Szent Erzsébet ajándéka - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Szent Erzsébet ajándéka

  • 2019. November 28.
    Címkék: 
    0 hozzászólás

    Az elmúlt hét fáradtságával, de gyermeki izgalommal és kalandvággyal érkeztem a vasárnap reggeli indulásra. Tudtam, hogy a Caritas engem jelölt a Szent Erzsébet Rózsája Díjra, ami megtisztelő, ugyanakkor zavarba ejtő is volt számomra. Még mindig nehezen viselem a dícséretet (de haladok!). Nem tudtam, hogy mi dolgunk lehet a Magyar Püspöki Konferencián, de bíztam abban, hogy a Jóisten majd megmutatja, ha már idevezérelt.

    Jó hangulatú csapat fogadott és nemsokára útra is keltünk. Az ismerkedések az autóban és a megállóknál újabb kihívások elé állítottak: kilépni a zárkózottságból és befogadni az új embereket, megláttatni valamit magamból. Így érkeztünk Budapestre, ahol az első nap közös szálláson voltunk önkéntesek és Caritas munkatársak. Zsibongó, vidám kollégiumi hangulatban zártuk a napot.

    A másnap délelőtti közös reggeli, majd vásárlás segített megérezni egymást és Budapest hétköznapi lüktetését. Azután négyen – az önkéntesek – átköltöztünk az új szállásra, ahová a Magyar Püspöki Konferencia szállásolt el bennünket. A Kálvin téri négy csillagos szálloda  pompájára újra gyermekként tudtam rácsodálkozni, az jutott eszembe, hogy ilyen érzés lehet egy kisgyereknek, amikor egy játékboltba beszabadítják, és azt választ és annyit, amennyit akar.

    Hétfő délután és kedden már nagyon kellett figyelni az időre, hogy pontosan tudjunk megjelenni a programokon. Érdekes volt részt venni ezeken a tanácskozásokon, ahol a diaszpóra gondjairól, a nyugati paphiányról is hallhattunk. Több dolog is eszembe jutott közben: az egyik az, hogy valóban, nyugaton sem fonják kolbászból a kerítést, a másik, hogy amíg mi itthon a vasárnapi három szentmise közül válogatunk és fintorgunk, ha nem volt kedvünkre való a prédikáció, addig például a finnországi magyarok arról álmodnak, hogy havonta tudjanak részt venni magyar nyelvű misén. Jelenleg évente két-három alkalommal van részük benne. Irországban egyáltalán nincsen magyar nyelvű papjuk, nagy leleményességre van szükség, amikor valaki végakaratában magyar temetést kér. A párizsi érsekség fizetné a papot, de a 180 négyzetméteres lakás üresen várja a jelentkezőt. Ez csak két példa, de tekintve azt, hogy 20 országból voltak résztvevők, hallottunk bőven eredményeket és kihívásokat.

    A kívülállósságunkon, idegenségünkön segített Cserháti Ferenc püspök úr humora, egy-egy nekünk szánt mosolya. Kedden délután a konferencia résztvevőit autóbusszal vittek el a Nemzeti Színházhoz a Szent Erzsébet Rózsája díjátadóra. Kérésünkre kaptunk még két meghívót, így önkéntes koordinátoraink is velünk tudtak tartani. Az ünnepség és a helyszín is csodálatos volt: Herczegh Anita nyitotta meg a rendezvényt, amely egyben jótékonysági est is volt, a Nemzeti Színház művészei verseket, novellákat, mesét olvastak fel, és mindennek a középpontjában Árpádházi Szent Erzsébet állt. Ezt húzták alá a háttérben kivetített képek róla.

    Mögöttünk a páholyban Mádl Dalma asszony ült. A díjak átadása után állófogadáson vettünk részt a színház körfolyósóján, ahol azt sem tudtuk merre csodálkozzunk. Hét püspök urat számoltam meg titokban. Nekünk, egyszerű székely lányoknak, asszonyoknak nem mindennapi élmény! A szállodába visszavezető úton még egy kis kört tettünk, megcsodálva a kivilágított várost gyönyörű épületeivel, hídjaival.

    Szerda reggel kijelentkeztünk a hotelből és újra egyesülve a nagy csapattal hajókáztunk egyet a Dunán, körbesétáltuk a Parlamentet és hazaindultunk. A hangulat nagyon oldott volt. A szakadó eső sem tudta kedvünket szegni: végig énekeltük, mókáztuk az utat.

    Csodálatos élménnyel a hátam mögött azt érzem, hogy újra jó itthon lenni. Feltöltődve, megújulva lehet hozzálátni az új feladatokhoz, meglátva az otthon csodáit, lehetőségeit és kihívásait.

    András Anna-Mária, önkéntes Székelyudvarhelyen

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás