Nyílt napok a korai nevelő- és fejlesztőközpontokban - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Nyílt napok a korai nevelő- és fejlesztőközpontokban

  • 2010. Június 30.
    Címkék: 
    hozzászólás

    A Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi, szászrégeni székelyudvarhelyi korai nevelő- és fejlesztőközpontjaiban nyílt napokat szerveznek, amelyre szeretettel várják az érdeklődő szülőket és gyerekeiket 3 éves korig

    Lesz akadálypálya, babamasszázs, labdafürdő, zenehallgatás és más játékok. Ez alkalommal várják azon családok jelentkezését is, akik be szeretnének kapcsolódni a szeptembertől induló csoportos foglalkozásokba.
     
     
     
    Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban hétfőn, július 5-én délután 5 órától indul a program, keddtől péntekig pedig de. 9.30 – 12.00 között zajlanak a foglalkozások (információk a 0753-056928-as telefonszámon, hajnal.palotas@caritas-ab.ro e-mail címen). Részletes program:
     
    Július 5., hétfő
    17.00 - 19.00 óra között: akadálypálya, kúszás, mászás, bukfenc, ugrálás (nagy teremben); szabad játék, rajzolás, gyurma (kis teremben).
     
    Július 6., kedd
    9.30 - 12.00 óra között: játék különböző felületű tárgyakkal (kavics, forgács és egyéb természetes anyagok), labdás medence, játék hangszerekkel, élő zene (nagy teremben); masszázs körök 6 hónap alatti babáknak 9.30, 10.15, 11.00 órai kezdéssel, amelyre szükséges babaolaj és terítő (kis teremben).
     
    Július 7., szerda:
    9.30 - 12.00 óra között: akadálypálya, kúszás, mászás, bukfenc, ugrálás (nagy teremben); szabad játék, rajzolás, gyurmázás (kis teremben).
     
    Július 8., csütörtök:
    9.30 - 12.00 óra között: gyurma, rajz, gyöngyfűzés, pecsételés, papírtépés (nagy teremben); habozás, buborékfújás, festékes kéz- és lábnyomatok készítése, amelyre a kezdési időpontok: 9.30, 10.15, 11.00 óra (kis teremben).
     
    Július 9., péntek
    9.30 - 12.00 óra között: bábozás, akadálypályán kúszás, mászás, bukfenc és ugrálás (nagy teremben); játék a hangszerekkel, élő zene (kis teremben).
     
     
    Szászrégenben a Mihai Viteazul utca 63. szám alatt július 5, 6-án és 13, 14-én lesznek a tevékenységek, délelőtt 10-12 óra között babamasszázs, délután pedig 17-19 óra között játék, akadálypálya, mondókázás, éneklés (információk a 0735-735152 telefonszámon, eniko.kovacs@caritas-ab.ro e-mail címen). Részletes program:
     
    Július 5., hétfő:
    10.00-12.00 óra között (román nyelven): masszázs körök – szükséges babaolaj és babapléd, 6 hónap alatti babákat várjuk, bármelyik kezdésre be lehet kapcsolódni 10.00 illetve 11.00 órától.
    17.00-19.00 óra között (magyar nyelven): 17.00-17.30 mondókázás, éneklés, 17.30-18.30 akadálypálya – kúszás, mászás, bukfenc, ugrálás, 18.30-19.00 szabad játékok.
     
    Július 6., kedd:
    10.00-12.00 óra között (magyar nyelven): masszázs körök – szükséges babaolaj és babapléd, 6 hónap alatti babákat várjuk, bármelyik kezdésre be lehet kapcsolódni 10.00 illetve 11.00 órától.
    17.00-19.00 óra között (román nyelven): 17.00-17.30 mondókázás, éneklés, 17.30-18.30 akadálypálya – kúszás, mászás, bukfenc, ugrálás, 18.30-19.00 szabad játékok.
     
    Július 13., kedd:
    10.00-12.00 óra között (magyar nyelven): masszázs körök – szükséges babaolaj és babapléd, 6 hónap alatti babákat várjuk, bármelyik kezdésre be lehet kapcsolódni 10.00 illetve 11.00 órától.
    17.00-19.00 óra között (magyar nyelven): éneklés hangszerekkel, szabad játék különböző felületű tárgyakkal, játékokkal, rajzolás, pecsételés, gyurmázás, fűzögetős játékok.
     
    Július 14., szerda:
    10.00-12.00 óra között (román nyelven): masszázs körök – szükséges babaolaj és babapléd, 6 hónap alatti babákat várjuk, bármelyik kezdésre be lehet kapcsolódni 10.00 illetve 11.00 órától.
    17.00-19.00 óra között (magyar és román nyelven): kéz és lábnyomatok készítése nagy felületű lapra (figyelem: festékesek lesznek a gyerekek), buborékfújás.
     
     
    Székelyudvarhelyen a Kossuth Lajos utca 18. szám alatt július 7, 8-án és 14, 15-én lesznek a tevékenységek, délelőtt 10-12 óra, illetve délután 13-15 óra között (információk a 0735-735151 telefonszámon, lujza.gaspar@caritas-ab.ro e-mail címen). Részletes program:
     
    Július 7 és 14-én, szerdánként:
    10.00-12.00 óra között: akadálypálya – kúszás, mászás, bukfenc, ugrálás, játék labdákkal.
    13.00-15.00 óra között: szabad játék játékokkal, rajzolás, pecsételés, gyurmázás, kéz- és arcfestés, fűzögetős játékok.
     
    Július 8 és 15-én, csütörtökönként:
    10.00-12.00 óra között: masszázs körök – szükséges babaolaj és babapléd, 6 hónap alatti babákat várjuk, bármelyik kezdésre be lehet kapcsolódni 10.00 illetve 11.00 órától.
    13.00-15.00 óra között: kéz és lábnyomatok készítése nagy felületű lapra (figyelem: festékesek lesznek a gyerekek).
     
     
    Kezedben van kisgyermeked egészséges felnőtté válásának útja!

    SZÓLJON HOZZÁ

    Hozzászólás