A magyar kultúra napja
Tartalmas kulturális tematikus programon vehettek részt legutóbbi találkozásuk alkalmával a Szovátai Szépkorúak Szeretet-csoportjának tagjai és meghívottaik a helyi Domokos Kázmér Művelődési Ház kistermében
A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által működtetett közösség a magyar kultúra napján ünnepelt közösen a kisváros kultúra iránt érdeklődő és fogékony polgáraival. A magyar kultúra napja Kölcsey Ferenc Himnusz című versének a megszületését jelzi, annak állít emléket, hogy a költő 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a kéziratot.
A versekre és rövid előadásokra épülő egy órás programban a Domokos Kázmér Iskolacsoport, a Teleki Oktatási Központ és a Bernády Közművelődési Egylet képviseltette magát. Dsida Jenő-költeményekkel állt a közönség elé Stefán Renáta, a Domokos Kázmér Iskolacsoport XI. osztályos tanulója, Áprily Lajos líráját elevenítette fel Mester Zoltán előadó, Hervay Gizella életművéből nyújtott ízelítőt Vass Júlia, a középiskola magyartanárnője. Szolláth Hunor helytörténész Bod Péterről, az erdélyi magyar kultúra jeles személyiségéről beszélt, Józsa András tanár úr pedig a Székhavas malmairól tartott ismertetőt a jelenlevő mintegy harminc fiatalnak és fiatalos szépkorúnak, akik alig várják már a következő számukra tervezett rendezvényt, a Nyárádremetén esedékes Szépkorúak Farsangját. (Szabó Attila)