A Mikulás meglátogatott kicsit és nagyot

A Mikulásnak, annak ellenére, hogy sok teendője volt idén is, mégis sikerült eljutnia Maros megye több településére és megajándékozni kicsit és nagyot egyaránt. Búzásbesenyőben, Marosszentgyörgyön, Csejden, Marosvásárhelyen, Szovátán, Vármezőn és Nyárádremetén is mosolyokat csalt a rá várakozók arcára.

A Gondviselés Háza Idősek Otthonának lakóit gyermeki örömmel várták és fogadták a Mikulást, hálájukat nagy és cuppanós puszikkal fejezték ki.

Marosszentgyörgyön és Csejden is járt a Mikulás

A Mikulás ellátogatott a marosszentgyörgyi és a csejdi tanoda nulla és első osztályos tanulóihoz is, akik mit sem sejtve, foglalkozás közben ajtókopogtatására lettek figyelmesek. Meglepetésükre a „nagy kedvencük” lépett a foglalkoztató terembe.

Piros sapkájával, hosszú fehér szakállával, földig érő piros ruhájával, valamint hatalmas fekete zsákjával varázsolta el a tanulókat. Kérésére a gyerekek készségesen egy széket tettek a terem közepébe, hogy az újonnan érkezett látogatónk kicsit megpihenhessen.  Minden gyerek álmélkodva sietett a lehető legközelebb kerülni a Mikuláshoz. Fehér, hosszú szakállát tapogatták, sapkáját fogdosták és kíváncsian kérdezősködtek tőle.

Ő örömmel, tüzetesen válaszolt minden feltett kérdésre. A gyerekek izgatottan várták a pillanatot, amikor a barátságos nagyszakállú egyenként átnyújtja mindenkinek az őt megillető ajándékot. A Mikulás jelenlétével igazi derűt és örömöt varázsolt a gyerekek körében, akik ígéretet tettek, hogy jövőre még jobbak lesznek. 

Marosvásárhelyen is ünnepi, szeretetteljes hangulatban telt a Mikulásozás a Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központjában. A bejáró időseink kisebb szimbolikus ajéndákcsomaggal készültek, amelyekkel egymást ajéndákozták meg. Ezt követően a csoportvezető egy útravaló lélekemelő történettel zárta ezt az örömteljes alkalmat.

Nyárádremetén a Nyárádremetei Szépkorúak Kitartás-csoportjában, Szovátán pedig a Szovátai Szépkorúak Szeretetcsoportjában járt a Télapó, ahol a nagyszakállú zsákját a Kicsi Gomba étterem támogatása tömte meg finomságokkal.