10 éve Kéz a Kézben

Fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepli a Gyulafehérvári Caritas Hand in Hand nappali foglalkoztatóközpontja. A nyitott, ünnepi rendezvényt július 5-én, szerdán, 12 órától tartják a marosszentgyörgyi Máriaffy-kastély udvarán. A szeretetszolgálat munkatársai és a gondozásukban lévő gyerekek színes programmal várják az érdeklődőket.

Program
Nyitóbeszédek: Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármesterének és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatójának köszöntője
12:30 Rövid visszatekintő
12:40 A Caritas Superar Kórus fellépése
12:55 A nyírkátai görögkatolikus roma fiatalok zenés dicsőítése
13:40 Babgulyás, Instax fotozás, hála- és jókívánságfal, kiállítás megtekintése
14:30 Hazautazás

Egy teát egy fagyiért
A rendezvény során illatos teákat is vásárolhatnak, amelyek attól igazán különlegesek, hogy a gyerekek saját kezűleg ültették és gyűjtötték a hozzájuk való gyógynövényeket. A begyűlt összegből a résztvevő gyerekek fagyiban részesülnek.

Visszapillantás számokban
A Hand in Hand nappali foglalkoztatóközpont egy szociális munkással és négy önkéntessel kezdte meg tevékenységeit Marosszentgyörgyön, 2013 októberében. Ma a Közösségi Szociális Központban, vagy amint a helybéliek nevezik: a Konténerben működik. Egy éven át a helyi önkormányzat finanszírozta, a következő két évben norvég pályázatokból nyert támogatást, aztán egy évig önfenntartó módon, majd Európai Uniós alapokból fedezték a működési költségeket. 2020 októberétől ötven százalékban a helyi önkormányzat, ötven százalékban pedig a Gyulafehérvári Caritas tartotta fenn a központot. Az évek során a források nagylelkű támogatók adományaival is kiegészültek.

Tevékenységi szemle
Kezdetben a Caritas munkatársainak fókuszában az előkészítő, első és második osztályokba járó gyerekek voltak, de később bevonták a harmadik és negyedik osztályosokat is. Foglalkoztak az óvodás korosztállyal, sőt az egészen kicsikkel is, akiket rendszeresen látogattak otthonaikban, családjuk körében. A tizenéveseket, mint a gyerekek családtagjait, úgynevezett life skill aktivitásokba vonták be, vagyis olyan tevékenységekbe, amelyek megkönnyítik a hétköznapi életet, mint amilyen például a sütés vagy a főzés. Ezeket a foglalkozásokat a gyerekek idősebb és egészen fiatal családtagjaival együtt végezték, hogy a tanulás és a közös élmények által szorosabbra fonják a családi kötelékeket.

A központ munkatársai többek között abban látják tíz éves munkájuk gyümölcsét, hogy a gondozásukban lévő gyerekek kijárják a 0-4 osztályt, többségük az 5-8 osztályt is, és körülbelül ötven százalékuk középiskolába is bejut. Változást észlelnek magatartásukban is: nem csupán a szociális központ falain belül tisztelik és fogadják el egymást, hanem tágabb környezetükben is, és tartanak egymáshoz abban a kis csoportban, amelyben közösen nevelkedtek. Azt is eredményként könyvelik el, hogy fiatal családok hozzájuk fordulnak tanácsért, segítségért, legyen szó babagondozásról vagy étkezési kérdésekről. Sok ellátott munkát is vállal, ami dicséretre méltó, de sajnos gyakori jelenség, hogy egy ötödikes gyerek már dolgozik, nyári idénymunkát végez, hogy kiegészítse családja keresetét. Jellemző, hogy hetedik, nyolcadik osztályos gyerekek elhagyják az iskola padjait, és külföldre mennek dolgozni. Bár az utazás és az idegen országbeli élet megváltoztatja látásmódjukat, viselkedésüket, és arra készteti őket, hogy tapasztalataikat itthon ültessék életbe, a Caritas pedagógusai sajnálják, hogy a munkavállalás ilyen korán, és a továbbtanulás rovására történik.

A központban különböző készségfejlesztő tevékenységek zajlanak, amelyek közül a szabadjáték, házépítés, bújócska a bunkerben, anyás-apás szerepjáték, kézműves foglalkozások, kvízjátékok, foci és az éneklés a Caritas Superar Kórusában a legnépszerűbbek a gyerekek körében.

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
Szépen fejlődnek >>>
Minden nap gyereknap >>>
Egyszerkert >>>
Húsvétra készültek kicsik és nagyok >>>
És a roma nőkkel mi lesz? >>>
Karácsonyi koncert Csíkszeredában >>>
Caritas gyerekprogramok a marosszentgyörgyi Magyar Napokon >>>
Nyári tábor a Superar csapatával >>>
Superar: a zene, ami összeköt >>>
Egy szendvics, meg egy ölelés >>>
Partnerség a biztonságért – Továbbképzés a Caritas Házban >>>
Egy hálás szív >>>
Vidám vakáció >>>