Álarcosok, suttogók…
… szerelmesek, gyanakvók, féltékenyek, kacagók. Farsang, tarka nép, suhog a selyem, ragyog a bársony, virít a csipke, libeg a szalag, száll az ének, a dal, a kacagás. Carnevale, carnevale!
Január és február a vidám mókázás időszaka. Január 6-án kezdődik a farsang, de minden évben máskor fejeződik be. Egy kis számolással megtudjuk, mikor van az ünnepnek vége: húsvétvasárnaptól kell visszaszámolni 40 napot (kivéve a vasárnapokat). A címben szereplő Moly Tamás idézet jegyében zajlottak a farsangi ünnepségek programjaink keretén belül Erdély-szerte. Ebből adunk ízelítőt.
A csíkszeredai mozgáskompetencia fejlesztőközpontban is már hagyománnyá vált a farsangi ünnepség. A központ aktív idősei jelmezbe bújva ünnepelték a farsangot. Színes társaság gyűlt össze, volt ott sok móka és kacagás. A jelmezek nagyon viccesek, és kreatívak voltak: jött hozzánk várandós menyasszony, vőlegény, büszke kakas, aki uralkodott a baromfi udvarban, kutyavérű denevér, szelid Holle anyó, Szulejmán a híres török szultán, napraforgó stb.
A jelmezes bemutatkozás után, a jó hangulat megteremtésén munkálkodtunk. Kreatív játékokkal színeztük ki napot és persze a tánc sem maradhatott el. A jelenlévők közösen nosztalgiáztak a régi időkről, a hagyományokról stb. Ezt követően a szerencse is sokaknak kedvezett mivel a tombolák kisorsolására került sor.
A csoporttagoknak lehetőségük volt más csoporttagokkal találkozniuk, beszélgetniük, így még inkább megerősödött bennük a valahová tartozás érzése. Jó közösségben lenni, és ha pár órára is de megfeledkezni a mindennapi gondokról a derékfájásról, az ízületi problémáktól. Természetesen nincsen farsang fánk és más finomságok nélkül, a jelenlévőknek mindenféle finomságokkal kedveskedtünk, mivel ez a bőség nem tart sokáig ugyanis hamvazószerdával beléptünk a nagyböjtbe. Reméljük jövőre is ugyan ilyen jó egészségben örülhetünk egymásnak, találkozhatunk és a farsangi mulatságunk is legalább ilyen jó lesz mint idén.
(Szőcs Judit, Szőke Henriette)
Székelyudvarhelyen február 8-án, pénteken került sor a mozgáskompetencia fejlesztőközpont immár hagyományossá vált farsangi mulatságára. A járhatatlan utak sem tudták feltartóztatni a kikapcsolódni vágyókat, akik sütivel és gyümölccsel a kosárkájukban, jelmezbe öltöztek. Többek között megjelent egy csoportnyi favágó, akik vidám énekükkel mindenkit az erdőbe invitáltak, a cigányasszonyok mindenképpen vásárlásra szerették volna bírni a nagyérdeműt, a balettos kislány pedig – hála a kinaestheticsnek – piruetteket lejtett. Mivel mindenki megkívánta a mozgást, a kacsatánc következett, ami lehetőséget biztosított, hogy a tömegeinket egyre differenciáltabban mozgassuk.
Ezután rögtön komolyra fordult a téma, hisz a legfrissebb pletykákat első kézből”hallgathattuk meg a három kötögető öreg néne szájából, akik felvilágosítottak a város és családjuk legpajzánabb dolgairól. Tombolasorsolásra is sor került, a sok értékes ajándék mellett még egy csirkeláb is gazdára talált. A jó muzsika mindenkit táncra késztetett, a mankók pihenhettek a székeknek támasztva.
Reméljük a jó hangulat rányomja bélyegét elkövetkező hétköznapjainkra is, lendületet, vidámságot kölcsönöz a csoportok további működéséhez.
(Vass Melinda, Sándor Kinga)
Farsang van, farsang van
Járjuk a táncot gyorsabban.
Förgeteges ez a bál
Még a ház is muzsikál.
Ez a felirat szerepelt a Gyulakután szervezett farsangi mulatságon. Ahogy az idézet is írja farsang is volt, gyors tánc is volt, förgeteges bál és a ház is muzsikált azoktól a személyektől, akik tekintetbe vették, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Jelen volt a Gonosz mostoha is, a VII osztályos pionír, Gróf Pocskai özvegye, a gyalakuti napszámos a babájával, volt egy hajléktalan, iraki sejk felesége, elhunyt közjegyző felesége, a hazáját szolgáló afganisztáni katona, bujdosó székely pár, afrikai szellemező és a fehérbe tündöklő angyalka sem hiányozhatott. A bemutatott jelmezek nagyon megnehezítették a zsűri feladatát, akik oklevéllel díjaztak minden szereplőt.
Az élőzene igazi förgeteges bált hozott létre, minden jelenlevő szívébe, lelkébe. Vetélkedők, játékok, versengések, viccmondás, télbúcsúztatás is vidította a kedvet, amit a gyönyörűen díszített ízletes vacsora követett. Annyira jól érezte mindenki magát, hogy nem is akart hazamenni senki: nem, nem, nem-nem-nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda házi gazda, bütykös bottal ki nem ver. Alig-alig tudott elhallgatni a zeneszó és szép csendesen mindenki nyugovóra tért és a mai napig tartott volna, ha véget nem ért volna…
(Joó Szilárd)