Egy idős ember egyszer így panaszkodott: „Négy gyermekem van, mind a négynek jó a fizetése, mindeniket taníttattam, mind voltak elsőáldozók és bérmálkozók, ismerik hitünk igazságait, tudják kívülről a parancsokat – én pedig itt vagyok egy szeretetotthonban, és ezzel nincs semmi baj, mert jól is érezném magam. Csak az a fájdalmam, hogy gyermekeim nagyon ritkán nyitják rám az ajtót.”
Egy zenetanárnőtől megkérdezték, hogyan halad egyik tanítványa a zene világában. Ő így értékelt: a leány igen szorgalmas, jó technikája van, csak éppen nem „érzi” a zenét!
Két vallomást idéztem, amelyből érezhetem: Istenről beszélni hitelesen csak akkor tudok, ha Vele is sokat beszélgetek. Beszélni Róla és beszélni Vele – ez együtt jár. Nem szabad szétválasztani! Istenről tanulni a Vele való kapcsolat nélkül tudathasadást szül.
Ahogy Richard Rohr, ferences teológus fogalmaz: „az információ még nem szül transzformációt”. A Róla szóló információk lehetnek Hozzá vezető utak, de egyben akadályok is abban, hogy élő és személyes kapcsolatom legyen életem Urával.
„...Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt” (Mk 7,34-35).
Amikor Jézus feloldja a süketnéma nyelvét és helyreállítja hallását, eszembe jutnak a fogyatékkal élő emberek, akikkel munkám során találkozom.
Az ő világuk a mi világunkkal nehezen találkozik. Mégis, magunkat többször sajnálom, hiszen ők – szemmel láthatóan – többször élik meg a jelen pillanat örömében hétköznapjaikat, mint mi – magunkat normálisnak tartó emberek, akik sokszor nehezebben éljük át vagy éljük meg (éljük túl?) mindennapjainkat.
Amikor beszélünk, többször is megtapasztaljuk, hogy nem úgy értenek minket, ahogyan szeretnénk; vagy pedig meghallgatunk másokat, mégsem értjük jól őket.
Jó lenne meghívni beszélgetéseinkbe a Mestert is, hogy segítsen gondolataink megfogalmazásában és a másokra való figyelésünk során. Megkérni Őt, hogy megnyíljon nyelvünk, és egyértelműbben fogalmazzunk. Megnyíljon fülünk, és jól halljunk...
