A roma kultúra napja 2017

A Gyulafehérvári Caritas társadalmi beilleszkedést elősegítő programja idén másodszorra szervezi meg a Roma Napokat Marosszentgyörgyön.

Időpont: 2017. április 07., 16:00 óra
Helyszín: Marosszentgyörgyi Kultúrotthon
(Marosszentgyörgy, Tófalvi utca 27.)

A rendezvény célja a helyi roma közösségek figyelmének felhívása saját identitásukra, a roma hagyományok, szokások megőrzésének és gyakorlásának fontosságára és szépségére. Egy hagyományt szeretnénk elindítani, a Roma Nap beépítését Marosszentgyörgy kulturális életébe. Cél az is, hogy a helyi romák érezzék annyira magukénak e napot, hogy bekapcsolódjanak a szervezésbe, sőt, ők maguk szervezzék meg, olyan műsorok és meghívottak bevonásával, melyeken szívesen részt vesznek, szívesen megtekintenek.

Program:

  • Áldást mondanak: Baricz Lajos plébános és Roata Gigel ortodox pap
  • Sófalvi Szabolcs polgármester köszöntőbeszéde
  • A Hand in Hand foglalkoztató központ iskolásainak szavalata
  • A roma népviselet bemutatása
  • Táncház és vacsora

Fellépnek:

  • Varga Gyula hegedűművész
  • Vadrózsák táncegyüttes
  • Aven Amentza táncegyüttes