A Caritas munkatársai az EMI táborban

A családsegítő szolgálat Hargita megyei munkatársai idén is részt vettek az EMI táborban

Programunk színesítette a tábor kínálta előadások palettáját, valamint szabadidős lehetőségeit. Az mindannyiunkat érintő előadások beszélgetésindítóak voltak, a hallgatóságnak lehetősége volt a különböző vélemények ütköztetésére és a problémafelvetésre.
Az előadások a következő témákat ölelték fel: a pszichoszexuális fejlődés csecsemőkortól serdülőkorig, az alkoholfogyasztás veszélyei, az alkoholizmus kialakulásának szakaszai, a hűség, illetve hűtlenség az élet számos területén: vallás, politika, párkapcsolat, piacgazdaság.
Az előadások mellett testet, lelket felüdítő társasjátékokat kínáltunk az érdeklődők számára.
Az idén talán kevesebb résztvevője volt a tábornak, azonban a lelkesedés, érdeklődés megvolt a fiatalokban. Programjainkat a 3 nap alatt mintegy 70 személy kereste fel. (Bartalis Kinga)