Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Jan 23, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat január 23-29.:

    Keresztelő János ideje lejárt, börtönbe került hite és meggyőződése miatt, életpályája végéhez közeledik. Befejezte küldetését, és ahogy ő elvonul, Jézus elindul. Most Jézusnak kezdődik az ideje, és ez nem más, mint a Fény ideje! És ahogy Jézus közeledik, megérinti és megfertőzi azokat, akikkel találkozik. Döbbenetes, hogy emberek, akik élik hétköznapi életüket, gondolkodás nélkül követik Őt egy tömör hívásra, amely így hangzik: kövess engem!

    Mit jelent a Krisztus-követés számunkra?

    E kérdés megválaszolásához szükséges, hogy meghalld azt a Szót, amely CSAK NEKED van címezve. Az üzenet személyre szabott. Azt a szót csak én értem meg. Egy dolog bizonyos: e szónak meghallásáért követnem kell Őt. Ha Őt követem, Ő visszaad engem magamnak, önmagam leszek! Jézus a Fény hozója és megvilágosítja életem, értelmet ad annak. Ez a Jézus-követés útja – önmagam megtalálása. Ezt csak úgy lehet, ha „elengedem” mindazt, amit én akarok hallani és engedem, hogy meghalljam azt, amit Ő akar mondani. Ez nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Csendben kell maradnom, sokszor ezért. S amikor elengedem a kérdéseket, akkor jönnek a válaszok… Több választ fogunk kapni, amikor nem erőszakoljuk Rá a kérdéseket. Ő tudja, melyek a mi vágyaink, s ahogy elengedtük – átadtuk – kimondva, hogy legyen meg az Akarata, akkor megjönnek a válaszok.

    Fontos annak kihangsúlyozása is, hogy Isten nem erőszakolja ránk magát: Attól lenyűgöző, hogy szabadon enged. Nem kötelez, és nem lekötelez – engedi, hogy önmagam legyek. Nem köt magához, nem fojt meg, hanem enged élni – és mégis paradox módon állandóan számíthatok rá.

    A Krisztus-követésnek a megtérés az előfeltétele és következménye egyszerre! (megtérés nélkül nincs Krisztus-követés!) Tényleg elhagytak a tanítványok mindent csak úgy? Ezt kérte volna tőlük Jézus?

    Nem. A Szentírás összességéből kiolvasható, hogy tovább is gyakorolták mesterségüket. A különbség csak az, hogy most többet voltak Vele és figyeltek Őrá. Vagyis hivatással éltek és dolgoztak tovább! Az Ő Fényében, a Szeretet Fényében újraértelmezték addigi életüket és munkájukat, tehát meglátták életük és munkájuk értelmét. Azt, hogy ugyanazt kell végezniük, de szolgálatban – és mások felé fordulva. Ez a megvilágosult élet!

    Meg vagyok győződve, hogy Jézus tőlünk sem azt kéri, hogy feladjuk munkahelyünket, családunkat stb., hanem arra kér, hogy ezt az Ő Fényében tovább tegyük, és akkor értelmet kap munkánk, családi életünk.

    A Krisztus-követést félreérti az, aki úgy hagy el mindent és mindenkit, hogy csak fanatikusan Jézusra figyel és többé nem vállal felelősséget azokért, akikkel addig élt. Ez menekülés.

    Jézus nem menekülésre hív, hanem követésére. Bármi lehet a foglalkozásod – az csak a foglalkozás! A lényeg az, ami belül van, a belső hozzáállás! Ha az megváltozik, a Szeretet felé irányul, akkor a régi megújul!

    Jó megújulást!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 16, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat január 16-22.:

    Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket: tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek.

    A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös és az ő méltatlan viselkedésének a következménye az égi háború. Féltek, hogy a gyakori villámcsapások áldozatai lesznek valamennyien.

    - Meg kell találnunk a bűnöst – javasolták, és túl kell adni rajta. - Akasszuk ki kalapjainkat a templom körüli kerítésre. Akinek kalapját előbb viszi el a szél, az lesz a bűnös és átengedjük sorsának.

    Megegyeztek a javaslatban. Nagy nehezen kinyitották a templom ajtaját és a tíz szalmakalapot a kerítésre akasztották. A szél egyet azonnal elkapott. Kegyetlenül és határozottan kidobták a kalap tulajdonosát is. A szerencsétlen ember kétrét görnyedt a nagy szélben és alig tudott lábon maradni. Csupán pár lépést haladt előre a nagy viharban, amikor óriási dörgést hallott és visszatekintett: a templomba becsapott a villám. Porrá égett az épület és a bennlévők.

    A bűnbak megtalálása az Ószövetségben is gyakorlat volt. Érezték, hogy a bűn megrontja a közösség életét, érezték, hogy valahogy ki kell ebből lépni, de még nem értették a megváltás lényegét. Ezért kitalálták, hogy ha a bűneiket ráolvassák egy bárányra és utána a bárányt elkergetik, elhajtják, akkor az elviszi a bűneiket. Ezt úgy tették, hogy volt az évben egy alkalom, egy ünnep, amikor kiválasztottak egy hím bárányt, majd a közösség elé vezették, és akinek, ami bűne csak volt, ráolvasta a bárányra. Majd mikor mindenki végzett, a bárányt elkergették, messzire elhajtották és ettől megkönnyebbültek, mert úgy érezték, hogy a bárány valóban elviszi az ő bűneiket. Ez egy nagyon érdekes szokás. Igaz, hogy csak jelképes cselekedet, hisz a bárány csak jelképesen vitte el az emberek bűneit, de mégis nagyon kifejező volt. És ezt a szokást hosszú évekig, több évszázadon keresztül gyakorolták.

    Amikor Keresztelő János rámutat Jézusra, mint Isten Bárányára, akkor valójában kijavítja a megváltásról addig vallott felfogást: Jézus nem úgy az Isten Báránya, hogy rá kellene olvasni az emberiség bűneit, hanem úgy, mint AKI ÖNKÉNT ÉS SZABADON ELVESZI A VILÁG BŰNEIT. Nem elviszi, hanem elveszi. Ehhez pedig szükséges, hogy mi át tudjuk adni neki: néven nevezzük a bűnt, nemcsak elképzeljük gondolatainkban. A néven nevezéssel konkretizáljuk azt, ami bennünk van, és így megszabadulhatunk mindattól, ami nyomaszt és terhel bennünket!

    Mi gyakran általánosítunk: általában beszélünk a bűnökről, főleg amelyeket más követ el. Pedig az önmagunkkal való találkozás nem jön létre, amíg nem nézünk szembe magunkkal…

    Ne féljünk ettől… Az Isten Báránya nem olvas ránk semmit, nem vet szemünkre semmit… Amit Ő mond, az a lényeg! Ő az Irány – Feléje nézzünk! S akkor eltűnnek kényszeres megfeleléseink! smiley

    Jó munkát! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Jan 09, 2017
    0 hozzászólás

    Heti útravaló, január 9-16.:

    Valamikor Magyarországon történt a következő kedves kis eset. A falu plébánosa karácsony táján bemegy a szépen – az ünnepnek megfelelően feldíszített – templomba és a döbbenettől földbe gyökerezik a lába. A kis Jézuska eltűnt a jászolból!
    Sok mindent átélt idős ember volt már, de ez a felfedezés nagyon lesokkolta! Ebben a faluban rendes, becsületes, nyíltszívű emberek élnek! Vagy már ide is betört ez a vad világ? Nagyon szomorúan csukta be maga mögött a templomajtót, s szinte az utolsó pillanatban vette észre a fényes, új biciklijéről integető nyolc éves Pistit.

    - Plébános úr, plébános úr, tessék engem megvárni! - kiabált az atya után Pisti, és odakerekezett a templom elé. Vadonatúj biciklije csomagtartójában nem feküdt más, mint az elveszett kis Jézus.

    - Tetszik tudni, megígértem a Jézuskának, ha megkapom a biciklit karácsonyra, hálából elviszem egy körre!

    A karácsonyi idő véget ért. Ha megjelent az, AKI BENNÜNK VAN, akkor ne csak egy körre vigyük ki a világba, hanem egész éven át hordozzuk, hogy növekedjék bennünk. Ehhez azonban meg kell nyílnunk Neki, hogy nekünk is megnyíljék az ég.

    A karácsonyi ünnepkörben háromszor nyílik meg az ég. Először, amikor az angyalok láthatóvá válnak azok számára, akik meglátják őket: az egyszerű emberek számára… Másodszor Szent István vértanúságának ünnepén, aki szintén látja a megnyílt eget… És harmadszor, amikor Jézus megkeresztelkedésének ünnepén újra megnyílik az ég és a Lélek, mintegy (hosei) galamb rászáll Jézusra. Az ég megnyílását persze nem mindenki látja. Ahhoz fokozatosan lehet eljutni, de mégis hirtelen ajándék – és mivel ajándék, ezért nem lehet kierőszakolni!

    Vasárnap Jézus megkeresztelkedésére irányult figyelmünk, amikor NEKI is megnyílik az ég! Jézusban ekkor tudatosul EMBERKÉNT, hogy Ő sokkal több, mint egy ember. Biztos, hogy addig is érezte, de MOST MEGGYŐZŐDÉSSÉ VÁLIK, HOGY SOKKAL TÖBB AZ, AKI BENNE VAN, MINT BÁRMI, AMI A VILÁGBAN VAN! Most a benne lévő Isten nyilatkozik meg, mint Atya, hiszen azt mondja: ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.

    És Jézus, mint a kezdeti kis történetben, ettől arrafelé még tudatosabban hordozza az Istent, de nemcsak mint Atyát, hanem a Szentlelket is.

    Szentháromságos megnyilvánulás történik ennél az égi megnyílásnál, hiszen az Atya nyilatkozik, de a Szentlélek is ott van, AKI inkább anyai vonásokat mutat az Írásokban! Jézus úgy mutatja be ezután Istent, mint aki MINDENHATÓ, DE EGYBEN GYÖNGÉD IS. Vagyis, mint aki egyszerre Apa és Anya, és Ő a Fiú. Az egyedüli helyes Szentírás magyarázó Jézus, mert ettől arrafelé megmutatja azt, hogy ki az az Isten, aki Őbenne lakik, s Aki bennünk is lakik, amikor erre megnyílik a szemünk, és meglátjuk Őt, Aki bennünk van – és Aki nagyobb, mint bármi, ami a világban van!

    Adja Isten az Új Évben e tisztánlátás ajándékát! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 22, 2016
    0 hozzászólás

    Heti útravaló december 19-25, Advent negyedik vasárnapja:

    A gyerekek által egyik nagyon kedvelt játék a puzzle. Ez egy amolyan „kirakós” játék, ahol a darabok együtt alkotnak egy egységes képet. E kép megalkotásán azonban fáradozni kell, de a gyerekek ezt meg is teszik, mert hiszik, hogy a végén összeáll a kép azokból a darabokból, amelyeknek önmagukban nincs jelentőségük. Paradox módon mégis jelentős mindegyik, hiszen nélküle nem lesz teljes a kép! smiley

    Az ÉLETNEK NEVEZETT JÁTÉK IS ÍGY NÉZ KI: vannak életünknek egyértelmű darabkái (legalábbis számunkra azok!smiley), és vannak olyanok, amelyeket legszívesebben mellőznénk, mert egyáltalán nem értjük, miért vannak, és hogyan tudunk kijutni belőlük…

    Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma Józsefet helyezi előtérbe. A „háttérember”, akiről hallgat a Szentírás többi helye, előtérbe kerül és kiderül róla, hogy nagy a felelőssége. (Ezek szerint mindenkinek megvan a maga felelőssége, még a „háttérembereknek is… én hiszemsmiley! )

    József nem érti Máriát, amikor szembesül azzal, hogy jegyese áldott állapotban van. Először bizonytalan. Ez teljesen természetes! Nem vak hit vezérli, mert valójában ő sem Máriának hitt, hanem Istennek! Ez a csodálatos! Ez a lenyűgöző!

    József Istennek hitt, és ezért az angyal ugyanazt közli vele, amit korábban Máriával is közölt: ISTEN ŐKET VÁLASZTOTTA KI AZÉRT, HOGY FIÁT ELKÜDLJE KÖZÉNK, hogy velünk legyen a világ végezetéig!

    József ennek az Istennek hisz, AKI MINDIG VELÜNK VAN, még akkor is, amikor MI NEM VAGYUNK VELE…

    AMIKOR ÚGY ÉRZED, HOGY SZÉTESNEK KÖRÜLÖTTED A DOLGOK, VALÓJÁBAN AKKOR ÁLLNAK ÖSSZE!

    Sok olyan dolog ér bennünket az életben, amelyen változtatni nem tudunk. Egy dolgot azonban megtehetünk ebben a – számunkra értelmetlen – helyzetben is: IGENT MONDUNK ISTENNEK, AKI ebben az „érthetetlenségben” is JELEN VAN, ÉS VELÜNK VAN. Sokan elhitték, sokan elhiszik. Nem csalódtak a végén. Próbáljuk meg! smiley

    Kegyelmekben gazdag karácsonyt és Istentől megáldott nagyon boldog új évet! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 12, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat december 12-18., Advent harmadik hete

    A "megfőtt béka" szindróma egy egészen különös biológiai jelenség leírására szolgál: ha egy békát egy tál meleg vízbe helyeznek, azonnal kiugrik abból. Elviselhetetlenül kellemetlennek találja a meleget, és reflexszerűen változtatni akar helyzetén. Ha azonban ugyanazt a békát egy tál hideg vízbe rakják, majd a vizet lassan, fokozatosan melegítik, akkor a béka szinte megfőzhető. Az ok: egyszerűen nem érzékeli a víz hőmérsékletének fokozatos változását. Az eredetileg kellemesen hűvös, majd lassan egyre melegebbé, végül forróvá váló vízben mozdulatlanul heverő béka helyzetét szinte valamennyien - egyének és szervezetek egyaránt - átélhetik.

    Tudatunk átsiklik környezetünk apró és kezdetben alig érzékelhető figyelmeztető jelzései felett. Nem érzékeljük egy barátság meglazulását, egy szerelmi kapcsolat elhidegülését. Elkerüli figyelmünket házasságunk a mindennapok unalmába való beleszürkülése, átsiklunk gyermekeinkkel, vagy szüleinkkel való találkozások ritkulásán, hozzászokunk munkánk növekvő monotonitásához, és nem érezzünk gondnak üzleti partnerünkkel való konfliktusaink növekedését. A vállalatok éppen így nem érzékelik környezetük mind több elemének minőségi változását. Nem fogják fel vészjelként az elpártoló vevőket, a kilépő munkatársakat, a megerősödő versenytársakat, a romló nyereségességet, és sorolhatnánk a példákat!

    Így veszíthetjük el fokozatosan azt a belső örömet is, amely életünk ajándéka, és amelyet az Istennel való kapcsolat képes csak megtartani! Az Istennel való kapcsolatunkról szól az élet: mi Neki adjuk figyelmünket, Ő pedig nekünk adja erejét. Ha ezt elmulasztjuk, mindent elmulasztunk! Az isteni erő bennünk szítja és fenntartja azt az örömöt, amelyet senki el nem vehet tőlünk!

    A mulandó öröm egész más: olyan, mint egy horizont, amely távolodik mindig, amikor mi közeledünk hozzá.

    Talán azért van ez, mert rossz irányban keressük? Minden bizonnyal! Ha teljes lényünkkel mondanánk igent Istennek, akkor MINDEN SZOMORÚSÁG ÉS NEHÉZSÉG ELLENÉRE is tudnánk örülni.  

    Az öröm megtérésünk gyümölcse, és megtérésünk soha nem ér véget! Ez örömvasárnap üzenete! Keressük a Jézussal való találkozást, mert ez az öröm kezdete. De ez még nem elég! Nem elég Jézussal találkozni. Követni is kell. Szavait átültetni a gyakorlatba. Vagyis megtérni, megváltoztatni életünket. A találkozástól magában nem leszünk keresztények. Őt követve, megtérve válunk azzá. S akkor értjük meg, mi az igazi öröm a szenvedések ellenére is!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Dec 05, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat december 4-11.: Advent második hete

    Jézus születése előtt, Izraelben már négy vallási mozgalom létezett. Voltak a farizeusok, akik pontosan és aprólékosan be akarták tartani a Törvényt! A Törvénytől várták a megváltást. Elkülönülteknek hívjuk őket, mert kizárták azokat, akiket ők bűnösnek tartottak! Aztán a szadduceusok, vagyis a zsidó papok, akik „összedolgoztak” a Római Birodalom képviselőivel, és nem hittek a feltámadásban sem. Voltak azután a zelóták, akik fegyverrel akarták megteremteni Isten uralmát. S végül az esszénusok, akik kolostorban éltek, és mindenki mást gyűlöltek, mert meg voltak győződve, hogy önmegtartóztató életüket megjutalmazza a hamarosan érkező Megváltó. Abszolút önbizalommal hitték: rajtuk kívül aztán senki sem üdvözülhet e világon! Csak számukra jön el a Messiás, és senkit sem fog megkímélni, csak őket. Ez tehát a vallási kép. Minél több a vallási mozgalom, annál nagyobb a kiábrándulás! Ma is!

    Keresztelő János hangja egy új hang: légy esszénus, farizeus, főpap, bárki – ha meg nem térsz te magad, el nem fordulsz bűneidtől te magad, új szívvel nem kezded el az életet, akkor a Messiás, aki már közel van, meg fog ítélni téged. És nem aszerint, hogy milyen csoportosuláshoz, klubhoz tartozol, hanem hogy milyen életet élsz. Az egyéni életet hangsúlyozza!

    Akkor mégis miben különbözik Keresztelő János és Jézus tanítása?

    Keresztelő grandiózus hang. Az Ószövetség utolsó, nagy, utat készítő hangja. De életformája életidegen, élettagadó, hangja fenyegető. Ő maga is távol él az emberektől, nem közöttük. Mást eszik, másképp öltözködik, mint a többiek. Minden igehirdetésének lényege még ószövetségi hangvételű. Abban látja a szívek megtisztítását, hogy mi az, amit nem szabad tenni! Ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, stb. Mindenütt a NE. Tehát negatívum!

    Míg ő a nagy NEM hangsúlyozója és életidegen: lépj ki a világból, gyere ki a pusztába, térj meg, ne úgy élj, mint a többi, úgy élj, mint én – addig Jézus életigenlő. Az Emberfia együtt lüktet az emberrel. Közöttük jár, velük eszik és iszik, értük él olyan életet, amely szinte természetfölöttien természetes. Tiszta életet, új életformát. Úgy is mondhatjuk, hogy Jézus eljövetele három fázisban történik: a vallási mozgalmaktól Keresztelő Jánosig. Keresztelő Jánostól Jézusig, és amikor Jézust befogadjuk! Ez van egyéni életünkben is! Mindaddig, amíg kiborulunk, majd aztán leborulunk.

    Az ünnepek ismétlődnek, hogy belénk ivódjék az Igazság: Krisztus már eljött. S a megtérés lényege az, hogy ha szívünkbe feléledt a vágy, akkor szítsuk tovább.  Keresztelő János tehát az utolsó NEM. Jézus pedig Isten első nagy IGENJE a megváltozott, tiszta, új életre.

    János azt mondja: fordíts hátat bűneidnek és a világnak. Jézus azt mondja: maradj a világban, de fordulj Isten felé és akkor bűneid oszlani kezdenek… Keresztelő leszűkíti az életet, Jézus kitágítja. Keresztelő grandiózus utolsó hangja az Ószövetségnek, Jézus pedig az Istentől adott Alaphang. Aki ráhangolódik, Isten szíve lüktetéséhez igazodik. Az Istenre hangolt élet az egyedül élhető, emberhez méltó élet. Erre hív meg bennünket Jézus. És nemcsak Karácsonykor!

    Szép hetet!
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 28, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat november 27 - december 3: Advent első hete

    Ahhoz, hogy értékelni tudd a fényt, el kell töltened egy kis időt a sötétben…

    Egy ember egy magas toronyhoz érkezett. Belépett az ajtón és ott teljes sötétség fogadta. Ahogy körbetapogatózott, belebotlott egy csigalépcsőbe. Kíváncsi volt, vajon hová vezet a lépcső, ezért elkezdett felfelé lépkedni, de közben egyre nagyobb nyugtalanság támadt a szívében. Amikor visszanézett, elrémülve látta, hogy azok a lépcsők, amelyeket már maga mögött hagyott, kihullottak és eltűntek. Előtte a fölfelé kanyarodó csigalépcső, melyről fogalma sem volt, hogy hová vezet; mögötte pedig az ásító óriási fekete üresség.

     Ez az élet útja, ha van bátorságunk élni: felfelé és befelé haladni. Ennek „sűrített időszaka” az adventi szent idő, amely újra kezdetét vette és emlékeztet a lelki előrehaladás fontosságára!

    Isten többször megmutatja azokat a tornyokat, amelyekben lépcső van fölfelé, és Feléje vezetnek! Egy életen át menekülhetünk ELŐLE, és ilyenkor valójában magunktól menekülünk, hiszen BENNE ÉLÜNK, MOZGUNK ÉS VAGYUNK. A tornyok, és a benne levő lépcsők mindig felfelé mutatnak, és felfelé vezetnek. Bármennyire paradox módon hangzik, de ez a felfelé egyben befelé is: utazás lelkünk középpontja felé, ahol Isten van!

    Az idézett történetben az is érdekes, hogy a benne levő lépcsőn csak fölfelé lehet haladni. Nincs visszaút. Félelmek mindannyiunkban vannak, mint abban az emberben is, akinek volt bátorsága elindulni felfelé. Nyugtalanság volt benne, amikor visszatekintett és látta, hogy az addig megtett lépcsőfokok eltűntek.

    Ha Isten felé tudatosan haladunk, akkor eltűnik és elillan, ami mögöttünk van. Eltűnik a félelem, és a múltunk is beépül jelenünkbe. Ne féljünk fölfelé – és egyben befelé – haladni, mert a torony tetején elénk tárul a FÉNY, és mindent megértünk!

    Ez a Fény Isten szeretetének fénye – és ott fogunk rájönni, hogy valójában egész életünkben erre a fényre vártunk – vágytunk!

    Jó utat felfelé – és befelé! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 21, 2016
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 23, 35-43

    Heti gondolat november 20-27.:

    Krisztus keresztjénél négyféle viszonyulást észlelhetünk:

    1. A nép bámészkodott. A nép ezt tudja a legjobban, ha nem érdekli a lelke, csak a teste. Döbbenetes ez a közömbösség, amely sokszor rajtunk is erőt akar venni. A nép közömbös bámészkodása figyelmeztet bennünket: figyeljünk lelkünk állapotára, mert nemcsak kenyérrel él az ember!
    2. A főtanács tagjai gúnyolódtak. Ma is sokan gúnyt űznek belőle, és kiáltják: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” (Lk 23, 27). S ha Jézus az emberek láttára megszabadítaná magát, akkor esetleg azt mondanák: de jót szórakoztunk! S mégsem követnék! Krisztus egyáltalán nem az a király, aki az emberek pillanatnyi tetszését, kívánságát teljesíti. Nála nem a földi jólét megteremtése az elsődleges szempont, hanem a lélek jóléte és üdvössége!
    3. Az egyik gonosztevő káromolta: ha te vagy a Messiás, szabadítsd meg magadat és minket is!” Másképpen fogalmazva: Ha Isten mindenható, miért nem segít rajtunk? Ennél az embernél az Istenhez intézett kérdés a látszólag tehetetlen Istennel szemben kételkedéssé és gúnnyá fajult. Ehhez az emberhez társul mindenki, aki kételkedve és gúnyosan teszi fel a kérdéseket – de a kételkedés és a gúny mögött nem éppen jó szándék húzódik meg. Ezt a kérdést akkor tehetjük fel – sőt fel is kell tennünk, ha a választ is az Istentől várjuk. Mert a rossz szándékú és gúnyolódó ember CSAK kérdéseket tesz fel, de nem hajlandó meghallgatni a válaszokat, nem hajlandó figyelni a válaszokra, mert nem is akar figyelni a válaszokra, amelyeket csak az ima csendjében képes meghallani az ember.
    4. A másik gonosztevő így szólt: „Nem félsz az Istentől? Mi méltán tetteink jogos büntetését vesszük.” Ez az ember nem Istent hibáztatta, hanem szembenézett önmagával és őszintén ismerte el, hogy bizony nagyon sokszor MI MAGUNK VAGYUNK FELELŐSEK TETTEINKÉRT, mert nem adunk helyet életünkben az isteni szónak, amely az ima csendjében lassanként választ ad kérdéseinkre. Ebben a földi életben nem kapunk sok mindenre választ, de EBBEN A FÖLDI ÉLETBEN KELL ELDÖNTENÜNK, HOGY Jézus keresztjének melyik oldalára állunk? Gúnyolódva kérdezünk, vagy őszintén kérdezve keressük a választ!

    Amíg a gonosztevők Jézus két oldalán egymással vitatkoztak, az Úr hallgatott. Hallgatott, amikor az egyik káromolta – és hallgatott akkor is, amikor a másik megpróbált védelmére kelni. Csak amikor egyikük az ima szavaira talált és Jézushoz fordult: „Uram, emlékezzél meg rólam, ha majd országodba érkezel” – csak akkor kapott vigasztaló választ: „Ma velem leszel a mennyben.”

    Mi is sokszor kérdezünk, vitatkozunk és okoskodunk. Talán túl sokat is! S úgy érezzük, ISTEN HALLGAT! Nagy a csend! Talán vívódunk, talán okoskodunk, talán kételkedünk, talán viaskodunk Istennel és feltesszük a sok miértet… És talán jogosan tesszük. DE csak akkor tesszük jogosan, ha VÁRJUK IS A VÁLASZT!

    Mert amikor feltesszük a miérteket, s panaszkodunk a szenvedés miértjéről és érthetetlenségéről, akkor nem vesszük észre, hogy ISTEN velünk szenved. Sőt többet tesz ennél: ÉRTÜNK SZENVED! Ott van a kereszten minden értelmetlenség magyarázata. Ott áll a trón, Krisztus Király trónja! Most már csak nekünk kell eldöntenünk, hogy keressük-e a választ vagy csak gőgösen kérdezősködünk.

    Krisztus királyi mivoltát és a szeretet Országát csak akkor leszünk képesek megközelíteni, ha Isten felé – Jézus keresztje felé fordulunk és mi is kimondjuk: „emlékezzél meg Uram, ha országodba érsz!” Mondjuk ki ezt többször is újra, erősítsük meg Krisztushoz való tartozásunkat abban a reményben, hogy majdan nekünk is kimondja azt a boldogító ígéretet, amelyet a jobb latornak mondott: még ma velem leszel a paradicsomban! A paradicsom pedig Vele való közösség! Szerintem jó társaság! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 14, 2016
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 21, 5-19

    Heti gondolat november 14-20.:

    Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának… Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Földindulások lesznek… olvassuk Lukács evangélistánál.

    Megfélemlítés ez? Aki csak ebben a földi országban él és ebben gondolkodik, annak mindenképp félelmetesen hangzik, amit Jézus valójában egyáltalán nem annak szán. Jézus nem „írja le” a külső fontosságát, csak rá akar ébreszteni a belső fontosságára! A külső és belső együtt mutat rá arra, hogy idő és örökkévalóság átjárják egymást. Az idő egymásutániságában meg-megmutatkozik az Örökkévaló, ha figyelünk rá. Csendes elmélyüléseinkben ráérezhetünk erre. És ha valamit megtapasztalunk, tovább adjuk azoknak, akik még nem részesültek hasonló megtapasztalásban…

    Máskor meg nekünk van szükségünk „erősítésre” másoktól, amikor túlságosan „elhallgat bennünk” az Örökkévaló Szó… Ekkor kell „kimozdulni” és engedni, hogy a közösség hite „hasson ránk”!

    Isten Országa ugyanakkor nem korlátozható csupán templomokra. Sokszor gyönyörködhettünk már templomok szépségein – és ez nagyon jó! Gond akkor van, ha annyira a templomra figyelünk, hogy közben nem nézünk egymásra… Nem szabad elfelednünk, hogy Jézus azoknak beszél a templom pusztulásáról, akik csak az épületet látják, és nem azt, AKI BENNE LAKIK. Ahogy azt sem szabad elfelednünk, hogy az a templom negyvenhat esztendeig épült, mégis Kr. u. 70-ben Titus seregei lerombolták. S akik annyira védték a templomot, annyira támadták az Isten-embert. Őt, aki arra figyelmeztet, hogy minden test templom, a Szentlélek temploma!

    Jézus tehát erre figyelmeztet ma bennünket. Fontos a templom, mert ott lakik az Isten. De nemcsak. Hanem bennünk is lakhat, ha befogadjuk szívünkbe. Ez pedig nem működik közösségi élet nélkül! Nem elég pártba vagy szervezetbe tömörülni, mert az csak emberi érdekek kiszolgálója. Kell lennie olyan helynek is, ahol együtt imádkozunk, együtt figyelünk lelkünkre, hogy ne aludjék ki a hit tüze. Így válunk közösséggé...    

    Üldözések mindig voltak, vannak és lesznek. Háborúk, földrengések, éhínség, katasztrófák mindig voltak és lesznek. De Jézus azt mondja: ez még nem a vég! Ezek csak az előjelek, amelyek óva intenek, hogy a legfontosabb a hit, a közösség, az egy ügyért való égés, a szent együgyűség!

    A világ akkor van veszélyben, ha engedjük, hogy kialudjék belőlünk a hit. Minden más elmúlik, a szeretet örök. Higgyünk benne.

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Nov 07, 2016
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 20, 27. 34-38

    Heti gondolat november 7-14.:

    Henri Boulad SJ írt egy rövid könyvet ezzel a címmel: „Mama, viszontlátjuk egymást!”. Ebben leírja, hogy amikor édesanyja halálhíréről értesült, vonatra szállt és hazament. Édesanyja ott feküdt az ágyon és az őt körülállók ki is mentek a szobából, magukra hagyták őket figyelmességből! Nézte édesanyja kihűlt testét, és beszélgetni kezdett vele: Mama, te hol vagy? Miért nem kérded azt, amit mindig kérdezni szoktál, amikor bárhonnan hazajövök, éhes vagy Henri, mit készítsek neked? Van-e étvágyad? Mama, miért nem nyitod ki a szemedet? Miért nem mosolyogsz? És így folytatta a párbeszédet, miközben folytak a könnyei. Ezek a könnyek azonban – vallja magáról ez a misztikus szerzetes – nem a fájdalom és a kétségbeesés könnyei voltak, hanem a szereteté, mert tudta, hogy édesanyja él, és nem halhat meg, hiszen mindenki magában hordozza magában az Örökkévalóságnak azt a szikráját, ami elpusztíthatatlan! Mindannyiunk szívében ott van a kinyilatkoztatás, amit nem is kell leírni, hanem érezzük: édesanyám, édesapám, testvérem, jó barátom, te nem haltál meg, a halál illúzió. A halál átmenet!

    Amikor a Nap lenyugszik a horizonton, eltűnik. De csak egy időre! Aztán viszontlátjuk! Őseink, az egyiptomi fáraók is tudták már Jézus Krisztus előtt, hogy a halál átmenet, a halál átalakulás és metamorfózis! Átmenet a másik szobába, ahova mindannyian átmegyünk! Élet és halál így ölelik át egymást.

    Élet és halál átölelik egymást! Nincs élet halál nélkül. Ezt csak az érti meg, aki már találkozott a Feltámadottal, és akkor érezni fogja azt is, hogy mit jelent ez az evangéliumi mondat: Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.

    Valaki azt mondta ránk, keresztényekre: „ti nem ünnepelitek a hitet, hanem gyászoljátok” – s sajnos sokszor a valóság ezt igazolja. Kitűzzük a fekete zászlót és szomorúak vagyunk a templomban, szomorúak vagyunk az utcán, szomorúak vagyunk mindenhol – s pedig életünkben nem is történt igazi tragédia. Forgunk önmagunk körül s nem vesszük észre a világban tapasztalható örömöket is. Ez egyértelműen arra utal, hogy a mi Istenünk már régen nem az élő Isten. Nem az, akit Jézus Krisztus hirdetett. Nem véletlenül állapíthatta meg Nietzsche, hogy „Isten halott”. Talán láthatta a körülötte élő szomorú keresztényeket, akik már nem tudnak örülni megváltottságuknak. Egy hölgy mesélte el nekem, hogy amikor Medjugorjéban járt, legnagyobb élménye az volt, hogy az emberek arcán tükröződött az élet, az öröm. Talán találkoztak az élő Istennel. Másképpen nincs értelme örömünknek, hitünknek, igehirdetésünknek! A Jézussal való találkozás, életünk különféle istenélményei megerősítik bennünk a feltámadásban való hitet. Azt a hitet, amely a feltámadás tényét nem tolja a halálon túlra, hanem már itt hirdeti – saját életével, példájával, magatartásával!

    Mindenki meghal, de nem mindenki él” – fogalmazza találóan Ákos, az énekes.

    Rajtad látják, hogy Isten él benned? Elkezdünk élni?

    (Sajgó Balázs)

    Pages