Languages

Search form

    Nyári óvoda Marosszentgyörgyön

  • 2017. Augusztus 24.
    0 hozzászólás

    A Hand in Hand – Nappali foglalkoztató központ hátrányos helyzetű gyerekek és családok számára július 3-án megkezdte a Samu nyári óvodája felkészít az iskolára programját, amelyen összesen 47 gyerek vesz részt a csejdi és marosszentgyörgyi közösségből.

    A két hónapos program célja, mint a beszélő névből is kiderül, az 5-6 éves gyerekek felkészítése az óvodai nagycsoportra, valamint az iskolára. A napi négy órás program lehetőséget ad az egymással való barátságkötésekre, közös csoportban való munka élményére és készségeik fejlesztésére.

    A nyári forróságban a gyerekek vidámsága frissíti az utánuk érkező szüleik arcát. A lelkesedésüket és motivációjukat a hőség sem tompítja. Míg júliusban a magyar ajkú gyerekkel foglalkoztunk, augusztusban már programunkat a román nyelven beszélő gyerekeknek tartjuk.

    (Tilinger Mónika)

    Galéria

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás