A találkozás és a közös ünnep öröme
A Caritas Ki-Út programjának csapata idén is évzáró találkozót szervezett a támogató csoportokba járó szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára. A december 12-i eseményre három régióból jöttek el a meghívottak: Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről és Gyergyószentmiklósról.
A csoport tagjainak és a Ki-Út munkatársainak a visszajelzéseiből is az derült ki, hogy az ünnepi találkozó rendkívül felemelő és megható volt; a harmincfős közösség nyitott és szeretetteli egymásra figyelésének köszönhetően egy meghitt karácsonyi este hangulatát sikerült megidézni.
Az est folyamán a résztvevők interaktív tevékenységek segítségével hangolódtak egymásra: a munkatársak összeállítottak egy programot, amelyben egymás megismerését elősegítő és elmélyítő játékok szerepeltek, illetve a csoport tagjai átgondolták azt, hogy az elmúlt egy évükből milyen személyes fejlődést tudnak magukénak. Erről a fejlődésről volt mély és személyes megosztás kiscsoportban, majd ezt egy szimbolikus kis ajándékdobozba zárva magukkal vitték. Az év folyamán legaktívabban csoportba járó tagok külön jutalomban részesültek, amit a Ki-Út program biztosított számukra. A találkozó megerősítette a csoportba járó embereket, a mély, és személyes találkozások, megosztások, a közös játék és nevetés erőt adó és biztató volt mindenki számára.
Az esemény és a Ki-Út program támogatói: a csíkszeredai Rogranex Kft., az Erkom Kft. és a Bocskor Pékség.
(Lázár Andrea)