A megbetegedés Isten büntetése?

Ötven demens beteget gondozó családtagból tíz nem tudott határozott igennel válaszolni arra a kérdésre, hogy jó-e Isten. A megkérdezettek túlnyomó többsége biztos abban, hogy Istennek oka volt arra, hogy a család megélje a beteggondozás nehézségeit – ez derült ki dr. Kiss Gabriella doktori disszertációja során végzett kutatásából. A beszélgetések során többször is szóba jött a büntetés, így a Szent Erzsébet idősek otthonának szakmai vezetője, az erdélyi Alzheimer Cafék létrehozója úgy döntött, az Alzheimer világnapra szervezett rendezvényen arról kell beszélni, miért érzi a hozzátartozó, hogy a demencia, Alzheimer-kór megbetegedés Isten büntetése.

A szeptember 28-án tartott ünnepségre Gyergyószentmiklósra érkeztek a frissen létrehozott Alzheimer Cafék képviselői Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Barótról és Zetelakáról. Ez utóbbi településről busszal jöttek, ötvenen érkezve a Szépkorúak csoportjából, énekükkel és adományaikkal örvendeztetve meg a Szent Erzsébet otthon lakóit.

A világnap adta az alkalmat a találkozásra, és gyakran hangzott el, mekkora segítség a gondozóknak és betegeknek az Alzheimer Cafék léte. Az, hogy alkalom van a szakemberek segítségével jobban megismerni a szellemi leépülés betegségét, és ezáltal változtatni a gondozás módján, megkönnyíteni az ellátott mindennapjait, megóvni a gondozót attól, hogy belebetegedjen az ápolásba.

A beteggondozás megpróbáltatás, ami lelkiismeret-furdalással tetézve elviselhetetlen teherré tud válni. Hatványozódik a súly akkor, ha a gondozó azt hiszi, a betegséget büntetésként mérte a családra Isten. A tartalmas együttlét meghívottja, Sajgó Balázs lelkipásztor, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója a büntető és irgalmas-igazságos Isten képét rajzolta fel a jelenlévőknek, és szavaival üzent azoknak, akik a betegségek mögött büntetést sejtenek.

Hogy miért fogja fel a gondozó a betegséget Isten büntetéseként, arra a választ nem tudjuk, csak elméleteink vannak. Az ember szeretetre vágyik mindig mindenhol és annak ellenére is, hogy ő hogyan viselkedik. Erre emberfia nem képes, csak az Isten. De milyen Isten? Milyen az az Isten, akiben én hiszek? Kiről mintázom őt, milyen az én istenképem?

Sajgó Balázs saját tapasztalatából hozott példákat, emberek által láttatva a teremtőjüket. Elmondta, kisgyerekként, amikor ibolyát loptak a szomszéd néni kertjéből, a templomban áhítatosan imádkozó asszony hogy vált káromkodóvá, a feldühödött lelkipásztor hogyan hajította a gyerekek közé a feszületet, és milyen döbbenet volt, amikor papként egy ollót mutatva fel a gyerekeknek, azt a választ kapta, hogy ez az a szerszám, amivel a pap bácsi kivágja a nyelvüket. Gyermekkorban otthonról, szülőktől, ismerősöktől tapasztaltak alakítják ki a büntető Isten képét, és akarva-akaratlan megmarad ez felnőttként is a lélekben. Megmarad, ha nem alakítjuk, formáljuk, ha nem keressük, hogy megismerhessük a szerető Atyát.

Tisztítsuk meg az istenképünket! Sohasem késő – tanácsolta az előadó, bevallva, sok jó ember példáján jutott el ő is oda, hogy ne a büntetésben higgyen, hanem abban, hogy tetteinknek vannak következményei, Isten irgalmasan igazságos, az ő szeretete határozott, következetes.

Ennek az Istennek a megismeréséhez adott támpontokat a lelkipásztor, elsőként említve, hogy Istent nem kell felhelyezni az égbe, velünk és bennünk van, így a találkozás helyszíne nem csak a templom lehet, az imádkozás pedig nem csak a papok kiváltsága. Elcsendesedni, naponta legalább fél órát szánni a teremtővel való együttlétre – ebben van az egység, ami felülírja az önvádat, a lelkiismeretfurdalást. Mer nem Isten a vádló. Tudjuk, ki ő, de nem foglalkozunk vele. Része az életünknek, mint a fájdalom, de mi nézzünk a fény felé! A csendben meghalljuk Isten hangját! – javasolta, így folytatva: – Önök most csalódottak lehetnek, hogy nem mondtam meg, ki a felelős a demenciáért. Azért jöttem, hogy arról az Istenről beszéljek, aki határozottan szeret, hogy az imával a bennem elveszített bizalom növekedjék, a lelkem fellélegezzen, megérezzem, és továbbadjam a fényt.

Balázs Katalin