A MOL Románia és a Gyulafehérvári Caritas együttműködése – segítség a legkiszolgáltatottabbaknak
A MOL Románia és a Gyulafehérvári Caritas közötti szoros együttműködésnek köszönhetően az elmúlt években számos olyan projekt valósult meg, amely kézzelfogható változást hozott nehéz helyzetben élő emberek életébe. A közös kezdeményezések révén sikerült javítani kiszolgáltatott sorsú emberek lakhatási körülményein, támogatni azokat, akik betegségük miatt otthonukból sem tudnak kimozdulni, és segítséget nyújtani fogyatékkal élő gyermekeknek és családjaiknak.
Idén a MOL Románia ismét a Gyulafehérvári Caritas mellé állt, hogy támogassa az otthoni beteggondozásban és más szociális szolgáltatásokban végzett tevékenységet. Ezek a programok beteg, hátrányos helyzetben élő idős emberek számára biztosítanak nélkülözhetetlen orvosi és szociális segítséget. A Caritas szakemberei nap mint nap azért dolgoznak, hogy ezeknek az embereknek – és családjaiknak – ne kelljen egyedül szembenézniük a betegség és az elszigeteltség kihívásaival.
Sok olyan beteg van, akit a szervezet ápolói már évek óta gondoznak. Ők pontosan tudják, mikor érkezik hozzájuk az ápoló, és várják azt a biztonságot, törődést és emberi figyelmet, amelyet a látogatás hoz. A szakmai munka mellett különösen fontos a Caritas számára az együttműködés a beteggel és a hozzátartozókkal: a tapasztalatok megosztása, a közös döntéshozás és az emberi méltóság tisztelete minden szolgáltatás alapja.
A MOL Románia rendszeres támogatása lehetővé teszi, hogy a szervezet rugalmasan reagáljon az új kihívásokra, és még hatékonyabban segítse azokat, akik a leginkább rászorulnak. Ez az együttműködés nemcsak erőforrás, hanem biztonságot adó partnerség is – olyan emberekért, akiknek a mindennapjai múlnak a gondoskodáson.