Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Nov 21, 2016
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 23, 35-43

    Heti gondolat november 20-27.:

    Krisztus keresztjénél négyféle viszonyulást észlelhetünk:

    1. A nép bámészkodott. A nép ezt tudja a legjobban, ha nem érdekli a lelke, csak a teste. Döbbenetes ez a közömbösség, amely sokszor rajtunk is erőt akar venni. A nép közömbös bámészkodása figyelmeztet bennünket: figyeljünk lelkünk állapotára, mert nemcsak kenyérrel él az ember!
    2. A főtanács tagjai gúnyolódtak. Ma is sokan gúnyt űznek belőle, és kiáltják: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” (Lk 23, 27). S ha Jézus az emberek láttára megszabadítaná magát, akkor esetleg azt mondanák: de jót szórakoztunk! S mégsem követnék! Krisztus egyáltalán nem az a király, aki az emberek pillanatnyi tetszését, kívánságát teljesíti. Nála nem a földi jólét megteremtése az elsődleges szempont, hanem a lélek jóléte és üdvössége!
    3. Az egyik gonosztevő káromolta: ha te vagy a Messiás, szabadítsd meg magadat és minket is!” Másképpen fogalmazva: Ha Isten mindenható, miért nem segít rajtunk? Ennél az embernél az Istenhez intézett kérdés a látszólag tehetetlen Istennel szemben kételkedéssé és gúnnyá fajult. Ehhez az emberhez társul mindenki, aki kételkedve és gúnyosan teszi fel a kérdéseket – de a kételkedés és a gúny mögött nem éppen jó szándék húzódik meg. Ezt a kérdést akkor tehetjük fel – sőt fel is kell tennünk, ha a választ is az Istentől várjuk. Mert a rossz szándékú és gúnyolódó ember CSAK kérdéseket tesz fel, de nem hajlandó meghallgatni a válaszokat, nem hajlandó figyelni a válaszokra, mert nem is akar figyelni a válaszokra, amelyeket csak az ima csendjében képes meghallani az ember.
    4. A másik gonosztevő így szólt: „Nem félsz az Istentől? Mi méltán tetteink jogos büntetését vesszük.” Ez az ember nem Istent hibáztatta, hanem szembenézett önmagával és őszintén ismerte el, hogy bizony nagyon sokszor MI MAGUNK VAGYUNK FELELŐSEK TETTEINKÉRT, mert nem adunk helyet életünkben az isteni szónak, amely az ima csendjében lassanként választ ad kérdéseinkre. Ebben a földi életben nem kapunk sok mindenre választ, de EBBEN A FÖLDI ÉLETBEN KELL ELDÖNTENÜNK, HOGY Jézus keresztjének melyik oldalára állunk? Gúnyolódva kérdezünk, vagy őszintén kérdezve keressük a választ!

    Amíg a gonosztevők Jézus két oldalán egymással vitatkoztak, az Úr hallgatott. Hallgatott, amikor az egyik káromolta – és hallgatott akkor is, amikor a másik megpróbált védelmére kelni. Csak amikor egyikük az ima szavaira talált és Jézushoz fordult: „Uram, emlékezzél meg rólam, ha majd országodba érkezel” – csak akkor kapott vigasztaló választ: „Ma velem leszel a mennyben.”

    Mi is sokszor kérdezünk, vitatkozunk és okoskodunk. Talán túl sokat is! S úgy érezzük, ISTEN HALLGAT! Nagy a csend! Talán vívódunk, talán okoskodunk, talán kételkedünk, talán viaskodunk Istennel és feltesszük a sok miértet… És talán jogosan tesszük. DE csak akkor tesszük jogosan, ha VÁRJUK IS A VÁLASZT!

    Mert amikor feltesszük a miérteket, s panaszkodunk a szenvedés miértjéről és érthetetlenségéről, akkor nem vesszük észre, hogy ISTEN velünk szenved. Sőt többet tesz ennél: ÉRTÜNK SZENVED! Ott van a kereszten minden értelmetlenség magyarázata. Ott áll a trón, Krisztus Király trónja! Most már csak nekünk kell eldöntenünk, hogy keressük-e a választ vagy csak gőgösen kérdezősködünk.

    Krisztus királyi mivoltát és a szeretet Országát csak akkor leszünk képesek megközelíteni, ha Isten felé – Jézus keresztje felé fordulunk és mi is kimondjuk: „emlékezzél meg Uram, ha országodba érsz!” Mondjuk ki ezt többször is újra, erősítsük meg Krisztushoz való tartozásunkat abban a reményben, hogy majdan nekünk is kimondja azt a boldogító ígéretet, amelyet a jobb latornak mondott: még ma velem leszel a paradicsomban! A paradicsom pedig Vele való közösség! Szerintem jó társaság! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 14, 2016
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 21, 5-19

    Heti gondolat november 14-20.:

    Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának… Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Földindulások lesznek… olvassuk Lukács evangélistánál.

    Megfélemlítés ez? Aki csak ebben a földi országban él és ebben gondolkodik, annak mindenképp félelmetesen hangzik, amit Jézus valójában egyáltalán nem annak szán. Jézus nem „írja le” a külső fontosságát, csak rá akar ébreszteni a belső fontosságára! A külső és belső együtt mutat rá arra, hogy idő és örökkévalóság átjárják egymást. Az idő egymásutániságában meg-megmutatkozik az Örökkévaló, ha figyelünk rá. Csendes elmélyüléseinkben ráérezhetünk erre. És ha valamit megtapasztalunk, tovább adjuk azoknak, akik még nem részesültek hasonló megtapasztalásban…

    Máskor meg nekünk van szükségünk „erősítésre” másoktól, amikor túlságosan „elhallgat bennünk” az Örökkévaló Szó… Ekkor kell „kimozdulni” és engedni, hogy a közösség hite „hasson ránk”!

    Isten Országa ugyanakkor nem korlátozható csupán templomokra. Sokszor gyönyörködhettünk már templomok szépségein – és ez nagyon jó! Gond akkor van, ha annyira a templomra figyelünk, hogy közben nem nézünk egymásra… Nem szabad elfelednünk, hogy Jézus azoknak beszél a templom pusztulásáról, akik csak az épületet látják, és nem azt, AKI BENNE LAKIK. Ahogy azt sem szabad elfelednünk, hogy az a templom negyvenhat esztendeig épült, mégis Kr. u. 70-ben Titus seregei lerombolták. S akik annyira védték a templomot, annyira támadták az Isten-embert. Őt, aki arra figyelmeztet, hogy minden test templom, a Szentlélek temploma!

    Jézus tehát erre figyelmeztet ma bennünket. Fontos a templom, mert ott lakik az Isten. De nemcsak. Hanem bennünk is lakhat, ha befogadjuk szívünkbe. Ez pedig nem működik közösségi élet nélkül! Nem elég pártba vagy szervezetbe tömörülni, mert az csak emberi érdekek kiszolgálója. Kell lennie olyan helynek is, ahol együtt imádkozunk, együtt figyelünk lelkünkre, hogy ne aludjék ki a hit tüze. Így válunk közösséggé...    

    Üldözések mindig voltak, vannak és lesznek. Háborúk, földrengések, éhínség, katasztrófák mindig voltak és lesznek. De Jézus azt mondja: ez még nem a vég! Ezek csak az előjelek, amelyek óva intenek, hogy a legfontosabb a hit, a közösség, az egy ügyért való égés, a szent együgyűség!

    A világ akkor van veszélyben, ha engedjük, hogy kialudjék belőlünk a hit. Minden más elmúlik, a szeretet örök. Higgyünk benne.

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 07, 2016
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 20, 27. 34-38

    Heti gondolat november 7-14.:

    Henri Boulad SJ írt egy rövid könyvet ezzel a címmel: „Mama, viszontlátjuk egymást!”. Ebben leírja, hogy amikor édesanyja halálhíréről értesült, vonatra szállt és hazament. Édesanyja ott feküdt az ágyon és az őt körülállók ki is mentek a szobából, magukra hagyták őket figyelmességből! Nézte édesanyja kihűlt testét, és beszélgetni kezdett vele: Mama, te hol vagy? Miért nem kérded azt, amit mindig kérdezni szoktál, amikor bárhonnan hazajövök, éhes vagy Henri, mit készítsek neked? Van-e étvágyad? Mama, miért nem nyitod ki a szemedet? Miért nem mosolyogsz? És így folytatta a párbeszédet, miközben folytak a könnyei. Ezek a könnyek azonban – vallja magáról ez a misztikus szerzetes – nem a fájdalom és a kétségbeesés könnyei voltak, hanem a szereteté, mert tudta, hogy édesanyja él, és nem halhat meg, hiszen mindenki magában hordozza magában az Örökkévalóságnak azt a szikráját, ami elpusztíthatatlan! Mindannyiunk szívében ott van a kinyilatkoztatás, amit nem is kell leírni, hanem érezzük: édesanyám, édesapám, testvérem, jó barátom, te nem haltál meg, a halál illúzió. A halál átmenet!

    Amikor a Nap lenyugszik a horizonton, eltűnik. De csak egy időre! Aztán viszontlátjuk! Őseink, az egyiptomi fáraók is tudták már Jézus Krisztus előtt, hogy a halál átmenet, a halál átalakulás és metamorfózis! Átmenet a másik szobába, ahova mindannyian átmegyünk! Élet és halál így ölelik át egymást.

    Élet és halál átölelik egymást! Nincs élet halál nélkül. Ezt csak az érti meg, aki már találkozott a Feltámadottal, és akkor érezni fogja azt is, hogy mit jelent ez az evangéliumi mondat: Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.

    Valaki azt mondta ránk, keresztényekre: „ti nem ünnepelitek a hitet, hanem gyászoljátok” – s sajnos sokszor a valóság ezt igazolja. Kitűzzük a fekete zászlót és szomorúak vagyunk a templomban, szomorúak vagyunk az utcán, szomorúak vagyunk mindenhol – s pedig életünkben nem is történt igazi tragédia. Forgunk önmagunk körül s nem vesszük észre a világban tapasztalható örömöket is. Ez egyértelműen arra utal, hogy a mi Istenünk már régen nem az élő Isten. Nem az, akit Jézus Krisztus hirdetett. Nem véletlenül állapíthatta meg Nietzsche, hogy „Isten halott”. Talán láthatta a körülötte élő szomorú keresztényeket, akik már nem tudnak örülni megváltottságuknak. Egy hölgy mesélte el nekem, hogy amikor Medjugorjéban járt, legnagyobb élménye az volt, hogy az emberek arcán tükröződött az élet, az öröm. Talán találkoztak az élő Istennel. Másképpen nincs értelme örömünknek, hitünknek, igehirdetésünknek! A Jézussal való találkozás, életünk különféle istenélményei megerősítik bennünk a feltámadásban való hitet. Azt a hitet, amely a feltámadás tényét nem tolja a halálon túlra, hanem már itt hirdeti – saját életével, példájával, magatartásával!

    Mindenki meghal, de nem mindenki él” – fogalmazza találóan Ákos, az énekes.

    Rajtad látják, hogy Isten él benned? Elkezdünk élni?

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 31, 2016
    0 hozzászólás

    Amikor Isten megméri az embert, a mérőszalagot nem a derekához, hanem a szívéhez illeszti.  Ha ez a szív tiszta, akkor Isten felismeri önmagát benne, és teljesen birtokba veszi. Mikor történik ez? Erre a kérdésre legtöbb esetben azt a választ adjuk, hogy ez a megmérettetés halálunk pillanatában következik be. Valójában ez nem így van, mert ez minden egyes napunkra vonatkozik.

    Minden nap megmérettetés történik. Amikor eljön az este, és lelkiismeretvizsgálatot tartunk – ha tartunk -, akkor pontosan e szép gondolat fényében kellene tennünk: Isten a mérőszalagot mindig a szívünkhöz illeszti, szívünk tisztasága a lényeg! Boldogok a tiszta szívűek, ők már látják az Istent!

    Egy gazdag ember egy kosár trágyát ajándékozott a szegénynek, hogy gúnyt űzzön belőle. A szegény ember elmosolyodott és kezében a kosárral hazament. Dolgozni kezdett: elkezdte tisztítani, majd mosogatni, aztán a legszebb virágokat helyezte a kosárba. Ezek után fogta a kosarat a virágokkal és felkereste a gazdag embert, majd neki ajándékozta. A gazdag ember megdöbbenve kérdezte: de hát, én neked trágyát adtam, miért hozol most virágot? A szegény ember mosolyogva, kedvesen válaszolt: mindenki azt adja, ami a szívében van! Mindenki azt tudja adni, ami a szívében van!

    Mindenszentek főünnepén a nyolc boldogság kerül felolvasásra. Boldogok azok, akik lélekben szegények, akik sírnak, akik szelídek és szomorúak, akiket üldöznek stb. Egyáltalán nem kényelmes program, de boldogsággal ajándékoz meg, ha elkezdünk eszerint élni: a lélekben szegény ugyanis az az ember, akinek a lelkét Isten fényének ragyogása tölti be. Nem enged be oda mást, s ha bekerülne is, akkor újra megkéri Istent, hogy Ő töltse be lelkét! Lélekben szegény az, aki a világban tapasztalható nehézségek ellenére is jóságot, melegséget sugároz! Boldog ember az, aki két lábbal a földön él, látja az élet realitását, de szemeit az égre emeli. Tudja, hogy sok mindent meg kell oldania, de ezt Istennel teszi. Isten nélkül nem cselekszik.

    Boldog ember az is, aki megengedi magának az érzéseit, és nem szégyelli azokat. Ha sírnia kell, akkor sír, mert még tud sírni. Egyszerűen azért, mert ember! Tisztában van azzal, hogy élete egy folyamat, hogy minden nap hozzáadhat valamit az előzőhöz, s így készíti útját a végső beteljesedés felé.  Egy ismeretlen szerző szerint: „az egyetlen személy, akinél jobbnak kell lenned az az ember, aki tegnap voltál."

    Boldog ember, aki szelíd, vagyis agresszivitás nélkül is eléri célját. Nem akar mindent megkaparintani, hanem az egyetlen lényegesre, a benne rejlő isteni felhozására összpontosít!

    Boldog ember, aki tud irgalmazni, mert megtapasztalta, hogy irgalom nélkül nem lehet igazságosan élni!

    Boldog, aki még tud vágyakozni, és legfőbb vágya az IGAZSÁG befogadása. Nem az a boldog, akinek minden áron igaza van – ez legtöbbször az uralomra törekvést jelenti – hanem, aki az Igazság szerint él, mert az Igazság benne él!

    A szentek a nyolc boldogság programja szerint élnek, és nem bűntelenül. Ismerünk ilyeneket mindannyian. Olyanokat, akik már elköltöztek, de életpéldájuk él bennünk, akik nincsenek benne a naptárban, mert olyan sokan vannak. A MINDENSZENTEK sokasága az emberi élet szépségére és tarkaságára világít rá. Mindenki hordozza lelkében Istennek a képét, s azt kell felhoznia, ahogy a híres énekes, Zorán is megénekli: „a gyémánt és arany fénye szép, de tiéd ez fény akkor lehet csak, ha érte a mélybe mész, hát indulj és hozd fel onnan”.

    A Mindenszentek azok a boldogok, akiknek élete már beteljesedett. Istennél és Istennel vannak. Előtte is vele voltak, de fokozatosan megtisztította őket a Szentlélek tüze és most már a fényben vannak.

    A szentekért nem kell imádkoznunk, a halottakért annál inkább, mert ők azok, akiknek élete még nem teljesedett be és imáinkra szorulnak. Folyamatosan imádkozzunk értük, különösen ebben a hónapban, de mindennap, mert nem mindenkinek sikerült élete folyamán kihoznia saját értékességét, valami okból kifolyólag Isten nélkül szerették volna megoldani problémáikat, és elakadtak!  Feléje haladnak, temetőinkben porladoz testük, de még nem nyugodtak meg, és segítségünkre szorulnak.

    Azzal a szent elhatározással keressük fel sírjaikat november első hetében, hogy nem felejtünk el értük imádkozni, ha pedig a Mindenszentek tarka társaságát élvezik, akkor ők segítsenek minket. És ne feledjük: az egyetlen személy, akinél jobbnak kell lennünk az az ember, aki tegnap voltunksmiley

    (Sajgó Balázs)

    Bynorvégok
    In
    Oct 24, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat október 24-30.:

    Missziós vasárnap után

    Mit jelent a misszió? Amikor ezt a kérdést feltettem tegnap a gyerekeknek, a következő válaszokat adták: küldetés, feladat. És amikor megkérdeztem, miért énekel a fülemüle, azt válaszolták: mert ez a dolga. ​

    Egyértelmű válaszok, amelyek bennük (és bennünk is!) vannak. Egyébként egy tudós megvizsgálta, miért is énekel a fülemüle. Pontosabban a fülemüle apa, mert a hímek énekelnek. Tett egy próbát: kivett három kicsi fiú fiókát. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Eljött a kirepülés ideje, és ez a három, amelyiknek nem énekelt apukájuk három hétig, olyan rikácsoló hangot adtak ki, hogy a lány fülemülék mind elmenekültek tőlük. A fiú fülemülék ugyanis szép hanggal kedveskednek a lányoknak! Az a kis férfi fülemüle tudta, hogy hat hete van arra, hogy beleénekelje a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsa a jövőt.

    Ez a fülemülék küldetése: továbbadni a dallamot! De hogyan adjuk tovább azt, ami nincs bennünk?!

    Mi a misszió alapja? Mi az, amit el kell először sajátítani, hogy menet közben továbbadhassuk? Az imaélet. Isten dallama bennünk! Jézus arca akkor ragyog, amikor egész éjszakát Isten imádásában tölti. Miért? Mert Atyja közelségében volt, beszívta magába a CSÖNDET és a dallamot. A tanítványoknak kedve lett imádkozni! Az ima ráhangolódás az alapdallamra, és ez meglátszik rajtunk, bárhol is élünk, bárhová is megyünk! Ahol élünk, ott van küldetésünk! Mindenkinek!

    A szülők missziója: énekelje bele a dallamot, Isten kedvességét gyermekei fülébe. Missziós vasárnap volt tegnap, és az eddig elmondottak fényében a főgondolatom az: legyünk hitelesek.

    A hiteles szóban benne van a HIT. Az őszinteség teszi az embert hitelessé! Nem tudunk mindent, nem is tudhatunk. Ennek bevallása tesz minket őszintévé. És hitelessé is. A térítő szerzetesek is attól voltak sikeresek, hogy hitelesek voltak. Nem azért mentek el valahová, hogy ott elmondják a tutit, hanem odamentek, figyeltek az emberekre, megtartották szokásaikat, és kultúrájukat is tiszteletben tartották. Ahol kényszerítve történtek térítések a történelem folyamán, ott nem igazán tartott sokáig a hiteles keresztény élet. Egy uralkodóváltással váltottak vallást is… Először itthon legyünk hitelesek! 

    A misszió alapja a folyamatos önmagunkba tekintés! Ez pedig a közösség felé vezet! 

    Egy hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte: "De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?" Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra: "Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad." Mi együtt alkotjuk Isten házát! Ég a lámpásod ott, ahol vagy? Vagy megelégszel és elvagy a magad világával? Az evangélium szerint veszélyes út ez. Szerintem is… 

    Szép hetet nektek!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 18, 2016
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 18,1-8.

    Heti gondolat október 17-25.:

    A szentírási szövegrész két dologra irányítja figyelmünket:

    Első gondolat: Mit jelent az, hogy szüntelenül imádkozni, és nem belefáradni? Talán azt, hogy valaki non-stop beszél Istennel? Lehetséges ez? Egy pár óráig igen, (ki lehet próbálni! smiley), de nem ez a lényeg. A szüntelen imádság sokkal több annál, hogy mi elmondjuk dolgainkat Istennek. Persze, ez is fontos egy ideig (és ez csak nekünk fontos, Ő már tudja! smiley), de ez csak bevezetés az imádság mélyebb rétegébe, ahol a CSEND VÁR BENNÜNKET. Az állandó imádság részünkről az, hogy mi odatesszük magunkat és Jálics Ferenc atya szavaival „kinyitjuk antennáinkat” és arra figyelünk, ami van! (Vele kapcsolatban érdemes megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=L4pOGzvdlE8 és megjön az étvágyad a meditációra, nem kell akkor semmilyen más praktika! smiley)

    Ha mi odatesszük magunkat, akkor következik az Isten része! A következő történet segít ennek megértésében: Egy hegedűművész hangversenyt adott. A terem zsúfolásig megtelt. A művész felvette hegedűjét és olyan remekül játszott, hogy az egészen elragadta a hallgatóságot. Egyszerre csak mindenki nagy meglepetésére földhöz vágta és darabokra törte a hangszert. Ez egy olcsó értéktelen hangszer volt - mondta a művész. Azt szerettem volna önöknek bemutatni, hogy nem annyira a hangszer a fontos, hanem az, aki a hangszeren játszik. A hegedű csak akkor éri el rendeltetését, ha a Hegedűs játszik rajta! Folyamatosan! 

    Az állhatatos ima lényege az, amikor Isten kezd el beszélni bennünk, nekünk és velünk. Ha nem az Ő hangját hallgatjuk, akkor könnyen megtörténik az, hogy saját hangunkat fogjuk középpontba helyezni és akkor saját magunknak leszünk az istene!  

    Aztán a csendben végzett ima, az Istennel való csendes együttlét szükségszerűen a közösség felé vezet!  A KETTŐ EGYMÁST KIEGÉSZÍTI KÖLCSÖNÖSEN! Ha nem ez történik, akkor könnyen önmagunkba fordulunk!

    Második gondolat: A közösségben másokkal találkozunk, és ezzel érintjük is a szentírási szövegrész második témáját, amikor Istent idő előtt segítségük hívnánk, hogy minket igazoljon és igazságot szolgáltasson! Hányszor van úgy, hogy amit régebb igaznak véltünk, ma már nem tartjuk annak? Hány és hány embert könnyelműen megítéltünk és elítéltünk, mert nem úgy viselkedtek, ahogy mi jónak láttuk, és ma már elfogadjuk őket, mert rádöbbentünk, hogy mi láttuk rosszul őket. ARATNÁNK MÁR TAVASSZAL, de Isten ideje más!

    Állhatatos imára van szükség, hogy megértsük, nem nekünk kell igazságot tenni! Az Ima lélegzet-vétel. Az Isten bennünk „szuszog”, és mi benne élünk, mozgunk és vagyunk! Ha nem Benne vagyunk, nem is élünk igazán!  Ahogy Szent Pál apostol fogalmazza a rómaiakhoz írt levelében, hogy maga a Szentlélek sóhajtozik bennünk, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen  imádkozni! Ezért kell mindig Őrá hangolódni, ebben a lehangolt világban. Ha Őrá, az Alapdallamra hangolódunk, jobb lesz a hangulat, s ez másra is átragad!

    Jó hangolódást! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 10, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. október 10 - 17.:

    Nick Vujicic, a kéz-, és lábnélküli, másokat lelkesítő ember beszámolójából idézek (Forrás): „Néha magamra néztem, és mondtam: ezt sem tudom megcsinálni, azt sem tudom megcsinálni. Sokszor az ember elkezd arra koncentrálni, hogy mi az, amit szeretne, hogy máshogy lenne, és mi az, amit nem szeretne, ha lenne. És szinte elfelejti, hogy mi az, ami tényleg van... Nem kívántam sosem az életben, hogy legyen kezem és lábam, csak azt, hogy hálás legyek. Nehéz volt hálásnak lenni, mikor nyolc évesen megtudtam, hogy nem fogok megházasodni, sosem lesz munkám, sosem lesz célja az életemnek. Most férj vagyok, és a feleségemért vagyok. Hazugság azt gondolni, hogy nem vagy elég jó. Hazugság azt gondolni, hogy nem érsz semmit... Imádom az életet. Sokan kérdezik, miért mosolyogsz annyit? Én meg azt mondom: ez egy hosszú történet. De ugyanakkor nagyon egyszerű is. Tudjátok, sokszor nagyon nehéz mosolyogni, mikor nem tudod, nem látod, hogy hogy fogsz valamin keresztüljutni. Nem tudod, hogyan fogod csinálni, küzdesz az élet viharaiban, de nem tudod, milyen hosszú lesz a vihar... Majd folytatja: a türelem a legszebb dolog, s azt kell mondanom: ez a legnehezebb. Rájövök, hogy nincs kezem, hogy fogjam a feleségem kezét, de ahogy múlik az idő, megtanulom fogni a szívét. Nincs szükségem kézre, hogy megérintsem a szívét. Félelmetes látni, hogy mennyi ember érzi azt, hogy semmit sem ér...”

    Változtatni nem tudott ez az ember a helyzetén, de hozzáállásán igen, mert felfedezte a benne levő erőt. Találkozott Krisztussal!

    A találkozások csodáira aligha figyelünk. Pedig a tíz leprás meggyógyulásáról szóló beszámolóban (Lk 17,11-19) is egy ilyen csoda tárul elénk.

    Tíz ember szenved ugyanabban a szörnyű betegségben, amely miatt a társadalom kirekeszti őket. Meg akarnak szabadulni betegségüktől, és Jézussal való találkozásuk után megszabadulnak! Nem rögtön. Nem egyből. Útközben. Zarándokok ők is! smiley A gyógyulás fokozatosan történik, mert az egy folyamat! Együtt mennek tovább az úton.

    Mi is úton vagyunk. Egyedül nem lehet az úton járni. Illetve lehet, de nem szabad! Közösségben kell maradnunk, hogy megmaradjunk. Olyan közösségben, amely segít minket abban, hogy kigyógyuljunk „lepráinkból” – lelki értelemben.

    A tíz leprásból egy ment vissza köszönetet mondani! Az idegen. Aki hitét addig nem gyakorolta!  De ekkor közel ment Jézushoz és leborult előtte. Végérvényesen!

    Miért?

    Mert nemcsak a gyógyulás ajándéka hatotta meg, hanem ANNAK AZ EMBERNEK A TEKINTETE, AKIVEL SZEMBENÉZETT AZ ÚTON. Az az ember, akiben benne volt teljesen az ISTEN, Ő VÁLT FONTOSSÁ számára. Már nem az ajándékai érdekelték többé, hanem az Ő közelsége, a VELE VALÓ KAPCSOLAT. Menjünk közel mindennap és maradjunk Nála – és akkor mindig lesz, mit megköszönni! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 03, 2016
    0 hozzászólás

    Egy idős házaspár Finnország egyik falujában többször beszélt Jézus szeretetéről. Ez egyeseket bosszantott is olyannyira, hogy páran a fiatalabb legények közül kitervelték azt, hogy majd ők megpróbálják ennek az idős házaspárnak a hitét!

    Eltervezték, hogy egyik éjjel leszedik a házukról az összes cserepet. Aztán, ha beázik a házuk, akkor majd kiderül, hogy milyen hívők is ők. Neki is láttak a munkának, szorgalmasan szedegették a cserepeket, és az öreg bácsi ezt hajnalban észrevette. Beszólt a feleségének, hogy hozd ki a kolbászt, a sonkát, a kenyeret meg az uborkát, mert nagy munkában vannak ezek a fiúk. Biztos megéheznek reggelre. És megterítettek ott nekik, aztán kiszólt, hogy gyertek be, mert látom, hogy sokat dolgoztatok eddig is, egyetek egy kicsit, akkor jobban bírjátok a munkát.

    Azok ott összekacsintottak, hogy nahát, ezek az öregek milyen aranyosak, még enni is lehet, menjünk csak be. Leültek az asztalhoz, és akkor a bácsi elkezdett imádkozni. Szokásos asztali áldást, és elkezdett imádkozni külön-külön minden fiúért, hogy ismerjék meg Jézus Krisztust, mert nagy szükségük van rá. Nehezen ment le nekik a kolbász meg a sonka. Aztán szépen csöndben fölálltak, és visszarakták a cserepeket.

    Én tudom, hogy nem kell olyan naivnak lennünk, hogy ez mindig így megy. Van, amikor leszedik, és nem rakják vissza, sőt el is viszik a cserepet. És hiába a sonka és kolbász, az sem hat, mert a világ farkastörvények mentén rendezkedik be. Időnként azért olyan is van, hogy megbánják, hogy megértik, hogy visszarakják, hogy elszégyellik magukat, és esetleg rá is kérdeznek, hogy honnan az erő és a józanság?

    Ez a két idős ember tudott bárány lenni egy farkastörvényű világban. Egyszerűen azért, mert valamikor találkoztak az Isten Bárányával, s NEKI ELHITTÉK, hogy bármi is történjék, akkor sem hagyja magukra. Ez nem egy naiv hit, mert benne volt a pakliban az is, hogy tényleg leszedik a cserepeket, s ott maradnak egy beázó házzal! Ez nem naiv hit, hanem gyermeki hit, amely törékeny, és gyenge ugyan - de van, és elég ahhoz, hogy hegyeket mozgasson.

    A felnőtt hit azt mondja: hiszek Istenben én a MAGAM MÓDJÁN, de azért én rendezem be az életemet. „Önálló hit” ez, amelyik hisz önmagában, de érdekes módon az első igazán nagy krízist már nem állja ki! Miért? Azért, mert a hitet nem mi produkáljuk, nem mi termeljük, hanem Isten növeli bennünk. Együttműködéssel történik! Ezért elég a gyermek hite, aki nem tudja ugyan bizonyítani Isten létét, nem is okoskodik sokat róla, csak egyszerűen tudja, hogy van! Ez a fajta „felnőtt hit” csak összetákolt hit!

    Bizonyított tény, hogy az első hét évben nemcsak nagy képességünk van rengeteg nyelvet megtanulni könnyedén, hanem „automatikusan” hiszünk.  A hit „képessége” is bennünk van! A tudat, hogy többek vagyunk magunknál – és nem érezzük magunkat egyedül annyira, mint oly sokszor felnőtt korban, amikor elhitetjük magunkkal, hogy hiszünk!

    A hit bennünk van. Bennünk van a szunnyadó erő. Amikor Jézus csodát tesz, ezt a szunnyadó erőt ébreszti fel. Igaz az, hogy minden a fejben dől el, de ez csak részigazság, ugyanis eljön életünkben az a pillanat, amikor nem vagyunk képesek fölkelni a magunk erejéből,  átvészelni a bajt egyedül,  szükségünk van az isteni hatalomra!  Ekkor kell kérnünk: uram, növeld bennünk a hitet, mert egyedül nem megy. Amikor beismerjük gyengeségeinket, akkor kezdünk hinni végre!

    Növeld bennünk a hitet, Uram – a jövő héten is! smiley Szép hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 26, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. szeptember 26. - október 3.:

    Isten minden embert életszentségre hív, vagyis arra, hogy Hozzá hasonuljon! Az ember pedig választ ad erre valamilyen formában: pozitívan, negatívan vagy közömbösen. Minden magatartásforma egy válasz! Akkor is kommunikálunk, amikor nem kommunikálunk! smiley

    Mi az életszentség? Az Ószövetség nagy példái állnak előttünkÁbrahám hazudott, mert amikor Egyiptomba mentek feleségével, megtagadta őt. Jákob csalt, csalással szerezte meg az elsőszülöttségi jogot! Mózes ölt és hitetlenkedett, Dávid házasságot tört és halálba küldte szeretője férjét, Illés pedig önfejű volt és beképzelt. Ez lenne a példa? Hol itt az életszentség? – kérdezhetjük. A folytatásban. Mert fokozatosan ráébredtek arra, hogy nem válhatnak önmagukká a saját erejükből, nem tudnak Istenhez hasonlóvá válni egyéni erőfeszítéssel! Az életszentség ugyanis nem a morális értelemben vett bűntelenség, hiszen ezt senki emberfia el nem képes érni, főleg a saját erejéből nem! Az életszentség azt jelenti, hogy azzá válok, akinek Isten elképzelt: önmagammá! Ez pedig bűnök és bűnhődések sorozata! Isten mindkettőt megengedi: a bűnt is és a bűnhődést is! Valaki olyan szépen fogalmazta meg: tapasztaltam, hogy Isten még a bűnben is velem van, hogy nagy bajom ne legyen belőle. Igaz, bűnhődnöm is kellett, de abban is velem volt! Bárhogy is legyen, ez a legszebb dolog, amiről a Szent Könyvek tudósítanak: bárhogy is legyen, Ő velünk van! Mi nem vagyunk mindig vele, de Ő mindig velünk van!

    Ezért fér meg a Szentírásban – sőt ettől szép és reális, ettől remekmű ez a könyv – annak a sok bűnnek a leírása, amelyeket a legnagyobbak is elkövetnek! Ha valaki elcsodálkozik tehát – márpedig mindenki elcsodálkozik a sok gonosztett leírásán – akkor így érthető.

    Ki az közülünk, aki – bár soha nem követett el hasonló gyalázatos bűnöket – mégis úgy ragaszkodik Istenhez, mint Ábrahám, aki úgy vágyakozik Istenre és küzd vele az áldásért, mint Jákob, aki úgy képviseli a rábízottakat Isten előtt, mint Mózes, aki úgy megsiratta bűnét, mint Dávid? Az Istenhez fűződő kapcsolatuk, Istenhez tartozásuk lett életük eleme. Ezért szentek ők és ezért példaértékűek számunkra! Önmagukká váltak folyamatosan! Az életszentség tehát nem csupán egy morális, erkölcsi dolog, hanem sokkal több annál… hamis énünk visszaalakítása saját igazi énünké, s ez nem megy, csak akkor, ha a bennünk lévő Istennel dolgozzuk ki ezt a projektet! smiley

    Ezért fontos, hogy elérjünk az Újszövetség szintjére. Isten minket oda akar elvezetni, ahol Őt tisztábban látjuk. Amíg elítéljük az Ószövetség bűnös embereit, addig mi is csak „ószövetségiek” vagyunk az Újszövetség köntösében! Amikor elítéljük azokat a gonosztetteket, amelyek oda leírva vannak, akkor még nem vagyunk készek a megbocsátásra, sőt: eléggé messze állunk önmagunktól, vagyis az életszentségtől!

    Gondoljunk csak Pál apostol példájára: ő is egyszer Saul volt, aki nemcsak üldözte, hanem öldökölte is Jézus követőit! S Jézus Krisztus mégis őt hívja el apostolának a damaszkuszi úton. Mégis őt szereti, őt választja. Maga Saul sem érti, Pálként sem érti, hogyan lehetséges ez. Ha valaki nem érdemes erre, Pál úgy érzi, ő aztán valóban nem. És ez a ki nem érdemelt lépés Jézus részéről, ez a kegyelem! Istennél nem az érdem a lényeg! S ez sokkal több, mint megkegyelmezés csupán (ez csupán jogi aktus lenne!) – ez ISTENNEK INGYENES KEDVESSÉGE!

    Igazán lenni azt jelenti: kapcsolatban élni. Méghozzá jó kapcsolatban Istennel, embertársaimmal, önmagammal. Ez hosszú folyamat, erről ecsetel szépen a Szentírás. Olvassunk bele – rendszeresen, türelemmel! smiley

    Szép hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 19, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. szeptember 19-26.:

    Írok nektek egy történetet az ikrekről. Sokatoknak ismerős lesz, remélem! smiley Sok minden ismerős nekünk: elmondjuk, hogy hallottuk, de nem változott semmi. Akkor tényleg hallottuk? Nyitva tartottuk szívünket, vagy csak a fülünket?

    Történet: Az ikrek közül az egyik tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habos torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki mindenben a rosszat látja. Szülei mindkettőt pszichológushoz vitték, és a szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét. A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát. A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt. Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, halhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik: De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videójáték mindjárt összetörik... Ezeket utálom... Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is... Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal. Úgy sem csapnak be - kuncogott.  Ahol ennyi trágya van, ott egy póni lovacskának is kell lennie! smiley

    Bizonyára ismerünk olyan embereket, akik derűt sugároznak, pedig az élet nekik sem könnyebb, mint azoknak, akik szüntelenül panaszkodnak. Egyedül, magukban azok az emberek is szenvednek, akik arcán az öröm sugárzik. Szenvednek, de szenvedésük nem értelmetlen, mert kapcsolatban vannak a Forrással, saját mélységükkel, ahol Isten lakik! Nem mindegy, hogyan állunk hozzá életünk formálásához…

    Furcsa, hogy Jézus korának egyik ravasz agronómusát állítja példaként (Lk 16,1-13). Fontos azonban tisztázni, hogy Ő nem a hűtlen intéző ravaszságát, csalását dicséri, hanem azt az élni és túlélni akarást, ami elengedhetetlen része kell legyen keresztény életünknek is.

    Keressük meg azt, hogy a legkisebből is mit tudunk kihozni, hiszen – ahogy az evangéliumi rész zárul – aki a kicsiben hű, az lesz a nagyban is hű. Ez nem azonos a „merjünk kicsik lenni” politikai szlogennel, hanem pontosan az ellenkezője: aki a kis dolgokban hűséges, aki teljesen figyel a részletekre, az növekedni fog és naggyá válik, a nagy dolgokban is hűséges lesz.

    A második gondolat az elsőt erősíti meg azáltal, hogy Jézus fordítva is megfogalmazza: aki a kicsiben hűtlen, a nagyban is az lesz.

    Nincs kisebb bűn, vagy kisebb hazugság, csak a mi értelmezéseinkben! A kicsiből lesz a nagy, illetve könnyen lehet nagy. Ebben pedig az a jó hír, hogy ha időben észrevesszük kisebb bűneinket, félrelépéseinket, akkor szintén nem az elkeseredés a megoldás. Amikor mindig visszatérő hibáinkat látjuk, az az érzésünk, hogy azoktól soha sem fogunk megszabadulni… De nem feladni kell, hanem először szembenézni, aztán újrakezdeni mindennap, és egyszer csak észlelni fogjuk, hogy ha mindennap hűségesek voltunk a kicsihez, meghozza gyümölcsét. Ha kézbe vesszük, sikerül, ha nem, nem! smiley Ilyen egyszerű! smileyMinden utazás az első lépéssel kezdődiksmiley Jó utat! smiley

    Szép hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Pages