20 éves együttműködés a Gyulafehérvári Caritas és Hargita Megye Tanácsa között

A Hargita Megye Tanácsa és a Gyulafehérvári Caritas együttműködése az idén is folytatódott. A már 20 éve tartó együttműködés eredményeként 2021-ben Hargita Megye Tanácsa 931 064 lejjel egészíti ki a Hargita megyében működő programok költségvetését. Ebben benne van több nyertes pályázat is, melynek jelentős részét Hargita Megye Tanácsának alintézménye, a Hargitai Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság finanszírozza.

A legnagyobb összeget, összesen 540 000 lejt, Hargita Megye Tanácsa idén is a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozói Szolgálatának ítélte oda, mely a megye 66 településén, megközelítőleg 2000 személynek biztosít egyészségügyi alap- és szakápolást, valamint háztartási segítséget az arra igényt tartóknak.

A második legnagyobb összegű támogatást a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthona kapta, 273 600 lejt. Ez az összeg hat személy teljes ellátásának éves költségeit fedezi, amely magába foglalja a következőket: lakhatás, napi háromszori étkezés, egészségügyi ellátás, ápolási, gondozási feladatok ellátása, a lakók ruházatának, textíliájának mosása, vasalása, javítása, mentális gondozás, az ellátottak intézményen belüli foglalkoztatása, a hivatalos ügyekben való segítségnyújtás.

Hargita megye hat településén működik Falugondnoki Szolgálat (Güdüc, Székelypálfalva, Pálpataka, Recefalva, Péntekpataka, Hágótő). A falugondnoki szolgálat egy komplex segítségnyújtás, amelynek célja hozzájárulni az elszigetelt településeken, a központtól távol eső településrészeken élő közösségek életének elfogadhatóbbá tételéhez, az életminőség javításához. Hargita Megye Tanácsa idén 30 800 lejjel támogatta a falugondnoki program működését. Ez az összeg hozzávetőlegesen 15 százalékát teszi ki a program teljes költségvetésének. A támogatásból a Híd az elszigeteltség és a közösség között elnevezésű pályázat valósult meg.

A Gyulafehérvári Caritas négy településen (Székelyudvarhely, Etéd, Korond és Zetelaka) működtet nappali foglalkoztató központot hátrányos helyzetű gyerek számára. A nappali foglalkoztató központok működtetését Hargita Megye Tanácsa 2021-ben összesen 22 144 lejjel támogatja. A szolgáltatás legfőbb célja az iskolaelhagyás arányainak csökkentése, tanulási képességek fejlesztése, valamint a társadalomba való beilleszkedés segítése.

A közösségi szociális szolgáltatás időseknek elnevezésű program keretében csoportos és egyéni foglalkozások mellett mozgásfejlesztés és közösségi tevékenységek valósulnak meg. A program az idősek világnapja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségek megszervezéséhez kapott támogatást 5 000 lej értékben.

A Korai nevelő és fogyatékkal élőket támogató program keretében egészséges és sérült kisgyermektől a fogyatékkal élő felnőttekig minden korcsoport megtalálható. Az idén ezt a tevékenységet Hargita Megye Tanácsa 54 020 lejjel támogatja.

A Gyulafehérvári Caritas Hargita megyében működő támogatott programjainak teljes éves költségvetésében 4,10 százalék a Hargita Megye Tanácsától érkező, vissza nem térítendő támogatás.

Ssz. A Gyulafehérvári Caritas Hargita megyei programjai A program teljes költségvetése a 2021-es évre vonatkozóan (RON) Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatásának értéke A támogatás mértéke a program éves megyei költségvetéséhez viszonyítva
1. Otthoni beteggondozás 7 916 559 540 000 6,82%
2. Szent Erzsébet Idősek Otthona 6 838 000 273 600 4,00%
3. Korai nevelő és fogyatékkal élőket támogató program 1 005 610 54 020 5,37%
4. Komplex gyerek és ifjúsági programok 712 508 22 144 3,11%
5. Közösségi szociális szolgáltatások időseknek 335 000 5 000 1,49%
6. Falugondnoki szolgálat 199 477 30 800 15,44%
7. Önkéntes program 187 000 5 500 2,94%
8. Székelyudvarhelyi Szt. Lukács Központ 1 652 874
9. Csíksomlyói Védett Lakóotthon 825 246
10. Mindenki mindenkiért projekt 800 000
11. Iránytű a munka világába projekt 679 980
12. Vidékfejlesztés 636 973
13. Caritas Felnőttképzési Központ 317 409
14. Nappali foglakoztató központok (POCU) 290 488
15. United Network program 194 000
16. Superar program 95 477
  Összesen 22 686 601 931 064 4,10%