A betegek világnapja, február 11.

„Nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért” (1 Jn 3,16) idézettel buzdít Ferenc pápa mindenkit arra, hogy ismerje fel a szenvedő emberben Krisztust, és ahogy ő életét adta értünk, mi is szeressük testvéreinket, akár életünk áldozása árán is.

A pápa öt pontban foglalja össze a Betegek 22. világnapja alkalmából írt üzenetét, amelynek idei témája a hit és a szeretet. Szól a betegekhez és az őket ápoló személyekhez is, így a betegekben az egyház a szenvedő Krisztust látja, aki velünk együtt hordozza fájdalmaink súlyát és feltárja előttünk a szenvedés értelmét. Isten szeretetterve reményt ad, hiszen a fájdalom éjszakáján is felragyog a húsvéti fény. Bátorságot kapunk Tőle, hogy Vele együtt megbirkózzunk minden ellenségeskedéssel.

A világnapot 22 éve II. János Pál pápa alapította, azzal a szándékkal, hogy a betegek, az egészségügyben dolgozók és minden jóakaratú ember számára jó alkalom legyen az imára és arra, hogy felajánlják szenvedésüket.

A Gyulafehérvári Caritas, a római katolikus egyház szeretetszolgálata minden évben megünnepeli betegeit, hiszen elkötelezte magát az irgalmas szeretet gyakorlásában, a betegek és szenvedők szolgálatában.

Hargita megye

• Székelyudvarhelyen a papkerti Mozgáskompetencia Fejlesztő Központban szerveznek ünnepséget a központban járó időseknek és az udvarhelyi otthoni beteggondozás ellátásában lévő betegeknek.

• Székelykeresztúron az otthongondozó munkatársak általunk készített képeslapokkal köszöntik gondozásban lévő betegeiket, majd a helyi kórházba is ellátogatnak, a gyermekeknek kifestő lapokat és színes ceruzákat visznek.

• Csíkszeredában a csíksomlyói kegytemplomban kedden 10.30 órától lesz szentmise, majd a Mozgáskompetencia Fejlesztő Központban ünnepi műsorral fogadják a központba járó személyeket: fellépnek a Nagy István Művészeti Líceum diákjai, valamint csíkmadarasi diákok.

• Alcsíkon február 7-én Csíkkozmás, Lázárfalva községekben a lázárfalvi ijúsági csoport verssel, énekkel, gitárszóval látogatja meg és köszönti az ágyhoz, házhoz kötött gondozottakat.

• Felcsíkon február 11-én Madéfalván kisiskolás gyermekek énekkel, verssel látogatnak meg és köszöntenek ágyhoz kötött betegeket, a csíksomlyói szentmisére pedig nyolc személy visznek el az otthongondozó munkatársak. Saját készítésű köszöntővel ajándékozzák meg a beteg gondozottakat.

• A Gyergyói medencében: Gyergyóalfaluban az óvodáscsoport saját készítésű ajándékokkal, illetve verssel, énekkel készült; Gyergyócsomafalván lelkes fiatalok képeslappal és verssel kedveskednek az időseknek; Gyergyószárhegyen az 5. osztályos gyerekek saját készítésű ajándékkal és műsorral köszöntik a betegeket; Gyergyóditróban pedig a negyedikesek köszöntik az időseket.

• Maroshévízen szintén gyermekek látogatják meg a betegeket: énekekkel és veresekkel készültek.

Maros megye

• Kedden a Caritas és a Máltai Segélyszolgálat Marosvásárhelyen is félnapos rendezvényre várja azokat a betegeket, akik el szeretnék hagyni otthonukat és egy pár órát kellemesen töltenének, illetve gondjaikat megosztanák. Az ünnepség 10 órától szentmisével és a betegek szentségének felvételével kezdődik a belvárosi római katolikus templomban, majd a Deus Providebit Házban folytatódik a színes műsorral: lesz előadás az egészséges életmódról, a szervezők bemutatják szolgáltatásaikat, szórakoztató kulturális előadás, szeretetlakoma és lehetőség nyílik vérnyomásmérésre és személyes egészségügyi tanácsadásra is. A szállítható betegeket gépkocsival a helyszínre szállítják, illetve a műsor után haza, az igényeket jelezzék a 0265-246.804-es telefonszámon naponta 9-11 óra között.

• Nyárádszeredában és Székelybere község kis falvaiban lelkes általános iskolák gyermekek tanítók és tanárok kíséretében látogatnak meg idős, házhozkötött betegeket, versekkel és rajzokkal készülnek.

• Székelyvéckén február 13-án, csütörtökön látogatják meg az iskolás gyermekek a betegeket.

Kovászna megye

• Február 9-én, vasárnap a felső-torjai templomban  16 órától lesz szentmise és a lehetőség a betegek szentségének felvételére, a továbbiakban Kézdiszentléleken február 12-én, szerdán 17 órától a templomban, Zabolán február 20-án, csütörtökön 12 órától a a kultúrházban, Ozsdolán március 7-én, pénteken a templomban tartanak szentmisét.
Lesz még rendezvény Lemhényben és Bereckben is.

Hunyad megye

• Petrozsényban a helyi római katolikus plébánia és a Caritas munkaközössége szervez ünnepséget a betegek világnapja alkalmából. Az ünnepség február 11-én a templomban reggel 9 órától kezdődik magyar és román nyelvű szentmisével, ahol a betegek szentségét is kiszolgáltatják. Szentmise után a Caritas Szent Borbála házában folytatják az ünnepi műsort.

Fehér megye

• Nagyenyeden az otthoni beteggondozó munkatársak közösen a gyermekekkel készítettek színes üdvözlőlapokat a betegeknek.