A pályázatírás kalandja

Egy interaktív workshop keretén belül a megyei tanácsok által kiírt pályázatok  formájáról és a pályázás módjáról hallhattak, tudhattak meg többet a résztvevők.

A február 15.-én, szombaton megrendezésre kerülő képzés során Vargyas Moni Gabriella, a Gyulafehérvári Caritas Hargita megyei Csaladsegítő Szolgálatának koordinátora tartott előadást.

Ez a műhelymunka egy képzéssorozat része, amely az egyházmegyében müködő szociális tevékenységgel foglakozó civil szervezeteket célozza meg.

A rendezvényen összesen 10 Hargita megyei civil szervezettől,  16 személy vett részt, főként Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről érkeztek érdeklődők. A résztvevők aktívan bekapcsolódtak, konkrét kérdésekkel, hozzászólásokkal színesítették a képzést.

Györfi Gyöngyike a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség részéről vett részt a programon:

„Résztvevőként elmondhatom, hogy nagyon hasznosnak találom a képzésen hallott tudnivalókat, mert a szervezeteknek fel kell készülniük az új pályázatokra: ki kell dolgozniuk saját projektötleteiket. A nyertes pályázat csak a kezdet: el kell kísérni a pályázati időszak lejártáig,  majd az elszámolásig. Megtanulhattuk a különböző pályázati dokumentáció elkészítésének, összeállításának gyakorlatát is.

Praktikus, célravezető tanácsokkal látott el a worshopot vezető személy: többek közt, hogy pályázati támogatást konkrét célhoz keressük, ne fordítva. Továbbá kihangsúlyozta, hogy mik azok a dolgok, amiket a pályázat megírásakor, leadásakor és elszámoláskor szem előtt kell tartani, melyek azok a pontok amikben a megyei pályázatok eltérnek a az Európai Uniós és más pályázatoktól.”

Összességében egy kellemes, interaktív napot töltöttünk el, ami egyaránt hasznos volt azoknak a szervezeteknek, akik még nem foglalkoztak pályázatírással, de azoknak is, akiknek már voltak előzetes tapasztalataik. Ugyanakkor a gyakorlatok és a közös étkezés során lehetőség nyílt egymással ismerkedni, barátkozni, kapcsolatokat teremteni.