A rendhagyó idők rendhagyó köszönetet kívánnak az önzetlen munkáért
A koronavírus-járvány számtalan dolgot megváltoztatott, átalakított a Gyulafehérvári Caritas eddigi életében. Bár az udvarhelyszéki önkéntesek évzáró ünnepségét már az év elejétől hatalmas lelkesedéssel terveztük és szerveztük, viszont az érvényben lévő szabályozások miatt novemberben újra kellett álmodnunk azt.
Szokták mondani, hogy a történtek miértjét utólag értjük meg mi, emberek. És valóban! Úgy érezzük, hogy ez az önkéntes gála esetében is így volt…
A székelyudvarhelyi régióban az idei nehézségek ellenére önkénteseink kitartottak a szeretetszolgálatban, és összesen hetvenen segítették aktívan a Caritas programjainak megvalósítását a 2020-as esztendőben. Sajnálatos módon azonban önkénteseinknek nem mindig adódik meg a lehetőség, hogy találkozzanak a programjaink ellátottjaival, illetve a sok teendő miatt kevés alkalom marad a munkatársakkal való ismerkedésre, beszélgetésre is. Ebben az alaphelyzetben gondolkodva pattant ki a nagy ötlet a fejünkből.
Az Önkéntesek Gáláját ugyanis idén az online térben tartottuk meg, rendhagyó módon, rendhagyó szereplőkkel. Az udvarhelyi csapat úgy döntött, hogy idén a programjainkban dolgozó munkatársak és a Caritas szeretetszolgálatának kedvezményezettjei egy kisfilmben köszöntik az önkénteseket. A gyerekektől az idősekig minden korosztály és minden szereplő különböző módon fejezte ki háláját: volt, aki néhány gondolattal vagy énekkel mutatta ki köszönetét, de akadt, aki táncra is perdült az önkéntesek kedvéért. Ily módon a kisfilm lehetővé tette, hogy a távolságtartásra vonatkozó szabályok ellenére mégis találkozhassunk. Találkozhasson a képernyőn munkatárs és önkéntes, idős és fiatal, illetve mindenki elmondhassa és kifejezhesse azt a hálát, amit az önkéntesek áldásos munkája miatt érzünk.
A rendezvény és a kisfilm nem valósulhatott volna meg Székelyudvarhely Város Önkormányzatának támogatása nélkül, akik – mint minden évben – idén is támogatják a Gyulafehérvári Caritas Önkéntes programját. Hálás köszönet érte!Köszönet ugyanakkor a Caritas minden munkatársának, akik időt és energiát nem sajnálva, hatalmas szeretettel és lelkesedéssel készítették el a filmet!
Az önkénteseknek készített kisfilm továbbra is megtekinthető IDE kattintva.
Molnár Szende, önkéntes koordinátor