Adventi vásáron az Esély
Gyergyószentmiklóson évek óta megrendezik a római katolikus egyház és a civil szervezetek közös adventi vásárát.
Gyermekek a gyermekekért címmel a vásárhoz idén csatlakoztunk mi is, az Esély Program résztvevői. A program sikere érdekében felkértük a város általános iskolásait, hogy szabadidejükben és kézimunka órákon készítsenek néhány díszt, ajándéktárgyat vagy bármit, ami az advent és a karácsonyi ünnepek hangulatát idézi. Több mint 200 gyermek válaszolt felhívásunkra szebbnél szebb „műalkotással”. Ezeket vittük vásárra, az Esély Program mozgássérült gyermekei, szüleik és Caritas önkéntesek által készített karácsonyi díszekkel együtt. Változatos termékeink nagy sikernek örvendtek advent első vasárnapján november 27-én a templomkertben szervezett vásáron.
Az értékesítésben a szülők odafigyelésére és szíves segítségére szükség volt és lesz december 11 és 23 között is, a város központjában elhelyezett adventi házikóban folytatódó adventi vásár lebonyolításában.
A tárgyak ellenértéke segít fedezni annak a régi iskolaépületnek a felújítási költségeit, amelyben új szociális központ létesül. (Pupák-Felméri Zsuzsa)