Amikor a búza és a konkolyról szóló példázatot hallom vagy olvasom, hajlamos vagyok arra gondolni, hogy én a búza vagyok, a másik ember meg a konkoly, így a másikat, még akkor is, ha igazam van! – rossznak ítélem meg, elítélem. Ez az a pillanat, amikor lelepleződik „álszentségem”: ha magamat egyértelműen a jók közé sorolom, mert gyakorlom vallásomat, mert jókat teszek stb., máris kimondtam magam fölött az ítéletet: a búza nem én vagyok…
A példabeszédben a konkoly parazita, kártékony és ártalmas növény. Megnehezíti a búza fejlődését. Amikor ítélkezem a másik fölött, rossznak ítélem meg őt, sőt: azt akarom, hogy a Gazda „idő előtt” kiszedje a rosszat, akkor bennem milyen lelkület van?
Lehet, hogy megtértem, és jobb emberré váltam. Elfelednem azonban sohasem szabad, hogy volt idő az én életemben is, sőt most is vannak időszakok, amikor nem vagyok ártatlan, amikor Isten engem is kigyomlálhatna mezőjéből „idő előtt”!
