Adventi családi küldetés Zetelakán

 

Mint ismeretes, rohanó világban élünk. Sokszor már-már a cél mellett is elrohanunk, vagy nem sikerül élvezni az eredményeket, mert máris jön a következő projekt. Hangoztatjuk, hogy a családért dolgozunk, szebbé, jobbá szeretnénk tenni az életet. Sajnos egyre többször tapasztaljuk, hogy ez a nagy hajtás a családért éppen a család ellen van, hisz kevés idő jut az együttlétre. A bölcs szépkorúak mondják is, hogy az elvárások az egekbe hágnak. A mai fiatalok ezt úgy folytatnák, hogy „ezért fogunk olykor padlót”.

Ennek apropóján indították tavaly a Caritas United Networks projektjének munkatársai az Adventi családi küldetés nevű programot, amelyet idén is megszerveztek. Talán ennél nagyobb szükség még sosem volt az összefogásra, mint most a „Covidos” időszakban. Most, amikor úgy érezzük, hogy tombol a depresszió, félelem övezi gondolatainkat, egyre többen halnak meg, élesszük újjá a családokban, közösségekben a remény fénysugarát, a családi összetartozás erejét! Hiszen már Gárdonyi Géza is megfogalmazta, hogy „A család olaj az élet lámpásában.” Valóban az kellene legyen. A mindennapi küldetések ennek megtapasztalására hívják a családtagokat, nem görcsösen, csak játékosan.

Tavaly kilencvenöt család csatlakozott a programhoz, amelyet nagyon élveztek. Idén is többen vesznek részt a küldetésben, amely eseményeiben picit különbözik az előző évitől: családi sétára, sütésre, rajzolásra, olvasásra, beszélgetésekre, közös vacsorára, nosztalgiázásra, egymás kényeztetésére szólítja a bensőséges élményekre vágyókat. Vannak kifele tekintő feladatok is, amelyek a nagyközösségre való rálátást, érzékenyítést, kapcsolatépítést és a pozitív szemléletet fejlesztik.

Advent végén a családi küldetésben részt vevő családokra egy kis meglepetés vár, amelynek főként motivációs értéke van, mert az igazi ajándék az együtt dolgozás és az egymásra hangolódás folyamatában van.

Sándor István
Közösségi facilitátor

 

 

Galéria