A Gyulafehérvári Caritas: Hargita megye szolgálatában a közösségekért
A Gyulafehérvári Caritas évtizedek óta elkötelezetten dolgozik Hargita megye különböző településein, hogy segítséget nyújtson a rászorulóknak, időseknek, fogyatékkal élőknek és a helyi közösségeknek. Az egyházi szervezet célja, hogy komplex szociális gondozási programokon és közösségépítő tevékenységeken keresztül minden korosztály számára elérhető segítséget kínáljon, legyen szó városi vagy vidéki környezetről.

Széleskörű támogatás minden élethelyzetre
A Caritas tevékenységi körei kiterjednek az otthoni betegápolásra, a legkisebbek korai fejlesztésére, hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok támogatására, fogyatékkal élők foglalkoztatására, szenvedélybetegek konzultációs programjaira, idősgondozásra otthonokban és nappali foglalkoztatókban, valamint a romaintegrációs kezdeményezésekre. Mindemellett hangsúlyos szerepet kapnak az önkéntes programok, a vidékfejlesztés és a falugondnoki szolgálat is.
2024-ben Hargita Megye Tanácsa kiemelten támogatta a Caritas programjait, több nyertes pályázat finanszírozásával. Ezek közül az egyik legjelentősebb az otthoni beteggondozói szolgálat, amely több mint hatvan településen nyújt egészségügyi alap- és szakápolást, valamint háztartási segítséget. A Fenntartható közösség otthoni gondozással projekt keretében a Megyei Tanács 515 000 lejjel járult hozzá a program költségeihez.
Az elszigetelt településeken élők számára a falugondnoki szolgálat nyújt pótolhatatlan segítséget. Az Esély a közösségben maradáshoz című projekt keretében idén több mint 300 személy kapott komplex segítséget. A támogatás célja, hogy javítsa a helyben élő idősek, sérültek és hátrányos helyzetű családok életminőségét, hozzáférést biztosítva az alapvető szociális szolgáltatásokhoz és információkhoz. A projekt keretében a falugondnokok olyan településeken dolgoznak, mint Farkaspalló, Székelypálfalva, Güdüctelep és Hágótő, ahol például idősek orvosi rendelőbe szállításában, bevásárlásban, gyógyszerbeszerzésben, háztartási munkákban és adminisztratív ügyintézésben segítettek. A falugondnoki szolgálatok fenntartását és működtetését idén 37 400 lejjel támogatta a Hargita Megyei Tanács.
Idősek támogatása és közösségépítés
Az idősek támogatása különösen fontos szerepet kapott a Caritas programjaiban. Az aktív időskor támogatására szervezett rendezvények és kirándulások lehetőséget adtak az időseknek a közösségi kapcsolatok ápolására és az elszigeteltség enyhítésére.
A Hargita Megye Tanácsa a Gyulafehérvári Caritas kilenc tevékenységét támogatja: korai nevelő és fogyatékkal élőket támogató program, otthoni beteggondozás, Szent Erzsébet idősek otthona és a fogyatékkal élő felnőttek nappali foglalkoztatója Gyergyószentmiklóson, Szent Kamill védett otthon fogyatékkal élő felnőtteknek, falugondnokság, komplex gyerek és ifjúsági programok, önkéntes program, közösségi szociális szolgáltatás időseknek. A támogatás értéke 1 903 501 lej.
A közösségért végzett munka jövője
A Gyulafehérvári Caritas munkatársai és önkéntesei nap mint nap azon dolgoznak, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék az emberhez méltó élet lehetőségét. Hargita Megye Tanácsának támogatása és a helyi közösségek összefogása révén ezek a programok továbbra is megvalósulhatnak, biztosítva a rászorulók számára a szükséges gondoskodást és reményt.
Az ilyen együttműködések mutatják, hogy a közösségi összefogás és a megfelelő anyagi támogatás révén sok ember életét lehet szebbé és teljesebbé tenni.