Adventi cipősdoboz-akció
A németországi Rudolf Walther Alapítvány immár több éve rendszeresen cipősdoboz-akciót szervez karácsony előtt. Idén a gyulafehérvári egyházmegye területén 13 800 csomagot osztottak ki.
A cipősdobozban ezúttal nem cipő, hanem édesség, játék, vagy gyerekruha található. A valamikori bútoráruház-tulajdonos, Rudolf Walther, már a második világháború idején emberséget és segítőkészséget tapasztalhatott Romániában. Így jött létre az az alapítvány, amelynek köszönhetően már több ezer gyermek arcára sikerült boldog mosolyt varázsolni. Az alapítvány önkéntesei Németország egész területéről gyűjtik össze és juttatják el a német gyermekek által készített csomagokat.
Idén a gyulafehérvári egyházmegye területén 13 800 csomagot osztottak ki. Három központból indult az ajándékcsomagakció: Gyulafehérvárról, Petrozsényből és Sepsiszentgyörgyről. Az akcióban részt vettek az alapítvány önkéntesei és a Caritas alkalmazottai egyaránt. Felekezeti és nemzetiségi különbségtétel nélkül látogattak el előszeretettel olyan földrajzilag félreeső iskolákba és óvodákba, ahová rendszerint aligha vetődik idegen. De szívesen keresték fel az állami intézmények lakóit is, egészségest és fogyatékkal élőt egyaránt.
Különös figyelmet érdemeltek idén a hátrányos helyzetű, avagy kisebbségi iskolák látogatói, de a gyermekkórházak ideiglenes lakóihoz is eljutott egy-egy ajándékcsomag. A meglepetésnek szánt akció végig meglepetés is maradt, hiszen a gyermekek nem tudtak a Mikulás érkezéséről. Örömmel osztoztak a szervezők is abban az örömben, amely a gyerekarcokról sugárzott és mindenki érezhette, az ajándékozás valahogyan mássá teszi az embereket, ajándékozót és ajándékozottakat egyaránt.