Ajándék a koraszülöttek segítőinek

Ha hamarabb érkezik a cseppség, méginkább szükség van a segítő hármasra: az anya reményére, a baba életerejére és a szakember tudására, emberségére. November 17-én, a Koraszülöttek világnapján a segítőkről sem feledkeztek meg Gyergyószentmiklóson: a koraszülöttek családja nevében a caritasosok köszönték meg munkájukat.

A statisztikai adatok szerint minden tízedik gyermek a vártnál korábban születik, köztük vannak azok, akiket bizonyos kritériumok alapján a koraszülött kategóriába sorolnak. A Gyulafehérvári Caritas Korai nevelő és fogyatékkal élőket támogató programjának munkatársai közel hatvan koraszülöttel állnak kapcsolatban. Az ő szüleik egy kérdőívre válaszolva mondták el: a korábban érkező gyerekük születésekor Istenhitük és az orvosok segítőkészsége, embersége táplálta a reményt bennük. Ezt az üzenetet, a sokféleképpen megfogalmazott köszönetüket juttatta el a Caritas csapata a gyergyószentmiklósi kórházba, a szülészet és nőgyógyászat, illetve az újszülött osztály minden munkatársának mézeskalácsvirágot és édesanyák üzenetét továbbítva. A negyvenöt munkatárs egy közös ajándékot is kapott, a koraszülöttség lila színével díszített mézecskalácscsokrot, melyen a nyolc üzenet a korip csápjait formálta.

A koraszülöttek szüleinek üzenjük: Fülöp Enikő menedzser, a kórházi személyzet és az orvosok hálásak figyelmességükért. Ők is üzentek: „van olyan ismerősöm, aki hatszáz grammal született, és mára jó magasra nőtt. Ő jut az eszembe, amikor egy koraszülött van előttem. Az édesanyáknak is azt javaslom, érdemes a Jóisten felé fordulni, akitől jön az élet” – fogalmazott dr. Nagy Annamária, a gyerekosztály főorvosa. „Minden baba hordoz magában egy nagy reményt: a kis csodából bármi lehet” – mondta dr. Fehér Dálya Emőke gyerekgyógyász főorvos, újszülött osztály koordinátora, dr Bíró Csaba sebész főorvosként pedig arról beszélt, hogy ha segítségét kérték egy-egy koraszülött esetén, sosem állt félre, a legjobbat igyekszenek tenni emberként szakemberként, ezért biztatja a gyergyóiakat: „legyen bizalmuk a gyergyói kórházban!”

A koraszülöttek ünneplése a világnap után is folytatódik Gyergyószentmiklóson. November 21-én 12 órától a Szent Miklós templomban várják mindazokat, akik a koraszülöttekért szeretnének hálát adni Istennek, embernek. Hagyományteremtő a szándék: ezután minden esztendőben Krisztus Király vasárnapján egy szentmise keretében a koraszülöttekről is megemlékezünk.

 

Korababás édesanyák üzenetei a kórházakban dolgozóknak

Az édesanyának jólesik a bátorítás, veszteségben a vigasztalás – ez a teljes gyógyító hivatás.

Engem a kisfiam kicsi ereje segít át a mai napig is a nehézségeken. Önöknek Isten adjon erőt, türelmet és vezesse döntéseiket!

Én a megnyugtató, együttérző mosolyt köszönöm! Azt, hogy bármit kérdezhettem, hogy mindig volt ember, akire számíthattam.

Számomra az volt a megnyugtató, hogy elmondták, mire számíthatok, és tudtam,
nem hagynak magamra.

Engem a Jóisten mindvégig a tenyerén hordozott, és mindig minden megoldódott,
csak bíznom kellett benne. Isten áldja munkájukat!

Minden rendben lesz! – hiteles emberektől megnyugtató gondolat. Köszönöm, ezt viszem magammal egész életemben.

Hála a lelkiismeretes munkájukért, kedvességükért, a biztató szavaikért, a gondoskodásukért!

Minden munkatársnak köszönöm, hogy kisfiam születésekor tartották bennem az erőt,
erősítették a kitartást!