Amikor Munkácsy Mihály már híres festő lett Párizsban, világhíréből valami hazaszivárgott a falujába is. Egyszer hazalátogatott, felkereste a keresztanyját, aki nagy szeretettel fogadta, majd ezt mondta neki: – Hallom, Mihály, híres festő lettél. Igazán kipingálhatnád a tornácunkat! Lehet, kicsit elmosolyodom ezen és elcsodálkozom magamban, hogy milyen érdekszeretet van e kijelentés mögött: nem annyira Munkácsy személye…
Isten pedig szeret. Nála a „bér” nem valamiféle fizetség, hanem Ő maga, az Ő közelsége. Az Ő országa a szívemben. Egy plébános mesélte egyszer, hogy hívei panaszkodtak rá. Azt mondták neki: – Atya, maga nem „normális” pap! A „normális” papok költőket idéznek, szép történeteket mondanak, ön pedig állandóan az evangéliumról prédikál. Hagyjon már nekünk békét…
