Adventi előkészületek Csejden

Mézeskalács-sütéssel, adventikoszorú-készítéssel és rendszeres kóruspróbákkal készülnek a csejdi asszonyok a küszöbön álló adventre és a karácsonyi ünnepkörre.

November 24-én ellenállhatatlan illat fogadott a csejdi Közösségi Házban. Mézeskalácsot sütöttek a helybéli asszonyok. A receptet és az útmutatást Albert Ágnes egykori szakácsnőtől kapták, aki jelenleg önkéntesként osztja meg velük értékes tudását és tapasztalatát. A fiatal nők, édesanyák és nagymamák azonban nem csupán Ági néni „főzőiskolája” révén váltak összetartó közösséggé, hanem Fogarasi Gizella önkéntesasszony kézműves foglalkozásainak, valamint a Caritas munkatársai által szervezett izgalmas és hasznos tevékenységeknek köszönhetően is.

A Gyulafehérvári Caritas csejdi Biztos Kezdet Házába és nappali foglalkoztatóközpontjába rendszeresen visszajáró háziasszonyok aznap is vidáman szorgoskodtak: süteményt sütöttek, adventi koszorúkat készítettek, dalszövegeket tanulmányoztak, énekeltek. Nemrégiben ugyanis – a Superar Caritas kórusba járó gyermekeik lelkesedésén és sikerein felbuzdulva – megalapították a Csejdi Asszonykórust. Szép összhangban, örömteli izgatottsággal énekeltek. Úgy, mint akik nem csupán az adventet, hanem kórusközösségük első karácsonyi koncertjét is várják.

A mézes ínyencségek percek alatt megsültek. Éppen jókor, mert már érkeztek is a délutáni foglalkoztatásra az óvodás és kisiskolás gyerekek. A helyben sütött finomságokat a Harmopan Pékség jókora adag mézeskalács adománnyal egészítette ki, amelyeket a gyerekek nagy örömmel díszítettek, és kóstolgattak. Ezekből a süteményekből a gyerekek kis csomagokat fognak majd összeállítani, amelyeket ajándékba szánnak jótevőik és pártfogóik számára.

Az adventi koszorúkhoz az alapanyagokat a Caritas munkatársai és a csejdiek közösen szerezték be. A fenyőágakat az előző évek karácsonyi díszeivel és ajándékba kapott, kreatívan átalakított tárgyakkal tették tetszetőssé. Az adventi koszorúk egy részét a helyi családok hazaviszik, többségüket azonban vásárlásra kínálják, hogy az így befolyt adományokkal segítsék az új Közösségi Ház felépülését. Koszorúkat Ola Évánál lehet igényelni az alábbi telefonszámon: 0740 885 453.

A Marosszentgyörgyön és Csejden működő programjainkat a helyi önkormányzat támogatja. Köszönjük!

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
Örömvágyó idősek köszöntése Marosszentgyörgyön >>>
Közösségépítés a csalamádékészítésen túl >>>
Budapesti dallamok – a csejdi gyerekek élményei >>>
Ajándékokkal látogattak a Biztos Kezdet Házba a kövesdi fiatalok >>>
Palacsintasütés a Béke utcában >>>
Pékséglátogatáson a csejdi gyerekek >>>
A Superar Caritas egy nyári napja Nyárádszentlászlón >>>
Tanévzáró műsor Csejden >>>
Osztrák diákok helytállása Csejden >>>
Falazás a csejdi közösségi háznál >>>
Anyák napi köszöntés Marosszentgyörgyön >>>
Húsvéti készülődés a marosszentgyörgyi és csejdi Biztos Kezdet Házakban >>>
Csíksomlyóra zarándokoltak a Caritas roma gondozottjai >>>
Időkapszula-elhelyezés egy épülő közösségi házban Csejden >>>
A közeledés tere – közösségi ház a csejdieknek >>>
Az anyák gyerekeik tekintetében látták tükröződni anyaságukat >>>
Személyiségfejlesztés drámapedagógiai ötletek mentén >>>
Mesepedagógia nem csak gyerekeknek >>>
Farsangi mulatság Csejden >>>
Rendhagyó adventi készülődés >>>