3,5% örömre váltva! Július 31-ig Ön is felajánlhatja

Ne felejtsen el dönteni adója 3,5%-áról! A 3,5% felajánlásával a Gyulafehérvári Caritas-szal együtt segíthet:

  • az elfeledett, házhoz vagy ágyhoz kötött időseken és a betegeken,
  • a hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeken, a fogyatékkal élőkön, közösségeinken.

Bonus habitus – nem több és nem kevesebb ez, mint a jóra való készség – Aquinói Szent Tamás így határozta meg a minden emberben meglévő istenit, azt a jót, amely az erények forrása, amely azt erősíti, hogy jó érzés jót tenni.

A Gyulafehérvári Caritas nagylelkűeket megcélzó, 3,5%-os adománygyűjtő kampánya ebben segít: hogy mindannyian tehessünk jót. Ezért nem kell lemondani semmiről, csak élni a lehetőséggel, azzal, hogy az államkasszában vándorló jövedelmi adó három és fél százaléka felajánlható. Érdemes felajánlani, és tudni: valahol valaki parányi öröméhez én járultam hozzá. Ilyenkor felmerül: egyszer majd, valaki jóvoltából nekem is lesz okom örvendeni.

A 2019-es év új kihívásokkal indul a civil szervezetek számára. Megtudtuk, hogy a változások eredményeként az előző évekhez képest 40%-kal fog csökkenni az e módon felajánlott adományok összege. Olyan civil szervezetek támogatásának közvetett megvonásáról beszélünk, amelyek évek, évtizedek óta az állam feladatát látják el és elengedhetetlen szolgáltatásokat nyújtanak az egészségügy és az oktatás területén (otthoni gondozás, palliatív ápolás, felzárkóztatás, programok fogyatékossággal élők, daganatos betegek részére stb.)

A megvonásokat részben enyhíti, hogy az eredetileg kitűzött március 15-i leadási határidőt a kormány egy sürgősségi rendelettel egészen július 31-ig tolta ki. A korábbi évek gyakorlatához képest ez az intézkedés mintegy 2 hónappal egészíti ki a felajánlási időszakot, növelve az esélyünket, hogy – Önöknek köszönhetően – továbbra is minél több jót tudjunk tenni. 

Ezért kérünk minden nagylelkű embert, töltse ki személyes adataival az alább letölthető űrlapok valamelyikét és legkésőbb július 31-ig adja le a lakhelye adóhivatalánál vagy juttassa el a legközelebbi Caritas-irodához! 
– ezt a 230-as űrlapot, ha az időseken és a betegeken,
– 
ezt a 230-as űrlapot, ha a hátrányos helyzetű gyerekeken segítene.

A tavalyi 2%-os felajánlásoknak köszönhetően 129.723,14 lej gyűlt össze a szükségben élő emberek javára. Köszönjük!

További információk az alábbi telefonszámok egyikén érhetők el: Fehér megye: 0258-811.499, Hargita megye: 0266-315.763, Hunyad megye: 0254-549.843, Kovászna megye: 0267-315.457, Maros megye: 0265-250.191.