A napkeleti bölcsek nyomában

Megtartották a 2012-es év első Őrangyal találkozóját

Az idei év első Őrangyal programját a három napkeleti mágus hozta el nekünk. Vízkereszt ünnepén ugyanis annyira megelevenedik ez a három szimpatikus lélek, hogy azt is hihetnénk, hogy ők maguk írták neveiket a lakásunk bejárata fölé. Ha már ilyen nagy utat tettek meg, hogy nekünk is elhozzák az örömük okának hírét, arra gondoltunk, „keljünk útra” mi is a gyimesi, kászoni, csíkszentsimoni és kézdivásárhelyi Őrangyal programon résztevő gyerekkel és fiatalokkal, hogy tudakozódjunk felőlük, és meg is köszönjük azt, amiben nélkülük talán ma nem lenne részünk.
Ilyen gondolattal próbáltuk felderíteni azt a hazát és világot, amelyből ők hozzánk érkeztek oly messziről, amilyen messze a nap kel. Aztán próbáltuk elképzelni mindazokat a körülményeket, adottságokat, amelyben elindulhattak, és rácsodálkoztunk így arra a nagy hitre, amely bátorrá tette őket elindulni a nagy útra a meglévő feltételek közepette is. Rájöttünk arra is, hogy hitüket megbizonyosodás, és megerősítés követte, hogy az az Isten, akiben bíztak, nem hagyta őket magukra, „vezércsillagukká” válva a sötét éjben.
Olyan Istent ismerhettünk meg, aki nem az emberekhez hasonlóan gondolkodik, hisz a főváros helyett egy kis falucskába engedte világra szülni gyerekét, a világ megváltóját, mert őt nem a dicsfény vezérelte, hanem a gondoskodó, féltve óvó szeretet. Követve a királyok sok évszázad alatt ránk maradt történetét, rájöttünk, hogy a Kisded általuk mindenkinek meg akarja mutatni magát, a híre elterjedt az egész földön: nem rejti el magát sem fehér, sem sötét bőrű, sem gazdag, sem szegény, sem mongol, sem kínai, sem afrikai, de még a székely gyerekek elől sem, akik hónapról hónapra eljönnek az Őrangyal programra.
Hogy jobban megérezzük a királyok nehezen, de kitartással viselt fáradságát, Heródes önmagába fojtott haragját vagy Mária szelíd örömét, gyorsan beöltöztünk, és megjelenítettük a történteket. Még csak a betlehemi csillag is megmozdult az égen, és az útközben talált mosóasszonyok sem maradhattak ki a jelenetből. Voltak egymás számára igencsak idegennek tűnő, különböző égtájakról érkező, hallgatag királyok, de olyanok is, akik a tevetartás fortélyait mind kimerítették az útjuk során: nem hiába dicsőítette térdre borulva e jámbor állat is a Kisdedet, amikor útjuk céljához értek! Az angyalok énekétől csengett a termünk, s mi egy pillanatra azt érezhettük, hogy a kis Jézus valóban itt van köztünk.
Mi is részesülve a Megváltó földre születésének öröméből, békességgel tekinthetünk a Föld megannyi nemzetére, akik között nekünk is kinyilatkoztatott az evangélium öröme. Január első napjának, a béke világnapi ünnepének alkalmából különböző népek papír-gyerekeit színeztük ki, és készítettünk belőle ujjbábut.
Így próbáltunk e négy kis közösséggel az egymás iránti béke és szeretet hírnökei lenni! (Székely Vakon Katalin)