikor a két gyermek heves csapkodással megpróbálta elhessegetni a hívatlan vendéget, a méhecske megszúrta a nagyobbik testvért, aki fájdalmában keserves sírásra fakadt. Amikor ezután a méhecske a kisebbik felé repült, a gyermek éktelen sikoltozásban tört ki. Erre odarohant az édesapjuk, védő kézmozdulattal ölelte át gyermekét, és ezeket mondta: Ne félj kisfiam! Ez a méhecske már nem bánthat téged, mivel bátyád már kihúzta a fullánkját!

    Nem kellemes a halálról beszélni, de sok minden van, ami nem kellemes, mégis kell beszélni róla, mert időnként szembetaláljuk magunkat vele, ahogy Lázár feltámasztásának története is szemlélteti (Jn 11, 1-45). Ezért választottam a fentebb idézett történetet: a halál is ehhez a méhecskéhez hasonlít, amely ijesztően röpül felénk, de mennyei Atyánk minket is átölel félelmünkben és emberi szóval, Fiának szavával int bennünket: Ne féljetek! Pál apostol is erre figyelmeztet: Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? (1 Kor 15, 54-55) Ezért most már nekünk is ott van az idősebb testvérünk, Jézus Krisztus, aki az idősebb testvérhez hasonlóan kihúzta számunkra a halál fullánkját.

    Egy másik szép kép: amikor egy hajó távolodik, kisebb lesz! A mi szemünkben mindenképp kisebb lesz egy távolodó hajó, de azok szemében, akik a hajón ülnek, nem. És mikor a hajó eltűnik a láthatárról, valóban eltűnik? Nem! A mi szemünkben igen, de ahová érkezik, ott már várják – a túlsó parton! Ilyen a halál is. Mi is a halál felé tartunk, mert elindulunk az egyik parttól a másik felé.

    Az igazi élet szétosztja magát! Aki igazán él, meg kell halnia: János evangélista nem a fizikai halálról beszél, hanem az önátadó életről, amely szétosztja magát, hogy az igazi életet mások is megkapják! A búzaszemnek is el kell halnia a földben, másképp egymaga marad!

    Ki jelenthet ki ilyent önmagáról: Én vagyok a feltámadás és az élet? (Jn 11, 25-26) Nyilvánvalóan olyan valaki, aki az életet a maga teljességében birtokolja. Jézus nemcsak maga az élet, hanem az élet adója is. János evangéliumában az élet szó magában foglalja mindazt, ami számunkra üdvösséget, boldogságot, sikert vagy jólétet jelent. A másik három evangélista ebben a vonatkozásban legtöbbször Isten országáról beszél és elmondja, hogy „Isten országa köztetek van”. Ez az igazi élet, tehát nem valamiféle távoli álom, hanem jelen valóság, amelyet még a halál sem képes megszüntetni, mert ez az élet Istennel való közösséget jelent, bűntől való szabadságot, békességet és bőséget a bennünk lakó Lélek által. Az él igazán, aki Istenben él és Isten is őbenne!

    Az Élet Ünnepe felé közeledünk – lélekben is!

    Tényleg élünk? Tényleg szeretünk? Mindennap újrakezdhetünk! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Mar 27, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 9,1-41

    Heti gondolat március 27 – április 2.:

    A vakon született meggyógyításának történetében (Jn 9,1-41) nem a vak van a középpontban, hanem Jézus, Aki a Világosságot adja. Ő, Aki segít annak meglátásában, hogy bennünk is ott van a fény – csak az Ego „felduzzasztásával” elnyomjuk azt. Ha azonban elkezdünk munkálkodni magunkon Isten szeretetének fényében, akkor egyre jobb lesz belső látásunk is, mert a bennünk lévő Világosság növekszik. Az evangéliumokból világossá válik az is, hogy Jézus mindenkiben a jót keresi! Ha mi is keressük valakiben a jót, jóvá tesszük őt! Ez a megváltás útjának fontos része!

    Az idézett szentírási részben legalább öt magatartásformával találjuk szembe magunkat, amelyeket nem ítélünk el, de segítségünkre lehetnek önmagunk munkálásában:

    1. Tanítványok magatartása: amikor meglátják a vakon született embert, a problémán vitatkoznak: ki vétkezett, ő vagy a szülei? Az volt ugyanis a vallásos meggyőződés akkoriban, hogy a betegség – s így a vakság is - Isten büntetése…

    Jézust nem az érdekli, hogy miért lett beteg, hanem szó nélkül, rögtön cselekszik. Nem „filózik” a probléma felett, nem tűnődik, hogy miért is van…, cselekszik. Menet közben majd kiderül, hogy miért volt. A lényeg, hogy bekövetkezzék a gyógyulás, s így nyilvánul meg Isten dicsősége a betegen: az, hogy ISTEN a GYÓGYULÁST AKARJA.

    2. Farizeusok magatartása: az értelmiségiek, akik mindent megmagyaráznak, és döbbenetes kifogásokat találnak, csak éppen ne kelljen szembesülniük az Igazsággal, annak fényével! Az „agyasok”, akik osztják az észt Istenről, de szívük távol áll tőle. Az Istenről szóló beszédet mindig az Istennel való beszédnek kell megelőznie!  Vak vezet világtalant! smiley A vak történetében az igazi vakok, akik néznek, de nem látnak!

    3. Zsidók magatartása: ellenőriznek, intézkednek. Teljesen elutasítják Jézust és mindent megtesznek azért, hogy még a vakon születettet is rávegyék arra, hogy tagadja le gyógyulását…

    4. Szülők magatartása – diplomatikus magatartás: A diplomatikus emberek jutnak ilyenkor eszembe, akik nem akarnak színt vallani, mert félnek. A diplomácia kifinomult hazugság, ha tetszik, ha nem. De hát ennek felismerése is elvezethet a hit felé – ha felhagyunk diplomatikus magatartásunkkal. Legyünk egyértelműek!

    5. Végül maga az érintett: valaki eljutott az igazi látásra, a hitre. Fokozatosan felismeri és elismeri Jézust Isten Fiának. Előre ő is csak prófétát vél felfedezni Benne, de aztán rájön, hogy kinek is köszönheti gyógyulását.

    A gyógyulásnak van egy folyamata, amely a sárral való megkenéssel kezdődik!  A sárral való megkenés mély üzenetet hordoz: Jézus a földből teszi hozzá azt, ami a földből való, s azt keni rá a vak szemére. Isten az embert is a földnek porából formálta (Teremtés) és orrába lehelte az életet.

    A vakon született ember meggyógyítása az ember teremtésének megismétlése. Egy új, vadonatúj ember „születik” itt, kívül és belül. Ma is így van: a lelki változás kívül is meglátszik – a belső a külsőről árulkodik.

    A gyógyító Jézus ma is hozzáadja azt, ami belőle való (ami isteni!), és ráteszi életünkre. Az utolsó vacsorán veszi a földi kenyeret, s hozzáadja önmagát. Ez minden! Ha a világ Világosságával többet foglalkozunk, mint sötétségeinkkel, könnyebben kigyógyulunk lelki vakságunkból és igazán élünk a Feltámadás fényében! smiley

    Bymartonk
    In
    Mar 20, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 4, 5-42

    Heti gondolat március 20-26.:

    Ha Istennel való kapcsolatunk mindennek alapja, akkor úgy adjuk másoknak önmagunkat, hogy közben nem „fogyunk el”, sőt, felfedezzük a Bennünk élő Tiszta Forrást, Istent - és Őt osztjuk szét!

    Sokan azért csalódottak, mert annyira vágynak a szeretetre, hogy mindenáron „odadobják” valakinek magukat azért, hogy szeretetet kapjanak. Különbség van azonban önmagunk odadobása és az önátadás között. Önmagunk „odadobása” menekülés sebeink feldolgozása elől, az önátadás pedig sebeink néven nevezése és feldolgozása Isten szeretetének fényében.

    A szamariai asszony esete (Jn 4, 5-42) konkrét példája annak, hogyan lehet az „odadobásból” kigyógyulni és eljutni az önátadásra: öt férfival élt már – a hatodik sem törvényes. Volt tehát már elég tapasztalata. Nem tisztünk itt megítélni, hogy ki volt a hibás életének ilyennemű alakulásában, de egy dolog biztos: még nem találkozott Isten ingyenes szeretetével. Ez kiderül a Jézussal való párbeszédéből, mert rezignált, cinikus, megkeseredett, és már nem tud hinni az emberekben. Elege van belőlük. Nem is akar találkozni már velük, ezért megy déltájban a kúthoz, amikor mások éppen pihennek.

    Önmaga „odaadásába” érthető módon fáradt bele, hiszen még nem „fedezte fel” a helyes sorrendet: először meríteni abból a vízből, amit csak Jézus képes adni – ez a Szentlélek ajándéka. Ha a Szentlélek átöleli lelkünket, „ráérzünk” Istenre, Ő lesz az Alap és akkor élünk igazán, ami nem azonos a túléléssel. Az igazi élet Isten élete bennünk, ez pedig egy élménnyel kezdődik.

    Az Isten-élmények bennünk történnek. Sohasem rajtunk kívül. De mivel egy helyen történik, ezért szent helyekké válnak azok a helyek, ahol éppen tartózkodunk, mikor BENNÜNK megszólal az Isten. Jákob Istennel viaskodott, és amikor az égig érő létrát látta, rádöbbent, hogy Istennel találkozott (Ter 28, 10-16). Számára az a hely szent hellyé vált! Ez a hely szentté vált a szamariai asszony számára is, mert itt tapasztalta meg Isten ingyenes szeretetét! A szent helyek azok, ahol a Szentlélek felfrissíti a mi lelkünket.

    A kút azonban nemcsak bennünk van, hanem kívülünk is, hiszen van egy közös kutunk is: a templom – amelyet nekünk kell használnunk – és élettel megtöltenünk. De hogyan töltjük meg élettel, mit adunk magunkból, ha még nem adtuk át önmagunkat Istennek? Ezért kell Istennel kezdeni…

    Lélekben imádni az Istent azt jelenti, hogy töltekezünk belőle és azután adunk másnak is!

    Először meríteni – utána adni! Ez a helyes sorrend! Ha fordítva történik, és nem merítünk, akkor az kimerít és lemerít minket. Először meríteni… S akkor meglesz a találkozás, az Isten-élmény, ami élettel tölt meg, s az meglátszik szavak nélkül is, mert sugározni fogjuk másoknak!

    Külön otthon – együtt egy helyen: a kettő kiegészíti egymást. Egyéni élményünk és a közösségi élmény szorosan összetartozik. Van közösséged? smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Mar 13, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 17,4

    Heti gondolat március 13-19.:

    Hiszem, hogy azért volt jó Péter apostolnak az Úrral lenni (Mt 17,4), mert megtapasztalhatta azt, amit mi is átélhetünk, ha nyitottak vagyunk Feléje: Vele létezünk csak igazán! Vele és Nála otthon érezhetjük magunkat, mert önmagunk – igazi önmagunk – lehetünk! Emlékszem, voltak tanáraim is, főnökeim is, akiknek jelenlétében sokszor szorongtam és nem mertem elmondani, amit gondolok – mert féltem, hogy árthatnak nekem. Szerencsére ki lehet ebből is nőni… smiley, mert emberileg árthatnak, de mit is érnek el azzal?

    Amikor rádöbbenünk, hogy az Isten jelenlétében nem kell szorongani, akkor kezdünk igazán fejlődni. Isten jelenlétében felszabadulunk, és jó nekünk is Vele lenniAz Úrral lenni: igazi felszabadulás és szabadság! smiley

    Amikor eltávolodunk Tőle, valójában magunktól távolodunk el, és ilyenkor érezni a hiányt, az űrt, amelyet sokszor sokféleképpen pótolunk! Jóllakunk földi dolgokkal, s mégis hiányzik valami… S ez igazából nem valami, hanem Valaki, Akivel mindig jó lenni… Ezt érzi Péter, amikor felkiált: Uram, jó nekünk itt lenni! Jó Vele lenni, mert dicsőségének ragyogása arra emlékeztet, hogy jó lenne nekünk is felhozni, ami CSAK A MIÉNK!

    Péter ott akar maradni a hegyen… De ahol jó, onnan is el kell távolodni időnként, másként nem fogjuk tudni igazán értékelni!

    Hol találkozhatunk Istennel? Először a pusztába kell mennünk, mert meg kell tapasztalnunk a bennünk levő űrt, be kell ismernünk, hogy sok minden, amivel betöltjük, valójában egyáltalán nem elég, mert mulandó. Ezután a Hegyen, mert onnan felülről mindent jobban lehet látni.

    Amikor télidőben sokszor elutazom a gyergyói medencéből és jövök vissza, Gyergyó a ködtől „le van padolva”. Ha nem mennénk ki a medencéből, elhinnénk, hogy a köd az igazi valóság és minden olyan homályos. Pedig csak azért van ez, mert ebben élünk. Ha felülemelkedünk, akkor egész biztos, hogy mindent másképp látunk. Sokszor olvasva az újságokat, annyi panasz… kritika. Jogosak a kritikák, csak ilyenkor mindig azt kérdezem: mennyit teszek én személyesen azért, hogy valami jobb legyen? Mennyit teszek a köd feloszlatásáért? Valójában, ehhez ki kell mennem időnként a csúcsra, hogy jobban lássak mindent és először saját ködömet és pusztaságomat kell eloszlatnom! Vannak internetes portálok, amelyeknek borzasztó és sötét kommentjeik vannak. Nem érdemes elolvasni sem, mert nem megoldást nyújtanak, hanem álneveik mögött saját sötétségeikkel fertőznek. Aki megoldást akar nyújtani, az nevét adja és cikket ír. Másképp gerinctelenség!

    Jézus arca ima közben változik át. Amikor Istennél van – amikor az Atyjával van. A „dicsőség” (doxa, gloria) minden nagy világvallás alapszava. Akinek az isteni dicsőségtől ragyog az arca, az sokat időzik Istennel, mert Őáltala, Ővele és Őbenne lehet csak megváltozni, és megtérni – amire a böjtidő szólít fel. smiley

    Imádkozzunk úgy, mint Jézus, Aki példát adott erre is, mert tudta és így mi is megtapasztalhatjuk, hogy jó az Istennel lenni. Minden más elmúlik. Ő már itt van. És itt is lesz. Mindvégig!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Mar 06, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 6, 1-6., 16-18. (Nagyböjt első hete)

    Heti gondolat március 6-12.:

    Párizsban egy fiatal pap felkereste a bíboros érseket, és azt kérte tőle, hogy helyezze őt a külvárosba, a legszegényebb plébániára. A nyomornegyedben szeretne dolgozni. A püspök megkérdezte: „Miért éppen ezt a nehéz területet választja magának?” Ezt válaszolta a püspöknek:Azért, hogy az Istenről való híradás ki ne vesszen azon a környéken. A hamvazás szertartása is azért történik nagyböjt elején, hogy a megtérésről való híradás ki ne vesszen környékeinken.

    A jelképes szertartás során a pap hamuval kis keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a következő két rövid szöveg valamelyikét mondja: „Emlékezz ember, por vagy és porrá leszel!” vagy „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. A kettő kiegészíti egymást, mert míg az első a földi élet mulandóságára figyelmeztet, a második az örömhírre irányítja a figyelmet, amellyel meg tudjuk újítani életünket! Nem kell szomorkodnunk a földi élet mulandósága miatt, mert az az örök életbe torkollik. Ez már elég ok arra, hogy Istennek tetszően éljünk!

    A hamvazás tehát Isten szeretetteljes figyelmeztetése a megtérésre. Amikor bűnt követünk el, akkor behajtunk egy utcán, amely elirányít a CÉLTÓL. A CÉL az Istennel való egység! Visszatérés ehhez az egységhez – minden megtérés ezt jelenti.

    Az egységhez való visszatérésben segít az ima, böjt és alamizsna.

    Az ima: Istenhez fordulásunk minden nap legyen az első választásunk, és ne az utolsó lehetőségünk. Imádkozzunk rejtekbenNem azt jelenti, hogy közösségben nem kell, hanem arra, hogy ne hivalkodjunk. Ne várjunk el semmi jutalmat. Istent önmagáért szeressük, és ne a jutalomért. Az úgyis megadatik, ha helyesen szeretünk. Isten is láthatatlan. De jelen van azok között, akik közösségben és egyénileg együtt vannak az Ő nevében. Ez a helyes ima. A belülről jövő, és nem felszínes ima.

    Böjt: A testi megtartóztatás segít a lélek szabad szárnyalásában… és szabaddá tesz! A böjt szabaddá tesz, mert uralkodni segít magunkon. Az önuralom az igazi hatalom. Sokszor másokon akarunk uralkodni, de nem ez a helyes út. Az önuralom is belső dolog és helyes módon a rejtekben történik.

    Alamizsna: mit ér az a másokon való segítség, amelyért kitüntetést várunk? A másiknak mindenképp jó, de nekem azért nem, mert hiúságomat növeli. Sokszor bennünk van az a vágy, hogy lássanak, hogy tudják. De ha Istenért teszem, Aki a rejtekben van, akkor élek helyesen.

    Ez a három alappillér nemcsak a böjtölésben segít, hanem visszavezet az Istennel és önmagammal való helyes egységre és igazi szabadsággal ajándékoz meg.

    Isten tudja, hogy erre van szükségem, azért mutatta meg Jézus a böjtölés e három alappillérét. Minden más külsőség. Válasszam a belső utat e nagyböjti szentidő folyamán is! smiley

    (Sajtó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 27, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 6,33

    Heti gondolat február 27. - március 4.:

    Keressétek előbb Isten Országát… a többi megadatik (Mt 6,33)

    Amikor ránk tör az aggodalom, akkor nem élünk a jelenben. Az aggódás elvesz önmagunktól is, és Istentől is! Szükséges gondoskodnunk magunkról MA (dolgoznunk kell a MÁBAN ÉS NEM A MÁNAK!), de fölösleges aggodalmaskodni, mert az aggodalmaskodás nem képes megváltoztatni a múltat, nem képes kontrollálni a jövőt. Csupán a napunkat teszi tönkre és az óangol szó értelmében „fulladozni” kezdünk.

    Érdekes eszmefuttatást olvastam erről, amit mindenképpen érdemes megosztani e helyen. Így hangzik: Minden napomat ezzel a kérdéssel kell kezdenem: Van valami gond az életeddel? Két válasz lehetséges: van vagy nincs. Ha nincs, akkor ne izgasd magad. Ha van, akkor egy újabb kérdést kell feltenni: Tudsz tenni ellene valamit? Ismét két válasz lehetséges: igen vagy nem. Ha igen, akkor ne izgasd magad. Ha nem, akkor meg ismét nincs értelme, hogy izgasd magad…

    Talán nem véletlen az sem, hogy amikor kint a természetben időzünk egy keveset, és kikapcsolódunk – annyi minden átminősül és megváltozik bennünk. Ezért mondja Jézus, hogy nézzük a mezők liliomait, az ég madarait. A növények mit tesznek, hogy éljenek? És az állatok? Megteszik a szükségeset, de annál többet nem!

    Megoldást is kínál Jézus, mert tudja, hogy nem elég az, hogy ne aggódjatok, hanem irányt is kell mutatni: keressétek ELŐBB ISTEN ORSZÁGÁT. Itt fontos az ELŐBB szócska, mert a ránk törő gondolatok MINDENKÉPP előjönnek. Fontos az, hogy kezdjünk velük valamit, nézzünk szembe velük és mondjuk ki azt, ami bennünk van. Ha ISTEN FELÉ mondjuk ki (ez a rendszeres ima!), akkor rendeződnek a rendetlenségek és a rendetlen gondolatok bennünk. Ha magunkban hagyjuk össze-vissza nyargalni ezeket a gondolatokat, akkor tönkretesznek. Nekünk CSAK ÉS ANNYI A FELADATUNK, hogy naponta többször is akár, ISTEN elé tegyük, mondjuk ki gondolatainkat, mert minden ott kezdődik: elménkben, gondolatunkban. Az is, ami épít, és az is, ami rombol!

    Ha valaki helyesen szereti önmagát, akkor ad időt magára, hogy ezeket önmagában rendezze – és akkor rádöbbenünk e heti üzenet igazságára: ISTEN GONDOSKODIK… ha elengedjük, átadjuk – ami bennünk van. Csak akkor tapasztaljuk ezt meg, amikor átadjuk…

    Néha veszteségek érnek… amelyeken nem tudunk változtatni… Amikor azonban becsukódik egy ajtó, Isten gondoskodik arról, hogy kinyíljon egy másik. Isten betölti minden vágyunkat, ha őszintén kérjük. Őszintén kérjük?

    Keressük ELŐBB ŐT, a TÖBBI megadatik!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 20, 2017
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 5, 45-48

    Heti gondolat február 20-27.:

    Egy idős néni szokott módon besétált dél körül az egyik olcsó önkiszolgáló étterembe, s vett magának egy tányér levest. Már odavitte az egyik asztalhoz, sőt a kis táskáját is a szék karjára akasztotta, amikor észrevette, hogy kanalat nem hozott. Visszatipegett hát a pulthoz, majd amikor elindult a kanállal a kezében az asztalhoz, döbbenten vette észre, hogy egy sötét bőrű fiatalember vidáman kanalazgatja az ő levesét.

    Hát ez már nem igaz! Mit meg nem engednek maguknak ezek a bevándorlók!? - méltatlankodott magában a néni. Lennék csak bátrabb és erősebb! Majd megmondanám én neki a magamét! Azért a levesemet mégse hagyom! - gondolta. Odalépett, leült a szemben lévő székre és szúrós tekintettel ő is belemerítette a kanalát a levesbe. Hol a fiú, hol a nénike kanalazott ugyanabba a tányérba. A néni közben végig forrongott magában, s gondolatban mindennek elhordta a fiatalembert. A fiú azonban szélesen mosolygott, ki-kivillant fekete arcából a hófehér fogsora. Még röhög is rajtam! - duzzogott a néni. Amikor már csak egy kevéske maradt a tányér alján, a fiatalember felugrott és búcsút intett, meghagyva a néninek az utolsó kanál levest.

    A nénike nagyon mérges volt és kissé éhes is maradt. Odavitte a tányért a mosogatóhoz, s amikor visszaindult a székéhez a táskájáért, mi történt? Akkor vette észre, hogy a táska egy másik szék karfáján lóg, egy másik asztalnál. Az asztalon pedig ott gőzölög egy tányér érintetlen leves: az, amit ő maga vitt oda. Iszonyatos szégyenérzet fogta el. Ez a szerencsétlen fiatalember, akit ő nem győzött magában szapulni, valójában a saját levesét osztotta meg vele, szelíden, szó nélkül és mosolyogva. Nem a fiú kanalazott bele az ő levesébe, hanem ő a fiúéba, aki még egy görbe tekintetet sem vetett őrá. A nénit a szégyen mellett egy másik érzés is kerülgetni kezdte: rádöbbent, hogy mennyire szeretné ő is így szeretni az embereket: ismeretlenül, előfeltételek és viszonzás nélkül is.

    „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?” (Mt 5, 45-48). Milyen sokszor hajlamosak vagyunk a viszonzás reményében adni bárkinek bármit is. Természetesen nem tilos azokat szeretni, azokkal jót tenni, akiket ismerünk, akiket kedvelünk, illetve akiktől mi magunk is remélünk valamit, azonban ha csak ezekre az emberekre tekintünk jóindulattal és csak őket segítjük, akkor messze állunk Isten szeretetének ingyenességétől és mélységétől. Valóban nehéz felfogni ennek az isteni szeretetnek a dimenzióját! 

    ISTEN SZERETETE NEM MÉRHETŐ EMBERI MÉRCÉVEL!

    A természet is erről beszél: Ezopusz írt egy tanmesét arról, hogy a Szél és a Nap azon vitatkoztak, melyikük az erősebb. „Látod azt az öregembert odalenn? – kérdezte a Szél. – Fogadjunk, hogy hamarabb le tudom venni a köpenyét, mint te.” A Nap belement, hogy elbújik egy felhő mögé, amíg a Szél viharos erővel fúj. De minél erősebben fújt a Szél, az utazó annál jobban beleburkolózott köpönyegébe. Végül a Szél feladta, és a Nap előbújt, jóságosan mosolyogva az öregre. Nem sokkal később az ember törölgetni kezdte a homlokát, ledobta nehéz köpenyét, és továbbment. A Nap tudta a titkot: a meleg, barátságos és gyengéd érintés mindig sokkal hatékonyabb, mint az erőszak és a tomboló düh.

    A mennyei Atya felragyogtatja arcát jókra és gonoszokra egyaránt. Erre hív meg minket a Mester! És nemcsak a jövő héten smiley

    Szeretetteljesebb hetet kívánok! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 13, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat február 13-19.:

    Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 5,20)

    Más megfogalmazással: ha nem szerettek jobban, mint azok, akik ugyan tudják értelmükkel a törvényeket és parancsokat, de nem engedik át a szívükön, akkor nem kerültök közel Istenhez.

    Vallási hovatartozástól függetlenül állíthatjuk e kijelentés értelmében: aki a lelki fejlődésének valamelyik szintjén elakadt, annak az istentiszteleten vagy a szentmisén való részvétel csak KÖTELEZŐ, és ezért könnyen megtörténik, hogy emiatt lassan el is marad a szent cselekményekről. Aki szereti Istent, annak nem kérdés, hogy hitét valamelyik egyházi közösségben kell gyakorolnia vagy nem – annak természetes, hogy valahová tartoznia kell, és másokkal együtt kell kifejeznie hitét. Ez a „kell” ugyanakkor nem kényszer annak, aki szereti Istent, mert a rendszeresség hitünk gyakorlásában rendkívül fontos.

    Vannak, akik betartják a Törvényt és a Törvény miatt vallásosak, de nem hisznek.

    Vannak, akik azt állítják magukról, hogy hisznek, de nem gyakorolják állítólagos hitüket. Mindkét út csapda: önmagunk becsapása.

    Aki hisz, az gyakorolja hitét. Minden más csak önámítás.

    Aki hitét gyakorolja, nemcsak hiszi, hanem tudja is, hogy Isten szeret. Az olyan családban nőtt fel, ahol a bizalom légköre körülvette, és ezért úgy igazán komolyan meg sem kérdőjelezte Isten létét és szeretetét.

    Akinek pedig nem adatott meg az a lehetőség, hogy bizalomteljes családi légkörben nevelkedjék, az sem elveszett ember: Isten folyamatosan küld számukra is hiteles, sugárzó embereket, csak észre kell venniük…

    Egy dolog biztos. Éspedig az, amit Victor Hugo olyan szépen megfogalmaz: Istenben kétféleképpen hihettek: vagy mint szamár az ostorban, vagy mint szomjazó a narancsban.

    Kívánom azt, hogy ez utóbbi tapasztalat erősödjék életünkben.

    Áldott hetet!
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Feb 06, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat február 6-12.:

    Ti vagytok a föld sója… (Mt 5,13). A sónak akkor van igazi íze, ha elvegyül az étellel. Nekünk is úgy kell „összevegyülnünk” a világgal, hogy megmaradjon az ízünk. Ez az egyik fontos tulajdonsága minden kor keresztényének. Sónak kell lennie, ízt kell adnia ennek az ízét vesztett világnak.

    Ti vagytok, és nem Ti lesztek! Megkereszteltek bennünket. Mit jelent ez? Semmiképpen sem azt, hogy azután a magunk útját járjuk. A keresztény nem az, akit megkeresztelnek és utána a saját útját járja. A keresztség első gyümölcse, hogy az egyházhoz tartozóvá tesz bennünket, Isten népének tagjává válunk.

    Bosco Szent János, a fiatalok nevelője és a szalézi rend alapítója is ilyen ízet adó ember volt. A fiatalok megérezték, hogy ez a pap „jóízű”. „Bevegyült” közéjük és velük töltötte idejét, egy közösségben formálta őket közösséggé, de nem vegyült el velük! Rávezette őket arra, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia, és ezt a leggyorsabban Krisztussal lehet. Krisztus nélkül önmegvalósítás, Krisztussal beteljesülés. Az önmegvalósítás öncélú és az elszigeteltségbe vezet. A beteljesülés pedig közösségbe vezet, ahová, ha bevetem önmagam, a közösség visszaad magamnak.

    Az osztályban arról kellett rövid fogalmazást írni, mit kérnének a gyerekek Istentől, hogy jobb legyen az életük. A pedagógus hazavitte a dolgozatokat, és este javította ki azokat. Amikor az egyik kisgyermek írását olvasta, elsírta magát és sehogy sem tudott megnyugodni. Ekkor ért haza a férje, aki megdöbbenve látta, hogy felesége sír. – Mi történt, mi bánt? – kérdezte. – Olvasd el ezt a fogalmazást, az egyik diákom írta. – felelte. A fogalmazásban ez állt:

    Uram, ma este kérlek, tégy meg valami különlegeset nekem: változtass televízióvá, mert így megbecsült tagja lennék a családnak, hiszen a szüleim így folyamatosan rám figyelnének. Ha ezt teljesíted nekem, akkor több órát csak velem fognak foglalkozni. Én leszek a figyelem középpontjában, így el tudom mondani azt, amit akarok, anélkül, hogy félbeszakítanának. A televízió különleges helyet foglal el a családunk életében, édesapám mikor hazaér a munkából, csak vele foglalkozik, még akkor is, ha fáradt… Nem szeretem, ha levegőnek néznek, arra vágyom, hogy velem is foglalkozzanak. Istenem, talán nem kérek sokat, csak annyit kérek, hogy lehessek én a televízió helyében.”

    Istenem, szegény gyermeknek milyen szívtelen szülei vannak – mondta megrendülve a férj.

    Ezt a fogalmazást a fiunk írta…

    Amikor azt mondjuk, megromlott a világ, akkor a legtöbb esetben saját magunkat minősítjük, akik talán ízünket veszítettük! Minket másolnak, akik utánunk jönnek. Valamire ráéreznek, amit mi nem merünk bevallani önmagunknak!

    Nemcsak sónak nevez a mi Urunk és Mesterünk, hanem a világ Világosságának is. Ahogy saját magát is smiley (Jn 8,12). Ő megmutatta, hogy ha Vele járunk, akkor felismerjük a bennünk levő fényt, istenképiségünket.

    Magunk képét kell formálni Isten Fényében. S akkor eligazodási pont leszünk, mint a hegyre épült város, messziről fogunk világítani és jóízűek leszünk.

    Csak kezdjük végre önmagunkon!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 30, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat január 30 - február 5.:

    Sokan nem értik, és félreértelmezik a Nyolc Boldogságot, amit Jézus az Ő országának programbeszédeként hirdet meg. A Boldogságokat nem ok-okozati viszonyként kell értelmeznünk, hanem teológiailag. Nem azért boldog valaki, mert szegény, mert üldözik, mert igazságtalanságot szenved, hanem valaki lehet boldog akkor is, ha szegény, ha éhes, ha üldözik, de szíve Istenben van lehorgonyozva. Ez a Boldogságok evangéliumának tartós üzenete.

    Kik a lélekben szegények? – Akik lelküket teljesen Istennek adják át, mert rájönnek arra, hogy minden más, amivel addig betöltötték, mulandó. Nem azt jelenti, hogy nem kell, CSAK MULANDÓ!  Alapállapot, amely ISTENNEL van tele, amelyet Ő adhat csak meg! Nem BIRTOKLÁS, hanem LÉTEZÉS! Nem parancs, hanem lehetőség!

    Boldogok a szomorúak! – Nem a szomorúság érzése miatt, hanem annak tudata miatt boldogok, mert tudják, hogy ha Isten felé fordulnak, Ő úgy vigasztal, ahogy más nem képes (ki lehet próbálni sok mást is, hogy erre rájöjjünk smiley) Boldogok, akik bűneik miatt szomorúak, mert Isten bocsátja meg azokat és lehetőséget ad mindig az újrakezdésre. Boldogok, akik mások bűnei miatt is szomorúak, mert nem érzéketlenek felebarátaik iránt!

    Boldogok a szelídek, mert nem erőszakosak, mert tudják, hogy örökölnek, és nem birtokolnak, és mert bennük van Isten ereje a Szentlélek által! Tudják, hogy Isten élete van bennük. Ez a legnagyobb gazdagság, mikor valaki ráébred arra, hogy Isten önmagát ajándékozza, az Ő létét és életét.

    Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az Igazságot – mert tudják, hogy ha Isten életét élik, akkor Isten mindig növekszik bennük! smiley

    Boldogok az irgalmasok – mert megtapasztalják bűnösségüket, de ugyanakkor Isten irgalmát is, ezért felismerik, hogy nekik is irgalmasnak kell lenniük és meg kell bocsátaniuk másoknak!

    Boldogok a tiszta szívűek mert Isten szemével kezdenek látni, AKI rávilágít a bűnökre, átvilágít rajtunk és szétoszlat minden homályt! Isten vagy a szívben van, vagy nincs máshol! A tiszta szívű Isten szemével kezd látni…

    Boldogok a békességben élők – mert egyre inkább bennük él az Isten békéje, és ezt továbbadják! NEM A VILÁG BÉKÉJE! Isten békéje pedig a szeretet melletti elkötelezettség eredménye!

    Boldogok, akiket üldöznek az igazságért – mert tudják, hogy a világosságot választották, s ez nem tetszik a sötétségnek, tehát mindenképpen üldöztetésben lesz részük!

    Ez az ára annak, hogy Isten élete terjedjen bennünk és általunk!  A boldogságok végső soron Istenről szólnak, Aki folyamatosan hív és szólít, megérint különféle módokon és eltölt Önmagával! A boldogságok nem parancsok (tiltások és felszólítások), hanem lehetőségek és különféle módok, ahogyan befogadhatjuk Őt!

    Ha kitárjuk lelkünket, hogy Isten töltse be;
    Ha szomorúságainkban is Feléje fordulunk;
    Ha erejével betölt és szelíddé tesz;
    Ha mindig jobban éhezzük és vágyjuk és szomjazzuk Őt – AKI ÚT, IGAZSÁG ÉS ÉLET;
    Ha irgalmasak vagyunk, ahogy Ő is velünk;
    Ha beköltözik szívünkbe és tiszta szívűvé tesz;
    Ha békéje bennünk van, és azt sugározzuk mások felé;
    És ha az Ő nevéért üldöznek is… AKKOR BOLDOGOK VAGYUNK!

    Ha kitartunk hűségben, akkor Ő megtart boldogságban!

    (Sajgó Balázs)

    Pages