Languages

Search form

    Rólunk írták

  • Transindex,
    2017. Április 24.
    Címkék:
    Ötszáz otthoni gondozásban lévő vidéki személy ellátásáról kénytelen lemondani a Gyulafehérvári Caritas Maros megyében a finanszírozások késése miatt. A szociális szolgáltatásokat nyújtó magánszervezetek a csőd szélén állnak Maros megyében - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, Márton András.
    Székelyhon, Csíki hírlap,
    2017. Március 5.
    Címkék:

    Újra támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásainak finanszírozását: az új szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozó program esetében a tavaly decemberben kért összeg mindössze 75 százalékát biztosítják.

    Romkat,
    2017. Március 1.
    Címkék:

    A Gyulafehérvári Caritas március 1-jén, délután kapott értesítést arról, hogy minisztériumi rendelet alapján kapnak támogatást otthoni beteggondozásra a március–december közötti időszakra – tudtuk meg  Péter Györgytől, a Caritas szociomedikális ágazatának igazgatójától. Az összeg ugyan csak havonta a háromnegyedét teszi ki a januári támogatásnak, de ennek is örülnek, tette hozzá az igazgató.

    SzékelyTV,
    2017. Február 21.
    Címkék:

    Felfüggesztették az állami támogatást (Videó)

    3szék,
    2017. Február 21.
    Címkék:

    A kormány által megvont támogatás hiányában veszélybe került a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Caritas által biztosított házi beteggondozás Háromszéken, emiatt a két civil szervezet alternatív megoldásokat keres a helyzet orvoslására. A megyei önkormányzat segítséget ígért, megduplázza az idei szociális pályázati alapot, de a kiírásra még várni kell, az érintettek május előtt nem számíthatnak a támogatásra.

    3szék,
    2017. Február 21.
    Címkék:

    Egyik kezével osztogat, másikkal pedig elvesz a jólétet és virágzást ígérő kormány. Sejthető volt, hogy meglesz a böjtje nagyvonalúságuknak, ám senki nem gondolta, hogy éppen a szociáldemokraták által oly pártfogolt szociális ágazatnak juttatott pénzt nyesik vissza. Pedig ez történt: a munkaügyi minisztérium majdnem felét elvette a szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek, alapítványoknak tavaly odaítélt összegnek, az új tárcavezető felülírta elődje december végén rendeletben is megjelent döntését. Lia Olguţa Vasilescu miniszter úgy döntött: az idős betegek gondozására szánt pénzt megtakarítja, ez az a szolgáltatás, amely neki köszönhetően idén országos szinten alig kapott támogatást.

    Székelyhon,
    2017. Február 17.
    Címkék:

    Maros megyében több mint egy tucatnyi állami és magán öregotthon van, mégsem elég, mindenütt várólisták alakultak ki. Ez részben azért van így, mert elöregedő társadalomban élünk, de azért is, mert a külföldön élő, vagy itthon a munkával, vállalkozással elfoglalt, sokszor helyhiánnyal küszködő gyermekek nem tudnak megfelelő életteret biztosítani szüleiknek.

    Erdély Tv,
    2017. Február 15.
    Címkék:

    Az idősek otthoni gondozása forog kockán...

    Transindex,
    2017. Február 15.
    Címkék:
    A civilek programjainak állami támogatását drasztikusan csökkentette vagy teljesen megszüntette a minisztérium. Precedens nélküli, hogy az év végén elfogadott finanszírozási keretet január végén megváltoztassák.
    Transindex,
    2017. Február 14.
    Címkék:
    „Megduplázzuk a Kovászna Megye Tanácsa által létrehozott szociális pályázati alapot azért, hogy a Diakónia és Caritas létfontosságú munkáját megmentsük, hiszen a munkaügyi minisztérium egyik napról a másikra megvonta a támogatást a szociális szolgáltatást végző civil szervezetektől” - jelentette be Tamás Sándor, megyei tanácselnök azt követően, hogy egyeztetett a szervezetek képviselőivel.

    Pages

  • Aktuális

    Péntek, 2018. Május 18.

    Az Erasmus+ pályázat hat ország roma integrációjával foglalkozó szakemberének nyújtott lehetőséget, hogy együtt egy olyan könyvet/tanári segédanyagot hozzanak létre, amely egyedülállóan fog