A megérdemelt pihenés
Évzáró önkéntes napot tartottak Székelyudvarhelyen június 4-én
Az önkéntes napon közel 30 önkéntes vett részt, akik baráti hangulatban, feloldottan játszottak, szórakoztak. A nap legsikeresebb tevékenysége a színjátszásban merült ki, amitől bár az elején ódzkodtak a résztvevők, de – mint lenni szokott – a hangulatot ez oldotta fel leginkább. A nap folyamán megjelentek a csiripelő madarak, volt diótörés, néptánc és minden jó, mi elképzelhető és magával hozta a nevetést.
A játékok között a helykereső szintén nagy kedveltségnek örvendett. Ugyancsak ilyen sikeres volt a „lyukas-lepedő”, ahol közösen kellett dolgozni, ahhoz, hogy elérjék a kitűzött célt.
Az önkéntesek a nyár folyamán pihenni fognak, székelyudvarhelyi munkájukat szüneteltetik, azért, hogy ősszel megújulva nézzenek szembe az új kihívásokkal. (Mateiu Katalin)