A haiti földrengés áldozatainak szüksége van a segítségedre!

A Caritas gyűjtést kezdeményezett a haiti földrengés túlélőinek a megsegítésére

Január 12-én pusztító erejű földrengés rázta meg Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t. Becslések szerint több mint 200 ezer halálos áldozatot követelt a katasztrófa, több százezren maradtak hajlék, élelem és ivóvíz nélkül. Haiti kórházai, amelyek nagy része szintén megrongálódott a földrengés miatt, képtelenek ellátni a sebesülteket.
A Caritas Haiti szervezete, annak ellenére, hogy irodáik megrongálódtak és vezetőjük, Joseph Serge Miot érsek is a földrengés áldozata lett, azonnal a túlélők megsegítésére sietett. Raktáraikból élelmet, takarókat és sátrakat osztottak szét az érintetteknek. További segélyek érkeztek ugyanakkor a szomszédos Dominikai Köztársaság Caritas-szervezetétől. Mintegy 50000 élelmiszercsomagot, valamint fertőtlenítőszereket, vizespalackokat, tisztálkodási szereket és szúnyoghálókat osztottak szét az első napokban. Port-au-Prince-ben 25 segélyosztópontot nyitottak.
Idő közben megérkeztek az európai és az amerikai Caritas-szervezetek szakemberei is a helyszínre, akik orvosi felszereléseket, az ivóvíz biztosítására alkalmas eszközöket, valamint speciális lakósátrakat hoztak magukkal.
A Romániai Caritas Konföderáció csatlakozik a Caritas-szervezetek akcióihoz és ezért gyűjtést hirdet a földrengés túlélőinek a megsegítésére. Bárki, aki érezhető módon is ki szeretné fejezni szolidaritását a katasztrófa sújtotta embertársaival, adományát elküldheti a Gyulafehérvári Caritas bankszámlájára: RO 46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia vagy eljuttathatja a helyi Caritas- kirendeltségekhez. 
Ugyanakkor a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia ajánlásával január 31-én a haiti földrengés áldozatainak gyűjtenek az ország katolikus templomaiban.

A kampány során összegyűlt adományokat a segélyprogramokra és rehabilitációs programokra fogjuk fordítani a Caritas Haitiben dolgozó partnereinek a közvetítésével.