512 kg adomány gyerekektől gyerekeknek
Sikerrel zárult a Zöld Székelyföld Egyesület és a Gyulafehérvári Caritas közös gyűjtése a csíkszeredai Nagy Imre és a Petőfi Sándor Általános Iskolákban
218 gyerek hozott játékokat, könyveket, gyerekruhát, tanszereket az iskolákban elhelyezett gyűjtőkonténerekbe. A szervezőknek két alkalommal is ki kellett üríteniük a konténereket, olyan iramban gyűltek a szépen becsomagolt adományok a lelkes gyerekektől. Az adományokat 25 nélkülöző, sokgyerekes család kapja a hét folyamán. A Gyulafehérvári Caritas önkéntesei családi csomagokat állítanak össze a gyerekek kora, neme és számát figyelembe véve, így több mint 100 gyerek örülhet ezeknek az adományoknak. A Zöld Székely Alapból támogatott akció része egy jutalomkirándulás 23 adományozó gyereknek, akik a parajdi természetvédelmi Sóhátat, valamint a Lepke Házat keresi majd fel június 9-én. A szerencsés nyerteseket már ki is sorsolták az iskolákban.
Az akció folytatódik: Az adománygyűjtő konténerek az iskolákban maradnak, tehát az akció folytatódik. Továbbra is célunk, hogy a fölöslegek ne váljanak szemétté, inkább jussanak célba, örömet okozván nélkülöző gyerekeknek. Köszönjük mindkét iskolának, gyerekeknek és szülőknek, hogy felkarolták kezdeményezésünket és lelkesen részt vettek benne.