Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Oct 31, 2016
    0 hozzászólás

    Amikor Isten megméri az embert, a mérőszalagot nem a derekához, hanem a szívéhez illeszti.  Ha ez a szív tiszta, akkor Isten felismeri önmagát benne, és teljesen birtokba veszi. Mikor történik ez? Erre a kérdésre legtöbb esetben azt a választ adjuk, hogy ez a megmérettetés halálunk pillanatában következik be. Valójában ez nem így van, mert ez minden egyes napunkra vonatkozik.

    Minden nap megmérettetés történik. Amikor eljön az este, és lelkiismeretvizsgálatot tartunk – ha tartunk -, akkor pontosan e szép gondolat fényében kellene tennünk: Isten a mérőszalagot mindig a szívünkhöz illeszti, szívünk tisztasága a lényeg! Boldogok a tiszta szívűek, ők már látják az Istent!

    Egy gazdag ember egy kosár trágyát ajándékozott a szegénynek, hogy gúnyt űzzön belőle. A szegény ember elmosolyodott és kezében a kosárral hazament. Dolgozni kezdett: elkezdte tisztítani, majd mosogatni, aztán a legszebb virágokat helyezte a kosárba. Ezek után fogta a kosarat a virágokkal és felkereste a gazdag embert, majd neki ajándékozta. A gazdag ember megdöbbenve kérdezte: de hát, én neked trágyát adtam, miért hozol most virágot? A szegény ember mosolyogva, kedvesen válaszolt: mindenki azt adja, ami a szívében van! Mindenki azt tudja adni, ami a szívében van!

    Mindenszentek főünnepén a nyolc boldogság kerül felolvasásra. Boldogok azok, akik lélekben szegények, akik sírnak, akik szelídek és szomorúak, akiket üldöznek stb. Egyáltalán nem kényelmes program, de boldogsággal ajándékoz meg, ha elkezdünk eszerint élni: a lélekben szegény ugyanis az az ember, akinek a lelkét Isten fényének ragyogása tölti be. Nem enged be oda mást, s ha bekerülne is, akkor újra megkéri Istent, hogy Ő töltse be lelkét! Lélekben szegény az, aki a világban tapasztalható nehézségek ellenére is jóságot, melegséget sugároz! Boldog ember az, aki két lábbal a földön él, látja az élet realitását, de szemeit az égre emeli. Tudja, hogy sok mindent meg kell oldania, de ezt Istennel teszi. Isten nélkül nem cselekszik.

    Boldog ember az is, aki megengedi magának az érzéseit, és nem szégyelli azokat. Ha sírnia kell, akkor sír, mert még tud sírni. Egyszerűen azért, mert ember! Tisztában van azzal, hogy élete egy folyamat, hogy minden nap hozzáadhat valamit az előzőhöz, s így készíti útját a végső beteljesedés felé.  Egy ismeretlen szerző szerint: „az egyetlen személy, akinél jobbnak kell lenned az az ember, aki tegnap voltál."

    Boldog ember, aki szelíd, vagyis agresszivitás nélkül is eléri célját. Nem akar mindent megkaparintani, hanem az egyetlen lényegesre, a benne rejlő isteni felhozására összpontosít!

    Boldog ember, aki tud irgalmazni, mert megtapasztalta, hogy irgalom nélkül nem lehet igazságosan élni!

    Boldog, aki még tud vágyakozni, és legfőbb vágya az IGAZSÁG befogadása. Nem az a boldog, akinek minden áron igaza van – ez legtöbbször az uralomra törekvést jelenti – hanem, aki az Igazság szerint él, mert az Igazság benne él!

    A szentek a nyolc boldogság programja szerint élnek, és nem bűntelenül. Ismerünk ilyeneket mindannyian. Olyanokat, akik már elköltöztek, de életpéldájuk él bennünk, akik nincsenek benne a naptárban, mert olyan sokan vannak. A MINDENSZENTEK sokasága az emberi élet szépségére és tarkaságára világít rá. Mindenki hordozza lelkében Istennek a képét, s azt kell felhoznia, ahogy a híres énekes, Zorán is megénekli: „a gyémánt és arany fénye szép, de tiéd ez fény akkor lehet csak, ha érte a mélybe mész, hát indulj és hozd fel onnan”.

    A Mindenszentek azok a boldogok, akiknek élete már beteljesedett. Istennél és Istennel vannak. Előtte is vele voltak, de fokozatosan megtisztította őket a Szentlélek tüze és most már a fényben vannak.

    A szentekért nem kell imádkoznunk, a halottakért annál inkább, mert ők azok, akiknek élete még nem teljesedett be és imáinkra szorulnak. Folyamatosan imádkozzunk értük, különösen ebben a hónapban, de mindennap, mert nem mindenkinek sikerült élete folyamán kihoznia saját értékességét, valami okból kifolyólag Isten nélkül szerették volna megoldani problémáikat, és elakadtak!  Feléje haladnak, temetőinkben porladoz testük, de még nem nyugodtak meg, és segítségünkre szorulnak.

    Azzal a szent elhatározással keressük fel sírjaikat november első hetében, hogy nem felejtünk el értük imádkozni, ha pedig a Mindenszentek tarka társaságát élvezik, akkor ők segítsenek minket. És ne feledjük: az egyetlen személy, akinél jobbnak kell lennünk az az ember, aki tegnap voltunksmiley

    (Sajgó Balázs)

    Bynorvégok
    In
    Oct 24, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat október 24-30.:

    Missziós vasárnap után

    Mit jelent a misszió? Amikor ezt a kérdést feltettem tegnap a gyerekeknek, a következő válaszokat adták: küldetés, feladat. És amikor megkérdeztem, miért énekel a fülemüle, azt válaszolták: mert ez a dolga. ​

    Egyértelmű válaszok, amelyek bennük (és bennünk is!) vannak. Egyébként egy tudós megvizsgálta, miért is énekel a fülemüle. Pontosabban a fülemüle apa, mert a hímek énekelnek. Tett egy próbát: kivett három kicsi fiú fiókát. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Eljött a kirepülés ideje, és ez a három, amelyiknek nem énekelt apukájuk három hétig, olyan rikácsoló hangot adtak ki, hogy a lány fülemülék mind elmenekültek tőlük. A fiú fülemülék ugyanis szép hanggal kedveskednek a lányoknak! Az a kis férfi fülemüle tudta, hogy hat hete van arra, hogy beleénekelje a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsa a jövőt.

    Ez a fülemülék küldetése: továbbadni a dallamot! De hogyan adjuk tovább azt, ami nincs bennünk?!

    Mi a misszió alapja? Mi az, amit el kell először sajátítani, hogy menet közben továbbadhassuk? Az imaélet. Isten dallama bennünk! Jézus arca akkor ragyog, amikor egész éjszakát Isten imádásában tölti. Miért? Mert Atyja közelségében volt, beszívta magába a CSÖNDET és a dallamot. A tanítványoknak kedve lett imádkozni! Az ima ráhangolódás az alapdallamra, és ez meglátszik rajtunk, bárhol is élünk, bárhová is megyünk! Ahol élünk, ott van küldetésünk! Mindenkinek!

    A szülők missziója: énekelje bele a dallamot, Isten kedvességét gyermekei fülébe. Missziós vasárnap volt tegnap, és az eddig elmondottak fényében a főgondolatom az: legyünk hitelesek.

    A hiteles szóban benne van a HIT. Az őszinteség teszi az embert hitelessé! Nem tudunk mindent, nem is tudhatunk. Ennek bevallása tesz minket őszintévé. És hitelessé is. A térítő szerzetesek is attól voltak sikeresek, hogy hitelesek voltak. Nem azért mentek el valahová, hogy ott elmondják a tutit, hanem odamentek, figyeltek az emberekre, megtartották szokásaikat, és kultúrájukat is tiszteletben tartották. Ahol kényszerítve történtek térítések a történelem folyamán, ott nem igazán tartott sokáig a hiteles keresztény élet. Egy uralkodóváltással váltottak vallást is… Először itthon legyünk hitelesek! 

    A misszió alapja a folyamatos önmagunkba tekintés! Ez pedig a közösség felé vezet! 

    Egy hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte: "De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?" Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra: "Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad." Mi együtt alkotjuk Isten házát! Ég a lámpásod ott, ahol vagy? Vagy megelégszel és elvagy a magad világával? Az evangélium szerint veszélyes út ez. Szerintem is… 

    Szép hetet nektek!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 18, 2016
    0 hozzászólás

    Evangélium Lk 18,1-8.

    Heti gondolat október 17-25.:

    A szentírási szövegrész két dologra irányítja figyelmünket:

    Első gondolat: Mit jelent az, hogy szüntelenül imádkozni, és nem belefáradni? Talán azt, hogy valaki non-stop beszél Istennel? Lehetséges ez? Egy pár óráig igen, (ki lehet próbálni! smiley), de nem ez a lényeg. A szüntelen imádság sokkal több annál, hogy mi elmondjuk dolgainkat Istennek. Persze, ez is fontos egy ideig (és ez csak nekünk fontos, Ő már tudja! smiley), de ez csak bevezetés az imádság mélyebb rétegébe, ahol a CSEND VÁR BENNÜNKET. Az állandó imádság részünkről az, hogy mi odatesszük magunkat és Jálics Ferenc atya szavaival „kinyitjuk antennáinkat” és arra figyelünk, ami van! (Vele kapcsolatban érdemes megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=L4pOGzvdlE8 és megjön az étvágyad a meditációra, nem kell akkor semmilyen más praktika! smiley)

    Ha mi odatesszük magunkat, akkor következik az Isten része! A következő történet segít ennek megértésében: Egy hegedűművész hangversenyt adott. A terem zsúfolásig megtelt. A művész felvette hegedűjét és olyan remekül játszott, hogy az egészen elragadta a hallgatóságot. Egyszerre csak mindenki nagy meglepetésére földhöz vágta és darabokra törte a hangszert. Ez egy olcsó értéktelen hangszer volt - mondta a művész. Azt szerettem volna önöknek bemutatni, hogy nem annyira a hangszer a fontos, hanem az, aki a hangszeren játszik. A hegedű csak akkor éri el rendeltetését, ha a Hegedűs játszik rajta! Folyamatosan! 

    Az állhatatos ima lényege az, amikor Isten kezd el beszélni bennünk, nekünk és velünk. Ha nem az Ő hangját hallgatjuk, akkor könnyen megtörténik az, hogy saját hangunkat fogjuk középpontba helyezni és akkor saját magunknak leszünk az istene!  

    Aztán a csendben végzett ima, az Istennel való csendes együttlét szükségszerűen a közösség felé vezet!  A KETTŐ EGYMÁST KIEGÉSZÍTI KÖLCSÖNÖSEN! Ha nem ez történik, akkor könnyen önmagunkba fordulunk!

    Második gondolat: A közösségben másokkal találkozunk, és ezzel érintjük is a szentírási szövegrész második témáját, amikor Istent idő előtt segítségük hívnánk, hogy minket igazoljon és igazságot szolgáltasson! Hányszor van úgy, hogy amit régebb igaznak véltünk, ma már nem tartjuk annak? Hány és hány embert könnyelműen megítéltünk és elítéltünk, mert nem úgy viselkedtek, ahogy mi jónak láttuk, és ma már elfogadjuk őket, mert rádöbbentünk, hogy mi láttuk rosszul őket. ARATNÁNK MÁR TAVASSZAL, de Isten ideje más!

    Állhatatos imára van szükség, hogy megértsük, nem nekünk kell igazságot tenni! Az Ima lélegzet-vétel. Az Isten bennünk „szuszog”, és mi benne élünk, mozgunk és vagyunk! Ha nem Benne vagyunk, nem is élünk igazán!  Ahogy Szent Pál apostol fogalmazza a rómaiakhoz írt levelében, hogy maga a Szentlélek sóhajtozik bennünk, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen  imádkozni! Ezért kell mindig Őrá hangolódni, ebben a lehangolt világban. Ha Őrá, az Alapdallamra hangolódunk, jobb lesz a hangulat, s ez másra is átragad!

    Jó hangolódást! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 10, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. október 10 - 17.:

    Nick Vujicic, a kéz-, és lábnélküli, másokat lelkesítő ember beszámolójából idézek (Forrás): „Néha magamra néztem, és mondtam: ezt sem tudom megcsinálni, azt sem tudom megcsinálni. Sokszor az ember elkezd arra koncentrálni, hogy mi az, amit szeretne, hogy máshogy lenne, és mi az, amit nem szeretne, ha lenne. És szinte elfelejti, hogy mi az, ami tényleg van... Nem kívántam sosem az életben, hogy legyen kezem és lábam, csak azt, hogy hálás legyek. Nehéz volt hálásnak lenni, mikor nyolc évesen megtudtam, hogy nem fogok megházasodni, sosem lesz munkám, sosem lesz célja az életemnek. Most férj vagyok, és a feleségemért vagyok. Hazugság azt gondolni, hogy nem vagy elég jó. Hazugság azt gondolni, hogy nem érsz semmit... Imádom az életet. Sokan kérdezik, miért mosolyogsz annyit? Én meg azt mondom: ez egy hosszú történet. De ugyanakkor nagyon egyszerű is. Tudjátok, sokszor nagyon nehéz mosolyogni, mikor nem tudod, nem látod, hogy hogy fogsz valamin keresztüljutni. Nem tudod, hogyan fogod csinálni, küzdesz az élet viharaiban, de nem tudod, milyen hosszú lesz a vihar... Majd folytatja: a türelem a legszebb dolog, s azt kell mondanom: ez a legnehezebb. Rájövök, hogy nincs kezem, hogy fogjam a feleségem kezét, de ahogy múlik az idő, megtanulom fogni a szívét. Nincs szükségem kézre, hogy megérintsem a szívét. Félelmetes látni, hogy mennyi ember érzi azt, hogy semmit sem ér...”

    Változtatni nem tudott ez az ember a helyzetén, de hozzáállásán igen, mert felfedezte a benne levő erőt. Találkozott Krisztussal!

    A találkozások csodáira aligha figyelünk. Pedig a tíz leprás meggyógyulásáról szóló beszámolóban (Lk 17,11-19) is egy ilyen csoda tárul elénk.

    Tíz ember szenved ugyanabban a szörnyű betegségben, amely miatt a társadalom kirekeszti őket. Meg akarnak szabadulni betegségüktől, és Jézussal való találkozásuk után megszabadulnak! Nem rögtön. Nem egyből. Útközben. Zarándokok ők is! smiley A gyógyulás fokozatosan történik, mert az egy folyamat! Együtt mennek tovább az úton.

    Mi is úton vagyunk. Egyedül nem lehet az úton járni. Illetve lehet, de nem szabad! Közösségben kell maradnunk, hogy megmaradjunk. Olyan közösségben, amely segít minket abban, hogy kigyógyuljunk „lepráinkból” – lelki értelemben.

    A tíz leprásból egy ment vissza köszönetet mondani! Az idegen. Aki hitét addig nem gyakorolta!  De ekkor közel ment Jézushoz és leborult előtte. Végérvényesen!

    Miért?

    Mert nemcsak a gyógyulás ajándéka hatotta meg, hanem ANNAK AZ EMBERNEK A TEKINTETE, AKIVEL SZEMBENÉZETT AZ ÚTON. Az az ember, akiben benne volt teljesen az ISTEN, Ő VÁLT FONTOSSÁ számára. Már nem az ajándékai érdekelték többé, hanem az Ő közelsége, a VELE VALÓ KAPCSOLAT. Menjünk közel mindennap és maradjunk Nála – és akkor mindig lesz, mit megköszönni! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Oct 03, 2016
    0 hozzászólás

    Egy idős házaspár Finnország egyik falujában többször beszélt Jézus szeretetéről. Ez egyeseket bosszantott is olyannyira, hogy páran a fiatalabb legények közül kitervelték azt, hogy majd ők megpróbálják ennek az idős házaspárnak a hitét!

    Eltervezték, hogy egyik éjjel leszedik a házukról az összes cserepet. Aztán, ha beázik a házuk, akkor majd kiderül, hogy milyen hívők is ők. Neki is láttak a munkának, szorgalmasan szedegették a cserepeket, és az öreg bácsi ezt hajnalban észrevette. Beszólt a feleségének, hogy hozd ki a kolbászt, a sonkát, a kenyeret meg az uborkát, mert nagy munkában vannak ezek a fiúk. Biztos megéheznek reggelre. És megterítettek ott nekik, aztán kiszólt, hogy gyertek be, mert látom, hogy sokat dolgoztatok eddig is, egyetek egy kicsit, akkor jobban bírjátok a munkát.

    Azok ott összekacsintottak, hogy nahát, ezek az öregek milyen aranyosak, még enni is lehet, menjünk csak be. Leültek az asztalhoz, és akkor a bácsi elkezdett imádkozni. Szokásos asztali áldást, és elkezdett imádkozni külön-külön minden fiúért, hogy ismerjék meg Jézus Krisztust, mert nagy szükségük van rá. Nehezen ment le nekik a kolbász meg a sonka. Aztán szépen csöndben fölálltak, és visszarakták a cserepeket.

    Én tudom, hogy nem kell olyan naivnak lennünk, hogy ez mindig így megy. Van, amikor leszedik, és nem rakják vissza, sőt el is viszik a cserepet. És hiába a sonka és kolbász, az sem hat, mert a világ farkastörvények mentén rendezkedik be. Időnként azért olyan is van, hogy megbánják, hogy megértik, hogy visszarakják, hogy elszégyellik magukat, és esetleg rá is kérdeznek, hogy honnan az erő és a józanság?

    Ez a két idős ember tudott bárány lenni egy farkastörvényű világban. Egyszerűen azért, mert valamikor találkoztak az Isten Bárányával, s NEKI ELHITTÉK, hogy bármi is történjék, akkor sem hagyja magukra. Ez nem egy naiv hit, mert benne volt a pakliban az is, hogy tényleg leszedik a cserepeket, s ott maradnak egy beázó házzal! Ez nem naiv hit, hanem gyermeki hit, amely törékeny, és gyenge ugyan - de van, és elég ahhoz, hogy hegyeket mozgasson.

    A felnőtt hit azt mondja: hiszek Istenben én a MAGAM MÓDJÁN, de azért én rendezem be az életemet. „Önálló hit” ez, amelyik hisz önmagában, de érdekes módon az első igazán nagy krízist már nem állja ki! Miért? Azért, mert a hitet nem mi produkáljuk, nem mi termeljük, hanem Isten növeli bennünk. Együttműködéssel történik! Ezért elég a gyermek hite, aki nem tudja ugyan bizonyítani Isten létét, nem is okoskodik sokat róla, csak egyszerűen tudja, hogy van! Ez a fajta „felnőtt hit” csak összetákolt hit!

    Bizonyított tény, hogy az első hét évben nemcsak nagy képességünk van rengeteg nyelvet megtanulni könnyedén, hanem „automatikusan” hiszünk.  A hit „képessége” is bennünk van! A tudat, hogy többek vagyunk magunknál – és nem érezzük magunkat egyedül annyira, mint oly sokszor felnőtt korban, amikor elhitetjük magunkkal, hogy hiszünk!

    A hit bennünk van. Bennünk van a szunnyadó erő. Amikor Jézus csodát tesz, ezt a szunnyadó erőt ébreszti fel. Igaz az, hogy minden a fejben dől el, de ez csak részigazság, ugyanis eljön életünkben az a pillanat, amikor nem vagyunk képesek fölkelni a magunk erejéből,  átvészelni a bajt egyedül,  szükségünk van az isteni hatalomra!  Ekkor kell kérnünk: uram, növeld bennünk a hitet, mert egyedül nem megy. Amikor beismerjük gyengeségeinket, akkor kezdünk hinni végre!

    Növeld bennünk a hitet, Uram – a jövő héten is! smiley Szép hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 26, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. szeptember 26. - október 3.:

    Isten minden embert életszentségre hív, vagyis arra, hogy Hozzá hasonuljon! Az ember pedig választ ad erre valamilyen formában: pozitívan, negatívan vagy közömbösen. Minden magatartásforma egy válasz! Akkor is kommunikálunk, amikor nem kommunikálunk! smiley

    Mi az életszentség? Az Ószövetség nagy példái állnak előttünkÁbrahám hazudott, mert amikor Egyiptomba mentek feleségével, megtagadta őt. Jákob csalt, csalással szerezte meg az elsőszülöttségi jogot! Mózes ölt és hitetlenkedett, Dávid házasságot tört és halálba küldte szeretője férjét, Illés pedig önfejű volt és beképzelt. Ez lenne a példa? Hol itt az életszentség? – kérdezhetjük. A folytatásban. Mert fokozatosan ráébredtek arra, hogy nem válhatnak önmagukká a saját erejükből, nem tudnak Istenhez hasonlóvá válni egyéni erőfeszítéssel! Az életszentség ugyanis nem a morális értelemben vett bűntelenség, hiszen ezt senki emberfia el nem képes érni, főleg a saját erejéből nem! Az életszentség azt jelenti, hogy azzá válok, akinek Isten elképzelt: önmagammá! Ez pedig bűnök és bűnhődések sorozata! Isten mindkettőt megengedi: a bűnt is és a bűnhődést is! Valaki olyan szépen fogalmazta meg: tapasztaltam, hogy Isten még a bűnben is velem van, hogy nagy bajom ne legyen belőle. Igaz, bűnhődnöm is kellett, de abban is velem volt! Bárhogy is legyen, ez a legszebb dolog, amiről a Szent Könyvek tudósítanak: bárhogy is legyen, Ő velünk van! Mi nem vagyunk mindig vele, de Ő mindig velünk van!

    Ezért fér meg a Szentírásban – sőt ettől szép és reális, ettől remekmű ez a könyv – annak a sok bűnnek a leírása, amelyeket a legnagyobbak is elkövetnek! Ha valaki elcsodálkozik tehát – márpedig mindenki elcsodálkozik a sok gonosztett leírásán – akkor így érthető.

    Ki az közülünk, aki – bár soha nem követett el hasonló gyalázatos bűnöket – mégis úgy ragaszkodik Istenhez, mint Ábrahám, aki úgy vágyakozik Istenre és küzd vele az áldásért, mint Jákob, aki úgy képviseli a rábízottakat Isten előtt, mint Mózes, aki úgy megsiratta bűnét, mint Dávid? Az Istenhez fűződő kapcsolatuk, Istenhez tartozásuk lett életük eleme. Ezért szentek ők és ezért példaértékűek számunkra! Önmagukká váltak folyamatosan! Az életszentség tehát nem csupán egy morális, erkölcsi dolog, hanem sokkal több annál… hamis énünk visszaalakítása saját igazi énünké, s ez nem megy, csak akkor, ha a bennünk lévő Istennel dolgozzuk ki ezt a projektet! smiley

    Ezért fontos, hogy elérjünk az Újszövetség szintjére. Isten minket oda akar elvezetni, ahol Őt tisztábban látjuk. Amíg elítéljük az Ószövetség bűnös embereit, addig mi is csak „ószövetségiek” vagyunk az Újszövetség köntösében! Amikor elítéljük azokat a gonosztetteket, amelyek oda leírva vannak, akkor még nem vagyunk készek a megbocsátásra, sőt: eléggé messze állunk önmagunktól, vagyis az életszentségtől!

    Gondoljunk csak Pál apostol példájára: ő is egyszer Saul volt, aki nemcsak üldözte, hanem öldökölte is Jézus követőit! S Jézus Krisztus mégis őt hívja el apostolának a damaszkuszi úton. Mégis őt szereti, őt választja. Maga Saul sem érti, Pálként sem érti, hogyan lehetséges ez. Ha valaki nem érdemes erre, Pál úgy érzi, ő aztán valóban nem. És ez a ki nem érdemelt lépés Jézus részéről, ez a kegyelem! Istennél nem az érdem a lényeg! S ez sokkal több, mint megkegyelmezés csupán (ez csupán jogi aktus lenne!) – ez ISTENNEK INGYENES KEDVESSÉGE!

    Igazán lenni azt jelenti: kapcsolatban élni. Méghozzá jó kapcsolatban Istennel, embertársaimmal, önmagammal. Ez hosszú folyamat, erről ecsetel szépen a Szentírás. Olvassunk bele – rendszeresen, türelemmel! smiley

    Szép hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 19, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. szeptember 19-26.:

    Írok nektek egy történetet az ikrekről. Sokatoknak ismerős lesz, remélem! smiley Sok minden ismerős nekünk: elmondjuk, hogy hallottuk, de nem változott semmi. Akkor tényleg hallottuk? Nyitva tartottuk szívünket, vagy csak a fülünket?

    Történet: Az ikrek közül az egyik tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habos torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki mindenben a rosszat látja. Szülei mindkettőt pszichológushoz vitték, és a szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét. A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát. A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt. Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, halhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik: De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videójáték mindjárt összetörik... Ezeket utálom... Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is... Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal. Úgy sem csapnak be - kuncogott.  Ahol ennyi trágya van, ott egy póni lovacskának is kell lennie! smiley

    Bizonyára ismerünk olyan embereket, akik derűt sugároznak, pedig az élet nekik sem könnyebb, mint azoknak, akik szüntelenül panaszkodnak. Egyedül, magukban azok az emberek is szenvednek, akik arcán az öröm sugárzik. Szenvednek, de szenvedésük nem értelmetlen, mert kapcsolatban vannak a Forrással, saját mélységükkel, ahol Isten lakik! Nem mindegy, hogyan állunk hozzá életünk formálásához…

    Furcsa, hogy Jézus korának egyik ravasz agronómusát állítja példaként (Lk 16,1-13). Fontos azonban tisztázni, hogy Ő nem a hűtlen intéző ravaszságát, csalását dicséri, hanem azt az élni és túlélni akarást, ami elengedhetetlen része kell legyen keresztény életünknek is.

    Keressük meg azt, hogy a legkisebből is mit tudunk kihozni, hiszen – ahogy az evangéliumi rész zárul – aki a kicsiben hű, az lesz a nagyban is hű. Ez nem azonos a „merjünk kicsik lenni” politikai szlogennel, hanem pontosan az ellenkezője: aki a kis dolgokban hűséges, aki teljesen figyel a részletekre, az növekedni fog és naggyá válik, a nagy dolgokban is hűséges lesz.

    A második gondolat az elsőt erősíti meg azáltal, hogy Jézus fordítva is megfogalmazza: aki a kicsiben hűtlen, a nagyban is az lesz.

    Nincs kisebb bűn, vagy kisebb hazugság, csak a mi értelmezéseinkben! A kicsiből lesz a nagy, illetve könnyen lehet nagy. Ebben pedig az a jó hír, hogy ha időben észrevesszük kisebb bűneinket, félrelépéseinket, akkor szintén nem az elkeseredés a megoldás. Amikor mindig visszatérő hibáinkat látjuk, az az érzésünk, hogy azoktól soha sem fogunk megszabadulni… De nem feladni kell, hanem először szembenézni, aztán újrakezdeni mindennap, és egyszer csak észlelni fogjuk, hogy ha mindennap hűségesek voltunk a kicsihez, meghozza gyümölcsét. Ha kézbe vesszük, sikerül, ha nem, nem! smiley Ilyen egyszerű! smileyMinden utazás az első lépéssel kezdődiksmiley Jó utat! smiley

    Szép hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Sep 13, 2016
    0 hozzászólás

    Heti gondolat 2016. szeptember 12-18.

    Egyszer egy kispap megkérdezte lelkivezetőjét: mondja, hogyan tud ilyen nagyvonalúan élni, ilyen úri módon? Annyira fel tudok nézni Önre, mert nem úrként, úrhatnámként, hanem a szó nagyvonalú értelmében Úriember Ön! Ekkor a lelkivezetője elmosolyodott, és ezt a választ adta: tudod, erre születni kell

    Mi mire születtünk?

    Mi embernek születtünk, ezért elsődleges feladatunk, hogy emberséges emberré váljunk és természetesen éljünk, ne fennhéjázva, öntetszelegve, beképzelten… Nagyon meg van a kísértés, hogy mű-emberekké váljunk, ezt sugallják mindenfelől… Elsődleges feladatunkhoz aztán az is hozzátartozik, hogy beteljesítsük nevünket. Egyre inkább úgy érzem, hogy ha engem Isten Sajgó Balázsnak teremtett, akkor én ezt a Nevet kell beteljesítenem, s az már másodlagos, hogy ezt papként teszem-e, vagy bármilyen más hivatásban. Az identitásom az elsődleges, nem a szerepem. Nem az a fontos, hogy pap vagyok vagy orvos, vagy tanár, vagy bármi más, hanem hogy önmagam legyek, önmagammá váljak! És Isten ezt kéri tőlem számon! Az vagy, akinek akartalak, elképzeltelek?

    Ha ezt a fonalat elveszítem, akkor bolyongani fogok az élet rengetegében és a következő helyzetek valamelyikét fogom érezni:

    Fáradtság: amikor elfáradunk és érezzük, hogy aztán most nagyon kezd minden monotonná válni…, nincs semmi energiánk, és még reggel felkelni is nagyon nehéz. Érezted vagy érzed ezt?

    Tisztánlátás hiánya: amikor minden homályos és ködös, és egyszerűen nem tudjuk, mit is tehetnénk magunkért…. Másokért aztán pláne semmit, hiszen magunkat sem látjuk! Ismerős érzés?

    Tehetetlenség: amikor úgy érezzük, nem tudunk eljutni egytől kettőig… amikor úgy érezzük, egy helyben topogunk és már az ima sem megy…

    Értelmetlenség-érzés: amikor célt-tévesztettnek érezzük magunkat, amikor napról napra idegesebbé válunk, és már meg sem tudjuk magyarázni miért…

    Mit lehet ezekben a helyzetekben tenni? Semmit. De ezt nagyon jól kell. Vagyis megállni és hagyni, hogy Isten megtaláljon minket! Ez az a pillanat, amikor már annyira nem tudjuk, hol vagyunk, hogy csak a jó Isten tudja, hol vagyunk, mert mi már nem! De ezt a semmit úgy, hogy leállunk, megállunk, hogy Isten megtaláljon minket. Úgy sem tudjuk, hol vagyunk, akkor nem lenne jobb, ha Neki engednénk, hogy megtaláljon? smiley

    Ha Isten megtalál, akkor nemcsak Ő örül, hogy visszaadtuk önmagunkat neki,  - hiszen Ő ennek örül! - hanem akkor mi is meg fogjuk találni magunkat és ismét abba az irányba fogunk haladni, amelyen elindultunk… így fogjuk beteljesíteni nevünk lényegét…!

    Ha tehát nem mi magunk akarunk a magunk urai lenni, hanem engedjük, hogy Isten uralkodjék gondolatainkon, érzéseinken, vagyis ha Őt kezdjük szolgálni, akkor leszünk úriemberek, a szó legszebb értelmében. Akkor leszünk emberséges emberek…

    Ezt kívánom mindannyiunknak! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymolnarj
    In
    Sep 05, 2016
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 14,25-33

    Heti gondolat 2016. szeptember 5-11.

    Az evangéliumi rész a tanítványság három egymásra épülő elemére világít rá: Jézus három, negatív formájú kijelentést tesz. Az első így hangzik: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,26). A második a következő: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,27). A harmadik pedig így szól: „Aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,33).

    A három tagadó formájú mondatot fogalmazzuk meg most pozitív állításként, és így hasznos tanácsokat kapunk a tanítványság lényegéről.

    Első mondatunk tehát így hangzik: Aki apjánál, anyjánál, feleségénél, gyermekeinél és testvéreinél is jobban szereti Jézust, az lehet az ő tanítványa. A Jézus iránti szeretetünknek felül kell múlnia azt a szeretetet, amely szüleinkhez, barátainkhoz és általában az emberekhez köt minket. Mit jelent ez?

    Egy fatimai zarándokútról hazatért pap mondta a következőket: „Nem azért mentem el Fatimába, mert beteg voltam és gyógyulásra lett volna szükségem. Nem is azért, mert válságba került papi hivatásom és megerősítésre lett volna szükségem. Nem azért indultam el az útra, mert számtalan nehézség és baj ért az életben, s emiatt vigasztalást kerestem volna fájdalmaimra. Nem mentem különleges kérésekkel, mert boldog volt az életem és sok ember szeretetétől körülvéve éltem. E búcsújáróhely mégis megajándékozott azzal az élménnyel, hogy Isten mindenkinél jobban szeret engem. Sok ember szeret, és tisztel azért mert pap vagyok, és sokan értékelik, becsülik papi szolgálatomat, de Jézus mindenkinél jobban szeret. S ezért a legnagyobb szeretetért csak úgy tudom kifejezni hálámat, hogy őt szeretem a legjobban”.

    Őt szeretni a legjobban! Ez mindenre a megoldás. És mi pontosan ezt kerüljük meg! Ez nem csupán a papokra vagy a zarándokokra vonatkozik, hanem mindenkire. Isten szeretete irántunk nagyobb bármely emberi szeretetnél. Szeressük a szüleinket, házastársunkat, a gyerekeinket és az unokáinkat, de mindenkinél jobban szeressük Istent! HA Istent szeretjük, akkor helyesen fogjuk szeretni – és kellőképpen is mindazokat, akiket szeretni tartozunk! 

    Második kijelentésünk pedig a következő: Aki keresztjét felvéve követi Jézust, az lehet az ő tanítványa. Egyikünk sem kerülheti ki az élet nehézségeit, mindazt a betegséget és szenvedést, amely az évek során egyre nehezebb keresztként nehezedik vállunkra. Akkor miért ne egyesítsük mindezt Jézus szenvedésével? Kövessük Urunkat a kereszthordozásban! Felvenni keresztjeinket egybekapcsolódik a lemondással, a harmadik állítással, amely így szól:

    Aki lemond mindenről, amije van, az lehet Jézus tanítványa. Igen, mindenről lemondani, talán ez a legnehezebb számunkra. Ne csak a nagy vagyonra és a földi kincsekre gondoljunk, amelyek ehhez a világhoz kötöznek minket! Sokszor le kell mondanunk az emberi elképzeléseinkről, terveinkről és vágyainkról is, hogy szabadon Isten rendelkezésére állhassunk. Nem arról van szó, hogy mindent eladunk. Egyáltalán nem. Arról sem, hogy feladjuk álmainkat és terveinket. Nem. Hanem arról, hogy nem tesszük magunkat tőlük függővé és – ha kell – tudunk nélkülük is élni. Hangsúlyozom: HA KELL!

    Egy fiatalasszonyra gondolok például, akinek szerető férje és két gyönyörű gyermeke volt. Jól fizető állása volt és bizonyára fényes karrier előtt állt. Amikor megszületett harmadik gyermeke, kiderült, hogy nagyon súlyos testi fogyatékos. Kezdetektől fogva állandó felügyeletet kíván. Az év minden napján, reggeltől estig a gyermek mellett kell lennie valakinek. A fiatalasszony lassan feladta minden elképzelését és szép vágyait. Nem járt már a régi baráti körbe és soha nem mehetett gyermeke mellől szabadságra. Lassan lemondott mindenről, hogy gyermekében a szenvedő Jézust szolgálhassa. Így vált Jézus igazi tanítványává.

    Az értékesebb, fontosabb dolgok megnevezéséhez tehát bölcsességre van szükség, amely nem azonos a szerzett tudással, hanem Isten Szentlelkének ajándéka, amelyért imádkoznunk kell. Nagyon sok az okos ember, de kevés a bölcs. A tudás önmagában érték, de csak akkor válik igazi értékké, ha bölcsességgel párosul. A bölcsességben benne van a megfontoltság is valamiképpen: vajon elég lesz az anyag a toronyépítéshez? Vajon elég az én 10000 katonám az ellenség 20000-vel szemben? Megfontoltság – lemondások: sokat kell gyakorolni, mert ez a kereszthordozásunk lényege – így lesz életünk igazán krisztusi!

    Mi emberek időnként megpróbáljuk utánozni Krisztust, de attól, hogy egy majom beléfúj egy szaxofonba, még nem válik muzsikussá! Senki sem tudja Krisztust imitálni az ő viselkedésének külsőségeit utánozva. Ehhez Krisztusnak kell lennie! Próbáljuk ezt a krisztusi életet egyre jobban megismerni és gyakoroljunk sokat. Senki sem lesz világbajnok megfontoltság, összeszedettség és lemondások nélkül! A tanítványnak ugyanaz a sorsa és dicsősége, mint Mesterének. Ha Jézus tanítványaként a kereszthordozásban vállaljuk az ő sorsát, részesedhetünk a feltámadás dicsőségében is!

    (Sajgó Balázs)

    Bymolnarj
    In
    Aug 29, 2016
    0 hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 14,1. 7-14

    Heti gondolat 2016. augusztus 29. – szeptember 4.: 

    Szent II. János Pál pápasága idején történt. Elterjedt a hír, hogy Teréz anya érkezik a pápai szentmisére. Az emberek – érthető módon – kíváncsiak voltak rá, személyesen is szerették volna látni ezt az egyszerű és csodálatos asszonyt, aki életét teljesen a szegények, a nyomorultak, az elhagyatottak szolgálatára szentelte. Mindenki figyelte, mikor érkezik be a szent Péter bazilikába. Csak éppen azt nem vették észre, hogy ő már régen ott állt a templom bejáratánál és imádkozott. Nem elől, a főhelyen, hanem szépen beállt a sorba – a helyére állt. A helyén volt, mert tudta azt, hogy a templomban nincsenek privilegizált, kisajátított helyek. Tudta azt, hogy azon a szentmisén – s mindenhol máshol is – mindenkinek helye van, mert mindannyian testvérek vagyunk az Úrban, s a Mennyei Atyának gyermekei.

    Ez a példa ugyanakkor egyáltalán nem azt sugallja, hogy akkor mindig hátul kell ülni a templomban! Ez csak Teréz anya alázatát emeli ki, hiszen az emberek többsége automatikusan azt várta volna, hogy ha már eljött Rómába, és a pápa is tud róla, akkor egész biztosan elől ültetik.

    Az alázat nem azt jelenti, hogy hol ülünk, vagy hol állunk, hanem egészen mást: tudjuk, hol a helyünk ebben az életben. Nem értékeljük se túl-, se le önmagunkat.

    Mit jelent a túlértékelés? Néhány példa: aki nem tud idegen nyelvet, de beáll tolmácsnak, mert úgy érzi, menni fog a fordítás. Aki nem ért az autószereléshez, de mégis magyarázza az autószerelőnek, hogy melyik alkatrészt hová kell tennie. Aki beteg, és kioktatja az orvost betegségéről. Lehetne sorolni a példákat – de ez elég, hogy belássuk, milyen veszélyeket rejt magában a túlértékelés.

    A másik veszély az, amikor lebecsüljük magunkat. Annyira alázatosakká válunk, hogy az már fájdalmas. Amikor még azért is bocsánatot kérünk, hogy élünk! Lehajtjuk fejünket, és még az életre is méltatlannak érezzük magunkat. Na, ez baj! HA ISTEN NEKÜNK ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT, AKKOR MÉLTÓAK VAGYUNK AZ ÉLETRE. S aki erre az életre született, fejlődésre van ítélve, de a fokozatosság törvényét nem kerülheti ki: először a betűket kell megtanulnunk, hogy olvasni tudjunk. Először a számokat kell megismernünk, hogy számolni tudjunk. Az első osztály után nem következhet a tízedik. Ezért mondja Jézus, hogy ha vendégségbe hívnak, ülj először az utolsó helyre.

    Az első ember is itt tévedett. Nem tartotta be a fejlődés fokait. Egyből olyan akart lenni, mint az Isten. S Isten megbosszulta volna?  Féltékeny lett? Nem ez az Isten. Isten az, aki fokozatosan akar elvezetni minket az Ő életére. Ő pontosan azt akarja, hogy igenis fejlődjünk. Nincs a tudomány ellen. Csak be kell tartani a fokozatosságot. A baj, hogy az első ember is, és mi is a magunk erejéből, egyből akarunk olyanokká válni, mint az Isten. Nem az a baj, hogy olyanná akarunk válni, hanem az, hogy egyből: „adjad Uram, de most!”

    Az első ember után jön a második ember, Jézus, aki „betartja” a lépéseket: kisdedként születik, felnő, mindent vállal, egészen a halálig. Ezután jön csak a feltámadás. Ez az út.

    Megalázni önmagunkat azt jelenti: végigjárni lépésről lépésre az életutat. Sem túlértékelve sem alulértékelve magunkat. A kettő közötti feszültség nagy, de van Mesterünk, aki vezet. Ha ránézünk, haladunk. Ha nem, elbukunk! S ha el is bukunk időnként, csak RÁ kell nézni. A Második Emberre, aki Istenhez vezet.

    Jó figyelést! És nemcsak a jövő héten! :)

    (Sajgó Balázs)

    Pages