Adventi hangulat a gyergyószentmiklósi otthonban
December 6-án a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Otthon lakóit is meglátogatta a Mikulás
Csengővel a kezében, a krampuszok kíséretében járta végig a szobákat. Öröm, jó hangulat töltötte meg a légkört. Ki-ki tehetsége szerint gyermekkori emlékeit visszaidézve, énekkel verssel köszöntötte a nagyszakállút.
A vidám hangulatot fokozta az alkalmazottak közötti mikulásozás. A klubterembe összegyűltünk, meggyújtottuk az adventi koszorún a második gyertyát és ráhangolódtunk az ünnepre. Mindenki húzott egy nevet, jellemezte a munkatársát, és amikor a résztvevők felismerték, hogy kiről van szó, átadta az ajándékot.
Karácsonyra készülődve a tavalyi sikeres őrangyalos játékot megismételve idén is vigyázni fogunk egymásra, imádsággal, kedvességgel, nagyobb odafigyeléssel próbáljuk szebbé tenni védencünk adventjét.
A szentcsalád-járással tovább visszük azokat a keresztény hagyományokat, amelyeket lakóink régebb a családjaik és szomszédjaik körében advent idején gyakoroltak. A templomban megáldott szentképet karácsonyig mindennap elvisszük egy szobába, ahol családias hangulatban összegyűlve énekelünk és imádkozunk azért, hogy be tudjuk fogadni szívünkbe a szent családot és lélekben felkészülve várjuk a születendő kis Jézust. (Kiss Gabriella)