A 2T jegyében
Tartalmas és tanulságos Tinitanoda Erdőszentgyörgyön
Tartalmas, szórakoztató, tanulságos, bár kissé álmosan induló napot töltött együtt több mint 60 Maros megyei hetedikes és nyolcadikos június 4-én az erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpont tornatermében és osztályaiban. A serdülők a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által a Communitas Alapítvány támogatásával megszervezett Tinitanodára 10 Maros megyei településről érkeztek (Nyárádremetéről, Vármezőből, Marosszentgyörgyről, Maroskeresztúrról, Búzásbesenyőből, Szentpálról, Marosugráról, Dózsa Györgyből, Újfaluból és Ilencfalváról).
A Tinitanodában a fiataloknak felvilágosítást és eligazítást, a szemléletmód-váltásának elősegítését, interaktív programokat és szórakozási lehetőségeket biztosítottunk.
A tematikus nap a fiatalok bemutatkozásával indult – a pirossal, kékkel, zölddel vagy feketével megírt csipesz-névjegyeiket valószínűleg sokan megőrzik a hangulatos nap emlékére- majd ismertettük a program felépítését. Az egymásra hangolódást elősegítő tipikus serdülőkori életképek, mozzanatok ezután kerültek bemutatásra, a szintén jégtörő jellegű, az ismerkedést megkönnyítő, nagy csoportban megvalósított játékok pedig a műhelymunkákat vezették fel.
A párhuzamosan és egymást követően zajló workshopokban szakemberek szolgáltak eligazítással négy, a serdülőket intenzíven foglalkoztató témakörben. Az ötven perces workshopok válaszokat és új megközelítésmódokat adhattak a fiataloknak az egészséges életmóddal (műhelyvezetők Bartis Kinga és Györfi Andrea szociálpedagógusok) és az önismerettel kapcsolatban (Dombay Imola pszichológus és Nagy Henriette szociálpedagógus irányításával).
Közös gondolkodásra serkentette a diákokat Botos Noémi gyógypedagógus és Cosma István pszichológus – szociális munkás a közösségfejlesztésben, Gergely Orsolya önkéntes pszichológus – szociális munkás és Szabó Attila szociális munkás pedig a pályaválasztási döntésben nyújtottak kapaszkodókat az érdeklődőknek.
A műhelymunkák közti rövid szüneteket sokan kihasználták arra is, hogy új barátokat szerezzenek, elérhetőségeket cseréljenek, amellett, hogy osztálytársaiktól érdeklődtek, mi is történt velük, amióta nem találkoztak. Mindannyian összegyűltek viszont a liciudvar egyik árnyékos sarkába hotdog- és csokiosztáskor az ebédidő közeledtével, de akadtak az otthonról hozott szendvicset már korábban elmajszolgatók is. Újabb workshop után pedig immár a közös játék örömeit ízlelgették, szurkoltak egymásnak és olykor egymás ellen is a pattogatott kukorica szivattyúzása és hordása során szívószállal, a búzamező labirintusában zajló macska-egér fogócska, de főleg a vizes lufis vetélkedő közben.
A szervezők – további önkénteseikkel, Dombay Dániellel és Laczkó Attilával együtt – a Tinitanoda dalául választott Magna cum Laude-slágerhez igazodva – kiszínezték a tinik szombatját, miközben új perspektívákat is bontogattak számukra. Nem is akaródzott igazán hazatérni a program zárásakor, lesz viszont folytatás többek között a tinifórumokon, a szeptemberi tinitáborban, és a Tinitanoda sem áll meg ennél az egy alkalomnál.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas Szolgálata mellett számos település önkormányzata és oktatási intézménye támogatta: Erdőszentgyörgy Önkormányzata és a helyi iskolaközpont, a Nyárádremetei Polgármesteri Hivatal és a Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola, Búzásbesenyő, Maroskeresztúr, Marosszentgyörgy és Dózsa György önkormányzatai és általános iskolái, iskolaigazgatói, tanárai, az érintett diákok osztályfőnökei. (Szabó Attila)