A sebek mellett a lelket is gyógyítják

Egy csíkszeredai tömbház előtt találkozom Szendével, az otthoni beteggondozói szolgálat kolléganőjével: Margit nénihez igyekszünk, aki az a tizennégy beteg közé tartozik, akit aznap ellátott – nemcsak sebeket kötözött, fürdetett, ágyneműt cserélt, injekciót adott be, gyógyszereket adagolt, hanem mosolyával és kedvességével a lelkeket is ápolta. „Kedvesek, mosolygósok, bíztatnak, hogy ne keseredjünk el. Az emberre rámosolyognak, helyben elfelejtünk mindent. Mosolyogva, jó kedvvel végzik a munkájukat, és nagyon figyelmesek, még arra is kiterjed a figyelmük, hogy a gyógyszert betegyék a szájunkba” – mondja mosolyogva Margit néni, aki örömmel fogadott.

Jó szívvel hívott meg egy utazásra az emlékeibe, és én előszeretettel mondtam igent: első osztályos koráig repültünk vissza az időben, amikor a háború elől rokonaival a szomszédos országba menekült. Sok nehéz helyzetet élt át az életben, de mindenben sikerült megtalálni a szépséget: most is csillogó szemekkel mesél az élet szépségeiről, annak ellenére, hogy kerekesszékben tölti mindennapjait.

„A hátgerincemmel probléma került, próbáltam kezeltetni, de nem jött annyira helyre, hogy olyan legyen, mint azelőtt, tudjak megállni a lábamon. Nem tudok egyáltalán közlekedni a lábamon” – meséli a 85. életévét betöltött Margit néni, akit támogató családja mellett a Caritas kolléganői naponta gondoznak. Az otthoni beteggondozói tevékenységgel megismerkedett pár évvel ezelőtt, amikor a kisebesedett lábát kellett kezelni. „Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar itt van egy segítő kéz. Akkor is olyan lelkiismeretesen kezeltek, meggyógyították a lábamat. A szaktudásukkal mindent megoldanak. Ma is tartom a kapcsolatot velük, pedig több mint egy éve ennek. A lelkiismeretesség megtestesítői” – emlékszik vissza.

„Én csak hálás tudok lenni, amiért van ez a Caritas lehetőség. Mindig mondom, hogy a jó Isten áldja meg a drága kicsi kezeiket, hogy tudjanak segíteni az embereken. Ez nagy dolog. És én nagyon hálás vagyok” – zárja beszélgetésünket Margit néni, aki szerint a sok segítséget, szeretetet és jót, amit kap, meg sem tud köszönni.

György Mária Angéla