A közösen főzött pityókástokánynak jobb az íze

Papp Erzsike kolléganő adott otthont az erdei házánál a Gyulafehérvári Caritas Gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthona munkatársainak, akikkel két csoportban csapatépítőn vettünk részt. Egy év kiesés után igencsak megérett az idő arra, hogy a 100 személyből álló munkaközösség kikapcsolódjon. Az is igaz, hogy a 156 idős személyt nem hagyhatjuk magukra, így még a kiruccanást is jól meg kell szervezni. Egy ilyen nagy közösségben a szabadidőnek, a kikapcsolódásnak az összeegyeztetése sem mindig egyszerű, tekintettel arra, hogy elsődleges szempont mindig a saját család elvárása, főképp amikor az idő is kivirul. Így összességében, örülnünk kell annak, amikor a két csoportból legalább 50 munkatárs szabaddá tudja tenni magát.

Jó érzés, amikor reggel korán a munkába indulás előtt a kényelmes sportcipő meg a tréning is belekerül a táskába, és közben azon gondolkodik az ember, hogy milyen jó csapatépítő játékokat is lehetne bedobni a közösbe. Örömmel tölti el a szervezőket az is, amikor már előre két-három héttel elkezdünk tervezni. Első kérdés: na, akkor mit fogunk enni? Miccs legyen, flekken legyen, vagy pityókástokány legyen? És akkor mit is iszunk? Ez is ide tartozik, hiszen buli lesz! Többségében nők vagyunk, de csak kell beszélnünk erről is. Aki vezet, annak alkoholmentes sör, hogy ne vizet igyon, ha már bulizni megy. Szóval mindenki javasolt, míg a közös döntés eredménye az lett, hogy főzzünk együtt, olyan kalákamódszerrel. Valamikor a lakodalmak előkészítései is így zajlottak, ettől volt közösségi élmény, amíg készítették az ételt volt egy jóízű hangoskodás, közös nevetés, és egy közös izgalom, hogy amit elkészítenek, az ízletes legyen. Ilyen jó hangulatban fogtunk hozzá mi is a főzéshez.

Csapatban, a „több kéz többet húz” módszerével ki a pityókát, ki a zöldségeket készítette elő, és már a jól befűszerezett húsoknak az illatát is lehetett érezni, hiszen az önként vállalkozó szakácsok jól rakták a tüzet. Szólt a zene, és a táncra perdülőknek a zöld pázsit is egészen jó színpadnak bizonyult. Volt tollaslabdázás, ügyességi verseny, a zene ritmusára a rúd alatt is át lehetett bújni, és voltak, akik a természet ajándékaiból gombát vagy virágokat szedtek. De míg a nagy üstben a pityókástokány is remekül elkészült egy-egy jó beszélgetésre is sor került.

Amikor már a nap is elköszönőfélben volt, hazafelé indulva, még azt is elénekeltük, hogy „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…”

Dr. Kiss Gabriella szakmai vezető